Ha a televízió elterjedésének útját gyors karrierként írtuk le, akkor az interneté igazi diadalmenet. A kilencvenes évek elején még az egyszerű közember nemigen hallotta az internet nevet sem, ma pedig az egyetemi hallgatók nem tudják ügyeiket intézni internet nélkül, már nem csupán telefonszámot, hanem e-mailcímet is cserélünk,. a legtöbben informálódás, kutatás, szórakozás céljából rendszeresen „szörfözünk vagy lógunk a hálón”, amint a közben kialakuló internetes szleng mondja. Sokak számára olyannyira természetes lett a világháló, életük része, hogy el sem tudják nélküle képzelni életüket. A felmérések szerint különösen igaz ez a fiatal korosztályokra, akik többet is szörföznek a középkorúaknál és idősebbeknél. Az egyenlőtlenség azonban szembeötlő, mint más szolgáltatások esetében is: a fiatalok egy része gyakorlatilag teljesen kimarad ebből a „természetes” közegből.
Az internet a kommunikáció régi formáit magába foglalva annak egy egészen új módját teremtette meg. Egy újfajta virtuális teret hozott létre, melyet cybertérnek is neveznek, s amely szabad átjárást, nagyon könnyű hozzáférést és a vélemények, ízlések, nézetek, szórakozási formák szabad megjelenését, közlését teszi lehetővé (minimális szabályozással). Az interneten tévézhetünk, filmet nézhetünk, beszélgethetünk, levelezhetünk, telefonálhatunk, játszhatunk egyedül és másokkal, szórakozhatunk, információt szerezhetünk, megnézhetjük a világ különböző tájait, betekinthetünk hálószobák titkaiba, kutathatunk, letölthetünk programokat, intézhetjük ügyeinket, vásárolhatunk, sőt másoknak károkat okozhatunk és legperverzebb ösztöneinket elégíthetjük ki. Ezen kívül saját honlapot szerkeszthetünk, ahová nézeteinket, szövegeinket, képeinket, műveinket rakhatjuk fel, történeteket mesélhetünk el nyilvános naplónkban, másokkal közösen regényt írhatunk stb. Mindezt pedig úgy, hogy nem mozdulunk ki szobánk magányából, és teljes anonimitásban maradhatunk. Félelmetes lehetőségek, félelmetes szabadság. Mindenki számára, hiszen nincs, aki a neten ellenőrizze korunkat, hovatartozásunkat stb. Egy karikatúra szerint egy kutya mondja internetező társának: légy nyugodt, senki nem tudja, hogy kutya vagy.
A félelmetes lehetőség sokakban félelmet is kelt. A szabadság eufórikus ünneplése az internet kapcsán, csak az egyik reakció. Hamar megjelent a morális pánik, a függőség kialakulása és más személyiségkárosító hatások miatti aggodalom; a gyerekek féltése, amely persze itt sem párosul valódi szülői és nevelői figyelemmel. A szabad hálózat egyébként is egyre többek szerint inkább illúzió, mint valóság, nem csak, mert a társadalmi-gazdasági élet szereplői megijedtek és egyre inkább igyekeznek bizonyos korlátozásokat bevezetni, a másokat anyagilag vagy másképp megkárosítókat lebuktatni és példát is statuálva megbüntetni, hanem azért is, mert az anonimitás ellenére soha ilyen jól nem lehetett nyomon követni vásárlási szokásokat, érdeklődési kört, mint a net segítségével, soha ennyire nem voltak kiszolgáltatva számítógépünk adatai, végső soron a mi adataink. Ami pedig a netre fölkerül, többé már nem lehet csak a mienk. Kiadjuk, kiszolgáltatjuk másoknak, akik általában úgy használják fel, ahogy csak akarják.
Mindenestre a szabadság minőségétől függetlenül a cybertér igazi újdonságot hozó sajátosságai léteznek, más médiumoknál még erőteljesebb kihívást jelentve a nevelés hagyományos terepei számára. Ugyanúgy, sőt sokkal erősebben fölmerül az Internet kapcsán a tévénél már említett szabad hozzáférés problémája a gyerekek és fiatalok esetében. Továbbá a cybertér talán még inkább, mint a televízió „pedagógiai térnek” tekinthető. A fiatal rengeteg mindent tanulhat, elsajátíthat a neten. Az iskolai tanulásához is segítséget kaphat, ami persze többször mások anyagának illegális felhasználását jelentheti. Saját hobbijaihoz szintén rengeteg információt szerezhet. Az még ritka, hogy az Internetet az oktatásban fölhasználják a tanárok, de ez is terjedő jelenség. Az olyan lehetőségek is bekapcsolhatók az iskolai oktatás-nevelés folyamatába, mint a chat. Van olyan osztályfőnök, aki rendszeresen chatel osztályával a közösség építéséről, és van olyan angoltanár, aki angol nyelvű chat-eléssel segíti diákjai fejlődését. A cybertér számtalan, felsorolhatatlan szocializálódási és nevelődési lehetőséget rejt magában mindezen kívül is: például a vitákon, a nézetek megosztásán, a virtuális közösségek építésén, a közös játékokon (mint e könyv írásakor népszerű Honfoglalás) keresztül. Benne foglaltatik számtalan színtér az internetben. Például egyes honlapok a virtuális szórakozás „színtereinek” tekinthetők, amelynek, amint a szórakozóhelyek esetében láttuk, szintén megvan a maga pedagógiai jelentősége. A fiatalok később külön fejezetben tárgyalt szubkultúrái erőteljesen jelen vannak a neten, és az ezekhez kapcsolódó szocializációs út kikerülhetelen tényezői a szubkultúrákhoz kapcsolódó oldalak. Pedagógiailag jelentős tény, hogy a cybertér alapvetően a részvételre, alakításra hív meg. A fiatalok kreatívan alkothatnak a neten, felépíthetik saját világukat, sőt saját identitásukat akár többféle szerepet is kipróbálva játékosan. Ebből a szempontból eddig még nem igen figyelt fel a pedagógia a blogra, az internetes naplóra, amely ennek az identitásépítésnek a kitüntetett terepe a történetmesélés által. Ebben a folyamatban azonban máris észrevehetjük a problémákat, veszélyeket is. Az anonimitás, a szobából tágasra nyíló világ olyan folyamatokat indíthatnak el – a személyiség fejlődésében, a társadalmi folyamatok alakulásában –, amelyek problematikusak, és amelyeknek az egyéni és társadalmi hatásait nem ismerjük még jól. Elég csak az internetfüggőség problémájára gondolunk, vagy arra, hogy milyen gyakoriak az anonimitásban maradó fórumozók között a hirtelen sértegetés, durva írásbeli agresszió megnyilvánulásai, akár a legkulturáltabbnak tekintett fórumos közegekben is.
Az internet piacosodása, a fogyasztói kultúra jelenléte, az ebből fakadó problémák szintén nem elhanyagolható veszélyek a fiatalok szocializációjának folyamatában, de társadalmi szinten sem.
Bayer Judit kiváló összefoglalást ad cikkében az internet sajátos, kihívást jelentő világáról: „A legfőbb különbség az Internet és a korábban ismert kommunikációs eszközök között az, hogy az Internet az előbbiek mindegyikét magában foglalja: használhatjuk úgy, mint újságot, rádiót, tévét, mozit, hallgathatunk zenét, nézegethetünk fotókiállítást. Ezeken kívül magában foglalja a személyes kommunikációra használt eszközöket is: a telefont, a levelet, a faxot. Különös ellentéteket egyesít magában: egyrészt szabályozhatatlan, másrészt technológiailag mégis a legkönnyebben szabályozható, anonimitást biztosít, ugyanakkor nyomon követhetővé tesz minden gombnyomást. Az Internet kapcsán a legfőbb sokkot az okozta, hogy – a hagyományos médiumokkal szemben – az új médium időbeli és térbeli határok nélkül foglalja magában a legkülönfélébb tartalmakat. A valós életben a politikai beszédek általában politikai gyűléseken hangzanak el, ha játszótérre megyünk, ott gyermekek vannak, a könyvesboltban könyvek, a szex-shopban pornómagazinok – s ha a járókelő az egyikből a másikba eljut, másik térbe kerül, és eközben némi idő is eltelik. (...) Az Interneten azonban sem térbeli, sem időbeli elválasztás nincs a különféle tartalmak között. Ez ébresztett pánikot a gyermekek erkölcse iránt aggódókban, hiszen az Internetet a felnőttek és a gyermekek egyaránt használják, és míg a valós világban a gyermekek és felnőttek könnyen megkülönböztethetőek, az Interneten nem. Nem szolgálnak ki egy gyermeket a szex-shopban, az italboltban vagy a kaszinóban, viszont az interneten semmi sem állja útját, ha felnőttekhez szóló tartalomhoz akar hozzáférni.” (Bayer, 2005)