II. Mintaelemzések

Amikor a lámpák belét lecsavarják – jaj annak, amelyik égni mer! (Ancsel Éva)

Amikor a lámpák belét lecsavarják jaj annak amelyik égni mer

alapszófaj, névmás, határozószói vonatkozó névmás [Egyes szófaji felosztások kötőszói funkciója miatt kereszteződő szófajiságúnak tekintik. A MGr. a névszói és a határozószói vonatkozó névmásokat nem sorolja a kötőszók közé, mert ezek – szemben a kötőszói szófajjal – nemcsak szemantikai és szintaktikai kapcsolóelemek, hanem a mondat szerkezetének szerves részei (vö.: pl. Simon Györgyi 1974: 47, Balogh Judit 2001: 440).] viszonyszó, nem morfológiai természetű, névelő, határozott névelő alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, (névszó), főnév, köznév, konkrét, egyedi név [Hibalehetőség: gyűjtőnévnek minősíteni. A gyűjtőnév nem az egyedi nevek (egyes számban egy dolgot, személyt jelölők) többes számát jelenti, hanem olyan több élőlényből, élettelen dologból álló csapat, csoport nevét, amely már egyes számban is magában foglalja a többség kategóriáját: nép, katonaság, növényzet stb. Vitatott: gyűjtőnév-e több alárendelt különböző fogalom fölérendelt fogalma (pl. faj–nem): a MGr. a bútor, gyümölcs, virág típusú főneveket is gyűjtőnévnek tekinti (Balogh 2000: 129), más munkák azonban nem (pl. Adamikné 1995: 22, Laczkó Krisztina 1997: 35, Nagy Katalin (szerk.) 2003: 41.] alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, (névszó), főnév, köznév, konkrét, egyedi név alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, ige, cselekvést jelentő, cselekvő, tranzitív, mozzanatos (kezdő) aktuális szófaja: főnév (aktuális szófajváltással) lexikai szófaja: mondatszó, indulatszó [A példa jól mutatja, hogy az aktuális szófajváltást a mondatrész (itt: alany) szófaji jellege (= grammatikai szófajisága) hívja elő. Az alany csak főnév vagy főnévi értékű szó lehet. (Szófajváltásra akkor van szükség, ha a lexikai szófaj saját tulajdonságaiból adódóan nem képes betölteni egy-egy mondatrész szerepét, tehát grammatikai tulajdonságai nem egyeznek meg az aktuális mondatrész által előírt grammatikai szófajisággal).] alapszófaj, névmás, főnévi mutató névmás [Hibalehetőség: határozószói mutató névmásnak minősíteni. Az elhatárolás nem könnyű, számtalan problémát vet fel (ugyanúgy, mint a ragos névszók és a határozószók megkülönböztetése). Nehezíti az elemzést, hogy mind a ragos névszók, mind a határozószók a mondatban határozók. Az az, ez főnévi mutató névmás a főnévi toldalékokat veheti fel; csak ragmorfémákkal együtt képes határozói mondatrészszerep betöltésére. (A szófaj felismerését nehezíti még az írásban jelölt teljes hasonulás is.) A határozószói (mutató) névmás önmagában, viszonyító elem nélkül képes betölteni a határozói mondatrészt (fogalmi tartalma a helyre, időre stb. utalást jelenti), általában nem is toldalékolható. A határozószói névmás nemcsak határozószót, hanem ragos és névutós névszót is helyettesíthet (az ott határozószói mutató névmás pl. a kinn, benn határozószót, de pl. a szobában, a pad alatt ragos, ill. névutós főneveket is). Ügyelnünk kell arra, hogy a határozóragos mutató névmások esetében is előfordulhat „tömbösödés” (vö.: a határozóragos névszók és a határozószók elhatárolásáról írottakkal). Pl. Erre indulj! (határozószói mutató névmás); Erre válaszolj! (főnévi mutató névmás).] alapszófaj, névmás, főnévi vonatkozó névmás alapszófaj, átmeneti szófajú, főnévi igenév alapszófaj, ige, állapotot jelentő, cselekvő, tranzitív, tartós-huzamos: folyamatos

A lélek akkor öregszik, ha már földön járnak a vágyai, szárnytalanul. (Ancsel Éva)

A	viszonyszó, nem morfológiai természetű, névelő, határozott névelő
lélek	alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, (névszó), főnév, köznév, elvont főnév
akkor	alapszófaj, névmás, határozószói mutató névmás
öregszik	alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, ige, állapotot jelentő, mediális ige, intranzitív, tartós-huzamos: folyamatos
ha	viszonyszó, nem morfológiai természetű, kötőszó, feltételes (csak mondatkapcsoló)
már	viszonyszó, nem morfológiai természetű, partikula (rémakiemelő) [Hibalehetőség: alapszófajnak, időhatározószónak minősíteni. Ha az lenne, önálló, autoszemantikus jelentésű, önmagában mondatrészszerepű volna, az igei állítmányhoz kapcsolódna. Pl. Már járnak a vonatok. A megkülönböztetést segíti még: a partikulára semmilyen módon nem kérdezhetünk. A már kettős szófajiságú szó. A kettős (hármas) szófajú szavak jellemzője: a lexémában potenciálisan több szófaj tulajdonságai egyenlő mértékben vannak jelen, a konkrét mondatokban – szóelőfordulásként – azonban mindig eldönthető, hogy jelentésük, alaki viselkedésük, mondatbeli szerepük alapján melyik szófaji értékben szerepelnek. Pl: Este érkezik a barátom, ezért várom az estét. Az összetett mondat első tagmondatában található este határozószó: időfogalmat fejez ki, nem toldalékolható, a tagmondatban időhatározó. Az estét főnév: megnevező funkciójú, tárgyragos, a második tagmondat igei állítmányának tárgya; jelzőt is kaphatna: pl. a szép estét várom.]
földön járnak vágyai szárnytalanul	alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, (névszó), főnév, köznév, konkrét, egyedi név alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, ige, cselekvést jelentő, cselekvő, intranzitív, tartós-huzamos: folyamatos alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, (névszó), főnév, köznév, elvont főnév alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, (névszó), melléknév, viszonyító melléknév [A melléknévhez (számnévhez) járuló -n, -an, -en; -lag, -leg; -ul, ül; -szor, -szer, -ször toldalékmorfémák megítélése nem egyértelmű a magyar nyelvtudományban. Az utolsó hármat már a MGr. is képzőszerű ragnak minősíti (vö.: még pl. Ágoston Mihály 1971: 7–51; Antal László 1961; Elekfi 2002: 24; Kiefer Ferenc 1987: 481–6; Pete István 2003: 308–13; T. Somogyi Magda 2000). Több szerző a fenti toldalékmorfémákkal létrehozott alakokat határozószóknak tekinti. Mi ezt az elemzést kevésbé tartjuk elfogadhatónak, mert ennek következtében a határozószók kategóriája „parttalanabbá” válna, elmosódnának pl. a (nyelvtörténeti) különbségek a ragszilárdulással létrejött határozószók és a morfológiailag még tagolható, jelentésükben sem tömbösödött ragos névszók között. Elmosódna az is, hogy leíró szempontból a határozószók önmagukban képesek mondatrészszerep betöltésére, a névszókat pedig csak a rag teszi erre alkalmassá. A fenti ragokkal ellátott szóalakokat tehát melléknévnek tekintjük (vö.: még pl. D. Mátai Mária MNy. 1988: 31–44, uő. MNyj. 2003: 409–14).]

A ragos névszók és a határozószók elhatárolásában vagy a szótő, vagy a toldalék, vagy mindkettő elhomályosulása, más esetben a jelentésbeli tömbösödés segíthet (vö.: D. Mátai 2003: 411, Magyar leíró nyelvtani segédkönyv 1994: 57). A határozószóvá válásnak diakrón és szinkrón szempontból is különböző stádiumai vannak (erről részletesen l. még D. Mátai MNy. 1988: 31–44).

Az ember lehet szabadabb s még legszabadabb is. Csak az az alapfok, az miért elérhetetlen?! (Ancsel Éva)

Az ember	viszonyszó, nem morfológiai természetű, névelő, határozott névelő alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, (névszó), főnév, köznév, konkrét, egyedi név
lehet	viszonyszó, morfológiai természetű, segédige, mondatrészteremtő segédige (kopula) [A névszói-igei állítmány segédigéje, alkalmassá teszi a névszót az állítmányi szerep betöltésére, toldalékmorféma-értékű (ható jelentésű). Morfológiai természetű kapcsolatokban jelenik meg, ez is elkülöníti az azonos alakú, de önmagában az igei állítmány betöltésére alkalmas létezést jelentő igealaktól: pl. Nyáron lehet pihenni, Egyedül lehet lenni stb.] [Más véleményt képvisel Elekfi László, szerinte ige és segédige között nem szófaji különbségekről van szó, csak sajátos mondattani szerepről (vö.: Elekfi 2002: 28).]
szabadabb (legszabadabb) s ……… is még Csak az az alapfok az miért elérhetetlen	alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, (névszó), melléknév, minősítő melléknév viszonyszó, nem morfológiai természetű, kötőszó, mellérendelő kötőszó, hozzátoldó kapcsolatos viszonyszó, nem morfológiai természetű, partikula (viszonyító) viszonyszó, nem morfológiai természetű, partikula (modális-pragmatikai) alapszófaj, névmás, főnévi mutató névmás viszonyszó, nem morfológiai természetű, névelő, határozott névelő [Hibalehetőség: a főnévi (távolra) mutató névmás és a történetileg belőle kialakuló (hangsúlyát veszített) határozott névelő fel nem ismerése, felcserélése. A mutató névmás – szemben a határozott névelővel – utaló szerepű, van önálló mondatrészértéke, toldalékolható (pl. azok az alapfokok), hangsúlyos. A névelő nem morfológiai természetű szerkezetekben jelenhet meg. alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, (névszó), főnév, köznév, elvont főnév alapszófaj, névmás, főnévi mutató névmás alapszófaj, névmás, határozószói kérdő névmás (De: pl. Miért nyúltál? (A tollért) → főnévi kérdő névmás ragos alakja alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, (névszó), melléknév, minősítő melléknév

Szabad-e Dévénynél betörnöm / Új időknek új dalaival? (Ady Endre)

Szabad	alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, (névszó), melléknév
	[Jellemzője, hogy főnévi igenévi alany mellett képes az állítmány szerepének betöltésére. Mivel az állítmány grammatikai szófaja ige (az állítmány igei természetű), a melléknévi lexikai szófajú szabad eltolódhat az ige irányába, esetleg felvehet igei toldalékokat is: Szabadna elmennem? Szabadjon elmondanom. (Vö.: G. Varga Györgyi 1974: 70–71.)]

-e Dévénynél betörnöm új időknek dalaival

viszonyszó, nem morfológiai természetű, partikula (a modális alapérték jelölője) alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, (névszó), főnév, tulajdonnév, földrajzi név alapszófaj, átmeneti szófajú szó, főnévi igenév [A betörnöm mondatbeli viselkedése illusztrálja az átmeneti szófajiság lényegét, azt, hogy – most csak ezt a szempontot figyelembe véve is – két szófaj tulajdonságait elválaszthatatlanul összefonódva, egyszerre hordozza magában: mondatrészértéke alany (→ főnévi tulajdonság); viszont határozói bővítménye van (dalokkal) → igei tulajdonság.] alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, (névszó), melléknév, minősítő melléknév alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, (névszó), főnév, köznév, elvont főnév alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, (névszó), főnév, köznév, konkrét, egyedi név [A főnév fajtáinak elkülönítése nem könnyű, általában a jelentés alapján történik, hiszen az alaktani viselkedést és a szintaktikai szerepet tekintve nincs lényeges különbség az alcsoportok között: „Sem az elvont, sem a konkrét főnévnek nincs grammatikai következménye” (Simon Györgyi 1974: 35). A beszédhelyzet, a szövegösszefüggés szintén befolyásolhatja a főnév fajtáját.]

Hétfőn, mikor a hőség rekkenő,

eszembe ötlik egy Bökkenő:

hogy kicsoda a micsoda,

s hogy mikor és hová az akkor és oda. (A. A. Milne: Micimackó)

Hétfőn

alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, (névszó), főnév, köznév, konkrét, egyedi név [A hét napjait főnévvel nevezzük meg, közülük a vasárnap azonban már a többszófajú szavak tulajdonságait is példázza. Vasárnap pihenünk (határozószó). A vasárnapjaink szépek lesznek (főnév).]

mikor	alapszófaj, névmás, határozószói vonatkozó névmás [Hibalehetőség: kérdő névmási határozószónak minősíteni. A tévesztés oka, hogy a vonatkozó névmások a- (eredetileg mutató névmási) összetevője elmaradhat, így a vonatkozó névmások homonimát alkothatnak a kérdő névmásokkal. Pl. Az jött el, (a)kit vártam. Elmegyek oda, (a)hová mindig is vágytam.]
a	viszonyszó, nem morfológiai természetű, névelő, határozott névelő
hőség	alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, (névszó), főnév, köznév, elvont
rekkenő	alapszófaj, átmeneti szófajú szó, folyamatos melléknévi igenév (Közel áll a melléknévhez, állítmányi szerepe is ezt támasztja alá. A melléknévi igenevek gyakran melléknevesülnek vagy főnevesülnek, de a szófajváltás tényét nem mindig egyszerű megállapítani. A lehetséges „fogódzókról” l.: Lengyel MGr. 2000: 237.)
eszembe	alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, (névszó), főnév, köznév, elvont
ötlik	alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, ige, történést jelentő, mediális ige, intranzitív, mozzanatos
egy	viszonyszó, nem morfológiai természetű, névelő, határozatlan névelő
Bökkenő	alapszófaj, tulajdonképpeni alapszófaj, (névszó), főnév, (itt) tulajdonnév, cím (A példa igazolhatja több kutató véleményét: a tulajdonnevet nem kellene külön szófaji csoportnak tekinteni, mivel valamely szóalak/szószerkezet/mondat nem nyelvi kritériumok alapján lesz név. Vö.: Balogh MGr. 2000: 127.)
hogy	viszonyszó, nem morfológiai természetű, kötőszó, alárendelő
kicsoda	alapszófaj, névmás, főnévi kérdő névmás
a, az	viszonyszó, nem morfológiai természetű, névelő, határozott névelő (A követő szóelőfordulás előtt az aktuális szófajváltást jelöli.)
micsoda	aktuális szófaja: főnév (aktuális szófajváltással) lexikai szófaja: főnévi kérdő névmás
s, és	viszonyszó, nem morfológiai természetű, kötőszó, mellérendelő kapcsolatos kötőszó (A s itt tagmondatokat, az és mondatrészeket köt össze.)
mikor	alapszófaj, névmás, határozószói kérdő névmás (időre kérdező)
hová	alapszófaj, névmás, határozószói kérdő névmás (helyre kérdező)
akkor	aktuális szófaja: főnév (aktuális szófajváltással) lexikai szófaja: határozószói mutató névmás (időre mutató)
oda	aktuális szófaja: főnév (aktuális szófajváltással) lexikai szófaja: határozószói mutató névmás (helyre mutató) [A lexikai szófaj a lexémák szótári jelentéséhez tartozó szófaji jelentés. Megmutatja, hogy az adott lexéma természetéből adódóan várhatóan milyen mondatrészszerepben és milyen alakban jelenik meg a megvalósuló mondatban. Az aktuális szófaj a konkrét mondatok szóelőfordulásainak szófaji jelentése. A lexikai és az aktuális szófaj általában megegyezik. Ha valamely szó lexikai szófajiságából adódóan mégsem képes a kívánt mondatrészszerep betöltésére, aktuális szófajváltás történik (vö.: Lengyel MGr. 2000: 77–80). Ilyenkor a szó fogalmi-lexikai jelentése nem változik, csak a grammatikai jelentése.]