„A krízis … válsághelyzet, a normálistól eltérő állapot. Fontos hangsúlyozni, hogy minden egyes ember számára más az, amit „normális” állapotnak él meg, és ebben meghatározó szerepe van a gyermekkorban tapasztalt és tanult mintáknak…A definícióból következik továbbá, hogy krízishelyzet akkor áll elő, amikor a korábban bevált problémamegoldó eszközök nem működnek tovább, illetve elégtelenek. Fontos tudni, hogy ez az állapot – a tehetetlenség megélése – olyan cselekedeteket motiválhat, melyeket egyébként soha nem tennénk (pl.: gyilkosság). Az ilyen „túlzott reakciókat” motiválhatja az is, hogy krízishelyzetben az egyén irreálisan látja, ezáltal rosszul ítéli meg a lehetőségeit (pl.: nincs más megoldás, senki nem tud segíteni) és a saját tetteinek következményeit – esetenként nem is képes a következményekbe belegondolni…” – írja Karmazsin Eszter, szociális szakember 2005-ben.
A krízisotthon ma már épp erre, a sokféle formában és módon megjelenő válsághelyzetre kíván azonnali, komplex segítséget nyújtani, mivel elhelyezést nyújt elsősorban azoknak, a frissen természeti katasztrófa, átmeneti ellehetetlenülés, vagy bántalmazás, egyéb veszélyek miatt krízishelyzetbe került embereknek, - felnőtteknek és gyermekeiknek, fiataloknak-, akiknek gyors reszocializációja nagy valószínűséggel megoldható, és ezáltal megakadályozható egy tartós hajléktalan életút, életforma kialakulása.
A
krízis-központok által kínált támogatás nem túl régi, hiszen 2004. januárjában,
kísérleti jelleggel indult telefonos vagy személyes segítségnyújtásként. A
kezdeti nehézségeket és hiányosságokat felismerve azonban 2005-ben már átmeneti
intézményi elhelyezést is biztosítottak a rászorulóknak. Az alapvető cél, a minél előbbi sikeres társadalmi reintegráció megvalósítása úgy, hogy addig is megkímélje a
klienseket a gyakori változástól (környezet és intézményváltástól), nyugodt,
biztonságos, támogató környezetet biztosítva egy-egy elhúzódó konfliktus
megoldásának ideje alatt is. A megközelítés komplexitása két szempontból is
hangsúlyozandó. Egyrészt ezek a központok közelíteni kívánják egymáshoz a szociális- és
gyermekvédelmi ellátások rendszerét. Másrészt támogatásukat négy egymásra épülő
szolgáltatási rendszerből alakították ki:
·
legelőször
az egyhetes elhelyezés és az ehhez szervesen kapcsolódó intenzív szociális
ellátás jelenik meg, ahol további segítséget kap a rászoruló, s már itt
kidolgoznak vele egy együttműködési szerződést a további közös lépésekhez.
·
a
rendszer második pontján a Fogódzó - családi átmeneti otthon fokozott
kontrollal kísért támogatást nyújt a családoknak,
·
míg a
harmadikként megjelenő átmeneti krízisotthonok ott jelentenek segítséget, ahol
a családok az intézmény által biztosított önálló lakásban, családgondozó
segítségével, előtakarékossággal készülnek fel arra,
hogy saját otthont teremtsenek, vagyis az önállóság erősítése itt már
hangsúlyosabb szerepet kap,
·
a
negyedik elem a támogatott lakás, ahol a támogatottak az előző szinteknél
hosszabb ideig, esetleg évekig tartózkodhatnak.
A krízisotthonok magyarországi működése összekapcsolódott a családon belüli erőszak elleni küzdelemmel is, hiszen ezek azok az intézmények, amelyek a családotthonok és a gyermekek átmeneti otthonai mellett azonnali, komplex támogatást és védelmet adnak a bántalmazott családtagoknak anonimitásuk biztosítása mellett.
A gyermekek szempontjából fontos intézmények a krízisotthonok, mert a krízisbe jutott család ezekben az intézményekben együtt kaphat támogatást az újrakezdéshez, vagy a konfliktusok rendezéséhez. Kezdeményezések születtek a Gyermekjóléti szolgálatok mellett, egyházak mellett létrehozott krízisotthonra, több kollégium vagy bölcsőde nyitott ilyen szolgáltatást – mintaszerű volt a nevezetes pécsi Apáczai Nevelési Központ krízisotthona egy nagyvárosi lakótelep közepén.