A némafilm megjelenése után nagyon sokan jövendöltek kiemelkedő szerepet a XX: század "csodájának", a valóság közvetlen tükrözésére és a képzelt világok bemutatására is képes technikai újdonságnak. Politikusok nyilatkoztak s vették igénybe eszközrendszerét. Hauser Arnold, a jeles magyar származású művelődésszociológus tett bizonyságot elméleti értelemben a film, a mozi mellett. A néptömegek szórakozásának alapvető színterévé vált. Ki gondolná, hogy például 1919-ben a magyar fővárosban csak a gyerekek számára 4 mozi működött. Jeles írónk, egykor a gyerekek körében is népszerű Mándy Iván felejthetetlen gondolatokat írt a moziról. Generációk bálványai, fiúk és lányok ideálképei tűntek fel és tűntek el a vásznon, az öltözködést, mindennapi viselkedést meghatározóan.
Aztán az új csoda a lakásba vitt képernyő, a televízió egy időben mintha csökkentette volna a mozi hatását, de a filmipar versenyre kelt a kényelemmel, s mára az ifjúság kultikus helyei lettek a plázák "multiplexei". A hősök változnak, a hölgyek egyre vonzóbbak, a szörnyek egyre szörnyebbek, a drámák egyre véresebbek és látványosabbak: vonzzák a kíváncsiakat, gyerekeket, fiatalokat. Kiket a legendás színészi alakítások vonzzanak, kit a trükkök, kit - nemcsak a legfiatalabbakat - a rajzfilmes animáció.
A Pókember, az üldözői eszén túljáró Nyuszi vagy az örök harcban győzedelmes Egér - vagy a nemzetközi stílustalanságokat a magyar népművészeti tradícióval felváltó jeles filmkészítő tolla nyomán életre kelt - Fehérlófia mind-mind a rosszon való felülemelkedési utáni vágyunk megjelenítése, az ijesztő madárcsapat, az óriásállatok, az üldözések pedig félelmeink "kivetítéseinek" képei. A magyar filmművészet többször is képviseltette magát kimagasló alkotásokkal a világ élvonalában, legjobb műveiben ma is a kortárs-társadalom megismerésének és bemutatásának - egyébként jellegzetes módon a mindenkori iskolakritikának is - fontos eszközei.
A mozit sokáig inkább populáris szórakozási formának tekintették. Ahogyan azonban a filmművészet teret, társadalmi elismertséget nyert, a helyzet változott. De a filmszínházakban mai napig egymás mellett él az elitként és populárisként aposztrofált film, egymástól néha nagyon nehezen elválaszthatóan. Az elválasztás igénye különösen az ún. művészfilm és értelmiségi nézői körében jelenik meg. Ennek Magyarországon különösen nagy hagyománya van. Európában szinte egyedülálló art-mozi hálózatunk fényes tanúbizonysága ennek. Ahogyan a multiplexek az egyszerű filmvetítésen túl a közös kikapcsolódás és élmény kiemelt helyei lettek, úgy az art-mozik a kortárs művészet, az alternatív, igényes szórakozás "szentélyeivé". Ezt erősítheti a jellegzetes design, az érdekes filmekhez kapcsolódó programok stb.
A kulturális globalizáció és különösen az "amerikai" hatás nagyon jól tetten érhető a mozi világában. Ráadásul ez egy nemzeteken átívelő közös kulturális-szocializációs tapasztalatot jelent. Egy indiai, egy kanadai és egy magyar fiatal számos közös filmélményt idézhet föl. A "globalizált ember" hétköznapjaiba: utalásaiba, szimbólumaiba, hivatkozásaiba beépülnek a filmek történései, képei, retorikája.
Wéber Péter, a magyar kultúra és kultúraközvetítés fenegyereke magyarította az olasz szerzőpáros ifjúsági ismeretterjesztő köteteit. Nézz, láss, kérdezz címen adta ki a Gondolat Kiadó 1983-ban. Itt idézi a szerkesztő a moziról: "Lehet, hogy a mozi túlzottan demokratikus szórakozás? A moziban megjelenni nem olyan társadalmi esemény, mint a színházi előadás, kivált egy-egy premier. A moziban csak filmet nézni és élvezni vagy azon bosszankodni lehet. Igaz, hogy ezt is többféleképpen. Lehet, csupán azért, hogy elüssük az időt, de lehet azért is, mert szeretjük a művészetet. Még a moziban is.” (Lastrego-Festa, 1983)