Igazságszolgáltatás 1849–1867

Az olmützi alkotmány időszaka

Az olmützi alkotmány a bírói hatalomról kimondja, hogy az „önállóan gyakoroltatik a törvényszékek által”, s rögzíti, hogy a közigazgatást és az igazságszolgáltatást el kell választani egymástól, tartalmazza a bírók elmozdíthatatlanságának elvét is. A törvényszéki eljárást nyilvánossá és szóbelivé teszi, a büntetőügyekben a vádló eljárás elvét hirdeti meg, és „súlyos bűntények”-ben, valamint politikai és sajtóvétségekben esküdtszékek felállítását irányozza elő. Az uralkodó 1849. június 14-én hagyta jóvá az Alexander Bach által kidolgozott tervet a bírósági szervezet átalakításáról.

A) Összbirodalmi szervek

1850 augusztusában létrejött a legfőbb ítélő- és semmítőszék, amely mind a polgári, mind a büntetőperekben a legfelsőbb fórum lett. Külön osztálya működött a magyarországi ügyek tárgyalására, főként a korábbi hétszemélyes tábla bíráinak részvételével.

B) Magyarországi szervek

Ferenc József 1849. november 3-án bocsátotta ki pátensét a magyarországi bírósági szervezet alapelveiről. Három legfontosabb alapelve: a bírósági funkciók elválasztása a közigazgatástól; a jogszolgáltatás teljes államosítása; az ügyészségnek a bíróságok keretéből való kiemelése és külön szervezetbe foglalása.

Öt kerületi főtörvényszéket állítottak fel: Pesten, Pozsonyban, Sopronban, Eperjesen (kassai közigazgatási kerület), Debrecenben, illetve 1854-től Nagyváradon (nagyváradi közigazgatási kerület). A főtörvényszékek közvetlenül tartották a kapcsolatot a legfőbb ítélőszékkel, adminisztratív ügyekben pedig az igazságügy-minisztérium alá tartoztak. Erdélyben Nagyszebenben, a Szerb Vajdaságban és a Temesi Bánságban Temesvárott, Horvátországban Zágrábban működött a főtörvényszék. A főtörvényszékek csak fellebbviteli ügyekben jártak el.

Emellett megyei törvényszékek jöttek létre, melyek kereskedelmi és váltótörvényszéki ügyekben is eljártak, illetve átvették a megszűnt korábbi bányabíróságok jogkörét. Teljesen új szervekként szervezték meg a járásbíróságokat. Kétféle járásbíróság létezett: járásonként működtek az ún. másodosztályú járásbíróságok, melyek csak polgári peres ügyekben és kihágási ügyekben ítélkezhettek. Megyénként szerveztek egy ún. első osztályú járásbíróságot, mely büntetőügyekben is ítélkezhetett.

Pesten működött emellett egy külön kereskedelmi törvényszék is.

1854-ig, az ostromállapot feloldásáig fennálltak a haditörvényszékek is, melyeket Haynau táborszernagy 1849. július 1-jén állított fel Magyarország és Erdély területén. Hatáskörük kiterjedt a forradalomban való részvétellel gyanúsítottak ügyébeni ítélkezésre, a felségsértés és lázadás címén indított perek vitelére, valamint 1849 őszén–1850 tavaszán a politikailag kompromittáltak igazolási eljárásának lebonyolítására. A hadbíróságok ítéletei elleni kegyelmi kérvényekről a minisztertanács közvetítésével személyesen az uralkodó döntött.

Különálló ügyészségi szervezet jött létre 1850-ben: megszervezték a kerületi álladalmi főügyészségeket, melyek közvetlenül az igazságügy-minisztérium felügyelete alatt álltak. A főtörvényszékek mellett a főügyész, a megyei törvényszékek mellett az ügyészek, az első osztályú járásbíróságok mellett pedig az ügyészi helyettesek képviselték a vádat.

1850. március 1-jétől az ingatlanforgalmat telekkönyvi bejegyzéshez kötötték, a nemesi ingatlanokra azonban ezt a szabályozást csak az ún. ősiségi pátens kibocsátása után, 1853-ban terjesztették ki. A telekkönyvekkel kapcsolatos eljárást a járásbíróságokhoz utalták. A főtörvényszékek székhelyén telekkönyvi igazgatóságokat állítottak fel a telekkönyvek felvételére. 1855. december 15-én lépett életbe a telekkönyvi rendtartás.

Az uralkodói abszolutizmus időszaka

A szilveszteri pátens elsősorban a tartományi igazságszolgáltatás szervezetét érintette, a birodalmi központi intézményrendszerben jelentős változások nem történtek.

1852. november 29-én Magyarországra vonatkozóan kiterjesztették az 1811. évi osztrák polgári törvénykönyv hatályát, az 1853. május 1-jén lépett hatályba. Ideiglenes polgári perrendtartást is bevezettek. 1852-ben sor került egységes birodalmi büntetőtörvénykönyv kiadására, 1853-ban azt büntető perrendtartás kiadása követte. A magyarországi igazságszolgáltatást érintő legfontosabb törvények ezen kívül az ősiségi pátens (1852) és az úrbéri pátens (1853, Erdélyben: 1854).

Jelentős változások történtek a bírósági szervezetben is: 1854-től a kerületi főtörvényszékek elnevezése „országos főtörvényszék”-re változott a közigazgatási decentralizáció folyamatával párhuzamosan. A megyei bírósági szervezetben lényeges változás nem történt. Megszüntették viszont a másodosztályú járásbíróságokat, s azokat beolvasztották az ún. vegyes szolgabírói hivatalokba. De a megyei törvényszékek székhelyein s néhány egyéb városban (például Esztergomban, Kőszegen) megmaradtak az önálló járásbíróságok.

Az 1853. évi úrbéri pátens kibocsátása után a jobbágyok és a volt földesurak közötti vitás kérdések rendezésére 1856-tól felállították az ún. úrbéri bíróságokat a belügyminisztérium és az igazságügy-minisztérium megosztott felügyelete alatt: megyénként úrbéri törvényszékek, kerületenként (a Szerb Vajdaságban, Erdélyben és Horvátországban is 1–1) úrbéri főtörvényszékek, Bécsben pedig legfőbb úrbéri törvényszék jött létre.

1853 elejétől új ügyvédi rendtartást vezettek be: Az ügyvédi működésre engedélyt az igazságügy-miniszter adott, az engedélyezésért folyamodni kellett, a kérvényt a katonai és polgári kormányzóság véleményezte.

1858-ban új közjegyzői rendtartást vezettek be, a közjegyzők felett a felügyeletet az igazságügy-miniszter gyakorolta, ő nevezte ki a közjegyzőket. Funkciójuk a közhitelességű okiratok kiadása, magánokiratok hitelesítése volt.

A járásbíróságok hatásköréből a telekkönyvi ügyek 1855-től a külön bírói jellegű szervek, a telekkönyvi tanácsok s mellettük a telekkönyvi hivatalok hatáskörébe kerültek.

Visszatérés az alkotmányossághoz

Az októberi diploma nyomán bekövetkező jelentős államszervezeti változások érintették az igazságszolgáltatást is mind birodalmi, mind pedig a tartományok szintjén.

A) Összbirodalmi szervek

Az októberi diplomához csatolt egyik kabineti iratában az uralkodó elrendelte Bécsben egy semmítő törvényszék felállítását, amely a Magyarországon kívüli birodalmi rész feljebbviteli bíróságaként működött, elnöke képviselte az igazságszolgáltatás érdekeit a miniszteri tanácsban.

Az októberi diplomához csatolt egyik uralkodói kabineti irat alapelvként rögzítette, Magyarország összes törvénykezési ügyét ismét az ország határai közé kell visszahelyezni. Ennek megfelelően megszűnt a bécsi legfőbb ítélőszék magyar osztálya.

B) Magyarországi szervek

Az októberi diploma kiadása után az igazságszolgáltatás területén is újjászervezték az egész törvénykezési rendszert. 1861 februárjában az országbíró vezetésével tartott ún. országbírói értekezlet dolgozta ki a törvénykezés alapelveit és szervezeti vonalait. Az itt született „ideiglenes törvénykezési szabályokat” az országgyűlés megerősítette, majd az uralkodó is elfogadta. A szabályok az elkövetkező években szokásjogi alapon a magyarországi törvénykezés alapjául szolgáltak. Az 1848 áprilisa előtti bírósági szervezet állt helyre: A községek, városok, megyék és szabad kerületek visszakapták bíráskodási jogukat. Újra létrejöttek a kerületi táblák és a váltótörvényszékek. Felállt a kúria is Pesten az országbíró elnöklete alatt: a királyi tábla első és másodfokú bíróságként, a hétszemélyes tábla fellebbezési bíróságként működött.

A provizórium bevezetésével lényeges változás történt, az 1861. november 5-i uralkodói pátens ugyanis Magyarországon újra bevezette a katonai bíráskodást a politikai bűnperek, a sajtóvétségek, a személyi és vagyonbiztonság elleni bűntettek és vétségek ügyeiben. 1865. június 8-án szüntette meg jogkörüket az uralkodó. Más ügyekben alakilag és anyagilag az országbírói értekezlet határozatai maradtak irányadók.