A Horthy-rendszer állama 1919–1944

Hazánk történetében 1918–1919 folyamán tragikus gyorsasággal követték egymást a sorsdöntő jelentőségű események. A kortársaknak nem egészen egy év leforgása alatt kellett átélniük az első világháború elvesztését, az Osztrák–Magyar Monarchia és a történelmi Magyarország felbomlását, az 1918. októberi őszirózsás forradalmat követő kísérletet a polgári demokrácia hazai megteremtésére, majd az 1919-es Tanácsköztársaságot. Ám az ezt követő időszak sem szűkölködött a nagy horderejű történésekben! Az 1919 augusztusában hatalomra jutó ellenforradalmi erők különböző csoportjai között teljes nézetazonosság uralkodott azt illetően, hogy vezető szerepük törvényességének alapja a jogfolytonosság. Ezen azt értették, hogy az „ezeréves magyar alkotmányosság” kontinuitása a polgári demokratikus forradalommal, illetve az azt követő szovjet típusú diktatúrával megszakadt. A szünetelő jogfolytonosságot az ellenforradalom állította vissza a dualizmus kori alkotmányos joggyakorlat újjáélesztésével. Értelmezésük szerint az így helyreállított jogfolytonosság legitimálta magát az ellenforradalmat és az abból kibontakozó hatalmi rendszert. Persze az 1918–1919-ben lezajlott események következtében nem lehetett teljesen változatlan formában restaurálni a korábbi államjogi és politikai gyakorlatot. A dualista állami keretek összeomlása és Magyarország függetlenné válása, valamint hazánk területi veszteségei elkerülhetetlenné tették a belőlük adódó konzekvenciák levonását és azok alkotmányjogi rögzítését. Ilyenformán a Horthy-korszak törvényhozói, kormányzati, bírósági és politikai gyakorlatában egyszerre érvényesült a kontinuitás és a diszkontinuitás. De nem csupán a fenti vonatkozásokban, hanem ideológiai téren is alkalmazkodni kellett a sok szempontból gyökeresen megváltozott viszonyokhoz. Az ellenforradalmi rendszer hivatalos állami ideológiája a keresztény–nemzeti gondolat volt. Ebben vizsgált időszakunkban szintén jelen volt a jogfolytonosságra, az ősi magyar alkotmányra és a hagyományokra történő hivatkozás. Ezek az összetevők – kiegészülve olyan elemekkel, mint a szentkorona-tan, a Szent István-i állameszme és a kultúrfölény-elmélet –, egyszerre szolgáltak a rendszer legitim voltának és a területi revíziós törekvések jogosságának alátámasztására.