Ariana sirása és keserves halála

                         156.
Isten az embernek vezérli ő dolgát;
Megjegyezte Isten mindennek hátárát,
Senki nem gondolja ő általhágását,
Nem fél, még nem látja utolsó romlását.

                         157.
Egykor nyilat vett volt Cupido kezében,
Theseus királynak kit lőne szívében,
Hogy Ariannának esnék szerelmében,
Elfelejthetlenöl venné elméjében.

                          158.
Mindkét részről égett már haragos nyila,
Sütötte szíveket megemésztő lángja,
Nyughatatlanná lőn ékes Arianna,
Csak szép Theseussát mindenkor óhajtja.

                         159.
Álnok kis Cupido megveté hálóját,
Gyorsasággal vévén elöl ő kézíját,
Szép Ariánában lövi sebes nyilát,
Ily módon csalá meg édes királynéját.

                         160.
Tebrusnak vizénél az szép Ariana,
Nyugszik vala egykor gyönge nyoszolába,
Mert Cupido mutat örömöt álmába,
Azt tudja, hogy fekszik Theseus ágyába.

                         161.
De fülemilének ékes szollásával
Fölzöndült elméje igen gyorsasággal,
Fölnitá szép szemét, látá hogy szép hajnal
Elöljün röbdözve harmatos szárnyával.

                         162.
Ölelni kevánvan Theseus szerelmét
Gyöngén tapogatva viszi ágyba kezét,
De mást ott nem talál, csak ő üres helyét,
Meghidegült ágyát és keserves jelét.

                         163.
Ott mindjárt elájul, de sokára megtér,
Szomorú szívéről hogy eloszlék az vér,
Ágyábul kifutni mert meztelen is mér,
Társát nem találván ágyához viszá tér.

                         164.
Üti fejér mellyét, szaggatja szép haját,
„Theseus szerelmem” – nagy erővel kiált,
Kifut Tebrus partra, ki maga folyását
Tengerben adóul önti hamarságát.

                         165.
Az tengeren szemét széllyel elforgatja,
Az partot üressen emberektől látja,
És semminek másnak szavát nem hallhatja,
Csak Echonak, kinek kősziklán lakása.

                         166.
De ez is bánattal szól Arianának,
Csinál öregbülést válasszal bújának,
Mert ha ő panaszol szól az kősziklának,
Echó bús válasszal nevet bánatjának.

                         167.
De ím az sötétben egy szép hajót láta,
Dagast vitorláját hogy könnyű szél hajtja,
„Theseus” ismétlen „Theseus” kiáltja,
De amaz nem hallja, mert nem is hallhatja.

                         168.
Int, és viszáhíja gyönge kezeivel,
De az hajót viszi nagy szél sebességgel,
Elkéséri végig könyves szemeivel,
Hajó szeme előtt még tengeren tűn el.

                         169.
Akkor leszaggatja szép aranyas haját,
Körömzéli kézzel gyönyörű orcáját,
Ott nem messze szemlélt egy magas kősziklát,
Fölhág rá, s tengernek így kezdi panaszát:

                         170.
„Oh! én szerencsétlen már eltörött kobzom,
Bizonítja igyemet elpöndült húrom,
Rosszul éltet engem keserves világom,
Mert elmúlt éntöllem gyönyörű virágom.

                         171.
De nem ragadt senki más, Theseus, téged,
Csak Cupido az te nagy hitetlenséged.
Hon van, kit mutattál az te ékes képed,
Talám vitorláddal szélnek eresztetted?

                         172.
Kínszerző Cupido keményebb vagy ércnél,
Elmentél kegyetlen, elmentél, mint gyors szél,
Engemet bús szívben és gyászban kevertél,
Sőtt örök halálban éppen eltemettél.

                         173.
De ha hajód ottan lelkemet hordozza,
Mért hogy testemet is magával nem húzza,
Nem oly nehéz, elhidd, ez az Ariana,
Hogy te fényes hajód ily terhet ne bírna.

                         174.
Mért nékem nem adtál szívet és tanácsot,
Ki után láthattam volna ez világot,
Ah! miért nem csaptad nyakamban az kardot,
Ám csináltad volna előbb koporsómot.

                         175.
Bízol országodban hogy mensz triumphussal,
Gondolod hogy vagy már bővelkedő jókkal,
De jaj! tudom bizony Theseus is meghal,
Ha megtudja, társa elveszett mi móddal.

                         176.
Az én könyvem árvíz, és tenger bánatom,
Magamat immáron csak alig állatom,
Mert több bú vér engem, azt igazán látom,
Hogysem hab kősziklát. Ím szörnyű halálom.”

                         177.
Ez szók után bátran az szép Ariana,
Magas kőszikláról magát lebocsátá,
Egy szempillantásban az hab elburítá,
Ez szép drága rózsát szerelem így rontá.

                         178.

Ó mely gyakran velem kis Cupido mulat,
Keserűt, édesset mind egyaránt mutat,
Mulasson bár velem, annyit nem tréfálhat,
Hogy jól ne ismérjem magával mit hozhat.

Forrása: RMKT XVII, 12., kiad. Cs. Havas Ágnes, 138. sz.
Az előkép: Zrinyi Arianna sirása.