„Már a régi görögök is” – szól a
mondás. S bizony így van, az athéni demokrácia ismerte fel, s állami szinten
alkalmazta a színházlátogatást, mint az emberformálás, az „ember
megtisztításának”, katarzisának eszközét. (Vannak feltételezések arról is, hogy
a szatírjátékok tánckaraiba meghívott iskolások sem egyszerűen statiszták voltak,
hanem polgárrá nevelésük része volt ez a szereplés.) Persze
a természeti népek ünnepi rítusai, rituális ünnepei a maguk összhatásában
szintén a színházi élmény előképei voltak. Aztán a középkori vásárok,
passiójátékok „társadalompedagógiai” célja is nyilvánvaló volt. Újra csak nem
elhanyagolható dolog: nagyon korai és tartós hagyomány, hogy a diákok léptek
színpadra közösségük, helyi társadalmuk, pártfogójuk csodálatára. (Comenius is
említi a „schola ludust”, a
jezsuiták és a pálosok egészen tökélyre vitték az „iskoladráma” műfaját.)
A polgári
társadalom egyre elegánsabb épületekkel vette körül a színjátékokat, az ekhós
szekéren járó vándorszínészek hazánkban is kőszínházakba költöztek Kialakult a
színházi kultúra viselkedési normáival, műfajaival. Egyre inkább indokolttá
vált a korosztályok szétválasztása. A világ első gyermekszínháza a húszas évek
forrongó Szovjet-Oroszországában jött létre. Hazánkban sokszor változott a
felfogás: önálló gyerekszínház avagy színházak
gyerekelőadásai szolgálják-e alkalmasabban az új nemzedékek nevelését. Gyakori
vita tárgya: jók-e az un. ifjúsági előadások, ahol
csak szervezett tanulócsoportok töltik meg a nézőteret – olykor sok kamaszos
idétlenséggel, vagy maradjon ez a családok feladata. Tény: a hetvenes években
volt a magyar művelődéstörténetben néhány olyan esztendő, amikor minden
fővárosi gyerek legalább egyszer eljutott színházba.
A legifjabbak
bábszínházba járnak, kihasználva a bábjáték
különleges hatásmechanizmusát, az örökifjak pedig cirkuszba, ahol a test és a szellem
különös képességű művészei mutatják be hajmeresztő, kacagtató mutatványaikat,
szinte a gravitáció, a vadállatoktól való félelem legyőzésének mintáit mutatva,
a bohócok pedig ironikus tréfáikkal segítenek abban, hogy álmainkból
visszatérjünk a földre..
A modern
világ a gyermekek színházának új formáját hozta előtérbe: a gyerekszínjátékot.
A szerepeiket próbáló gyermekek, kamaszok igen szívesen vesznek részt e
játékokban. A gyermekszínjáték dramaturgiája más, mint a felnőttek színházáé –
nem csoda, hogy ebből kinőtt a reformpedagógiák fontos ága: a drámapedagógia,
forrásvidéke szerint angolosan mondva: a child drama vagy aktív dráma.
Hogy is írta az első „színházesztéta”, Arisztotelész Poétikájában? A tragédia nem pusztán egy teljes cselekménynek az hanem félelmes és szánalmat keltő eseményeké, s ezeket az érzelmeket inkább váltja ki, ha az események a várakozás ellenére, de egymásból következőleg történnek. (Arisztotelész, 2000) Ennek bizony nem csupán színházi, hanem akár óravezetési, tanítás-dramaturgiai értelme is van.