Az
rtf-változat letölthető innen
Veszélyeztetett nyelvek — emberi jogok
Tove Skuttnab-Kangas
tallinni plenáris előadásának magyar nyelvű kivonata
1.
Bevezetés
A finnugor
népek az emberiségnek kicsiny részét teszik ki. Ugyanakkor e népek lakóhelyük,
életmódjuk és nyelvi helyzetük tekintetében igen különbözőek is. Az előadás a
veszélyeztetett finnugor nyelvek beszélőinek elsősorban az oktatással
kapcsolatos nyelvi jogaira koncentrál. Ennek egyik oka az, hogy mivel az
oktatás általában minden gyermeket érint, egy őslakos nép vagy kisebbség
megmaradása szempontjából ez a legfontosabb nyelvi emberi jog. A másik oka
pedig az, hogy a kormányzati beavatkozásoknak is (megelőzve az adminisztrációt,
a tömegkommunikációt, művészeteket) ez a legfontosabb színtere – már költségei
okán is.
2.
Tudnivalók a világ nyelveiről
Bevezetésül
néhány számadat:
–
A világ nyelveinek többsége kevés, becslések szerint 5-6 ezer beszélőt számlál.
–
A nyelvek 83-84%-át egyetlen országon belül beszélik.
–
A világon kb. 6-7 ezer nyelv létezik (pontos számot nem tudunk, mivel egyrészt
a nyelv és a nyelvjárás elhatárolása nyelvi szempontból is problematikus,
politikai mozgatórugók is szerepet játszhatnak benne, másrészt, pl. a
jelnyelvek száma sem ismert megfelelő források híján stb.).
–
Kevesebb mint 80 olyan nyelv van, amelyet 10 milliónál többen beszélnek.
–
Kb. 300 nyelvet beszélnek anyanyelvként 1 milliónál többen.
–
A nyelvek 95%-át 1 milliónál kevesebben beszélik anyanyelvként.
–
Nagyjából 5 ezer élő nyelvet 100 ezernél kevesebben használnak.
–
A fenti csoporton belül 3 ezer nyelvet 10 ezernél kevesebben beszélnek.
–
A jelnyelvek többségét és 1500 természetes nyelvet kevesebb mint 10 ezren használnak.*
–
Kb. 500 nyelvet 100-nál kevesebben beszélnek.
Az
ismert nyelvek földrajzilag sem egyenletesen oszlanak meg. Európában ezek 3%-át
beszélik (230 nyelv), növekvő sorrendben utána Észak-, Közép- és Dél-Amerika
következik 15%-kal (1013 nyelv), majd a csendes-óceáni térség 19%-kal (1311
nyelv), a világ nyelveinek közel egy-egy harmada pedig Afrikában (30%, 2058
nyelv) és Ázsiában (32%, 2197 nyelv) használatos.
Amennyiben pontosan meghatározható lenne a nyelv és a
natív beszélő fogalma, akkor az országok nyelvi diverzitása is kifejezhető
volna. A világbajnok minden bizonnyal Pápua Új-Guinea lenne a maga 850
nyelvével, amelyet 670-nel Indonézia követ. Népes még a 200-nál több nyelvet
számláló országok csoportja: Nigéria, India, Kamerun, Ausztrália, Mexikó, Zaire
és Brazília. A 100-nál több nyelvet nyilvántartók csoportjába is 13 ország
tartozik. A listavezető Pápua Új-Guineában a 3,6 milliós lakosságnak mindössze
5%-a beszéli az ország legnagyobb nyelvét!
A kulturális sokszínűség mérése még ennél is
bonyolultabb lenne. A nyelv és a kultúra sok esetben egybeesik, bár vannak
kivételek is. Ismert olyan álláspont, amely szerint a nyelv nem elengedhetetlenül
fontos a kulturális identitás megőrzésében. Bárhogy is vélekedünk erről, Európa
nyelvileg éppúgy, mint a biodiverzitás (az állat- és növényvilág sokszínűsége)
tekintetében nagyon szegény a világ többi részéhez képest!
Mi
történik napjainkban a világ nyelveivel? A kép lehangoló: becslések szerint 100
éven belül 90-95%-uk kihal, vagy veszélyeztetett helyzetbe kerül. Még
pesszimistább számítások szerint 40-50 olyan nyelv marad, amelyekre például a
Microsoft szoftverjeit, vagy a Nokia mobiltelefonok menüit lefordítják. A ma
létező kisebb jelnyelveket pedig a nagyobbak söprik le a porondról.
A nyelveket ma nagyobb tempóban pusztítják (az
eredetiben: gyilkolják), mint valaha az emberiség történetében. A legnagyobb
ilyen „gyilkos” nyelv az angol. Egy nyelv akkor válik egy másik gyilkosává, ha
elsajátítása nem kiegészítő, hozzáadó módon (additively) történik, hanem az
anyanyelvet helyettesítendő (subtractively). A hozzáadó, kiegészítő
nyelvtanítás során az anyanyelv megfelelő elsajátítása után, egyszersmind azon
keresztül tanítják a másodikat, és ez az, ami két megfelelő színvonalú
nyelvtudáshoz vezet. Vagyis az, ha gyilkossá válik, nem a nyelvből magából
következik, hanem az adott nyelv beszélőinek erőfölényéből. A gyilkos nyelvek jelentenek
tehát fenyegetést a veszélyeztetett nyelvek számára. Ezek általában az országok
hivatalos nyelvei a kisebbségi nyelvekkel szemben. A kongresszus egyik céljának
kell lennie, hogy e gyilkos nyelveket azonosítsa. Nyilvánvalóan az orosz és az
angol a legfontosabbak, de ilyen lehet például a finn nyelv is a számihoz
képest.
4.
Nyelvhalál vagy nyelvgyilkosság?
Két
megközelítés él a szakirodalomban: az egyik a folyamat történésjellegét,
valamint elkerülhetetlen voltát hangsúlyozza, s ez az előadó álláspontja
szerint a darwini tétel félreértelmezése. A másik álláspont szerint a nyelv
sosem hal ki magától, a nyelvet csak meggyilkolni lehet. Az eltűnő nyelvek
pedig a nyelvirtás áldozatai.
Az oktatási rendszer és a média közvetlenül és
közvetve is, úgy nyelvi, mint kulturális téren homogenizáló hatással van a
társadalomra. Ideológiailag nemkülönben: észrevétlenül elfogadtatják az
emberekkel, hogy ezek az egységesüléshez vezető folyamatok elkerülhetetlenek,
sőt, azt is, hogy voltaképpen természetesek – erről igen alapos elemzések
olvashatók már. Arról is sok kutató írt már, hogy az oktatás néhány generáció
alatt el tud pusztítani olyan nyelvet is, amely évszázadokon, sőt évezredeken
keresztül létezett, ha a beszélői nem vesznek részt anyanyelvükön modern oktatásban.
Másképpen: azáltal, hogy meg kell választani az iskoláztatás nyelvét, az
oktatás is hozzá tud járulni a nyelvgyilkosság elkövetéséhez.
5. Nyelvi
népirtás? Meghatározások és példák
Ha az
oktatással kapcsolatban kerül szóba a nyelvi népirtás, sokan tiltakoznak,
mondván: ez erős kifejezés, amely felhígítja az atrocitás fogalmát. Az előadó
szerint azonban nincs igazuk. Az ENSZ-nek A népirtás bűntettének
megakadályozására és büntetésére vonatkozó nemzetközi konvenciója (E793, 1948)
szolgál kiindulópontul, amelyben öt genocídium-meghatározás található. Közülük
kettő ráillik napjaink őslakos- és kisebbségi oktatására:
II(e)
cikkely: egy népcsoport gyermektagját erőszakkal beolvasztja egy másik
népcsoportba;
II(b)
cikkely: súlyos testi és szellemi sérülést okoz valamely népcsoport tagjainak.
Számos
példát lehetne idézni a különböző tanulmányokból, amelyek efféle eseteket írnak
le – svédországi finn bevándorlóktól kezdve, zambiai gyerekek angol nyelvű oktatásán
és a kanadai őslakosság nyelvvesztésén át egészen a siket diákok helytelen
oktatásáig. A(z előadásban felvázolt) példák mind megfelelnek a fenti
definícióknak. De vajon tisztában vannak-e ezek az államok a negatív
következményekkel? A hivatásos oktatáspolitika szerint a cél természetesen nem
egy népcsoport megsemmisítése. Ugyanakkor az, hogy a szubtraktív (az
anyanyelvet mellőző) oktatás hová vezet, már az 1800-as évek végén is világos
volt, például az amerikai őslakos indiánok oktatásának tapasztalataiból is. A
modern nyelvészeti kutatások eredményei is régóta elérhetők, hiszen az UNESCO
szakértői 1953-as könyvükben összegezték tapasztalataikat, amelyek szerint
minden kétséget kizáróan az anyanyelv a legjobb eszköz a tudás átadására.
Napjainkban az őslakos népekhez és a kisebbségekhez tartozó gyermekek
szubtraktív oktatásban részesülnek, amit az alábbiakban jellemezhetünk:
– a szubtraktív oktatás, amint láttuk, az ENSZ erre
vonatkozó konvenciója értelmében népirtáshoz vezet;
– kiszorítja az anyanyelvet, a nyelv pusztulását idézi
elő;
– gátolja az írás-olvasás megfelelő szintű
elsajátítását;
– akadályozza a tanulókat a velük született mentális
kapacitáshoz kapcsolódó tudás megszerzésében, amelyre szükség van a társadalmi,
gazdasági és politikai életben;
– a legtöbb esetben a csoport erőszakos
asszimilációjához vezet.
Amennyiben
a kormányzatok mindezek ellenére, és annak ellenére, hogy tanulmány tanulmány
után születik arról, hogy az additív típusú oktatásnak milyen pozitív hozadékai
ismeretesek, továbbra is kizárólag alternatíva nélküli szubtraktív oktatást
kínálnak fel, akkor mindezt szándékosnak kell tekintenünk. Az összes olyan
oktatás, amelyben a tudás átadásának nem az anyanyelv a közvetítő eszköze,
vagyis a legtöbb kisebbségi és őslakosságot érintő oktatás közreműködik a
nyelvi és kulturális népirtásban. A nagy ellentmondás abban rejlik, hogy noha
elvben minden hivatalos testület óhajtja és támogatja az anyanyelv
elsajátítását, a gyakorlatban azonban gátolja, napjainkban egyre inkább, mint
korábban. Az oktatás és a tömegkommunikáció útján történő nyelvgyilkosság
gyökerei pedig éppenséggel Európában vannak.
6.1. Nyelvi emberi jogok?
6.1.1. Mi a nyelvi emberi jog?
A
nyelvi emberi jog két régebbi fogalom kombinációja: a nyelvi jogok hivatalos
jogi szabályként évszázadok óta ismertek; az emberi jogokat először az I.
világháború után, jelenlegi formájában a II. világháború után fogalmazták meg.
A nyelvi emberi jogok azok a nyelvhez köthető jogok, amelyek olyannyira
elidegeníthetetlenek, és annyira alapvetőek az emberhez méltó élethez, hogy
semmilyen kormányzat, csoport vagy egyén nem sértheti meg ezeket. Arról azonban
még nem született megállapodás, hogy a nyelvhez kötődő jogok közül pontosan
melyeket kell nyelvi emberi jognak tartanunk. Jelenleg még nem létezik olyan
nemzetközi jogi eszköz, amely kizárólag a nyelvi emberi jogokra koncentrál. A
Regionális és Kisebbségi Jogok Európai Chartája 1992-ben született és 1998-tól
van érvényben. Az ezt aláíró országok megválaszthatják, hogy mely nyelvekre
tekintik érvényesnek, és azt is, hogy mely bekezdéseket választják ki egy
„menü”-ből, ezek minimális számát és néhány feltételt azonban meghatároztak.
Összefoglalva: a nyelvi emberi jogok szerepet játszanak a nyelvirtás
megakadályozásában, elősegítik az integrációt és az emberek védelmét az
erőszakos asszimilációval szemben, támogatják a világ nyelvi sokszínűségének
megőrzését, segítik a konfliktusok megelőzését, pozitívan hatnak az etnikum
identitástudatára.
6.1.2. A nyelv és az emberi jogi eszközök
Ebben
a részben a nemzetközi jogban létező nyelvi emberi jogok összefoglalása
következik, amelyek közül az előadót az oktatással kapcsolatosak érdeklik
leginkább. A nyelv – a nem, a faj és a vallás mellett – az egyik legfontosabb
jellemzője az embernek, amely alapján tilos hátrányosan megkülönböztetni, mégis
kimaradt például az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából (1948), és a
Gazdasági, Társadalmi és Kulturális Jogokra vonatkozó Nemzetközi Szerződésből
(elfogadva 1966-ban, érvényben 1976-tól). Másfelől az oktatással kapcsolatos
jogi eszközök megfogalmazása is többféle vagy lazább, ajánlásszerű értelmezést
tesz lehetővé. Illusztrációként álljon itt egy kis lista efféle fordulatokból
(pl. A Regionális és Kisebbségi Jogok Európai Chartájából): „amennyire
lehetséges”; „az ország oktatási szisztémájának keretein belül”; „megfelelő
intézkedések”; „adekvát lehetőségek”; „amennyiben van rá igény”; „amennyiben a
regionális vagy kisebbségi nyelv használóinak száma ezt indokolja”.
6.2. Asszimiláció vagy integráció?
E két
fogalom meghatározása a következőképpen hangzik. Az asszimiláció a megkülönböztető jegyek eltűnése. Objektíve az
anyagi és szellemi kultúra specifikus jegyeinek elveszéséről van szó, szubjektív
szemszögből megszűnik egy bizonyos etnikai csoporthoz való tartozás érzése.
Egyidejűleg objektíve egy másik kultúra némely elemeinek átvétele történik, az
egyén pedig a második kultúrához tartozónak érzi magát. Az integráció közös jegyek együttesének
kialakulása egy etnikailag heterogén csoportban. A valódi integráció
kölcsönösséget feltételez, vagyis kifejezetten nem egyirányú folyamatról van
szó, amelyben a domináns csoport változatlan maradhat.
Az előadó meglátása szerint az asszimiláció szubtraktív,
míg az integráció additív jellegű, és ilyen értelemben fogalmazza újra a fenti
meghatározásokat: az asszimiláció egy
domináns csoport domináns kultúrájának erőltetett tanulása; az integráció pedig a másik kultúra
önkéntes, kölcsönös és additív tanulása. A szerző szerint az asszimilációt
eredményező oktatási ideológiák olyan kutatási paradigmákat és
tudásrendszereket tükröznek, amelyekben a nyugati és az északi
gondolatrendszerek dominálnak, egyirányúan határozzák meg a normákat és az
evolúciós folyamat csúcsának tekintik magukat.
6.3. Dichotómia az emberi jogokban
Az
emberi jogokat illetően a következő fogalompárokat szokták említeni: negatív
vs. pozitív jogok, tolerancia-orientált vs. promóció-orientált jogok,
individuális vs. kollektív jogok, területi vs. egyéni jogok, „hard” vs. „soft”
jogok. A negatív jogoknak azt kell
biztosítaniuk, hogy a kisebbség – tekintet nélkül etnikai, nemzeti és vallási
státuszára – részesüljön mindenféle védelemben (pl. rendőrségi eljárás során
anyanyelvén tájékoztassák a jogairól). A
pozitív jogok a kisebbségi lét sajátságos aspektusaihoz kötődnek: ilyen
például az anyanyelv gyakorlásának, tanulásának joga. Erre a támaszra azért van
szükség, mert pusztán a diszkrimináció tiltása még nem old meg minden
kisebbségi helyzetből fakadó problémát. Az előadó határozott álláspontja az,
hogy a megfelelő integrációhoz pozitív jogokra van szükség. A negatív jogok nem
elégségesek, és erőszakos asszimilációhoz vezethetnek. A nyelvi jogok helyzetét
jól lehet ábrázolni egy olyan táblázatban, ahol az egyik tengelyen a tiltás – tolerálás – a diszkrimináció
tiltása – tűrés – támogatás skála szerepel, a másikon az intézkedések nyílt és burkolt volta fejezhető ki (az
előadásban ismertetett példa a kurd nyelv törökországi helyzetét meghatározó
2002-es reformcsomag előtti és utáni állapotokat tükrözi). Az eladó
arra kérte a hallgatóságot, próbálja meg ezen az ábrán elhelyezni a saját
nyelvére vonatkozó írott törvényeket és a tényleges helyzetet, amelyek között
igen nagy szakadék is tátonghat: gondoljunk csak arra, hogy a Mari
Köztársaságban a mari nyelv(ek) védelme papíron kielégítő, míg a valóságban
gyakorlatilag nincsenek jogai(k).
6.4. Különböző csoportoknak különböző jogok
A
kisebbségeket hierarchikus rendbe lehet állítani aszerint, hogy emberi jogi
védelmük mennyire kielégítő. A „nyelvi többség vs. nyelvi kisebbség” csoportban
az élen a nemzeti kisebbség áll, ezt követik az őslakos népek, majd a
bevándorlók, a végén pedig a menekültek találhatók. A másik csoport a
jelnyelveké.
A finnugor nyelvek helyzete igen változatos: a
magyarországi magyarok és a finnországi finnek nyelvi többséget alkotnak, az ő
nyelvüket az angolon kívül semmi nem veszélyeztetheti, ha pedig mégis
fenyegetve érzik magukat, tudnak ellene tenni. Más finnugor népek lehetnek
ugyan demográfiailag és politikailag többségi helyzetben, ha politikailag igen
erős nyelvi kisebbséggel rendelkeznek.
Több finnugor nép nemzeti kisebbség és nyelvük erős
támogatásra szorul. A magyarok megkíséreltek tárgyalásokat folytatni a határon
túli magyarok pozitív nyelvi jogaiért. Az őslakos vagy bennszülött finnugor
népek nyelvének védelme szinte nem is létezik a nemzetközi jogban. Ha az
őslakos népek jogairól szóló deklarációt elfogadná az ENSZ, valamennyivel jobb
lenne a helyzet, de sajnos nem sokkal. Az őslakos népeknek szentelt évtized
lassan véget ér, de nincs rá sok esély, hogy az előzetes tervezetet
véglegesítsék, amit pedig végül elfogadnak, az valószínűleg igencsak
felhígított változat lesz.
Az oktatással kapcsolatos nyelvi emberi jogok
kidolgozása tehát még csak az elején tart, és érveket kell felsorakoztatni
amellett, hogy érdemes fenntartani a világ nyelvi sokszínűségét. Az alábbiakban
erről esik szó.
7.
Miért kell fenntartani a világ nyelvi sokszínűségét?
Vannak-e
vajon más érvek is, mint a nyelvgyilkosság megakadályozása? Az alábbiakban az
említett okok helyett két kevéssé ismert ok bemutatása következik.
7.1. Az egyik ok
A
tudásalapú társadalmakban hátrány az egyformaság. Az új gondolatok és a
kreativitás jelentenek előnyt, ezek az előfeltételei annak, hogy
alkalmazkodjunk a változásokhoz és megbirkózzunk a saját magunk által
előidézett katasztrófákkal. A soknyelvűség fokozza, az egynyelvűség és az
egyformaság azonban megöli a kreativitást. A találékonyság, a vállalkozókedv, a
soknyelvűség, az additív oktatás mind-mind összetartozó fogalmak. Az ipari
társadalmakban a legfőbb termék az áru. Azoknak az embereknek és országoknak
megy jól a sora, akik ellenőrzésük alatt tartják a nyersanyagokat és a termelés
más feltételeit. A tudásalapú, vagyis információs társadalmakban az áru mellett
a legfőbb termék a tudás és az ötlet. Ezekben a társadalmakban azok élnek jól,
akik sokszínű, változatos tudás, információk, ötletek birtokában vannak. Ezen
összefüggést a következőképpen lehet leegyszerűsítve megvilágítani:
(1)
a kreativitás megelőzi az innovációt, még az árutermelésben is;
(2)
a kreativitást követi a beruházás;
(3)
a többnyelvűség kedvezően hat a kreativitásra;
(4)
az intelligenciát, kreativitást, divergens gondolkodást és a tanulékonyságot
mérő tesztek eredményei sokkal jobbak a többnyelvű csoportokban, mint a
hasonló, bár egynyelvű egyének esetében.
Vagyis
a kormányzatoknak saját érdekükben is maximálisan támogatni kellene a
kisebbségi és őslakos csoportok gyermekeinek nyelvi jogait. Másrészt egy olyan
ország, amely prosperálni kíván, nem hagyhatja a többséghez tartozókat sem az
egynyelvűség korlátai között, ennél fogva a többségi gyerekek additív típusú
oktatására is szükség van, például az őslakos és kisebbségi gyermekek
anyanyelvén keresztül.
7.2. A másik ok
A
nyelvi sokféleség előfeltétele a biológiai sokféleség fenntartásának, mert a
nyelvi diverzitás és a biológiai diverzitás összefüggenek, hiszen a biodiverzitás
megőrzéséhez szükséges tudást a kicsiny, őslakos nyelvek hordozzák. Ha
kipusztítjuk ezeket a nyelveket, akkor Földünk sokszínűségének előfeltételeit
pusztítjuk el. Napjainkban a nyelvi sokféleség sokkal gyorsabb ütemben tűnik
el, mint a növény- és állatvilág változatossága. A (pesszimistább és
optimistább) prognózisok szerint 2100-ra a növény- és állatfajok 2-20%-a, a
nyelveknek pedig 50-90%-a fog kihalni.
Mit lehet tudni a különböző diverzitások
összefüggéséről? – Ahol több magasabb rendű állat él, ott általában több nyelv
is található. Ha összevetjük azokat a listákat, amelyek a legtöbb nyelvet,
valamint a legtöbb állatfajtát felsorakoztató 25–25 országot tartalmazzák,
akkor azt láthatjuk, hogy ezek közül 16 ország mindkét listán szerepel. A legújabb
kutatások szerint ez nem véletlen: e két diverzitás kölcsönösen erősíti
egymást. E viszony azonban az előadó szerint nem direkt, ok-okozati
összefüggést jelent. A nyelvi és kulturális sokszínűség azonban döntő lehet a
biodiverzitás számára. Amióta az emberiség létrejött, azóta formálja az
élővilág többi részét. Szinte nem találunk már a földön olyan vidéket, amelyen
az ember nem hagyta ott a keze nyomát. Az egyes népek a saját egyéni kultúrájuk
és életmódjuk szerint befolyásolják környezetüket. Például a marha, sertés,
patkány és kutya húsához való viszonyulás meghatározza ezen állatok
elterjedtségét és életfeltételeit. Dél-Ausztrália őslakosai több mint 40 ezer
ehető növényt ismertek. Ezekből azonban csak néhány került az európai hódítók
tányérjára, a többit nem használták, nem lett rá szavuk sem, ez pedig
elindította e növényfajtákat a kipusztulás útján. A gyógynövények használata
sem képzelhető el a növényfajták pontos ismerete és megnevezése nélkül. Ha
pedig kihal az őslakosok nyelve, amely kifejezte az apró, de lényeges
különbségeket is, ezzel egyszersmind az a tudás is eltűnik, amely a
gyógynövények felismeréséhez, használatához elengedhetetlen. Végül egy példa a
finnugor népek kultúrájából: a finn halbiológusok felfedezték, hogy a lazacok
hihetetlenül kicsiny patakokon keresztül is el tudnak jutni a Teno folyóhoz –
korábban ezt nem tartották lehetségesnek. Kiderült azonban, hogy e patakocskák
hagyományos számi nevében igen gyakran szerepel a lazacok szaporodására utaló
szó – vagyis komoly ökológiai tudás rejlik az őslakosok nyelvében.
Összességében: az ökológiai diverzitás bolygónk fennmaradása szempontjából
kulcsfontosságú: az alkalmazkodás lehetősége a sokféleségben rejlik. Manapság
pedig a biokulturális (tehát nyelvi és biológiai) sokféleséget olyan iramban
pusztítjuk, ahogy eddig még soha.
Végül az előadó felszólította a jelenlévőket, hogy
amikor hazamennek, tegyék fel a kérdést kormányuknak: mit tesznek annak
érdekében, hogy az őslakos népek, nyelvek, kultúrák saját földjükön
megmaradhassanak.
8.
Gazdasági érvek az anyanyelven történő oktatás mellett – és ellene
8.1. Az első érv: képtelenség
finanszírozni az oktatást több száz nyelven…
A
kormányzat válasza nyilvánvalóan realizmusra int majd: elviselhetetlen anyagi
terheket ró egy országra, ha számos nyelven kell megszervezni az oktatást,
írásbeliséget stb. Csak egyetlen ellenpélda: Pápua Új-Guineában a lakosság
létszáma 5 millió fő körül, az országban beszélt nyelvek száma 850 fölött van.
Ebből 380 nyelvet tanítottak az iskola-előkészítőkben és az alsóbb
osztályokban. További 90 nyelvet vezettek be 2002-ben, és az eredmények
önmagukért beszélnek: a gyerekek gyorsabban és könnyebben tanulnak
írni-olvasni; angolul pedig szintén gyorsabban és könnyebben megtanultak, mint
társaik a régi szisztémában; a gyerekek, beleértve a lányokat is, nem maradnak
ki az iskolából stb.
8.2. A második gazdasági érv: Mibe
kerül, ha a kormányzatok ésszerűtlen döntéseket hoznak az oktatás nyelvének
ügyében?
A
kutatási eredmények azt mutatják, hogy minél tovább megtarthatják anyanyelvüket
az oktatásban az őslakossághoz és a kisebbséghez tartozó gyerekek, később annál
jobban el tudják sajátítani a többség nyelvét, természetesen kétnyelvű tanárok
színvonalas munkája esetén – amint azt a Nemzeti Kisebbségek Oktatási Jogainak
Hágai Ajánlásában az UNESCO-irányelvek is javasolják (UNESCO 2003c). Mindezt
módszertanilag rendkívül gondos vizsgálatok eredményei igazolják, pl. 2352
spanyolajkú gyerek angoltanulásáról: azok a diákok érték el a legjobb
eredményeket, akik a legkésőbb kezdték el a második nyelv iskolai használatát;
ez minden más tényezőnél fontosabbnak bizonyult. Kisebb tanulmányok százai
mutatnak hasonló összefüggésekre.
Noha a kezdettől kizárólag többségi (általában az
angol) nyelven tanító iskola bizonyul világszerte a legkevésbé hatékonynak,
mégis ez az, amit a legtöbb kormányzat nyújt a kisebbségeinek. Ez pedig
hihetetlenül sokba kerül mind az érintett egyénnek, mind pedig magának az
országnak, hiszen igen rossz hatékonyságú oktatást finanszíroz, és
megakadályozza a gyerekeket abban, hogy kiaknázhassák saját adottságaikat.
8.3. A harmadik gazdasági érv:
mindenkinek tudni kell angolul… – …elég angolul tudni
Egy,
a Financial Times-ban megjelent felmérés
szerint a nagyvállalatok üzleti sikere foroghat kockán, ha nem beszélnek
klienseik nyelvén! A The Independent szerint
a más nyelven is beszélők többet
keresnek, mint azok, akik csupán angolul tudnak. Az Egyesült Királyságban azt
is megfogalmazták már, hogy ugyan kényelmes az angoloknak egy világnyelvet
birtokolniuk, de mégis kockázatos ebben a versengő világban, ha csupán
partnereik nyelvtudására és jó szándékára hagyatkoznak. Természetesen
napjainkban olyan az angol nyelv, mint az írni-olvasni tudás. Ugyanakkor
megfontolandók Tariq Rahman pakisztáni professzor szavai is: „ Az angol nyelven
oktató iskolák egyre inkább sznobokat képeznek, akik teljesen elidegenednek a
saját kultúrájuktól és nyelvüktől… Mentálisan leszünk gyarmatosítva és
eltávolodunk kultúránktól, ha mindaz, amit tudunk, angolul van”.
9.
„…fenntartani az egyenlőtlenséget?”
Jussanak
eszünkbe az USA-t a Bretton Woods-i tárgyalásokon képviselő George Kennan
szavai (1948): „A Föld gazdagságának 50%-a a mi kezünkben van, a lakosságának azonban
csak a 6,3%-a. Az a feladatunk a közeljövőben, hogy olyan viszonyrendszert
alakítsunk ki, amellyel fenntarthatjuk ezt az egyenlőtlen helyzetet. Ennek
érdekében le kell számolnunk minden szentimentalizmussal, …felejtsük el az
emberi jogokat, az életszínvonal emelését és a demokratizálódást”. Nem nehéz
bizonyítani, hogy ezek a mozgatórugók határozzák meg napjainkban is az USA
külpolitikáját.
Az
előadó végezetül a következő kérdéseket tette fel a hallgatóságnak:
–
nem arról van-e szó, hogy az ő országaikat is „az egyenlőtlenség
fenntartásának” elve vezérli? Az egyenlőtlenség jelen esetben nem országok
között, hanem országon belüli csoportok között van;
–
tudják-e a résztvevők, mit felelnek majd unokáik kérdésére: „mit tettetek
Földünk megőrzéséért?”;
–
és mit felelnek erre: „MINDENT megtettetek, hogy e szavakat kövessétek?”.
„Nagyapák
és nagyanyák
Köszönjük
nyelvünket
melyet
megőriztetek
mostantól
mi őrizzük azoknak
akik
még nem születtek meg
Úgy
legyen”
Imelda
Perley (krí, Manitoba)
Összeállította és fordította: Sipos Mária