Az rtf-változat letölthető innen
Az
időjelek
Forrás: BG: 5354, 8991.
Három időjel rekonstruálható az
alapnyelvre:
A finnugor nyelvek szegények voltak az idő jelölésében, később más nyelvek időrendszerét vették át. Az idő kifejezésére használták az alapnyelvben az igék aspektusát, ezt itt-ott ma is alkalmazzák.
Az időjelek magyar folytatásai:
*-j − Ugyanolyan hangtani változás után, mint a *-j latívuszragnál a/-e, -á/-é időjel lett belőle: láta/néze, látá/nézé. (A hangváltozás menetét lásd a névszóragozásnál.)
A másik két időjelnek nincs magyar nyoma. A -t(t) múltidő-jel magyar találmány, a befejezett melléknévi igenév képzőjéből ered. A régi magyarban gazdag időrendszer volt, mára ez lényegében eltűnt, csak egy múlt időt használunk. A magyar múltidő-rendszer:
|
folyamatos |
befejezett |
1. |
mene |
ment |
2. |
megy vala |
megy volt |
3. |
ment vala |
ment volt |
Ez a rendszer
nagyon hasonlít a permi és cseremisz időrendszerre, amit már a 19. század végén
észre vett Simonyi Zsigmond. Szerebrenyikov azonban a török kapcsolatokra is
rámutatott. Bereczki Gábor saját kutatási alapján úgy véli, hogy ez török hatás
az említett finnugor nyelvekben. Eredetileg a rendszer azt fejezte ki, hogy a
mesélő szemtanúja volt-e az eseményeknek vagy sem. Tehát a párok első helyén a
szemtanúsági, a második helyén a nem szemtanúsági múlt található a cseremiszben
napjainkban is. Ez is török eredetű, s ez a rendszer lényege. A magyar ezt már
elfelejtette, mivel a török hatás már elmúlt.
Az időjelek cseremisz folytatásai:
A cseremisz 1. múlt idő 1. konjugációjában a palatalizáció (l→ž) a *-j időjelet, 2. konjugációjában az - az *- időjelet őrzi:
|
1. konjugáció |
2. konjugáció |
Sg. 1. |
tolçm 'jöttem' stb. |
ilçm 'éltem' stb. |
Sg. 2. |
tožçl |
ilççl |
Sg. 3. |
tožo |
ilç |
Pl. 1. |
tolna |
ilçna |
Pl. 2. |
tolδa |
ilçta |
Pl. 3. |
tolçl |
ilççl |