Mint arról már szóltunk, nyugat-európai minták nyomán a XX: század utolsó harmadában hazánkban is létrejöttek – részben helyi igazgatási döntésekkel, részben új, célszerű (pontosabban: un. többcélú) terek, épületek létesítésével a Nevelési Centrum, Közösségi Iskola változatai. A „permanens művelődés” volt a korszellem hatásos jelszava ebben az időben, korai változata a „lifelong learning” mottónak. Olyan közintézmények képe jelent meg művelődésszervezők, építészek, társadalomszervezők, közösségfejlesztők szemében, melyekben helyreáll a kultúra hagyományos egysége. Óvoda, iskola, kollégium, könyvtár, művelődési ház – olykor sporttelep, krízisotthon, bölcsőde, más intézmények is társulnak az intézményi rendszerbe, integrációba. Hatékony épület- és eszközkihasználás, az emberek életútját, személyes szükségleteit végigkísérő, egymásra épülő szolgáltatások, a szolgáltatások központi szereplőjeként tételezett család jelentik az ÁMK-ideológia fő érveit. Hazánkban csaknem 300 településen (aprófaluban, középvárosban, nagyvárosban-lakótelepen) működik így a helyi kulturális alapellátás, tucatnyira tehető a különleges célokra speciálisan elgondolt épületrendszer. Számukra a törvény integrált „pedagógiai-művelődési program” készítését írja elő. Az ÁMK-sok szakmai egyesületbe, az ÁMK-k Országos Egyesületébe tömörülnek, szakmai érdekvédelmet civil módra biztosítanak maguknak.
Idézzük Vészi
Jánost, az ÁMK-szakirodalom
klasszikusát a 70-es évekből: „Az alfa a
lakosságé egész éven át, reggeltől estig. HA kollégiumot és szállót is magába
foglal, éjszaka is. Mindenkié. Valamennyi társadalmi rétegé és nemzedéké. Az
óvodásé, a tanulóé csakúgy, mint a fiatalé, a felnőtté, öregé. A tudás
különféle célokból más-más mélységekben és intenzitással szerezhető meg itt.
Kötelező éppúgy lehet, mint önkéntes. Irányulhat az általános oktatás anyagára
és szakterületekre. Lehet képző vagy továbbképző jellegű, de lehet szórakoztató
is. Szolgálhatja a felfrissülést, a pihenést… Parkról, sport- és
játszóterekről, pályákról, uszodáról, fórumokról és ebben a római értelemben
vett csarnokokról, társasági és intim társalgókról, zsibongókról, változtatható
célokra alkalmas oktató és klubhelyiségekről, auditóriumról, büféről és
étteremről, ruhatárakról és fürdőhelyiségekről, műhelyekről, gyakorlóhelyekről,
testedző terekről, öltözőkről, többfunkciós nagyterekről, hangversenyről,
színpad- és filmtechnikáról, szálláshelyekről van itt szó… A műveltség
Vidám-parkja volna-ez? Lehet.” (Vészi 1980)