Az 1990-es években
egyre határozottabb elvárásként fogalmazódott meg a közoktatással szemben, hogy
alkalmazkodjon a diákok eltérő képességeihez, fogadja be a többségi iskola
azokat a gyermekeket is, akik valamilyen szempontból speciális, különleges
bánásmódot igényelnek. (A témával részletesebben foglalkozik az
Esélyegyenlőtlenség és méltányos pedagógia című kötet.) A velük való foglalkozás nem egyszerű feladat,
hiszen a pedagógusoktól egyrészt nagyfokú szociális érzékenységet, empátiát, az
eltérések elfogadásának, a különbségek kezelésének a képességét várja el;
másrészt rendelkeznie kell olyan gazdag módszertani repertoárral, melynek
segítségével képes lesz a differenciálásra, a kooperatív tanulás elősegítésére.
Azonban joggal felmerül a kérdés, vajon képes- e minderre a pedagógus segítség
nélkül mondjuk egy 30 fős osztályban? Néhány év tapasztalata során egyértelművé
vált a válasz: nem, szükség van olyan speciális szaktudással rendelkező
személyre az iskolában, aki segíteni tudja egyrészt a sajátos nevelési igényű
(különböző fogyatékossággal rendelkező) gyermekek fejlesztését; másrészt pedig aki a tanulási hátrányokat felismeri,
kiszűri, majd segít a hátrányokkal küzdő tanuló fejlesztésében.
A közoktatási törvény 2003. évi módosítása előírta, hogy az integrált
nevelés feltétele gyógypedagógus alkalmazása
vagy utazó gyógypedagógiai hálózat
igénybevétele. Sajnálatos módon az iskolák jelentős részében nincs külön
gyógypedagógusi státusz. Az újfajta szerepkör megjelenése
mind a gyógypedagógusok, mind pedig a többségi
pedagógusok számára nagy kihívást jelentett, hiszen egymás tudására alapozva
kell együttműködniük egymással a gyermek érdekében a következő területeken:
·
Tanácsadás: módszertani kérdésekben, taneszközök
kiválasztásában, követelmények meghatározásában, stb.;
·
Konzultáció az integráció problémáiról;
·
A befogadó pedagógusok
önképzésének és továbbképzésének
segítése bemutatók szervezésével, más intézmények meglátogatásával, szakmai előadások
tartásával, szakirodalom ajánlásával
·
A szülők bekapcsolása a speciális nevelő-fejlesztő
munkába.
Nem szabad összekeverni a gyógypedagógus és a fejlesztő pedagógus
szerepkörét. A gyógypedagógus elsősorban a valamiféle fogyatékossággal
rendelkező gyermekek fejlesztésével foglalkozik, míg a fejlesztő pedagógusnak
feladatai közé elsősorban a pedagógus jelzése alapján a tanulási hátrányok, a
fogyatékosságok felismerése és megfelelő szakemberhez irányítása tartozik,
illetve – amennyiben megvan a megfelelő szakirányú végzettsége – fejlesztéseket
is végezhet. Nagyon fontos kiemelni, hogy a fejlesztő pedagógus nem
gyógypedagógusként van jelen az iskolában, bár rendelkezhet gyógypedagógus
végzettséggel, ugyanakkor lehet pedagógus is, aki speciális képzésen vett
részt.
A fejlesztő pedagógus olyan speciális szakember, aki ismeri a fejlődés és fejlesztés főbb
elméleti koncepcióit, a személyiség és az értelmi fejlődés életkori és
individuális jellemzőit, a tanulási nehézségek pszichológiai és pedagógiai
diagnosztikai eljárásait. A fejlesztő pedagógus az átlagos IQ-val
rendelkező, nem fogyatékos 3-10 éves korosztály pedagógusa, akinek elsődleges
feladatai a teljesítményzavaros gyermekekkel való foglalkozás, a
diagnosztizálás, a speciális szakemberekkel való kapcsolatfelvétel és
együttműködés.
A gyógypedagógusok és a fejlesztő pedagógusok jelenléte az iskolában viszonylag új elem, talán ezért is fordul elő, hogy helyük nem minden esetben tisztázódott az iskola szervezetén belül. (Lásd a 2. fejezetet.)