"Bevezetés. A tanulmány felépítése és gondolatmenete

Heidegger fő művében, a Lét és idő 44. c.) §-ában találunk néhány érdekes megjegyzést a szkeptikusról, a szkepticizmusról, illetve a szkepticizmus cáfolatáról. A vonatkozó, amúgy sem könnyen értelmezhető szöveghely interpretációját még inkább megnehezíti, hogy a mű hetedik kiadásában Heidegger a vonatkozó passzus egy kulcsmondatában változtatást hajtott végre. Ám nemcsak a Lét és időben: az elmúlt években a hagyatékból napvilágot látott egyéb Heidegger-szövegekben is bizonyos gyakorisággal találkozni a szkepticizmus problémájával, szkeptikus érvek és megfontolások diszkussziójával; ezen újonnan hozzáférhetővé vált szövegek pedig, túl önmagukban vett relevanciájukon, a Lét és idő említett megjegyzéseinek értelmezéséhez is segítséget nyújthatnak, szélesebb kontextusba, szélesebb értelmezési keretbe ágyazhatják őket.

Az alábbi tanulmányban e problémakört igyekszem bizonyos terjedelmi korlátok között némileg körbejárni. A kiindulópontot (s egyúttal a visszatérő vonatkoztatási pontot) a Lét és idő vonatkozó helye jelenti. E szöveghely elemzéséből indulok ki; rövid rekonstrukció során utalok arra, hogy a szkepticizmus problémájával Heidegger minden bizonnyal egy mindenekelőtt Husserl által örökölt formában találkozik, majd igyekszem a vonatkozó szöveget közelebbről elemezni-értelmezni. Kitérek többek között a szkepticizmus-probléma hátterében meghúzódó s vele komplementer igazság-felfogásra (pl.: vannak-e 'örök igazságok?', 'kell-e előfeltételeznünk, hogy van igazság?'), annak Heidegger általi körvonalazására, majd végül adalékokat nyújtok a szöveghely többi mondatának értelmezéséhez is (I.). Ezután, a szövegközeli elemzés bizonyos hátrányait, nehézkességét körülményességét, lassúságát - enyhítendő (továbbá azt a hermeneutika által tudatosított elvi nehézséget, melynek értelmében egy szövegközeli elemzés szövege nem annyira önálló, avagy önálló értelmet hordozó, mint inkább 'szolgáló', az értelmezett szöveg szolgálatában álló, s így bizonyos értelemben 'akcidentális' szöveg […]), az elemzés körét bővítem, és Heidegger gondolati útját figyelembe véve, illetve a fiatalkori előadások vonatkozó szöveghelyei között tallózva próbálom rekonstruálni Heidegger igazságfelfogását, a szkepticizmushoz, illetőleg a szkeptikus érvekhez való viszonyát, melyet Heidegger ilyen jellegű megjegyzéseihez kapcsolódva összefoglalóan (szemben a szkeptikus érvek ismeretelméleti, illetve 'teoretikus' kezelésével) hermeneutikai megközelítésnek lehet nevezni. A szkepticizmus probléma hátterében meghúzódó s vele komplementer igazságfelfogásnak a korábbiakban való érintése szükségessé teszi ennek az (ontológiai) igazságfogalomnak némileg bővebb - ám az adott keretek között mégiscsak nagyvonalakban fölrajzolt - fejlődéstörténeti vázlatát, melyet az igazságprobléma Lét és időben kifejtett tárgyalásának rövid összefoglalása követ. Ezt az átfogó képet a következőkben Heidegger első világháború után végbement általános szemléleti fordulatával hozom összefüggésbe, s a fiatalkori előadások egyes szöveghelyeire való hivatkozással egészítem ki. Röviden kitérek a kétség-kétségbeesés kierkegaardi fogalompárjára s annak Heideggerre gyakorolt valószínűsíthető hatására, illetőleg a két szerző között e tekintetben megmutatkozó szemléleti párhuzamra, végül Heideggernek némely kérdésben a szkepticizmus wittgensteini cáfolatával rokon stratégiájára (II.).

Egy harmadik lépésben tovább bővítem az elemzés körét: a probléma kérdés hermeneutikai szembeállításának körvonalazása további kontúrokkal élesíti a szkepticizmussal számot vető hermeneutikai gondolkodás horizontját; e szembeállítás ugyanis nagy mértékben meghatározza, milyen értelemben lehet Heidegger számára itt egyáltalán problémáról szó nem csupán a szkepticizmus problémájáról, de bármilyen problémáról általában. E szembeállításnak az ábrázolása - melyet egy további lépésben a megismerés és a külvilág problémájának példáján próbálok érzékeltetni, kiterjesztve a problémáról hermeneutikai nézőpontból mondottakat a fogalmi kérdésekhez, illetve az általános fogalmakhoz való hermeneutikai viszonyokra is, beleértve a hermeneutika fogalmát magát - elvezet a hermeneutikai filozófia antidogmatikus jellegének állításához. A kérdezés Heidegger gondolkodói útja számára való középponti szerepét egy nemrég hozzáférhetővé vált fiatalkori előadásszövegen szemléltetem, melyet a fiatal Heidegger hermeneutikai 'cogito'-jának nevezek, majd végül a kérdés, probléma, kétely tárgyában mondottakat összegzem, s néhány utalás erejéig kitérek szkepticizmus és ateizmus a fiatal Heidegger gondolati útjának egy pontján körvonalazódó összefüggésére (III.). Ez a fejezet bizonyos értelemben az elemzés fordulópontja, mely rávilágít egyúttal alapvető 'metodológiai' kérdésekre, vázolja a hermeneutikai beállítottságú filozófia általános szemléleti perspektíváját és antidogmatikus jellegét, s azt a tézist fogalmazza meg, mely szerint a hermeneutika igencsak kételkedő filozófia - olyannyira, hogy a kételkedés metodológiai eszközeit tekintve a hagyományos (ismeretelméleti) szkepticizmust egyenesen túllicitálja.

A gondolatmenet a második és a harmadik fejezet kitérői után visszatér Heidegger szkepticizmust illető, a fiatalkori előadásokon kifejtett némely döntően fontos megjegyzésének rekonstrukciójához, melyeknek az értelmezéséhez az előző két fejezet volt hivatva megteremteni a hermeneutikai horizontot. Egy releváns szövegrészlet elemzése azt illusztrálja, miben áll az igazságfogalom s a vele komplementer szkepticizmusprobléma hermeneutikai kezelése (a harmadik fejezet elvi kitekintése után - a megismerés és a külvilág problémájának ott bemutatott hermeneutikai kezelésével együtt - ez egyfajta 'applied hermeneutics'-nak is tekinthető); majd egy másik, ugyancsak a szkepticizmusproblémát illető heideggeri gondolatsor arra világít rá, mennyiben jelentett az e problémával való gondolati szembenézés Heidegger számára alkalmat arra, hogy a filozófia természetére vonatkozó elvi kérdéseket tisztázzon önmaga számára - ahol is éppenséggel a szkepticizmusprobléma sugallta filozófiai nézőpont és előfeltevésrendszer elvi elutasítása-meghaladása jelenik meg a saját filozófia felfogására való rátalálás útjaként, az ember tényleges-történeti életéhez való odafordulás eszközeként (IV.). Az első fejezetben szó esett az egzisztenciális szkepszis fogalmáról, mint ami az elemzett szöveg egy részében fölmerül Heideggernél, s amelyet azután a második fejezetben a Kierkegaard kétség-kétségbeesés fogalompárjára visszanyúló elemzés illusztrál; ez azonban fölveti a kérdést: vajon nem jogosulatlan-e a szkepticizmus fogalmát ilyen tág értelemben használni? A következő fejezet rövid filozófiatörténeti kitérőt tesz abból a célból, hogy alátámassza az erre a kérdésre adandó nemleges választ (V.). E kitérő többféle szkepticizmus-fogalmat villant fel, s az irodalomban való további tallózás azt mutatja: van olyan, Heideggerhez képest külső szkepticizmusfogalom, mely Heidegger egész gondolkodását szkeptikus gondolkodásként láttatja. Erre tesz kísérletet Hans Köchler könyve, melynek értelmező továbbgondolása áll a következő fejezet középpontjában; ennek során egyúttal alkalmunk nyílik Heidegger egész gondolati útját Köchler téziseinek fényében röviden áttekinteni, újragondolni és a vonatkozó téziseket az újabb szövegkiadások fényében megerősíteni (VI.). Az e fejezetnek a végén elhangzó némely lényeges, ám kibontatlanul maradt elvi következtetésnek a kicsit bővebb kifejtésére térek vissza a következőkben: ennek során a felvilágosodás és az előítéletek problémájának összegző vizsgálatában, a 'Sapere aude!'-elvet a vizsgálódásba bevonva, a hermeneutikát következetesen végigvitt felvilágosodásként jelölöm meg (VII.). A tanulmány végén egy kulcsfontosságú idézet áll (ismereteim szerint ez idő tájt az egyetlen), melyben a fiatal Heidegger hangsúlyos értelemben a szkepticizmus fogalmát veszi igénybe filozófiája, sőt a filozófia mint olyan számára - e szkepticizmust pedig Heidegger alapvetően hermeneutikai értelemben fogja fel (VIII.)."