1.3.1. A beszédaktusok és a vita pragmatikai alapjai

Vannak nagyon furcsa dialógusok, például amikor magamban motyogva próbálok két álláspont között dönteni, vagy amikor a szomszéd néni megállás nélkül beszél hozzám, és én egy szót sem szólok. Ennek ellenére tekintsük úgy, hogy érvek alapvetően dialógusokon belül hangzanak el, és a viták akkor jönnek létre, amikor valamilyen álláspont kapcsán véleménykülönbség van. Elő1fordul ugyan, hogy az egyik fél nem jut szóhoz egy vitában, de, mint látni fogjuk, érdemes ezt a keretet alkalmazni ilyen esetekben is.

A vita leírásához és értelmezéséhez abból indultunk ki, hogy a vitában a résztvevők nyelvi megnyilatkozásokat tesznek. Ezért szükségünk van néhány általános, a nyelvhasználatra és a dialógusok szabályaira vonatkozó megfontolásra ahhoz, hogy a felek megnyilatkozásait megértsük, és a vita szempontjából helyesen értelmezzük.

A nyelvet általában a világ leírásának vagy gondolataink megformálása eszközeként fogjuk fel. Mindkét felfogásban közös feltételezés, hogy a nyelv elsősorban leíró, ábrázoló funkciót tölt be - vagy a világot vagy a gondolatainkat írja le -, és így a nyelv segítségével megállapításokat, kijelentéseket teszünk, amelyek bizonyos tényállásokat rögzítnek. Ezek a kijelentések aztán vagy igazak, vagy hamisak, attól függően, hogy megfelelnek-e a tényeknek vagy sem. A logikai vizsgálat számára ezek a kijelentések jelentik a kiinduló pontot, de a nyelv működésének megértése szempontjából, és így az érveléstechnikai vizsgálat számára fontos állítások megtalálása szempontjából a fenti leírás a nyelvnek csak az egyik fontos aspektusát ragadja meg. Számos megnyilatkozás ugyanis nem tekinthető valamilyen tényállás megfogalmazásainak, hanem ezen mondatok kimondásával bizonyos cselekvéseket hajtunk végre:

(1) Bocsánatot kérek. (2) Köszönöm. (3) Megígérem, hogy holnapra megcsinálom.

Ezekkel a megnyilatkozásokkal bocsánatot kérünk, megköszönünk, megígérünk valamit. Mivel ezek nem írnak le tényeket, ezért nem értelmezhető velük kapcsolatban az a kérdés, hogy igazak-e. E helyett például egy bocsánatkéréssel kapcsolatban az a kérdés merül fel, hogy őszinte-e. Az ilyen típusú megnyilatkozásokat performatívumoknak nevezzük, mert a mondatok kimondásával bizonyos cselekvéseket - "beszédcselekvéseket", innen a beszédaktus elnevezés - hajtunk végre. Például az ígéret esetében az elkötelezettség azáltal jön létre, hogy a fenti mondatot megfelelő körülmények között kimondom.

Ha alaposabban megvizsgáljuk a megnyilatkozásainkat, akkor nehéz olyat találni, amelyben semmi mást nem teszünk, csak kimondjuk a mondatot. Valójában minden alkalommal, amikor valamit kimondunk, valamilyen egyéb cselekvést is végrehajtunk: parancsolunk, kérünk stb.

A szülő belép a gyerek szobájába, és azt mondja: - Borzalmasan rendetlen vagy. Ez egy tény megállapítása, de ha megfelelő hangsúllyal mondja, akkor ennek cselekvési értéke azonos a "Megszidlak, mert borzalmasan rendetlen vagy" megnyilatkozással.

Az éppen kifutni készülő vitorlás hajó kapitányához a partról odakiált egy ember: - Óriási vihar közeledik. Itt a ténymegállapítás figyelmeztetés, sőt esetleg felszólítás: "Ne menj ki a vízre!"

Általánosságban tehát minden megnyilatkozásunknak két aspektusa van: egyrészt mondunk valamit, másrészt azáltal, hogy ezt mondjuk, cselekszünk valamit - végrehajtunk egy beszédaktust. Minden megnyilatkozásunk két elemet tartalmaz: egy nyelvi egység (általában egy mondat) kimondását, és egy beszédaktust, amit e mondat kimondásával hajtunk végre. Lokúciónak nevezzük egy adott mondat kimondását (=valaminek a mondása), míg illokúciónak nevezzük azt a cselekvést, amit ez által végrehajtunk (=beszédaktus).

A megnyilatkozás lokúciós tartalma, az, amit mondunk, lehet igaz vagy hamis, amennyiben egy ténymegállapítással és nem, például, felkiáltással van dolgunk. A megnyilatkozás illokúciós tartalma, vagyis a végrehajtott cselekvés ezzel szemben lehet sikeres vagy sikertelen. Bizonyos sikerfeltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy egy beszédaktus sikeres legyen. Ezeket a feltételeket nem lehet valamennyi beszédaktusra egységes formában röviden megadni. A pragmatikai elemzés egyik feladata, hogy feltárja a különböző beszédaktusokat, azok szerkezetét és az egyes aktusokhoz tartozó sikerfeltételeket.

Általánosságban az illokúciós aktus sikerességének három csoportba sorolhatók a feltételei. Egyrészt a lokúciós aktusnak sikeresnek, azaz grammatikailag helyesnek és értelmesnek kell lennie. Nem lehet sikeres az ígéret, ha az, amit ígérünk értelmetlen:

Megígérem, hogy kiszera méra bávatag.

Másrészt tartalmi feltételeknek kell megfelelni: a beszédaktusok különböző, a kimondott mondatok tartalmára vonatkozó követelményeket foglalnak magukban, amelyeknek teljesülniük kell, hogy a cselekvés sikeres lehessen. Nem ígérhetünk lehetetlent, vagy olyasmit, ami a múltban már megtörtént. Nem sikeresek az alábbi ígéretek:

Megígérem, hogy kimerem az óceánt. Megígérem, hogy megszülettem.

A tartalmi feltételek az ígéret jellegéből adódnak, abból, hogy az ígéret jövőbeli eseményre vonatkozik, és az, aki ígéretet tesz, komoly elkötelezettséget vállal annak végrehajtására.

Harmadrészt adódnak feltételek a beszédhelyzetben résztvevők szándékaiból, érdekeiből, szociális helyzetéből, az aktus társadalmi gyakorlatából. Ide sok és beszédaktusonként különböző fajta feltétel tartozik, amelyeket külön-külön kell számba venni. Nézzünk néhány példát!

1. Az ígéret esetében idetartozik az őszinteségi feltétel, tudniillik, hogy amit a beszélő ígér, azt tényleg szándékában áll megtenni. 2. A parancs esetében a résztvevők társadalmi helyzetére vonatkozik az a feltétel, hogy parancsot csak elöljáró adhat alárendeltnek. Szokásos körülmények között hiába mondja a tizedes a tábornoknak: Megparancsolom, hogy induljon. Ez a parancs nem lehet sikeres. 3. Hiába mondja az egyik fél: Fogadjunk egy sörben, hogy a mi válogatottunk nyer a ma esti meccsen! Nem jön létre a fogadás, amíg a másik ki nem nyilvánítja, hogy elfogadja az ajánlatot. 4. Törvényt kihirdetni csak bizonyos helyen és bizonyos formai előírások megtartásával lehet. Ha ezek nem teljesülnek nem lép életbe a törvény.