Lappföld és a lappok

Lappföldet úgy hirdetik a turistáknak, hogy „az éjféli nap országa”. Ez azonban csak az igazság egyik fele: nyáron valóban nem megy le a nap, ám télen ugyanannyi ideig nem kel fel. A sarkkörtől való távolság függvényében ez az időszak néhány naptól akár két hónapig terjedhet, ezért pl. a finn naptárakban „a Nap kél” és „a Nap nyugszik” rovatok településenként vannak felsorolva. Amikor mondjuk Helsinkiben négy–öt órás éjszakák vannak, Lappföld déli részein már csak egy–két órás a sötétség, északabbra azonban már egyáltalán nincs napfénymentes időszak; télen viszont a helsinki háromórás nappalnak Lappföldön teljes sötétség felel meg.

Ez az éghajlati sajátság nagyban befolyásolja Lappföld flóráját és faunáját, valamint az ott élők életmódját. A rövid, hűvös nyár alatt csak kevés növény képes kifejlődni és szaporodni, de a szinte állandó napsütés miatt az itt termő hidegtűrő bogyós gyümölcsök sokkal zamatosabbak, mint délebbre növő társaik. Híres a csak északon termő mocsári hamvasszeder (lakka), amelynek semmi máshoz nem hasonlító aromája a lappföldi és általában az északi népesség egyik kedvence. A lombos fák ezen a vidéken már csak elvétve fordulnak elő, észak felé haladva a tundrai fenyőfélék is egyre kisebbek lesznek, majd végül a vegetációt csak a moha, zuzmó és egyes igénytelenebb növények jelzik.

Az állatvilágnak a sarki róka, a sarki nyúl és az északi madarak és halak mellett legjellegzetesebb tagja a rénszarvas, melynek fő tápláléka az ún. rénzuzmó (jäkälä). Mivel ezt télen a vastag hó alatt kell megkeresniük, és mivel tápértéke nem túl magas, a rénszarvas állandóan táplálékszerző úton van, így csak részben domesztikálható. A réntenyésztéssel foglalkozó lappok ezért kénytelenek amolyan modern félnomád életmódot folytatni: van ugyan fa- vagy kőházuk, amelyben a család lakik, de a családfő motoros szánon követve a csordát vándorol az állatokkal, ilyenkor sátorban lakik – és mobiltelefonon meg e-mailben tartja a kapcsolatot az otthon maradottakkal. A rénszarvasnak hagyományosan minden porcikáját felhasználják: húsát megeszik, bőréből lábbelit, hátizsákot, szőréből bundát és takarót, csontjaiból különféle eszközöket, többek között fésűt vagy kést, inaiból varrócérnát készítenek. A hagyományos mesterségeket persze a számik közül is egyre kevesebben űzik, így pl. a varrócérnát már boltban vásárolják, a rénszarvas csontjából és agancsából ma már inkább dísz-, semmint használati tárgyakat készítenek. A használati tárgyak közül manapság a leggyakoribb a rénszarvasagancsból készült késnyél, ezeket ma is kézzel formázzák, és egy-egy ilyen kés vagy tőr ára igen magas lehet. A rénszarvas tejéből készült édeskés sajtféleséget akár önmagában is ehetjük, de a lappok leggyakrabban a forró kávéba teszik, ahol az elolvad, és érdekessé teszi az italt. A rénhús egész Finnországban különleges – és meglehetősen drága – csemegének számít; Lappföldön persze gyakrabban és olcsóbban lehet hozzájutni.

Lappföld egyik jellegzetessége a tarhegy, finnül tunturi, lappul duoddar. Végső soron ebből a lapp szóból származik a világ minden nyelvében a tundra szó (az európai nyelvek általában az oroszból vették át). Eredetileg olyan, nem túl magas hegytípust jelöltek vele, amelyet legfeljebb a feléig takar növényzet, fölötte csak a zuzmó él meg. Néhány ilyen hegy összefüggő láncolatot alkothat, ekkor köztük kisebb-nagyobb tavacskákat találunk. Vizük roppant hideg, még nyáron is csak kevesen mernek megfürödni bennük. Az egyik leghíresebb ilyen hegy a Korvatunturi (’fül-tarhegy’) Rovaniemi (Lappföld megye székhelye, Veszprém testvérvárosa) közelében, itt lakik ugyanis a Mikulás (joulupukki), aki minden neki írt levélre válaszol. A Mikulás-üzlet igencsak fejlett „iparág” Finnországban, az egyik leghíresebb turistacsalogató látványosság a Karácsony-ország (Joulumaa).

A számik Finnország igazi őslakói. Amikor a finn törzsek a Baltikum felől a mai Finnország déli területeire érkeztek, az ott élőket egyre északabbra kényszerítették. A ma Norvégia északi csücskét jelentő tengerpartot elérve a számik kelet és nyugat felé indultak, így ma négy országban (Svédország, Norvégia, Finnország és Oroszország) szétszórtan élnek. Létszámuk pontosan nem határozható meg, mert bár létezik törvény, amely kimondja, hogy száminak számít az, akinek nagyszülei közül legalább egy a számit beszélte első nyelvként, a nemzetiségi hovatartozás önbevalláson alapul. Így aztán előfordulhat, hogy számiul már nem beszélő személyek száminak vallják magukat, de az is, hogy számiul tudók a többségi nemzethez tartozóként vannak nyilvántartva. A számik összlétszámát 80.000 fő körülire becsülik a négy országban; legtöbben Norvégiában élnek, legkevesebben Oroszországban. A finnországi számik száma kb. 5000 fő.

A számi nyelvjárásilag igen tagolt, ezért ennek kapcsán néhány kutató nem is egy nyelv különböző nyelvjárásairól, hanem egyenesen tíz különböző lapp nyelvről beszél. A nyelvjárások egymás között nehezen érthetők: az egymás melletti nyelvjárások beszélői viszonylag könnyen elboldogulnak, de már egyetlen köztes nyelvjárás beékelődése esetén megszűnik a kölcsönös érthetőség. A finnországi lappok három nagyobb nyelvjárást beszélnek: az északi (más néven norvég-) lappot, a koltta-lappot, valamint az egyetlen, csak Finnországban beszélt nyelvet, az inari-lappot. A három közül a legtöbb beszélője az északi nyelvjárásnak van, ennek a legfejlettebb az írásbelisége is.

A hagyományos számi kultúra egyik legismertebb műfaja a népköltészetben a joika (lappul luohti). Ez a gyakran inkább csak ritmikus elemeket tartalmazó ének az egyik legkevésbé kötött formájú műfaj. A szöveg sokszor mellékes, sőt, nem egyszer csupán értelmetlen, jelentés nélküli szótagok követik egymást. A néha monotonnak tűnő énekek e legkülönbözőbb funkciókat képesek betölteni. A lapp ember mindennapjait, érzelmeit, emlékeit mutatja meg, erősíti az összetartozás tudatát és élményét, de ugyanezek a dalok alkalmasak lehetnek gyermeknevelésre és a rénszarvasok terelésére, a terelés vagy éppen a fejés közben történő megnyugtatására is. A joikáknak a ritmus mellett a legfőbb eleme a rögtönzés mind a dallamban, mind a szövegben, ezért lejegyezni igen nehéz őket. Ma már vannak feldolgozott, hangszerekkel kísért, dzsesszesített joikák is, melyek az egyéb nemzetek képviselőinek számára is könnyebben élvezhetők.

A számik hagyományos kultúrája mellett a modern élethez kapcsolódó elemek is megjelentek már. Íróik és költőik a XIX. században kezdték hallatni hangjukat; az első teljes egészében lapp nyelven írt könyv az 1910-ben megjelent, Johan Turi által írt Muittalus samid birra c. műve volt (magyarul 1965.ben jelent meg Erdődi József fordításában, A lappok élete címen). A lapp nyelvű sajtót a Finnországban megjelenő Sápmelaš és a norvégiai Ságat képviseli. Több rádiócsatorna sugároz számi nyelvű adásokat, de mindhárom skandináv országban vannak már kifejezetten számiknak szóló rádiók is. Saját könyvkiadót működtetnek Davvi (Észak) néven, van számi nyelvű színtársulat (Beaivvaš), és készült már számi nyelvű film is: Nils Gaup Ofelaš (A nyomkereső) c. filmjét Oscar-díjra is jelölték. A lapp zene modern változata az Angelin Tytöt nevű zenekar által játszott, lapp népzenei alapokon nyugvó, de a könnyűzenei világhagyományokat is felhasználó stílusban és a többek között Mari-Bonie Persen által is énekelt joika-alapú dalokban érhető tetten. A kortárs lapp művészet talán legösszetettebb egyénisége a nemrég elhunyt Nils-Aslak Valkeapää, aki elsősorban költőként vált ismertté, de köteteit saját rajzaival illusztrálva adta ki, maga is híres joika-előadó volt, és részt vett a már említett film készítésében is.

Lappföld szépségének egyik lenyűgöző eleme az ún. ruska, amikor az ősz közeledtével a növényzet színe zöldről vörösre, barnára, narancsszínre, sárgára vált. Ez a színkavalkád sokkal hosszabb ideig marad meg Lappföldön, mint nálunk, hiszen a levegő párás és hűvös, ezért a levelek nem száradnak és hullanak le olyan hamar, mint a délebbi vidékeken. Egy lapp legenda szerint amikor isten a földet teremtette, mire Lappföldhöz ért, már minden szépséget elosztogatott, s már nem maradt más neki, mint a színek. Ezt adta a számiknak, és ezért olyan színpompás, tarka náluk a nyár vége és az ősz eleje.

Lappföld és Észak-Finnország egyik érdekes természeti jelensége az északi fény (aurora borealis), amely főleg hideg, tiszta időben látható. Ilyenkor a sötét égbolton olykor csak valami fehéres, máskor zöldes vagy esetleg színesebb, sejtelmes fényjelenség látható, amely a föld mágneses kisugárzásával van összefüggésben. Finnül revontuli ’rókafény’ a neve, mely abból a hiedelemből ered, hogy a róka a havas földön járva lompos farkával az égboltra csapja fel a hógöröngyöket. A finn és a lapp mondavilágban számos történet kapcsolódik e titokzatos sarki fényjelenséghez, amelyből mára sok mindent megfejtett a tudomány, főleg a mesterséges holdak felvételeinek segítségével. Az embereket azonban – akár helyi lakos, akár turista – még ma is lenyűgözi ez az északi sark közelében észlelhető fényjelenség.

Természetvédelem

A finn emberek természetszeretete világszerte ismert és köztudott. A természetközeli életmód hatására a természet kincseire sokkal nagyobb figyelmet fordítanak, mint sok más európai országban. A gyerekeket is kicsi koruktól fogva szoktatják, nevelik a természet gazdagságának és értékeinek megóvására. Miközben számos intézkedés szolgálja az ország természeti kincseinek megóvását, ugyanakkor azt is szeretnék elősegíteni, hogy a XXI. század emberének is megmaradjon a kapcsolata a természettel, és lehetősége legyen a természet megismerésére és felfedezésére. E célt a különböző formában védett területek kialakításával próbálják elérni.

Lappföldön a tarhegyek, mocsarak, fátlan, kopár területek folyók vájta vízmosásokkal és szakadékokkal tagolt világának nagy része nemzeti parkok területéhez tartozik. Itt található Finnország második legnagyobb nemzeti parkja, az Urho Kekkosen kansallispuisto ’Urho Kekkonen Nemzeti Park’, továbbá a Pyhätunturi, a Lemmenjoki, a Pallas-Yllästunturi Nemzeti Park, valamint a Kevoi Természeti Park.

A nemzeti parkok 1000 hektárnál nagyobb területen fekvő természetvédelmi területek, amelyeket azonban bárki látogathat. Finnországban 35 nemzeti park van, a már említett lappföldieken kívül a továbbiak: Helvetinjärvi, Hiidenportti, Isojärvi, Itäinen Suomenlahti ’Keleti Suomenlahti’, Kauhaneva-Pohjankangas, Koli, Kolovesi, Kurjenrahka, Lauhanvuori, Leivonmäki, Liesjärvi, Linnansaari, Nuuksio, Oulanka , Patvinsuo, Perämeri, Petkeljärvi , Puurijärvi ja Isosuo, Pyhä-Häkki, Pyhä-Luosto, Päijänne, Repovesi, Riisitunturi, Rokua, Saaristomeri, Salamajärvi, Seitseminen, Syöte, Tammisaaren saaristo ’Tammisaari szigetvilága’, Tiilikkajärvi, Torronsuo, Valkmusa.

A 19 természeti parkot (luonnonpuisto) elsősorban tudományos kutatás céljából hozták létre, de ezek a területek is védettek, ugyanakkor oktatásra is felhasználják őket. A természeti parkok nem látogathatók a nagyközönség számára, s a természetvédelmi előírások is szigorúbbak, mint a nemzeti parkokban. Ilyen természeti park található többek között a következő településeken: Karkali, Kevo, Koivusuo, Malla, Paljakka, Salamaperä, Sompio, Vaskijärvi.

Az 1980-as években 173 mocsarat és lápot nyilvánítottak védetté, hogy ezek segítségével őrizzék meg a mocsári természet gazdagságát. E lápos, zsombékos mocsaraknak a madárvilága is igen változatos képet mutat. A mocsarakban szabadon lehet mozogni, legfeljebb a madarak költési időszakának védelme érdekében korlátozzák a mozgást, gombászást, bogyószedést, a vadászatot és halászatot. A településekhez közel eső mocsarakban ösvényeket is kialakítottak, s névtáblák is segítik a mocsárvilággal való ismerkedést.

Ligetes erdők is tartoznak a védett területek közé, mivel ezek kiterjedése Finnországban éri el legészakibb határát, ezért a növényzetüknek vannak olyan vonásai, amelyek máshol nem jellemzők. Néhol csak kisebb foltokban jelennek meg ezek a ligetes erdők, olyan helyeken, ahol a talaj és az éghajlat a legmegfelelőbb számukra. S bár Finnországban 1992-ben 53 ligetes erdőt nyilvánítottak védetté, ezek összterülete mégis alig egy százalékát teszi ki a finn erdőknek. Ezekben az erdőkben nyugodtan lehet sétálni, de a sátorverés és a tűzrakás tilos.

Az őshonos erdőket (aarniometsä) 1994-ben nyilvánították védetté. Ezekre az erdőkre a különböző korú fák, a korhadt fák, az öreg lombos erdei fák és az apró változások a jellemzők. A Suomen Natura 2000 program keretében újabb öreg erdőket vontak be a védett területek körébe. A fakitermelés növekvő méretei miatt vált szükségessé a veszélyeztetett öreg erdők megóvása, hogy ezzel biztosítsák az ekoszisztéma működőképességét, a természet sokszínűségét és változatosságát. Ezekben az öreg erdőkben is szabad sétálni, de tilos a sátorverés és a tűzrakás.

Finnországban 7 tengeri területet is védetté nyilvánítottak a szürkefókák (harmaahylje) védelme érdekében. Elsősorban a szürkefókákat és azok életterét igyekeznek megóvni ezzel az intézkedéssel, de a Balti-tengeri fókákat (itämerennorppa) is védelem alá helyezték.

Az észak-lappföldi vadon erdők világát is megpróbálják megóvni: a Suomen Natura 2000 program keretében 12 vadonerdőt is a védett területek közé soroltak. Ezzel az intézkedéssel a lapp kultúra megőrzését és a természetközeli életmód megtartását szeretnék elérni. A fakitermelés, útépítés ezeken a területeken csak az erdészeti igazgatóság engedélyével lehetséges.

A természetközeli életmód része többek között a bogyó- és gombagyűjtés, valamint a már-már nemzeti sportnak számító horgászás. Az erdei-mezei kirándulások része, gyakran célja a különböző, rendkívül ízletes és vitaminokban roppant gazdag bogyók összegyűjtése. Ez egyáltalán nem a szegények elfoglaltsága, hanem minden finn család szívesen foglalkozik vele. A bogyókat aztán lefagyasztják, vagy lekvárt főznek belőlük. A horgászás népszerűsége a sok tó és folyó mellett egyáltalán nem meglepő. A vizek tiszták, halban gazdagok, s mivel a finn táplálkozásnak a halételek az átlagos európainál jóval nagyobb részét teszik ki, így az sem csoda, hogy sokan hódolnak e hobbinak. A „finn álom” egy tóparti nyaraló, a parton szauna, saját stég, csónakház. Itt aztán természetesen könnyű kiülni órákra a tó mellé vagy kievezni a tó belsőbb vizeire, lógatni a botot, és várni a kapást. Magyarok számára meglepő talán, de a nyugodt kikapcsolódásnak és aktív pihenésnek ezt a formáját Finnországban nemcsak férfiak, hanem nők is igen nagy számban űzik.