Művészek és műalkotások

A finn képzőművészet egyik fellegvára az Ateneum Képzőművészeti Múzeum, azaz a finn Nemzeti Galéria, amely Helsinki központjában található. A múzeum gyűjteményéből kiállított festmények és szobrok felölelik a finn művészet legjelentősebb alkotásait a XVIII. századtól napjainkig. Megtaláljuk itt a finn képzőművészet első mestereinek, Nils Schillmarknak, Isak Wacklinnak, Alexander Laureusnak és Gustav Wilhelm Finnbergnek a XVIII. század végén és a XIX. század elején keletkezett képeit. A finn biedermaier kiemelkedő képviselői a von Wright testvérek, Ferdinand, Magnus és Wilhelm, akiknek különösen madaras témájú képei ismertek, de tájképeket is festettek, melyek közül kiemelkedik Ferdinand von Wright Látkép Haminanlahtiból (1853) című festménye. A finn romantika legismertebb képviselői Werner Holmberg és Hjalmar Munsterhjelm. Holmberg a tájképfestészet egyik megújítója a XIX. században, aminek legszebb példája utolsó éveinek egyik alkotása, az Országút Hämében című képe. A finn festészet aranykorát ismert művészek híres alkotásai képviselik, többek között Albert Edelfelt (A párizsi Luxemburg kertben, 1887), Akseli Gallen-Kallela (pl. Lemminkäinen anyja, 1897, Aino története, triptichon,1891, továbbá más, Kalevala-témájú festmények), Victor Westerholm (Októberi nap Ahvenanmaaban, 1885) és Pekka Halonen (Úttörők, 1900). A XX. század elejének kiemelkedő alkotói Helene Schjerfbeck (Önarckép sötét háttérrel,1915), valamint a Septem és a November csoport tagjai.

Természetesen szobrokat is láthatunk az Ateneum gyűjteményében, közöttük Ville Vallgren Visszhang (1887) és Wäinö Aaltonen Musica (1926) című alkotását.

Ha valaki szeretné megismerni a finn művészeti alkotásokat, nyilvános helyeken elhelyezett festményeket, köztéri szobrokat és az építészeti remekeket, akkor erre nemcsak a múzeumokban és a kiállítótermekben kínálkozik lehetőség, hanem a városokban tett sétákon is. Elsőként ismerkedjünk Helsinki központjával, és kezdjük sétánkat akár az Esplanadin, ahol a finn irodalom három nagy alakjának – Eino Leino (Lauri Leppänen–1953), J. L. Runeberg (Walter Runeberg –1885) és a Mese és valóság című Sakari Topelius (Gunnar Finne, 1929–32) – emlékére készült szobrokat nézhetjük meg, de ott találjuk a Helsinki jelképévé vált kecses női alakot, Ville Vallgren Havis Amandáját (1905–8) és Viktor Jansson Pecázó fiúk című (1942) alkotását.

Utunkat tovább folytatva a Szenátus tér felé az orosz cár, II. Sándor (Walter Runeberg, 1894) szobra tekint le ránk a tér közepén. S ha körbejárjuk tekintetünkkel a teret, akkor a Johan Albrecht Ehrenström által megálmodott városközpontot s a Carl Ludvig Engel tervezte empir stílusú épületeket láthatjuk, a Helsinki jelképévé vált Székesegyházat (1852), az Államtanács palotáját, a Helsinki Egyetem központi épületét, valamint az Aleksanteri utca egykori kereskedőházait, melyekben ma üzletek, éttermek és a városi önkormányzat hivatalai működnek. Itt láthatjuk a kék színű Sederholm-házat, amely a város legrégebbi kőépülete.

Ha innen a pályaudvar felé indulunk, a Nemzeti Színház előtt Wäinö Aaltonen Aleksis Kivit (1932–36) megörökítő monumentális szobrát nézhetjük meg, mellette a Saarinen által tervezett főpályaudvart, vele szemben a város egykori főépítésze, Theodor Höijer által tervezett Ateneumot, majd elkanyarodva a Mannerheim út felé, a Főposta épülete előtt Mannerheim marsall lovasszobrát láthatjuk (Aimo Tukiainen, 1960). Kicsit távolabb, a Parlament épületén túl magasodik a nagy építészhármas, Eliel Saarinen, Herman Gesellius és Armas Lindgren tervezte Finn Nemzeti Múzeum.

A Parlament épületét sokan csak kívülről nézik meg, pedig maga az épület és az udvara is neves művészek alkotásait rejti. Wäinö Aaltonen Munka és jövő (1932) című, 5 darabból álló sorozata a Parlament üléstermében kapott helyet, Markku Kitula Egymás mellett élés (1981) című alkotása, valamint a Közeledés (Taru Mäntynen, 1981) szintén az Országházban található, Veikko Hirvimäki (? Sietve vagy Közeledni, érkezni) Joutua néven ismert alkotása (1981), Arvo Siikamäki Beszélgetés a jövőről (1981) című műve pedig a Parlament belső udvarán. A Parlament előtt két volt köztársasági elnök – Karlo Juno Stahlberg, 1959 és Pehr Evind Svinhufvud, 1961 – szobra látható; mindkettő Wäinö Aaltonen műve. A Parlament mögötti parkban pedig Kallervo Kallio (1962) apjának, Kyösti Kallionak az emlékére készített alkotását helyezték el.

A Mannerheim úton továbbhaladva a modernista törekvések nemzetközileg legismertebb finn képviselőjének, Alvar Aaltonak a művészetét csodálhatjuk meg a főváros és a finn politika jelképévé vált Finlandia-palota épületében. Mellette az 1990-es évek építészeti irányzatainak jegyeit viselő új Operaház (Eero Hyvämäki, Jukka Karhunen és Risto Parkkinen) látható.

 A Mannerheim út közelében Helsinki funkcionalista épülete, az Yrjö Lindegren és Toivo Jäntti tervezte Olimpiai stadion előtt a híres finn futó, Paavo Nurmi (Wäinö Aaltonen, 1952) szobra idézi a finn sportsikereket.

Helsinki sétánk következő állomása Timo és Tuomo Suomalainen sziklába vájt temploma , a Sziklatemplom (Temppeliaukionkirkko). Érdekes látványosság Eila Hiltunen orgonasípokra emlékeztető – az elkészültekor sok vitát kiváltó – Sibelius-emlékműve(1960–67), amely a Sibelius parkban áll. Heves művészeti viták kísérték Veikko Hirvimäki Királyi gondolat című, Mika Waltariemlékét idéző alkotásának megszületését is (1985). Ez a műalkotás ma az Elit parkban áll. Mára mindkettő hozzátartozik Helsinki városképéhez, miközben egyre inkább hozzászokunk, hogy nemcsak teljes alakos szoborral lehet emléket állítani egy-egy írónak, művésznek vagy politikusnak.

Finn írók és költők szobrával a főváros más negyedeiben is találkozhatunk. Ville Vallgren alkotása, Topelius és a gyerekek 1909) az Iskola-parkban, Emil Wikström Elias Lönnrot (1902) szobra a Lönnrot parkban, Snellman (1923) szobra pedig a Snellman téren tekinthető meg. Juhani Aho szobra (1961) az Engel téren, a Miina Sillanpää-emlékmű (1968) pedig az Állatkertben látható. Mindkettő Aimo Tukiainen alkotása.

Kalevala témájú szobrokat és festményeket a Diákház előtt és annak épületében láthatunk: Felix Nylund alkotása, A három kovács (1932) az épület előtt, míg Ilmarinen és Väinämöinen (Robert Stigell, 1888) szobra a Régi Diákház épületében. Ugyanitt látható Akseli Gallen-Kallela Kullervo háborúba indul (1901) című festménye, de az ő Kalevala-témájú freskói (1928) díszítik a finn Nemzeti Múzeum mennyezetét is. Kari Juva Ilmatar (1983) című alkotását az MTV irodaházában helyezték el. A híres runoénekes, Larin Paraske (Alpo Sailo, 1949) szobra a Hesperia parkban látható.

A finn köztársaság elnökeinek emlékét is több szobor őrzi Helsinkiben: A Kelet és Nyugat nevet viselő J. K. Paasikivi-emlékmű (1980) a Paasikivi téren áll, s a Hietaniemi temetőben látható Urho Kekkonen síremléke (1987). Mindkettő Harry Kivijärvi műve. A Déli kikötőben található Essi Renvall Békeszobra (1968).

Robert Stigell nagyhatású alkotása, a Hajótöröttek (1897) a Csillagvizsgáló-torony dombján látható.

Az Ezer tó országában természetes, hogy a tavakra is emlékeztet köztéri műalkotás: Kimmo Kaivanto Óda a 60.000 tóhoz (1972) című alkotása a Hesperia szálló előtt látható.

Sok szép műalkotás látható az utóbbi időkben épült bevásárlóközpontokban és új városnegyedekben: Kimmo Kaivanto Ezüst hidak (1985), Nereidák (1985) és Popovits Zoltán Oázis (1985) című alkotása a Fórum bevásárlóközpontban, Kauko Räsänen A tengerből született (1975) című szobra Kelet-Pasilában, Antti Neuvonen Barátok és falusi emberek (1983) című alkotása az Itäkeskusban (Keleti városközpont) található. Ipi Kärki Föld, levegő, tűz és víz (1985) című festménye a Kampi metróállomáson látható.

A finn művészettel való ismerkedést természetesen a vidéki városokban folytathatjuk, ahol minden nagyobb városban találunk képzőművészeti múzeumot, s a köztéri szobrok közül is sok méltán vált híressé. Ezek közül most csak néhányat emelünk ki.

A festmények közül a templomi freskók és oltárképek érdemelnek különösen említést: Robert Wilhelm Ekman festményei (A Keresztrefeszített 1854–55, Asikkala; Három részes oltári kép, 1864 – Hattula; Jézus feltámadása, 1865 –Hausjärvi; Mikael Toppelius templomi képei (30 festmény, 1774–79, Haukipudas, Fatemplom; 15 festmény, 1748 – Öregtemplom, Iisalmi; Három részes oltárkép, 1771–72, Lohtaja), Pekka Halonen: Jézus a Gecsemáni kertben, 1901 – oltárkép, Joroinen; Jézus keresztrefeszítése, 1899 –Mikkeli), A Pielinen balladája (Ahti Isomäki, 1981 – Lieksa), Akseli Gallen-Kallela: A Juselius mauzóleum freskói (1901-3 – Pori), Mauri Favén: Karélia-triptichon (1981 – Siuntio), Magnus Enckell: Festmények (1905–6: Székesegyház , Tampere), Kimmo Kaivanto: Piac (1976 – Városháza, Tampere) és Väinö Linna (1988 – Könyvtár, Tampere), Hugo Simberg: Freskó (1905–6 – Tampere),

Szobrok:

Írók, költők, neves emberek alakját, emlékét megörökítő alkotások: Johannes Linnankoski (Heikki Varja, 1965 – Askola), Uuno Kailas (Esi Renvall, 1949 – Heinola) ; Larin Kyösti (Mikko Hovi, 1962 – Hämeenlinna), Uno Cygneus (Armas Hutri, 1966 – Janakkal; Harry Kivijärvi, 1965 – Hämeenlinna), Jean Sibelius (Kain Tapper, 1960–63, Hämeenlinna – Sibelius park; Matti Haupt, 1964 – Loviisa), Juhani Aho (Aimo Tukiaianen, 1961 – Iisalmi), Arhippa Perttunen runoénekes (Alpo Stailo, 1973 – Joensuu), A három múzsa – Maiju Lassila emlékműve (Nina Terno, 1973 – Joensuu), Minna Canth (Pauli Koskinen, 1961 – Jyväskylä és Emil Halonen, 1937 – Kuopio; Lauri Leppänen, 1951 – Tampere), A kalevalai nő (Essi Renvall, 1953 – Jyväskylä), Pietari Brahe (Yrjö Liipola, 1954 – Kajaani; Eeva Ryynänen, 1953 – Lieksa; Walter Runeberg, 1888 – Raahe; Walter Runeberg, 1888 – Turku), Elias Lönnrot (Mauno Oittinen, 1942 – Kajaani), Eino Leino (Nina Sailo, 1980 – Kajaani), Einari Vuorela síremléke (Pentti Papinaho, 1974 – Keuruu), Toivo Pekkanen síremléke (Wäinö Aaltonen, 1958 – Kotka), Snellman (Johannes Takanen, 1886 – Kuopio), Maria Jotuni (Raimo Utriainen, 1983 – Kuopio), Samuli Pauluharju (Essi Renvall, 1956 és Nina Sailo, 1975 – Kurikka), Mannerheim lovasszobra (Veikko Leppänen, 1959 – Lahti), Marjatta (Sakari Tohka, 1954 –Lahti), Otto Manninen (Wäinö Aaltonen, 1954 – Mikkeli), Főhadiszállás-szobor – Mannerheim marsall emlékműve (Kalervo Kallio, 1967 – Mikkeli), Aleksis Kivi (Aukusti Veuro, 1934 – Nurmijärvi; Wäinö Aaltonen, 1926–27 – Tampere és 1949 Turku), Teuvo Pakkala (Oskari Jauhiainen, 1973 – Oulu), Mikael Agricola (Emil Wikström, 1908 – Pernaja; Oskari Jauhiainen, 1951 – Turku), Akseli Gallen-Kallela (Heikki Nieminen, 1965 – Pori), Johannes Linnakoski (Kalervo Kallio, 1945 – Porvoo), J. L. Runeberg (Walter Runeberg, 1885), Joel Lehtonen (Wäinö Aaltonen, 1953 – Savonlinna), Mannerheim marsall szobra (Lauri Leppänen, 1955 – Seinäjoki), Viktor Westerholm (Wäinö Aaltonen, 1927 – Turku), Runeberg – Snellman – Lönnrot (Harry Kivijärvi, 1968 – Turku),

Szabadságszobrok és a hősök szobrai: Emil Wikström: Szabadságszobor (1921 – Heinola), Yrjö Liipola: Szabadságszobor (1923 – Joensuu), Hősök szobra (1941 – Kauniainen), Gyász (Wäinö Aaltonen, 1952 – Karinainen), Essi Renvall: Sebesült katona (1952 – Kuopio), Gyász és a jövőbe vetett hit (Wäinö Aaltonen, 1951 – Lappeenranta), Mauno Hartman: A Ladoga védőinek emlékműve (1961 – Parikkala), Wäinö Aaltonen: Hősök szobra (1954 – Rovaniemi) és Gyász (1923 – Tampere), Alvar Aalto: Láng – a téli háború emlékműve (1959 – Suomussalmi), Z. Topelius (Emil Wikström, 1915 – Vaasa)

Egy-egy szakma tiszteletére emelt emlékművek: A vasútépítők emlékműve (Wäinö Aaltonen, 1957 – Hyvinkää), Faúsztatók (Aimo Tukiainen, 1948 – Imatra; Emil Wikström, 1952 – Kotka; Matti Haupt, 1972 – Kuusankoski), Yrjö Liipola: A munka szobra, 1946 – Lahti), Wäinö Aaltonen: A táncos (1928– Säynätsalo), Kalervo Kallio: Az üvegfúvó (1960 – Riihimäki), Jussi Koivusalo: Pásztorlány (1963 – Seinäjoki), Wäinö Aaltonen: A vadász, Suomen neito (A finn hajadon), a kereskedő és az adószedő (1929 – a Hämeensilta /Häme-híd/ szobrai – Tampere), Unto Hietanen: A halászfiú (1957 – Tampere), Yrjö Liipola: Pásztorfiú (1947 – Tampere), Wäinö Aaltonen: Genius vezeti az ifjúságot (1961 – Turku),

Egyéb alkotások: Osmo Valtonen: Euklides – fénykinetikus mű, 1982 – Esponlahti kereskedelmi iskola), Pero Luostarinen: Az egyetem kapui (1987 – Jyväskylä), Antti Maasalo: A népzene műemléke (zenélő kinetikus szobor, 1985 – Kaustinen), Pauno Pohjolainen: A három nővér – festett fa, 1984), Jussi Mäntynen: Hiúzok (1936 – Mänttä), Kari Huhtamo: Lézerdombormű, 1986 – Oulu), Emil Cedercreutz: Pori medvéje (1937 – Pori), Kain Tapper: A hegyek születése (1988 – Rovaniemi), Alvar Aalto: Az élet forrása (1963 – Seinäjoki), Kalervo Kallio: A dél-pohjanmaa-i zene emlékműve (1956 – Seinäjoki), Tapio Wirkkala: Seinäjoki – fadombormű (1954 – Seinäjoki), Jussi Mäntynen: Hattyúk (1937 – Tampere), A Kalevala emlékműve (Terho Sakki, 1973 – Tampere), Veikko Eskoli-Esk : Az űrből a szigetvilágba – kinetikus dombormű (1978 – Turku), Gunnar Finne Oroszlán (1924 – Turku).

A mindennapok művészete Finnországban

A finn társadalomra a történelem során az egymástól távol eső önálló családi parasztgazdaságok voltak jellemzők, s ez az életmód a kultúrában és a művészetben is nyomot hagyott. A fából épített parasztházak belső berendezése mindig is természetes szépérzékről tanúskodott. A bútoraikat maguk faragták fából, saját szövőszékeiken készültek a lakás textíliái is. Az anyagfeldolgozás és a használati tárgyak készítésének tudománya nemzedékről nemzedékre öröklődött.

A népi kézműves mesterségek – a kovácsmesterség, a fafaragás, a szövés és a kerámia – jelentették a hagyományos formákat a később kibontakozó iparművészet számára. A finn textilművészet legszebb darabjai a kézzel csomózott , gyapjúszálú szőnyegek, a ryijy-k, melyeknek Lappföldön raanu a neve. Készítésük évszázados hagyományra nyúlik vissza. Az idők során a díszítő motívumok változtak, s a színek közül is más-más szín vált divatossá. Menyasszonyi takarónak, faliszőnyegnek használták a díszesebb változatokat, míg a kevésbé művészi kivitelű egyszínű szőnyegeket szán- vagy lótakarónak használták. Színviláguk a finn emberek színérzékére utal. A ryijy faliszőnyegként ma is sok finn lakás dísze.

A finn bútorformák kialakításában a célszerűség, az egyszerűség, a strukturális megoldások természetessége és a kényelem a meghatározó. A mai finn bútorok szépségét a harmónia, az arány, a struktúra és a technika adja, továbbá a bútortextilnek a bútorral összhangban levő lévő anyaga és színe.

A fából készült bútorok gyakran rusztikusak, s a régi hagyományokat követik. A finn emberek mindennapjainak is fontos meghatározója a praktikusság és a könnyen kezelhetőség. Jó példa erre a székek olyan kialakítása, hogy például az iskolákban a tárolásuk egyszerűbb legyen, mivel jól egymásba illeszthetők, amikor összerakják őket.

Sok családban még ma is házilag szövik a lakástextileket. A gyapjú, len- és pamutszövet Finnországban sokkal népszerűbb lakástextilként, vagy akár függönyanyagnak, mint a selyem vagy a csipke.

A formatervezők keze nyomát a háztartási felszerelésektől a kerti padokig minden berendezési darabban megtaláljuk. Ez egyben egy bizonyos magatartásformát is képvisel, mely a természethez, az anyaghoz, a tiszta, egyszerű, világos formákhoz való vonzódásban nyilvánul meg, amely ott él a finn emberek gondolkodásmódjában és ízlésében, és ez tükröződik vissza a mindennapi élet és a környezet kialakításában.

A mindennapok művészetéhez Finnországban hozzátartozik a vendéglátás művészete is, a gondosan megterített és ötletesen díszített ebédlőasztal az Arabia gyár hagyományos, egyszínű vagy mintás porcelánjaival, az Iittala vagy a Nuutajärvi üveggyár poharaival, tányérjaival, kancsóival, a furfangosan hajtogatott, a terítővel és az étkészlettel színben és mintájában harmonizáló Marimekko cég vidám mintás papírszalvétáival. Az ízlésesen terített vendégváró asztal nélkülözhetetlen tartozéka a fából, üvegből, fémből vagy kerámiából készült változatos alakú gyertyatartó is.