Az isteni bölcsességről

XXX.
Vajon s nem kiált-é az bölcsesség Mennyből,
Onnét alászállván hegyek tetejiből,
Sőt városokban is utcák közepiből,
De még házoknak is belső küszebiből?

XXXI.
Férfiak s léányok, réátok kiáltok,
Kisdedek, érzzétek, tinéktek is szólok,
Ti esztelenek is én szómot halljátok,
Mert majdan tinéktek nagy dolgokat mondok.

XXXII.
Mennyei igazság vagyon én nyelvemen,
Nincsen is hamisság dicsőült lelkemen,
Nem jár én tanácsom istenteleneken,
De fog mély beszédem tudós embereken.

XXXIII.
Pénz helyett vegyétek én okosságomat,
Kövessétek inkább jó tanításomat,
Bízvást böcsüljétek szép tudományomat,
Aranynál is följebb gazdag jószágomat.

XXXIV.
Én, bölcsesség, lakom okos tanácsokban,
Sőt jelen is vagyok jó gondolatokban,
Magam uralkodom eszes doctorokban,
Találmánt csinálok éles homlokokban.

XXXV.
Gyűlöli a gonoszt, az Úrnak félelme,
Vagyon kevélységnek hamar veszedelme,
Alázatosságnak bőven engedelme,
Vagyon az Úr előtt Mennyekben szerelme.

XXXVI.
Enyém ez világnak minden okossága,
Sőt én tulajdonom annak igazsága,
Én kezemben vagyon világ királysága
És fejedelmeknek nagy hatalmassága.

XXXVII.
Az engem követőt én méltán szeretem,
Kedvemben is vagyon az, ki szeret engem,
Ahhoz én bétérek, ki szállást ád nékem,
Tudomány mivoltát néki megbeszélem.

XXXVIII.
Kincses tárházomban vagyon nagy gazdakság,
Abban találtatik minden állandóság,
Én állapatomban nincs elmulandóság,
Igazságomban van örökkévalóság.

XXXIX.
Mert jobb én gyümölcsöm az fénlő aranynál,
Jobb én gazdagságom az drága gyémántnál,
Rubintnál, zaphyrnál avagy smaragdusnál,
Tűzzel vetekedő szép carbunculusnál.

XL.
Az igazság útján én mindenkor járok,
Súlyos ítéletnek közepiben állok,
Engem szeretőknek gazdakságot adok,
Kit hímezés nélköl világ előtt vallok.

XLI.
Az Isten bírt engem minden dolgok előtt,
Föld kerekségének teremptése előtt,
Tenger mélységenek alkotása előtt,
Én örökké voltam minden üdők előtt.

XLII.
Vizeknek forrási még ki nem fakadtak,
Hegyek nehézségi meg nem állapodtak,
Halmok s folyóvizek földön nem láttattak,
Sarkai az Földnek még el nem osztattak,

XLIII.
Midőn az egeket elkészíti vala,
Mikor azt jó móddal békeréti vala,
Véle voltam, midőn erősíti vala,
Vizeknek mélységét mikor méri vala,

XLIV.
Mikor tengereknek megveté határát,
Parancsolatjának tiltá elhagyását,
Mikor ez világnak nagy fondamentumát,
Kősziklás hegyeknek meredek hágását.

XLV.
Véle játszadoztam együtt örvendezvén,
Fáradoztam véle mindent elrendelvén,
Földi állatokban együtt gyönyörködvén,
Ember fiaihoz kévánsággal menvén.

XLVI.
Most azért kiáltok, szómat hallgassátok,
Tudománnak útját, bölcsek, vigyázzátok,
Mert ha jóságomat szívvel kévánjátok,
Lészek Mennyországban örökös Atyátok.

XLVII.
Boldogok, kik engem szívekből szeretnek,
Szorgalmatossággal lelkekben követnek,
Megtalálta útját az örök életnek,
Azki engem követ, nem árt halál ennek.

XLVIII.
Azki szeret engem, talál üdvösséget,
Testi nyugodalmot, lelki csendességet,
Nem bocsát őbelé az Úr gyűlölséget,
Malasztot ád néki s örök dicsőséget.

XLIX.
Kik ellenem vétnek, lelkeket megsértik,
Ő veszedelmeket csakhamar megérzik,
Cselekedeteknek rossz jutalmát vészik,
Mert az bölcsességet bolondul megvetik.

L.
Hogyha azért, ember, akarsz üdvözülni,
Mennyei jovakban bőven részesülni,
Szentek seregi közt boldogságban ülni,
Engem, bölcsességet, nem köll elkerülni.

LI.
Legkisebb szikráját te bölcsességednek
Adjad Uram nékem, hogy Szent Fölségednek
Dicsérhessem nevét és dicsőségednek,
Látója lehessek szentséges színednek.

Forrása: RMKT XVII, 12., kiad. Cs. Havas Ágnes, 120. sz.
A vers a Példabeszédek könyve 8. fejezetének gondolatmenetét követi.