Az rtf-változat letölthető innen

Alapnyelvi esetrendszer,

az alapnyelvi eredetű elemeket tartalmazó magyar esetragok

Forrás: BG: 49–51, 80–84.

A finnugor névszóragok eredetére vonatkozó elméletek:

• Paavo Ravila: a névmások váltak esetragokká, az ilyen fejlődés a személyragoknál teljesen nyilvánvaló. A két szótagos fogalomszavak alakjuknál fogva nem válhattak ragokká. A szóvégek sem morfologizálódhattak, mert az alapnyelvi szavak magánhangzóval végződnek, a ragok viszont mássalhangzóval kezdődnek, illetve gyakran csak egy mássalhangzóból állnak. Ravila Ch. Bally elméletéből indult ki, amely szerint virtuális és aktuális nyelvi jeleket lehet megkülönböztetni. A virtuális nyelvi jelek valósághoz való viszonyának meghatározására, vagyis aktualizálására a névmások voltak a legalkalmasabbak, s agglutinálódásukból lettek az esetragok (kV, mV, tV, sV, nV névmástövek).

• Balázs János bonyolultabb folyamatot feltételez. Kiinduló megfigyelése, hogy az indoeurópai nyelvekben szoros kapcsolat van a kérdő és mutató névmások végződései között:

latin quis? ’ki?’, quid? ’mi?’ ~ is ’ő, az’, id ’az’

német wer? ’ki?’, was? ’mi?’ ~ er ’ő’, dieser ’ez’, es ’az’

orosz kto? ’ki?’, sto? ’mi?’ ~ eto ’ez’

Ennek oka, hogy a kérdő és mutató névmások a magyar ki ez?, mi ez? típusú kérdő mondatoknak megfelelő szerkezetekben azonos névmási eredetű végződéseket kaptak, amelyeknek determináló szerepük volt.

A kérdő és mutató névmások végződésegyezésére finnugor példáink is vannak:

cser. kuδo? ’melyik?’ ~ tuδo ’az’, tiδe ’ez’

Hogyan lettek ebből esetragok?

Az uráli alapnyelvben létezett egy *ku, *ke kérdő névmási tő és egy *to, *te mutató névmási tő. A kérdő mondatokban a kérdő és mutató névmások kiegészültek a *to, *te mutató névmással, értelmezős szerkezetek jöttek létre, amelyek később szóvá forrtak össze. Később ezek a névmási eredetű determináló elemek a fogalomszavak végére is átkerültek, esetrag lett belőlük. Esetrag funkciójuk a szerint alakult ki, hogy a mondatban az állítmány vagy az alany vonzáskörébe került a szó. Az állítmány közelében ezek a determináló elemek ragfunkciót kaptak. Tehát a ragok nem agglutináció, hanem adaptáció révén fejlődtek ki.

• Újabban indoeurópai nyelvészek a névutókból vezetik le az esetragokat. Az elméletet megpróbálták a finnugor nyelvekre is alkalmazni, de csak négy névutó rekonstruálható az alapnyelvre, ez kevés.

• M. Korhonen és Rédei Károly szerint egyes névszóragok helynévképzőkből magyarázhatók:

1. latívuszi *-j: ←*-jA, határozószók képzője, lásd: fi. nyj. kaikkijalla ’mindenütt’, kaukajalla ’messze’, é. edaja ’előre’, tagaja ’hátra’

2. latívuszi *-k: ←-ka, -kä melléknévképző, lásd: fi. täkäläinen ’idevaló, inneni’, muukalainen ’idegen, más országbeli’

3. A finn-volgai *-s latívusz és az ugor *-l ablatívusz is helynévképzőkből magyarázható.

4. Az uráli *-tA ablatívusz és *-nA lokatívusz mutató névmási tövekből eredhetnek (*to, *tä, *te ~ *no, *nä, *ne).

5. A *k, *j, *ń voltak a legrégibb esetek, általános helyjelölő funkciójuk lehetett, majd a lokatívusz és az ablatívusz kialakulása után lettek latívuszokká.

A finnugor alapnyelvre rekonstruálható ragok mellett tárgyalunk néhány ugor kori, illetve finn-volgai korú esetragot, gyakori mai magyar, finn, mordvin és cseremisz előfordulásaik miatt.

A rekonstruálható esetragok:

finnugor alapnyelv	ugor	balti-finn-volgai
1. nominatívusz: ø
2. akkuzatívusz 1.: *-m
3. akkuzatívusz 2.: *-t
4. genitívusz: *-n
5. lokatívusz: *-nA	*-t
6. ablatívusz: *-tA	*-l
7. latívusz-prolatívusz 1.: *-k
8. latívusz-prolatívusz 2.: *-j
9. latívusz-datívusz: *-ń
10. latívusz:		*-s

Az ablatívusz finnugor kori *-tA ragja az ugor nyelvi együttélés korában lokatívusszá vált, lásd m. lok. -t(t).

Az uráli *-tA ablatívusz helyett az ugor korban kialakult az *-l ablatívusz, amely valószínűleg egy finnugor helynévképzőre (lásd Karjala) megy vissza.

Az alapnyelv irányhármasságot tudott kifejezni: hol?, honnan?, hová?

A névszóragok magyar folytatásai:

1. nominatívusz: ø

A mai magyarban is jelöletlen.

2. akkuzatívusz 1.: *-m

Az *-m a határozott tárgyat jelölte az alapnyelvben, a határozatlan tárgy jelöletlen maradt. A jelöletlen határozatlan tárgy már csak archaikus alakokban és nyelvjárásokban él. (Lásd: tegnap voltam zab aratni − csángó népdal.)

Az *-m eltűnt a magyarból, s helyébe a névmásokon ugyanolyan funkcióban használatos *-t lépett. A *-t akkuzatívuszragot régebben származtatták a *-t lokatívuszból is (Horger, Melich, Mészöly). Mások szerint személyes névmási eredetű determináló elemből fejlődött, konkrétan Beke például azt mondta, hogy Sg2 birtokos személyjelből. Hajdú Péter -t kezdetű mutató névmásból magyarázza, mordvin és osztják párhuzamokkal.

3. akkuzatívusz 2.: *-t

Bereczki Gábor kiegészítve Hajdú Péter fent említett elméletét, finn példát is hoz a deiktikus (rámutató) -t jelenlétére, és azt mondja, ha ez ennyi finnugor nyelvből kimutatható, akkor már az alapnyelvre is feltehető a *-t akkuzatívusz.

4. genitívusz: *-n

Nincs magyar folytatása.

5. lokatívusz: *-nA

· A magyarban ez a rag eredetileg is lokatívuszt (hol?) jelölt: falun, városon.

· Ma szuperesszívuszi használata a leggyakoribb (hol?, de valamin rajta): asztalon, széken.

Egyéb funkciói:

· időhatározói: télen, nyáron, kedden;

· módhatározói: ügyesen, lassan;

· állapothatározói: ébren;

· számállapot-határozói: ketten;

· megkettőzve ablatívuszként (honnan?): innen, onnan, honnan, amonnan.

6. ablatívusz: *-tA

• Ezen rag folytatásai a finn-permi és szamojéd nyelvekben ablatívuszragként (honnan?) ismeretesek, az ugor nyelvekben azonban lokatívuszi funkciót (hol?) töltenek be. (Régebben az uráli alapnyelvre is rekonstruáltak *-tA lokatívuszt. A török nyelvekben is találunk arra példát, hogy a lokatívuszt és az ablatívuszt ugyanaz a rag jelölte.)

A *-tA magyar folytatása a -t már nem teljes értékű helyrag:

• Megvan a határozószókban, névutókban: itt, ott, hanyatt, mögött, alatt. (A gemináció másodlagos.)
• Egyes városnevekben azonban ma is használatos: Pécsett, Győrött, Kolozsvárt (régebben Sopront, Eperjest stb. alakok is léteztek).
• Ismert még állapot- és módhatározói funkcióban: örömest, bízvást.
• A -t lokatívuszrag megmaradt a palóc és székely -nitt/-nott/-nött családi helyragban is: bírónott ~ bírónál. Megfelel a vogul−osztják -net/-nat/-nät komitatívuszragnak, bennük az ugor alapnyelvre visszavezethető *na ’ez’ jelentésű mutató névmás őrződött meg az ugor korban lokatívusszá vált -t raggal együtt.

7. ablatívusz: *-l

Ugor kori örökség lehet. A vogulban jelenleg insztrumentáliszrag és a -nel ablatívuszrag második eleme. Határozószókban önállóan is használatos ablatívuszi értelemben. Az osztjákban csak határozószókban van nyoma.

• A magyarban önállóan már nem esetrag, csak elhomályosult jelentéssel él egyes kifejezésekben, például: arcul üt.
• Határozószókban, névutókban azonban él: alól, felől, elől, mögül.
• Nyelvemlékekből kimutatható önálló használata: Beszprimől, Pécsül, Egről.
• Ritkábban időhatározót: végül,
• és módhatározót is jelölhet: magyarul.
• Névutókból alakult helyhatározóragok második elemeként nagyon fontos szerepet tölt be a magyar névszóragozásban: -ból/-ből, -ról/-ről, -tól/-től, -nál/-nél.
• A nyelvjárási családi helyrag ablatívuszi alakja: -nól/-nől (bírónól~bírótól).
• Az -l ablatívusz néha lokatívuszi funkciót is kaphat: hol, elöl, hátul.

8. latívusz-prolatívusz 1.: *-k

A magyarban csak egyes határozószókban maradt nyoma, de nagyon bonyolult hangváltozási folyamatok után: *-k→-γ (szóvégen, az ősmagyar korban), →w→-u, -ü utótagú diftongus (vokalizálódás), →monoftongizálódás (hosszú magánhangzó lesz).Példák: elő, együvé, nyj. belő ’belé’, nyj. felő ’felé’, nyj. mellő ’mellé’, nyj. összü ’össze’. Szabálytalanul megőrződött *-k latívusz lehet az -ig és -nak/-nek ragok végén is.

9. latívusz-prolatívusz 2.: *-j

• Az -á/-é latívuszragot (hová?: alá, fölé, mögé) az uráli *-k latívuszragra is vissza lehet vezetni, de a *-k-ból a magyarban labiális magánhangzónak kellett volna lennie, ezért valószínűbb, hogy a *-j latívuszragból származik (a hangváltozás lépései ugyanazok, mint a *-k esetében). Az -á/-é *-j latívuszragból való származtatásáról először Toivonen írt, de ezen a véleményen volt Bárczi Géza és Rédei Károly is.
• Az -á/-é mellett -i alakban az infinitívuszban és a családi helyhatározó latívuszi alakjában él tovább (bíróni~bíróékhoz).
• Az -á/-é már önállóan nem esetrag, de határozószókban, névutókban megvan: alá, fölé, mögé. Gyakran meg is rövidült: oda, haza, messze.
• Az -á/-é rövidülve megtalálható a -ba/-be, -ra/-re ragpár végén is.
• Nyelvjárásokban megvan a hosszabb alak: bémegy, illetve névutóban: reá.
• Helynevekben is sokáig fennmaradt: Pesté, Egré, Szegedé.
• Ebből a ragból származik a hiátustöltő v-t kapott -vá/-vé eredményhatározó-rag is: feketévé, fiává.

10. latívusz-datívusz *-ń

Nincs magyar folytatása.

A névszóragok cseremisz folytatásai:

1. nominatívusz: ø

A mai cseremiszben is jelöletlen.

2. akkuzatívusz: *-m

A mai cseremiszben is ugyanaz.

3. akkuzatívusz 2.: *-t

Nincs folytatása a mai cseremiszben.

4. genitívusz: *-n

A mai cseremiszben is ugyanaz.

5. lokatívusz: *-nA

Önállóan csak határozószókban: ülnö ’lenn’, ožno ’régen’.

6. ablatívusz: *-tA

Az ablatívusz második eleme (-l) ebből lett. A -lec/-lel ablatívuszrag ugyanaz, mint a finn -lta/-ltä ablatívusz, a cseremisz -c és -č t-re megy vissza.

7. latívusz-prolatívusz 1.: *-k

Határozószókban, névutókban önállóan is megtalálható: ülkö ’alá’, pelke ’felé’, egyébként a -š(ke)/-š(ko)/-š(kö) illatívusz alkotóeleme.

8. latívusz-prolatívusz 2.: *-j

Egyes megkövesedett határozói alakokban erre visszavezethető -a/-e latívuszrag található: wes were ’más helyre’.

9. latívusz-datívusz: *-ń.

A mai cseremisz datívuszrag egyik eleme (-lan). A cseremisz datívusz megegyezik a balti finn kori *-len allatívusszal.

10. latívusz: *-s

A finn-volgai alapnyelvi fázisra rekonstruálják, megvan mindhárom cseremisz helyjelölő esetben: latívusz: -š, -eš, illatívusz: -š(ke)/-š(ko)/-š(kö), inesszívusz: -šte/-što/-štö.

A cseremisz esetrendszer:

1. nominatívusz: ø

2. akkuzatívusz: -m

3. genitívusz: -n

4. datívusz: -lan (-nak/-nek, -ig, -kor, -ért)

5. latívusz: -š, -eš (-ra/-re, -ba/-be, -ban/-ben)

6. illatívusz: -š(ke)/-š(ko)/-š(kö) (-ba/-be)

7. inesszívusz: -šte/-što/-štö (-ban/-ben)

8. ablatívusz: -lel (-tól/-től)

9. approximatívusz: -škçla

10. komparatívusz: -la

11. komitatívusz: -ke, -γe (-val/-vel)

12. karitívusz: -te, -δe

A névszóragok finn folytatásai:

1. nominatívusz: ø

A mai finnben is jelöletlen.

2. akkuzatívusz: *-m

Az -m a közfinn korszakban más szóvégi -m-ekkel együtt -n-né vált. A mai finn akkuzatívusz ragja -n. Van jelöletlen tárgy is, miként az alapnyelvben is.

3. genitívusz: *-n

A mai finnben is ugyanaz.

4. lokatívusz: *-nA

· Helyhatározói funkcióban megkövesedett alakokban: kotona ’otthon’, ulkona ’kinn’ (határozószók).

· Az esszívusz ragja. Időhatározóként: talvena ’télen’, tänä päivänä ’ma’; mód- és állapothatározóként: vanhana ’öregen’, opettajana ’tanítóként’.

· Az adesszívusz eredeti alakja: *-lna/-lnä, ebben is az egyik elem az alapnyelvi *-nA lokatívusz.

5. ablatívusz: *-tA

• Ebből lett a partitívusz (-a/-ä, -ta/-tä).
• Az ablatívuszban is benne van (-lta/-ltä).

6. ablatívusz *-l

Az *-l ablatívusz ugor kori fejlemény, de valószínűleg visszavezethető egy korábbi -l helyjelölő elemre (Karjala). Ez benne van a finn allatívuszban (-lle), ablatívuszban (-lta/-ltä) és adesszívuszban (-lla/-llä).

7. latívusz-prolatívusz 1.: *-k

• Határozószókban, névutókban kimutatható a mai finn nyelvből. A -k a szóvégen lekopott, de a véghehezet őrzi: tänne’ (<*tännek) ’ide’, sinne’ (<*sinnek) ’oda’.
• A transzlatívusz (-ksi) egyik eleme.

8. latívusz-prolatívusz 2.: *-j

Egyes határozószók -i végződése erre megy vissza: läpi ’át’, halki ’szét’.

9. latívusz-datívusz: *-ń

• Az illatívusz (eredeti alakja: *-sen) egyik eleme.
• Az allatívuszban is megvan (eredeti alakja: *-lne).

10. latívusz: *-s

A finn-volgai alapnyelvi fázisban alakult ki, minden belső helyjelölő esetben benne van. A finn belső helyjelölő esetek finn-volgai eredetűek, párhuzamaik megvannak a volgai nyelvekben.

• Illatívusz *-sen (-An, -hAn, -seen, -siin): md.E. tožon ’oda’, cser. tçšan ’ide’.
• Inesszívusz *-sna/-snä (-ssa/-ssä): ebből lett a cseremisz -šte/-što/-štö is, a régi alak például a md.E. onsne ’álomban’ szóban is felbukkan.
• Elatívusz *-sta/-stä: a cseremisz kérdő és mutató névmásokhoz járuló -šec rag: tçšec ’innen’ ennek a folytatása, a mordvinban is van (E.) -ste/-sto elatívusz.

A finn esetrendszer:

1. nominatívusz: ø

2. akkuzatívusz: -n, ø

3. genitívusz: -n

4. esszívusz: -na/-nä (-ként, mint)

5. partitívusz: -a/-ä; -ta/-tä

6. transzlatívusz: -ksi (vá-/-vé)

7. inesszívusz: -ssa/-ssä (-ban/-ben)

8. elatívusz: -sta/-stä (-ból/-ből)

9. illatívusz: -An, -hAn, -seen, -siin (-ba/-be)

11. adesszívusz: -lla/-llä (-n, -nál/-nél, -val/-vel)

12. ablatívusz: -lta/-ltä (-ról/-ről, -tól/-től)

13. allatívusz: -lle (-ra/-re, -hoz/-hez/-höz, -nak/-nek)

14. komitatívusz: -ne- (-stul/-stül)

15. insztruktívusz: -n (-val/-vel)