A XIX. században az új gyermekbútorok születése is jelzi a gyermekkor szerepének felértékelődését. A kicsik a család középpontjába kerültek, a szülői érzelmek intenzitásának fokozódása mellett, egyre inkább a család egzisztenciális létének zálogát jelentették. A mentalitás átformálódása főként annak köszönhető, hogy a korábban gyermekneveléssel foglalkozó filozófusok (Rousseau), gyakorló pedagógusok (Pestalozzi) gondolatait egyre többen megértették, és ennek kapcsán az anyaideált újrafogalmazták. Az „új anya” szerepe már a szülés előtt elkezdődött, hiszen testének karbantartásával, a higiéniai szabályok betartásával tudatosan készülődött gyermeke fogadására.
Az első magyarországi bölcsőde Budapesten nyitotta meg kapuját 1852. április 21-én azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a munkavállaló nőknek. A bölcsődék már ekkor is nagy hangsúlyt fektettek a kisgyermekek egészségéről való gondoskodásra. A második világháború utáni időszakban a nők munkaerő-piaci jelenléte nagymértékben tovább nőtt, és ebben a korszakban ez volt az intézményes gyermekgondozás kizárólagos formája. Fontos tudni, hogy a kisgyermekgondozás világhírű pszichológus-orvos nagyasszonyai fáradoztak a bölcsődei metodika kialakításán (Pikler Emmi, Falk Judit, Tardos Anna és mások). A rendszerváltást követően kezdett megjelenni – elsősorban kisebb településeken – a családi napközi. A családi jellegű gyermekgondozás szerepe a magyarországi gyermekgondozási ellátásban továbbra is elenyésző, de a családok a szolgáltatások szélesebb választékát vehetik igénybe: többek között játszócsoportok, játékkölcsönzők, rövid idejű gyermekfelügyelet, baba-mama klub stb. Ezek gyakran egy-egy bölcsődéhez kapcsolódva működnek, egyfajta vállalkozói alapon (térítési díj ellenében).
A bölcsődék a gyermek egészséges fejlődésének biztosítása érdekében nagy hangsúlyt fektetnek a magas szintű gyermekgondozásra, a kognitív fejlesztés fokozott támogatására, az egészségügyi és higiéniai követelmények biztosítására és kiemelik a szülőkkel létrehozott szoros együttműködést. A 3 évesnél fiatalabb gyermekek különleges szükségleteinek felismerése a szülőkön, az orvosi hálózaton, illetve bizonyos mértékben a bölcsődéken múlik. A rendszeresen bölcsődébe járó gyerekeknek jobb esélyük van arra, hogy problémáik korán felismerésre kerüljenek, és az integrált ellátást nyújtó intézményekben kiváló szűrési és fejlesztési lehetőségeket élvezhessenek.
A napközbeni gyermekellátást Magyarországon elvben minden olyan család igénybe veheti, ahol a szülők munkavégzésük vagy egyéb ok miatt gyermekük napközbeni ellátását nem tudják biztosítani, és ahol az adott intézményben elegendő hely van. Ranschburg Jenő szerint a nők munkába állása lecsökkentette a gyermekkel eltöltött idő mennyiségét és minőségét. „A kettős szerepkörben túlterhelt szülő egyre kevésbé tolerálja gyermekét, a „jó gyerek” fogalma már csecsemőkortól kezdve a „fölszívódni képes” gyermekekkel vált azonossá, aki lehetőleg sohasem zavarja a szüleit. A szocializáció gondja egyre erőteljesebben az intézményekre hárul (bölcsőde, óvoda, napközi), melyek során a szocializáció felelősségét az intézmények a szülőkre, a szülők az intézményekre igyekeznek áthárítani”. (Ranschburg, 1993)