A politika intézményei 1848–1849

Állam és egyház viszonya

Az áprilisi törvények közül két törvénycikk foglalkozott kifejezetten az egyházakkal. A XIII. tc. kimondta, hogy mivel „az egyházi rend a papi tizedről minden kárpótlás nélkül” lemondott, azt örökre megszüntetik. Ennek következtében a „kisebb rendű papság…ellátásáról gondoskodni mindenesetben szükséges leend”, a következő országgyűlés elé „részletes törvényjavaslatot” kell terjeszteni. A XX. tc. pedig leszögezte, hogy „e hazában törvényesen bevett minden vallásfelekezetre nézve különbség nélkül tökéletes egyenlőség és viszonosság állapíttatik meg”. Az unitárius vallást törvényesen bevett vallásnak nyilvánították. A „felekezetek egyházi és iskolai szükségei közálladalmi költségek által fedeztessenek”, amiről törvényt alkotni „az illető hitfelekezetek” meghallgatása után a következő országgyűlés feladata. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium kötelessége gondoskodni arról is, hogy a „bevett vallásokat követő katonák saját vallású tábori lelkészekkel láttassanak el”.

A katolikus egyház általánosságban örömmel üdvözölte az 1848 tavaszán bekövetkezett átalakulást. A püspöki kar ugyanakkor március 20-án feliratot intézett V. Ferdinándhoz, amelyben kérte, hogy az uralkodó tartsa meg főkegyúri jogának gyakorlását, vagyis szerették volna ezt a jogosítványt a felelős kormányzattól függetleníteni. Erre azonban nem kerülhetett sor, a III. tc. 6. paragrafusa értelmében a főkegyúri jogból származó cselekvés joga a magyar kormány hatáskörébe került, a főpapok kinevezéséhez pedig a felelős magyar miniszter ellenjegyzésére volt szükség. Az április 6-án tartott pozsonyi püspökkari konferencián egy petíció benyújtásáról határoztak. Kérték egyházuk szabadságának törvényes garantálását, iskoláik önálló igazgatását, továbbá iskolai alapítványaiknak egy egyháziakból és világiakból álló vegyes bizottmány általi kezelését. Kérvényükkel azonban elkéstek, hiszen április 11-én az uralkodó már bezárta a diétát. Eötvös József báró vallás- és közoktatásügyi miniszterrel folytatott tárgyalásaik során ugyanakkor felvetették a megüresedett püspöki székek betöltését, amire júniusban sor is került, amikor Hám Jánost V. Ferdinánd esztergomi érsekké nevezte ki, s a váci püspökség kivételével valamennyi érseki és püspöki széket betöltöttek.

1849 elején a császári csapatok sikerét látva több főpap megváltoztatta a magyar kormányzathoz fűződő viszonyát. Hám több társával együtt tisztelgő látogatást tett a Pestre bevonuló császári főparancsnoknál, Windisch-Grätz hercegnél, s kifejezték Ferenc József iránti hűségüket. Az OHB hazaárulóknak nyilvánította őket, javaikat pedig zár alá vette. A püspöki kar egy része azonban mindvégig kitartott, még a függetlenség ügye mellett is. Kétségtelen azonban, hogy az egyház tagjai – főképp a helyi plébánosok, tiszteletesek – igen nagy nyomásnak voltak kitéve. A hadi helyzet változásával olykor a császári proklamációk, olykor a magyar kormányzat rendeleteit kellett kihirdetniük, függetlenül meggyőződésüktől. Ugyanakkor ha az ellenséges proklamációk terjesztését valamelyikükre rábizonyították, a legsúlyosabb ítéletre is számíthattak. Nem véletlen, hogy Haynau megtorlásának nagyon sokan lettek áldozatai.

Közbátorsági Választmány

A forradalom első napjaiban a pesti radikális ifjúság, a liberális nemesség és a városi polgárság egy részének részvételével jött létre a pesti Közbátorsági Választmány. Ez közel egyhónapos fennállása alatt a forradalmi vívmányok legfőbb őre volt. Vidéken hasonló testületek jöttek létre, melyek felvették a kapcsolatot a pesti Választmánnyal, irányítása alá helyezték magukat, sőt a fegyveres segítséget is kilátásba helyezték szükség esetén. A Választmány vidéki társaival egyetemben a kormány Pestre költözése után szűnt meg.

Pártok

1848-ban még nem beszélhetünk klasszikus értelemben vett pártokról, inkább politikai kluboknak, csoportosulásoknak nevezhetjük a tömörüléseket. Igaz ez akkor is, ha némelyikük megnevezésében egyébként használta a párt kifejezést. Ilyen volt pl. az 1848 végén Békepártnak nevezett csoport, amely akár lényeges engedményeket is hajlandó lett volna tenni az 1848-as alkotmányból annak érdekében, hogy kiegyezzünk a dinasztiával. 1849. áprilisában alakult meg Újházi László vezetésével a Radical Párt, amely kb. az országgyűlési képviselők egyharmadát tömörítette. Programjuk egy független köztársaság kikiáltása volt.

A kormánybiztosi intézmény

A Batthyány-kormány kezdettől fogva arra törekedett, hogy a közigazgatásban centralizálja a hatalmat, s ennek lett sajátos intézménye a kormánybiztosi rendszer. (Korábban a király is küldött ki biztosokat egy–egy speciális feladat ellátására, a királyi biztosokat tehát tekinthetjük valamiféle történeti előzménynek is.) 1848 tavaszán a nemzetiségi, a paraszti földfoglaló és városi antiszemita mozgalmak kezelésére nevezett ki a kormányzat biztosokat. Az intézmény a szabadságharc alatt egyre jobban kiépült, hiszen az OHB számára olyan megbízható erőt képviseltek, amelyre támaszkodni lehetett a gyakran nehezen mozduló törvényhatóságok mellett. Kormánybiztosokat küldtek ki népfelkelések szervezésére, a katonaság élelmezésének, felszerelésének biztosítására, a katonai vezetés ellenőrzésére, stb.

A kormánybiztosok között kialakult egy hierarchia is. Voltak országos főbiztosok, akik olykor több kormánybiztos munkáját is felügyelték, összehangolták. A legtöbben azonban egy, vagy több megye területén működtek meghatározott feladattal. Végül voltak melléjük beosztott segédkormánybiztosok. Az egész szervezetet az OHB idején Kossuth Lajos, mint az OHB elnöke irányította, tőle kapták a megbízást és neki is jelentettek. Szemere Bertalan miniszterelnök fel kívánta számolni az intézményt, a cári intervenció azonban ezt lehetetlenné tette, sőt megerősödését indokolta.