2.5. Összetett érvelések, érvelési térképek

Az érvelések sokféle minta alapján szerveződhetnek. A bonyolultabb érvelésekben egy állítás egyszerre szolgál egy érvelés zárótételeként, és egy másik, rákövetkező premisszájaként. Az ilyen érveléseket összetett érveléseknek nevezzük. Az összetett érvelésekben a következtetések láncszerűen egymásba kapcsolódnak. Az egymásba kapcsolódó részeket részérveléseknek nevezzük. A részérvelésekből összekapcsolódó lánc logikai szerkezete végül igen bonyolult, a létraszerű (a részérvelések közvetlenül egymásra következő, egy szálon futó) érveléstől igen eltérő szerkezetű lehet.

4. ábra. Példa egy nem létraszerű, több szálon futó érvelésre

Ebből egy nagyon fontos tanulság adódik: az, hogy az írásmű adott pontján egy adott állítást nem tartunk megalapozottnak, semmit nem mond arra vonatkozólag, hogy a cikk megmaradó részei képesek-e alátámasztani. Lehet, hogy a szóban forgó állítás teljesen mellékes a konklúzió szempontjából, de az is lehet, hogy a megmaradó érvek vagy részérvelések bőven elegendőek, hogy erősen megalapozzák az írásmű legfőbb állítását. Így például az iménti ábrának megfelelően szerveződő érvelés esetében a 8. premissza, vagy a 2. részkonklúziót alátámasztó 4. premissza önmagában vett kiesése gyengíti ugyan az érvelést, de hogy mennyire, az csak a megmaradó részek vizsgálatával (erősség, továbbá a részérvelések kapcsolt vagy független jellege) lenne eldönthető.

A jól felépített okfejtések természetesen megpróbálják kivédeni, hogy a befogadó azt gondolhassa, valamely állítás "kilövésével" megmutatta az érvelés megalapozatlanságát. Az érvelés ilyen azonnali téves értékelésének kivédését szolgálja a tartalom nélküli mellékes megjegyzések mellőzése, továbbá az érvelés szerkezetét világossá tevő kifejezések alkalmazása. Így különösen a szóbeli, de adott esetben az írásbeli érvelések esetében is célszerű jelezni a premisszák vagy részérvelések egymáshoz való viszonyát, valamint a konklúzió alátámasztását szolgáló érvek, részérvelések vagy érvelési szálak számát.

Nemcsak a konklúziót vagy az álláspontot érdemes tehát világosan kimondani, jól elkülönítve az érvektől, hanem ajánlatos világossá tenni a konklúziót alátámasztó érvek számát és egymáshoz való viszonyát! Például:

A következőkben a halálbüntetés újbóli bevezetése ellen kívánok érvelni. Emellett az álláspont mellett három, egymástól független érvem van. Az egyik jogi vonatkozású, a másik a halálbüntetés visszafordíthatatlanságára alapoz, míg a harmadik halálbüntetés bűnmegelőzési célú alkalmazásának hatástalanságára épít. Az egyes érvek mellett szóló további bizonyítékok a következők...

Ezek nem csak az érvelés hallgatójának számára fontos információk, hanem gyakorta maga az érvelő sincs tisztában erős érveinek számával, azok egymáshoz való viszonyával. Ha az előadó mindezt figyelembe veszi, akkor az érvelésre való előzetes készülés őt is nagymértékben segíti, hogy tisztába jöjjön saját argumentációjának szerkezetével.

Azok az érvelések, amelyek nem teszik világossá az érvelés következtetési kapcsolatait, az olvasóra vagy hallgatóra hárítják ezt a munkát. Ilyen esetben a befogadó értelmező és rekonstrukciós tevékenységére is szükség van ahhoz, hogy a szerteágazó és logikailag nem mindig egyértelmű érvelési lépéseket egyértelmű, logikailag vizsgálható rekonstruált formára hozza. A bonyolult premissza-konklúzió kapcsolatok feltárása azonban, a gyakorlat mellett, megfelelő jelöléstechnikát is igényel. Végeredményben a logikai rekonstrukció során az előadott érvelések premissza-konklúzió szerkezetét tárjuk fel, és hozzuk áttekinthető alakra. Ez az áttekinthető forma egy olyan "szabvány alakot" jelent, amelyre azután már alkalmazni tudjuk a logikai eszközöket, az érveléstechnikai apparátust.

Az érvelés szerkezetének megragadásához célszerű a szövegben megszámozni a konklúzió szempontjából releváns állításokat (amelyeket előzőleg, pl. aláhúzással, már egyszerűsített formában megjelöltünk), bizonyos esetekben azonban hasznos lehet a teljes rekonstruált állításokat külön kiírni. Ezt követően az állítások közötti logikai kapcsolatot a számok segítségével ábrázolni lehet egy sematikusan diagrammon, az ún. érvelési térképen.

Vizsgáljuk most az alábbi szöveget a korábban rekonstruált K1' konklúzió (Szélkötő Kalamona vállalkozót, a Vidám Arcosok Klubja Párt Zala megyei elnökeként, azzal összefüggésben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, százmilliós nagyságrendre rugó bűncselekményben való részvétel gyanújával letartóztatták.) szemszögéből:

A szövegben található érvelés logikai szerkezete a következőképpen ábrázolható:

A fenti példában az összetett érvelés elemi érvelések láncolatából, egymásba kapcsolódásából épül fel. Ha az összetett érvelést elemeire bontjuk, és egy-egy részérvelést kiemelünk, majd a többitől elkülönítve ábrázoljuk, akkor ilyesfajta elemi érveléseket találhatunk:

Az összetett érvelés egyrészt ilyen, egyetlen premisszából és egyetlen konklúzióból álló elemi részérvelésekből épül fel. Az elemi következtetések függőleges minta szerint kapcsolódnak össze. Ez különösen akkor szembetűnő, ha az összetett érvelés ilyen elemi érvelések egymásra épülő sorozataként áll elő: ilyenkor a rekonstrukció során egy létraszerű, elágazásmentes lineáris szerkezetet kapunk.

Az elemi következtetések azonban összekapcsolódhatnak vízszintes minta szerint is, méghozzá kétfajta, egymástól lényegesen eltérő módon. A térkép első-második sorában az (5), (6) és (7) állításokból álló részérvelések egymáshoz való viszonya a következőképpen néz ki:

Itt a két premissza, (6) és (7) egymástól függetlenül indokolják az (5) részkonklúziót - ezeket független premisszáknak, a (6) › (5) és a (7) › (5) érveléseket pedig független részérveléseknek nevezzük.

Ugyancsak vízszintes képletet követ, ám logikai szerkezetét tekintve az előbbitől lényegesen különbözik az a fajta érvelés, amelyikben két vagy több premissza együtt, összekapcsolva támasztja alá a konklúziót. Az érvelési térkép második és harmadik sorában a (2) és (5) premisszák csak együtt indokolják az (1) részkonklúziót, külön-külön nem jelentenének érvet mellette. Az ilyen premisszákat kapcsolt premisszáknak nevezzük. Hasonlóan: (3) és (4) premisszák csak együtt indokolják az (5) részkonklúziót.

Nagyon fontos megkülönböztetni a független premisszákat a kapcsolt premisszáktól, mert más-más kritizálási stratégiát követelnek meg. Ha a kapcsolt premisszák közül az egyikről sikerül kimutatni, hogy hamis, akkor az egész érvelés használhatatlan. Ha azonban a független premisszák közül bizonyul az egyik hamisnak, akkor az érvelés legfeljebb csak gyengébb lesz, mintha valamennyi premissza igaz lenne - ám még így is lehet nagyon erős!

Különösen szóbeli érvelések esetén fontos világossá tenni az érvek függetlenségét és (legalább) a konklúzióra vonatkozó független részérvelések számát. A függetlenség világossá tétele azért fontos, mert ennek hiányában a hallgatók gyakorta vagy kapcsolt premisszákként, vagy egyetlen szálra felfűzött és lineárisan egymásra épülő részérvelések sorozataként értékelik az előadott okfejtést. Ez a téves értékelés pedig ahhoz az elhibázott kritikai stratégiához vezethet, hogy elegendő az érvelés egyetlen állítását megcáfolni az egész érvelés romba döntéséhez. Hogy ez a téves kritika ne lehessen sikeres, célszerű az érvelés nyitó mondataiban világossá tenni az érvek függetlenségét - ez a vita későbbi fázisában könnyen magyarázkodásként, az érvelés gyengeségének beismeréseként hathat.

Az előbbi példa kapcsán jól megfigyelhetők a rekonstrukció nehézségei, azaz, hogy olykor milyen nehéz egyértelmű, logikailag vizsgálható formára hozni az érvelést. Az okfejtés egyes állításai vagy részállításai több különböző funkciót is betölthetnek, több részérvelés kezdő lépését is képezhetik. Emellett a részérvelések bonyolult logikai kapcsolatban lehetnek egymással, továbbá néha a szerző egymással távoli és nem kellőképpen világos kapcsolatban lévő állítások logikai összekapcsolására vállalkozik. Mindehhez járul további nehézségként, hogy jelentős terhet hárít a csak implicit módon sugallt, kimondatlan összefüggésekre, következtetési kapcsolatokra.

A fenti példában a (3) és (4) állítások elhelyezése, szerepének pontos megítélése igen nehéz. Egyfelől láthatjuk úgy, hogy a jelenlegi tényállás (a bűncselekmény jelenleg fennálló alapos gyanúja), az aktuális vád (hűtlen kezelés) és a letartóztatás indokoltsága szempontjából a korábban megszüntetett eljárás és az akkori vád valójában irreleváns. Másfelől a "fokozott ügyészi felügyelet" ahhoz az információhoz látszik kapcsolódni, hogy fennáll a szökés veszélye, illetve a tettestársakkal történő összebeszélés meggátolhatja a bűncselekmény felderítését. Ekkor a (4) premissza az (5) alátámasztását szolgálja. Ha a cikk azt sugallja, hogy a korábbi, 1998-ban folytatott eljárás megszüntetésének hátterében a bizonyítékok eltüntetése, vagy az összebeszélés áll, akkor (3) is az (5) részkonklúzió implicit megalapozására szolgál. Ugyanakkor (3) és (4) a bűncselekmény alapos gyanújának alátámasztását is szolgálhatja, méghozzá abban az összefüggésben, hogy valamilyen bűncselekmény alapos gyanúja fennáll, hiszen ez ügyben más jogi kategóriába sorolva már folyt eljárás. Jelen esetben azért döntöttünk amellett, hogy (3) és (4) az (5)-öt támasztja alá, és nem (2)-öt, mert ez vezet az erősebb érveléshez: mivel a letartóztatás indokoltsága feltételezi a gyanú alaposságát, az előbbi mellett szóló érvek egyúttal a bűncselekmény gyanújának megalapozottsága mellett szóló érvek is.

Látnunk kell azonban, hogy a rekonstrukció iménti bizonytalanságai a szöveg, az érvelés "bizonytalankodásai": a szerző nem teszi világossá az egyes általa megadott információk szerepét. Miért fontos az, hogy korábban fedezetelvonás gyanújával folyt nyomozás? Miért fontos az, hogy akkor megszüntették az eljárást? Miért fontos, hogy ügyészi utasításra történő újrakezdésről van szó? Másfelől segítene eloszlatni az érvek szerepével kapcsolatos bizonytalanságot, ha tudnánk, hogy milyen indokkal szüntették meg az eljárást korábban, ha kiderülne az írásból, miért került elő és vált szükségessé a nyomozás újrakezdése, ha megadná a cikk, hogy mi indokolja a "fokozott ügyészi felügyeletet", és az mire terjed ki.

A rekonstrukció során megoldandó dilemmák két fontos kérdést vetnek fel. Egyrészt, nem kívánja-e meg tőlünk a szöveg tiszteletben tartása, hogy teljesen mellőzzük a szöveg bizonytalanságaiból fakadó gordiuszi csomók ilyesfajta, értelmezési döntéssel való átvágásait - akár olyan áron is, hogy lemondunk a rekonstrukcióról. Másrészt, hogy vajon a bevezetett grafikus (és a későbbikekben tovább bővítendő fogalmi és elemzési) apparátus nem életidegen-e a jellemző feldolgozási helyzetektől? Nem haszontalan-e?

A rekonstrukciós folyamatban szükséges értelmezési döntések dilemmáiról és buktatóiról már volt szó. Mindezt kiegészíthetjük a következőkkel. A rekonstrukciót úgy kell látnunk, mint egy további lehetőséget arra, hogy tisztába jöjjünk a vita tétjével és a konklúzió megalapozottságával. Ha az általunk folytatott értelmezési-rekonstrukciós eljárást a tényfeltáró, illetve racionális vitának megfelelő hozzáállás vezeti, akkor legalább megteremti annak lehetőségét, hogy alapos mérleges után hozzunk döntést. Emellett egy olyan téma-, illetve tárgy-független és semleges eszköztárat bocsát rendelkezésünkre, amely segíti, hogy az eldöntendő kérdés, téma vagy tárgy összefüggéseit világosabban lássuk, és megalapozottabb döntést hozhassunk. Végeredményben az érvelő szövegeket kétféleképpen kell látnunk: egyrészt, mint olyanokat, amelyeket megillet bizonyos tisztelet és személyhez fűződő jogok (pl. szerzői jog), másfelől, mint a személyről leválasztott, és ilyen értelemben "személytelen" álláspont kifejeződését. A szöveg ilyen "személytelenítésének" az a funkciója, hogy ráirányítsa a figyelmet: azt vizsgáljuk, az álláspont megállja-e helyét, az érvelés elfogadható-e és elfogadandó-e?

Másrészt kétségkívül igaz, hogy hétköznapi érvelés- és szöveg-feldolgozási szokásaink, már csak a helyzetek jellegénél fogva sem teszik lehetővé az ismertetett jelölési és rekonstrukciós apparátus alkalmazását. Egyszerűen nem így olvasunk újságot, nem így nézünk tévét stb., és mert nem is tudnánk az összes esetben a dolgok végére járni. Ugyanakkor látnunk kell, hogy a szóban forgó és még tovább bővítendő eszköztár a valóban fontos esetekben jó szolgálatot tesz. Elegendő, ha energiáinkat az ilyen esetekre tartalékoljuk, de legyünk készen felismerni a helyzetek súlyát, és ilyenkor ne legyünk restek bevonni a megfelelő apparátust.

Megismerési kapacitásainkat figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy a rekonstrukció elvégzése nélkül gyakorta csak elnagyolt, felületes feldolgozás történik. A rekonstrukcióban megragadott, majd vizuálisan megjelenített információk az adatok, tények, érvek olyan alapos feldolgozását eredményezik, amelyre a rekonstrukció és a hozzátartozó értelmezés nélkül gyakorta nem kerülne sor. Ráadásul az eredeti érvelés elemeinek olyan újrarendezését is eredményezheti, láthatóvá tehetnek olyan összefüggéseket, amelyek fölött egyébként elsiklottunk volna: az egymás mellé kerülő információk a szöveg, érvelés belső problémáira, inkonzisztenciáira irányíthatják a figyelmet.

Jelen esetben a fenti szöveg (8) mondatától kezdve a politikai leszámolással összefüggő (K2) konklúziójelölt (Szélkötő Kalamona vállalkozó, a Vidám Arcosok Klubja Párt volt Zala megyei elnöke, a Bel- és Talajvízszolgáltató Vízműipari Rt. tulajdonos-vezérigazgatója letartóztatásának hátterében politikai leszámolás áll.) bizonyítása kezdődik meg. Ilyen módon a (8)-at követő szövegrész első látásra irrelevánsnak látszik a (K1') konklúziójelölt szempontjából. Érdemes azonban felidézni, hogy (K1')-t a relevancia-elvre támaszkodva úgy fogalmaztuk meg, hogy a VAK Párti elnöki pozíciónak, de legalább a párthoz kötődő politikusi tevékenységnek, tagságnak összefüggésben kell lennie bűncselekménnyel. A (8) állítás azt mondja, hogy Szélkötő 1999 őszén tűnt fel a VAK Párt környékén. Érdemes ezt összevetnünk azzal, hogy

• a nyomozást eredetileg fedezetelvonás gyanújával kezdték 1998-ban, ám akkor megszüntették az eljárást", valamint hogy
• egy öt évvel ezelőtti cselekményt rónak Szélkötő terhére", azaz egy 1996-os cselekményről van szó.

Így a cikk adatait alapul véve Szélkötő még csak a környékén sem volt a VAK Pártnak a szóban forgó bűncselekmény idején. A cikk adatai nem hogy alátámasztják a K1' konklúziót, hanem kizárják azt! Azaz: a K1'-ben feltételezett összefüggés a VAK párti tevékenység és a bűncselekmény között nem alapozható meg! Az írásmű ebből a szempontból valójában teljesen indokolatlanul keveri bele a VAK Pártot és Szélkötő pártbeli funkcióját. Most látszik csak igazán, hogy korábban miért volt olyan fontos a relevancia-elv alkalmazása: e nélkül úgy tűnhetett volna, semmi probléma nincs a VAK Párt K1-beli megemlítésével. Most azonban láthatjuk, hogy ez éppoly indokolatlan, mint bármely más csoport vagy szervezet megemlítése, amelynek a bűncselekmény elkövetésének idején Szélkötő nem volt tagja! Ennyi erővel Szélkötő bármilyen más tisztsége, tagsága, bármilyen csoportbeli hovatartozása bevonható lenne, ami persze meglehetősen nonszensznek tűnik. Ha K2-öt véletlenül nem tudja a cikk bizonyítani, akkor K1' megalapozatlansága következtében az alcímben adott összefoglalás ("Letartóztatott VAK Párti Vállalkozó") sem lesz indokolható.

Két dologra érdemes itt felfigyelni. Egyrészt, hogy a K1' konklúziójelölt cáfolásához jelen esetben nem léptünk ki a cikk keretei közül. Állításainak igazságát nem kérdőjeleztük meg (szemben azzal, ahogy gyakorta érvelünk, vagy ahogy az általunk nem favorizált újság olvasásakor rögtön vitatjuk a bizonyítékként felhozott állítások). Internális kritikát alkalmaztunk: a cikk megadott bizonyítékokra alapozva mutattuk meg konklúziójának tarthatatlanságát, további érvek bevonása vagy a megadott érvek igazságának megkérdőjelezése nélkül.

Másrészt jól megfigyelhető a konklúzió pontos rekonstrukciójának fontossága. Ha a rekonstrukcióban vagy a vita során nem tudjuk egyértelművé tenni az érvelés által feltételezett összefüggést, akkor esetleg nem fogunk tudni rámutatni, hogy a szóban forgó állítás (többek között a szintén igaz módon állítható mondatok halmazából történő kiemelése) bizonyítást kíván.

Van az érvelő szövegeknek egy sajátos típusa, amelyekben olyan állítások szerepelnek, amelyek nem konklúziók vagy részkonklúziók, nem is premisszái az adott konklúzióknak, és nem is tekinthetők az álláspontra vonatkozó mellékes, irreleváns megjegyzéseknek, ugyanis logikai kapcsolatban állnak a szerző álláspontjával. Az ún. kiegyensúlyozott álláspontot képviselő szöveg ugyanis nem csak az adott álláspont - amely rendszerint a szerző álláspontja is egyben - mellett felhozható érveket veszi számba, hanem megvizsgálja az álláspont ellen szólókat is, majd az álláspont mellett és ellen felhozható érveléseket összehasonlítva jut arra a következtetésre, hogy az álláspont mellett szóló érvek sokkal erősebbek, mint a másik oldal érvei.

Ezzel összefüggésben a legkézenfekvőbbnek mutatkozó visszaélés természetesen az, amikor a szerző nem az álláspontja ellen szóló legerősebb érveket vonja be a vizsgálatba, hanem azokat a gyenge, sőt irreleváns érveket, amelyeknél az adott álláspont mellett szóló érvek tényleg erősebbek. A kiegyensúlyozott álláspontot képviselő érvelések esetében azt a kérdést érdemes feltenni, hogy a felvonultatott ellenérvek valóban a legerősebbek-e, vagy vannak esetleg további erős, de elhallgatott ellenérvek. Az informális érvelések vizsgálatának R-E-I módszere persze automatikusan kezeli ezt a problémát.

Az álláspontok kiegyensúlyozott vizsgálatának jellegzetessége, hogy az összevetni, és érvekkel megalapozni kívánt álláspontok egymással logikai kapcsolatban vannak. Ez a logikai kapcsolat adódhat a szerző által explicite felkínált logikai viszonyból éppúgy, mint abból a bizonyítási stratégiából, amikor az érvelő nemcsak az álláspont mellett szóló érveket sorakoztatja fel, hanem az ellene szólókat is. Itt azonban különbséget kell tennünk a közvetlen és a közvetett ellenérvek között. A közvetlen ellenérvek egy adott álláspont, konklúzió (K) tagadása mellett szóló érvek: azok a premisszák, amelyek a nem-K-t támasztják alá. A közvetett ellenérvek pedig azok a premisszák lehetnek, amelyek a szóban forgó K konklúzió alternatívájaként felkínált Q konklúzióval vannak közvetlen logikai kapcsolatban. A különbségtétel azért fontos, mert amíg K és nem-K mindig egymást kizáró logikai viszonyban vannak, azaz nem lehetnek egyszerre igazak, addig egy K és Q konklúzió nincs feltétlenül egymást kizáró viszonyban. Az utóbbi esetben fontossá válik az is, hogy a szerző, érvelő milyen viszonyban (kizáró vagy megengedő) kínálja fel számunkra, továbbá, hogy a K és a Q ténylegesen milyen viszonyban lehet egyáltalán. (4. ábra)

5. ábra. A közvetlen és a közvetett ellenérvek viszonya

Az általunk vizsgált cikket úgy láthatjuk, hogy amikor felkínálja a politikai leszámolás és a százmilliós tétre menő büntetőügy közötti választást, majd felsorakoztatja az érveket és ellenérveket, akkor kísérletet kíván tenni az álláspontok kiegyensúlyozott vizsgálatára. Nem mindig ilyen egyszerű azonban helyzet: bizonyos esetekben az érvelő nem kínálja fel semmilyen direkt logikai viszonyban a rivális álláspontokat, hanem egyszerűen csak sorra veszi őket. Bizonyos fordulatok jelezhetik számunkra, hogy erről van szó. Ilyen fordulatok lehetnek például:

Fel kell azonban vetnünk annak a lehetőségét is, hogy
Érdemes azonban megvizsgálnunk azt a lehetőséget is, hogy
Egy másik lehetséges magyarázat a történtekre az lehet, hogy
Nem csak arról lehet szó, hogy …, hanem arról is, hogy

Más esetekben, mint az általunk vizsgált írásműben is, a szerző felkínálhat például két konklúziójelöltet egy meghatározott logikai viszonyban. Jelen esetben például az alternatív konklúziójelölteket, K1'-öt és K2-t a 'vagy' logikai kapcsolatnak megfelelően tárta elénk. Látnunk kell, hogy a K1' ellen, azaz K1' tagadása mellett szóló közvetlen érvek státusza lényegileg más, mint a K2 mellett szóló közvetlen érveké. A K2 mellett szóló direkt érvek csak ebben a specifikus, a szerző által felkínált összefüggésben jelentenek ellenérveket K1'-vel szemben. Ezzel szemben a K1' tagadása mellett szóló érvek bizonyos értelemben az érvelési szituációtól, körülményeitől függetlenül is ellenérvek. Ez a különbség jól látszik abból, ha a K1'-öt nem K2-höz kapcsoljuk 'vagy'-gyal, hanem mondjuk egy másik konklúziójelölthöz, KM-hez. Ekkor a KM mellett és ellen szóló érvek teljesen mások lehetnek, míg a K1'-vel szembeni közvetlen ellenérvek változatlanok maradnának. Jól látható, hogy egy megfelelő KM kiválasztásával, majd KM-mel szembeni erős ellenérvek felsorakoztatásával szinte bármilyen K1'-re vonatkoztatva indirekt érveket nyerhetünk. Márpedig elég abszurdnak tűnik, hogy szinte bármi mellett érvelhetünk erősen indirekt módon, ha egy jól megválasztott KM-hez kapcsoljuk 'vagy'-gyal, majd KM-mel szemben erős érveket mutatunk fel. Azonban egyáltalán nem ritka az olyan látszatbizonyítás, amikor is a KM-nek a K1'-höz képesti alapvető irrelevanciája elsőre nem szembetűnő. Az érvelő által ilyenkor elkövetett hiba az ún. hamis dilemma, amelynek sajátossága, hogy logikailag helyes következtetésként rekonstruálható, miközben a hiba abban áll, hogy a dilemma fő premisszája nem jelöli meg az összes szóba jöhető alternatívát. Ebből adódik a tanulság, hogy a szerző által felkínált logikai viszonyt alapos megfontolás tárgyává kell tenni, hogy lefedik-e az összes szóba jöhető lehetőséget, illetve megengedik-e egyáltalán a feltételezett logikai viszonyt.

Az előbbiek tanulsága, hogy az álláspontok kiegyensúlyozott vizsgálatakor egyáltalán nem mindegy, hogy a szerző által vizsgálatra felkínált álláspontok milyen viszonyban vannak egymással, valamint, hogy az érvelés milyen stratégiára épül: közvetlen vagy közvetett érveket, illetőleg közvetlen vagy közvetett ellenérveket kapunk-e.

Egymással nem kizáró viszonyban lévő álláspontok vizsgálatakor visszaélésre adhat alkalmat, ha a szerző arra alapozza az egyik álláspont elfogadhatóságát a másikkal (vagy a többivel) szemben, hogy:

• az egyik mellett szóló közvetlen érvek erősebbnek mutatkoznak, mint a másik mellett szóló közvetlen érvek, vagy
• a többi álláspont közvetlen ellenérveinek erősségére hivatkozik egy adott álláspont kapcsán, miközben a megvizsgált álláspontok nem merítik ki az összes szóba jöhető, mérlegelendő lehetőséget.

Például a "Most alszunk vagy beszélgetünk" kérdés alternatívái akkor is kizáró viszonyban vannak, ha a 'vagy' kapcsolat lehetővé teszi a megengedő értelmezést is. Ekkor a "Most alszunk" mellett szóló közvetlen érvek egyúttal ellenérvek a "Most nem alszunk" és a "Most beszélgetünk" álláspontokkal szemben is. Az előbbivel szemben azonban közvetlen ellenérvet szolgáltatnak, míg az utóbbival szemben közvetett érvet.

Ha azonban az alternatívák nem lennének ténylegesen is egymást kizáró viszonyban (például "Most eszünk vagy beszélgetünk") akkor az egyik melletti közvetlen érvek (mondjuk a "Most eszünk" mellett szóló közvetlen érvek) semmit nem tudnának bizonyítani, és ezért nem szolgálhatnának közvetett érvként sem a dilemma másik ágán szereplő "Most beszélgetünk" állítással kapcsolatban. Érdemes észrevennünk, hogy az ellenérvek esetében nem ez a helyzet: logikai okokból mindenképpen (közvetett vagy közvetlen) ellenérvként funkcionálnak.

Összefoglalva: kiegyensúlyozott álláspont-vizsgálatról tehát akkor beszélhetünk, ha:

• a vizsgált álláspontok vagy
  ténylegesen is egymást kizáró viszonyban vannak, vagy
• a megvizsgált álláspontok
  egyesével nincsenek ugyan egymást kizáró viszonyban, de
1. együtt kimerítik az összes megfontolásra méltó lehetőséget, és
2. a megalapozni kívánt álláspont minden alternatívájának közvetlen ellenérvei erősebbnek bizonyulnak, mint adott álláspont melletti közvetlen érvek.

Biztosan az álláspont kiegyensúlyozott vizsgálatának tekinthető tehát az1on egyszerű eset, amikor az érvelő egy adott álláspontot és annak közvetlen logikai tagadását veti össze a rendelkezésre álló közvetlen érvek és ellenérvek alapján.