2.4.19. Táncház (Trencsényi László)

 

Ki gondolta volna, hogy a tánc hagyományos formákat felidézve kéredzkedik be a modern világ igényes szórakozásai közé! Hogy Nagy László, a jeles költő köszöntő verset ír „Táncbéli táncszók” címen azért, „mert mibennünk zeng a lélek, minket illet ez az élet!” mottóval köszöntse a táncházas fiatalokat. A hagyományos paraszti kultúrában a „padkaporos bál”, a táncház nem volt ismeretlen. Széken, ebben az éppen hagyományos táncolási kultúrájáról nevezetes erdélyi faluban még tán ma is járják…A táncház visszahozta közibénk a néptáncot, lehozta a színpadról – írta az új népi mozgalmak, a „neofolklorizmus” másik jeles poétája, Csoóri Sándor. S egy-egy táncházi találkozó ma valóban a kreatív közösségi együttlét fontos eseménye. Persze, ahogyan az „etno” más művészi önkifejezésben is elterjedt, a görög, a zsidó, a sokác, a skót táncházak a worldmusic”-jelenséghez hasónlóan megszólították az ifjúságot, úgy fonódik egybe a hagyományőrző tánc a városi táncolás és a „művészi” táncolás formáival. Fogadjuk meg a híres regöscserkésznek, Jánosi Sándornak élete alkonyán fogalmazott üzenetét – mely egyébként egybevág más népek táncpedagógusainak nézeteivel is: „Minden nagyobb közösségből "kicsemegézhető" annyi ügyes gyerek, amennyi egy un. együtteshez kell. Egy általános iskola létszámából is kiszűrhetünk annyi táncra fogható kisgyereket, amennyi betölt egy színpadot. Több-kevesebb fáradtsággal produkálnak is. De ezek nem jellemzők. A produkciót hamarabb mondhatjuk idomításnak, mint neve­lésnek. Nem az az országos problémánk, hogy nincs elég gyermektánc együttesünk, hanem az, hogy gyermekeinknek nincs mozgásbeli "anya­nyelvük" ! Nem a néhány ügyes gyerek, az együttesnyi táncra fogható-tanít­ható kisgyerek táncra neveléséről van szó. Valamennyi gyerek mozgás­kultúrájáról, anyanyelvi szintű mozgásra neveléséről!

Általában minden gyerekéről, mert ezek a törvényszerűségek (hogy t. i, gyermekeink serdülőkorig, életkori sajátságuk, szakaszos fejlő­dési fokuk és egyéb fejlődéslélektani sajátságok miatt csak játékosan, a mozgással kísért népi játékdalaink segítségével nevelhetők táncra), nem­csak a magyar gyermekekre érvényesek.” (Jánosi, 1980)