Javítóintézetbe azok a 14. életévüket betöltött fiatalkorúak kerülnek be, akik egyrészt bűncselekmény miatt előzetes letartóztatásba kerülnek, illetve akiket a bíróság jogerősen 1-től 3 évig terjedő javítóintézeti nevelésre ítélt. Magyarországon jelenleg 4 javítóintézet létezik:
· Budapesti (Szőlő utcai) Javítóintézet: előzetes letartóztatásba helyezett fiatalkorú fiúkat fogad.
· Aszódi Javítóintézet: javítóintézeti nevelésre ítélt fiatalkorú fiúk kerülnek be ide.
· Debreceni Javítóintézet: kettős profilú intézet: mind előzetes letartóztatásba vett, mind pedig javítóintézeti nevelésre ítélt fiúk vannak itt.
· Rákospalotai Javítóintézet: az előzetes letartóztatás és javítóintézeti nevelésre ítélt fiatalkorú lányokat fogad az intézet.
A javítóintézetek lakói fiatalkorú bűnelkövetők, akik általában vagyon
elleni bűncselekményt követtek el. Általánosan jellemző az intézeti fiatalokra,
hogy diszharmonikus családból érkeznek, ahol gyakran szocializációjuk hiányos
vagy éppen nem megfelelő mintát közvetítő volt. Iskolai pályafutásukra a
kudarcorientáltság jellemző, tudásuk gyakran nem éri el a megszerzett
bizonyítvány alapján elvárható szintet, a tanulás iránti motivációjuk alacsony
szintű. Rossz kommunikációjuk miatt gyakran kerülnek konfliktusba, melyeket
azonban nem tudnak megfelelően kezelni. Mindezeket a hiányosságokat,
nehézségeket az intézeteknek kezelni kell.
Az első javítóintézetek (Aszód, Rákospalota) már a 19. század második felében létrejöttek. Kezdettől fogva az „elzüllött” vagy „züllésnek indult” fiatalok nevelésével és oktatásával foglalkoztak a javítóintézetekben. A gyerekeket úgy nevezett családokba, csoportokba osztották, ahol családias körülmények között nevelődtek a családfő – pedagógus – vezetésével. Az intézeteknek már ekkor is a legfőbb céljuk az volt, hogy megállítsák a fiatal kriminalizálódását, ennek érdekében a munkára való felkészítés domináns szerepet kapott az intézetek életében. A javítóintézetek a második világháborút követően átalakultak, a megnövekedett létszámú intézményekben a szakképzés kapott kiemelt szerepet, az intézetek is a Munkaerő Tartalékok Hivatalához tartoztak, ekkor nem javítóintézeteknek, hanem nevelőintézeteknek nevezték a fiatalkorú bűnelkövetőket fogadó intézményeket. Az intézetbe kezdetben 12 éves, majd 14 éves kortól kerültek be a fiatalok, azonban ekkor még nem határozták meg, hogy meddig kellett az intézetbe maradniuk, de legfeljebb 21, majd később 18 éves korban el kellett engedni a fiatalt.
Az intézetek életében is komoly változást hozott a rendszerváltás. A Büntetőtörvénykönyv 1995-ös módosítását követően, valamint a javítóintézetek rendtartását szabályozó 30/1997. (X. 11.) Rendelet tisztázta ezeknek az intézetek a működését. A javítóintézeti nevelésre létrehozott intézmények pedagógiai célkitűzése a fiatalok reszocializációja, társadalmi beilleszkedési zavaraik megszüntetése, bűnismétlésük megelőzése. Ennek érdekében a következő feladatokat látják el: szocializációs hiányok pótlása, kulturáltsági szint emelése, családi életre nevelés, munkavégzéshez szükséges készségek fejlesztése, tanulási elmaradások pótlása, erkölcsi fejlődés segítése, egészséges életmódra nevelés, kommunikációs igényesség emelése.
A fiatalokat
csoportokra osztják, egy-egy csoport befogadóképessége max. 12 fő, ez arányos
azzal a gyermekvédelmi törekvéssel, hogy a hagyományos, nagy intézeti
csoportformát felváltsa a kisebb csoport, az egyénre irányuló fejlesztés. Az
egyénre irányuló fejlesztés úgynevezett egyéni fejlesztési terv segítségével
történik, melyet az intézetek pedagógusai, pszichológusai készítenek el a
növendék pszichológiai vizsgálatát, a róla szóló dokumentumok áttekintését
követően. A terv meghatározza a rövid és hosszú távú célok eléréséhez szükséges
teendőket: „Az egyéni fejlesztés mellett
az intézetek arra is törekednek, hogy megtanítsák a fiatalokat az
együttműködésre, ezért is tartják fontosnak például a csoportrész közös rendben
tartását, dekorációját. Ugyanakkor figyelmet fordítanak arra is, hogy a
fiatalok megismerkedhessenek a szabadidő eltöltésével is, különféle
tevékenységet kínálnak nekik szakkörök, sportkörök formájában. Az intézeteken belül működik általános
iskola, illetve OKJ-s szakmákra felkészítő képzés. Az általános iskolában
törekednek arra a pedagógusok, hogy kislétszámú csoportokban érvényesítsék a
differenciálást, figyelembe véve a neveltek sajátosságait, tanuláshoz való
hozzáállásukat. Az intézetek törekednek az utógondozási feladatok betöltésére,
ezzel kapcsolatban legfőbb céljuk a fiatal segítése a tanulmányainak
folytatásában, a munkakezdésében, az önálló életvitelének kialakításában.”
A
funkcióváltásról, új szükségletekről és új válaszokról fontos adalékokat
olvashatunk például a palotai intézet weboldalán: „az újfajta
társadalmi problémák olyan lépéseket indukáltak az intézeten belül, amelyek
meghaladták a hagyományos javítóintézeti nevelés kereteit. A megélhetési
nehézségek fokozódására, a lakás és munkanélküliségre való figyelemmel jött
létre az utógondozó részleg, biztosítva a javítóintézeti nevelés befejeződése
utáni – pedagógiai kontinuitáson alapuló – szociális gondozást. A korszerű
nevelési elvek hívták életre az anya-otthont, mely szerint a hatékony nevelés, reszocializáció
nem valósulhat meg úgy, hogy közben a gyermeket elszakítjuk édesanyjától, egy
más intézet ellátására bízva.”