A Forradalmi Kormányzótanács 1919. augusztus
1-jén lemondott, s még aznap megalakult az úgynevezett szakszervezeti kormány,
élén Peidl Gyulával. A Peidl-kormány működésének hat napja jelentette az
átmenetet az ellenforradalom hatalomra kerüléséhez. 1919. augusztus 7-étől
kezdve a Friedrich István által vezetett kormányok már büszkén és
egyértelműen ellenforradalminak vallották magukat. (Mivel a kor hivatalos
Magyarországa öntudatosan ellenforradalminak hirdette magát, úgy véljük mi is
használhatjuk e jelzőt a rendszerrel kapcsolatban.) A kibontakozó
ellenforradalmi rendszer kezdeti szakaszát nem kevésbé zavaros és bizonytalan
viszonyok jellemezték, mint a korábbi hónapokat. A korabeli szóhasználatban keresztény
kurzusnak nevezett periódus során meg kellett teremteni a függetlenné vált
ország új közjogi és politikai berendezkedésének alapjait, az alkotmányosság
tényezőit, valamint az új rend törvényes voltát igazoló momentumokat. Ennek
keretében először olyan kormányt kellett létrehozni, amely a lehető
legszélesebb társadalmi bázisra támaszkodik és az antanthatalmak elvárásainak
is megfelel. Így alakult meg 1919. november 24-én Huszár Károly
„koncentrációs” – azaz különböző pártokat egybefogó, mai szóhasználattal
koalíciós – kormánya. Ezután kerülhetett sor 1920-ban a törvényhozó
testület választások útján történő létrehozására. Ez döntött az államforma és
az államfő kérdéséről. Ezt követte Horthy Miklós kormányzóvá választása
1920. március 1-jén. Időközben a magyar békedelegáció elutazott Párizsba. 1920.
június 4-én már a – március 15-e óta hivatalban levő – Simonyi-Semadam-kormány
megbízottai írták alá a trianoni békediktátum szövegét. A dokumentum
rendelkezései következtében a történelmi Magyarország Horvátország nélkül
számított 283 000 négyzetkilométeres területe 93 000 négyzetkilométerre
csökkent. A lakosság száma pedig 18,2 millió főről 7,9 millióra esett vissza.
Különösen fájdalmas tény, hogy az elcsatolt országrészekkel 3,2 millió magyart
is elszakítottak hazánktól. Ugyanakkor Magyarország soknemzetiségű államból
etnikailag egységes ország lett. A miniszterelnöki székben Simonyi-Semadam
Sándort 1920. július 19-én felváltó gróf Teleki Pál elődeihez
hasonlóan szembe találta magát az országot feszítő nagy problémákkal: a
kétségbeejtő gazdasági helyzettel, a rendezetlen belpolitikai és társadalmi
kérdésekkel, a közbiztonság hiányával valamint a külpolitikai
elszigeteltséggel. Telekinek kétségtelenül sikerült további lépéseket
tennie a fenti feladatok eredményes megoldására. A gazdasági élet
stabilizációja, a belpolitikai viszonyok teljes konszolidálása és az aktív
külpolitika elindítása azonban csak utódának, gróf Bethlen Istvánnak
sikerült. Bethlen 1921. április 14-étől 1931. augusztus 24-éig tartó
miniszterelnöksége a nevezetes bethleni konszolidáció időszaka. Ennek
során teljesedett ki és zárult le az új állami keretek és politikai rendszer
kiépítése és megszilárdítása. A Bethlen első komoly konszolidációs
eredményeit hozó 1922-es évtől kezdve már egyre kevesebbszer használták a
rendszerre a keresztény kurzus megjelölést, s ez hamarosan eltűnt a hivatalos
terminológiából.
Az 1929-ben kirobbant
világgazdasági válság hatására nem csak nemzetközi téren, de Magyarországon is
komoly változásokat eredményező tendenciák bontakoztak ki a közéletben és a
politikában. Miután Bethlen úgy látta, hogy az általa elfogadhatónak
tartott eszközökkel nem képes úrrá lenni a kiéleződött politikai helyzeten,
lemondott. Utóda, az 1931. augusztus 24-étől miniszterelnök gróf Károlyi
Gyula a bethleni konzervatív reformpolitika híveként igyekezett fenntartani
az 1920-as években kialakult hatalmi rendszer korlátozott parlamentarizmusát.
Próbálkozásáról hamar kiderült, hogy nem tudja hatékonyan kezelni a
válságtüneteket. Károlyit a miniszterelnöki tisztségben 1932. október 1-jén
felváltó Gömbös Gyula hivatali idejének négy esztendeje alatt
kezdetét vette az a jobbratolódási folyamat, amely az 1930-as években és
az 1940-es évek első felében alapvető elmozdulást eredményezett a fennálló
kormányzati szisztémában. A Gömböstől kezdve egyre fokozódó erővel
jelentkező szélsőjobboldali diktatórikus törekvések azonban a hatalmi elit nagy
részének ellenérzését váltották ki. Ezért Darányi Kálmán 1936. október
12-étől 1938. május 14-éig tartó miniszterelnökségétől kezdődően a vezető körök
jelentős többsége azt az elvárást támasztotta az újonnan kinevezett kormányfők
felé, hogy gátolják meg a fasizmus magyarországi térnyerését és állítsák helyre
a politikai élet megbomlott egyensúlyát. Idehaza térjenek vissza a hagyományos
konzervatív kormányzati módszerekhez, a külpolitikában pedig úgy segítsék elő a
magyar területi revíziós törekvések megvalósulását, hogy az ne vonja maga után
a náci Németország melletti egyoldalú elkötelezettséget. Az egymást váltó
kormányok tettek is erőfeszítéseket az előbb felsorolt célok elérésére. Sajnos
azonban a világpolitikában bekövetkezett változások Magyarországra gyakorolt
negatív hatásait nem tudták kiküszöbölni. Darányin kívül kudarcot
vallott ezen a téren a miniszterelnökké 1938. május 14-én kinevezett Imrédy
Béla, majd a kormányfői bársonyszékben őt 1939. február 16-ától követő gróf
Teleki Pál is. Persze nagy különbség kettejük között, hogy amíg Imrédy
a fasiszta eszmék híve lett, addig a konzervatívnak állhatatosan megmaradt Teleki
inkább az öngyilkosságot választotta, amikor látta a fegyveres semlegesség
elvét követő külpolitikájának kudarcát. A miniszterelnöki tárcát 1941. április
3-a és 1942. március 9-e között birtokló Bárdossy László újabb
engedményeket tett a hazai szélsőjobboldal számára. Kormányfősége idején a
Szovjetunió elleni német támadáshoz csatlakozó Magyarország bekapcsolódott a
második világháborúba. A sorsdöntő lépés tragikus következményeit a Kállay
Miklós vezetésével 1942. március 9-én megalakult kormány úgynevezett hintapolitikája
sem tudta elkerülhetővé tenni. Sőt, a Kállay-kormánynak a különbéke érdekében
az angolszászokkal folytatott titkos tárgyalásairól pontos értesülésekkel
rendelkező német vezetés elhatározta Magyarország katonai megszállását.
Időközben a magyar vezetés eredményeket
ért el a területi revízió megvalósításában. Az 1938. november
2-án megszületett első bécsi döntés visszajuttatta hazánkhoz a Felvidék déli
részét és Kárpátaljából egy sávot. Ezzel csaknem 12 000 négyzetkilométer és
mintegy 1 millió lakos – ebből 84% magyar – került vissza az országhoz. 1939.
március 15. és 17. között csapataink birtokba vették az egész Kárpátalját. Így
több mint 12 000 négyzetkilométernyi területen mintegy 670 000 lakos – 9%-uk
magyar – tért vissza Magyarországhoz. Az 1940. augusztus 30-ai második bécsi
döntés következtében Észak-Erdély és Székelyföld visszaszerzését sikerült
elérni. A 43 000 négyzetkilométert meghaladó terület 2,6 millió lakosából 52%
volt magyar. Végül az 1941. április 11-én meginduló magyar haderő megszállta a
Bácskát, a baranyai háromszöget, a Muraközt és a Muravidéket. Ekkor majdnem 11
500 négyzetkilométer és valamivel több mint 1 millió fő – közülük 39% magyar –
visszacsatolása történt meg. A területi revízió sikerei hatására Magyarország
ismét vegyes nemzetiségűvé vált, hiszen a nem magyar anyanyelvűek 1941-ben már
a lakosság mintegy egynegyedét tették ki.
A tragikus vég
Hazánk 1944. március 19-ei német
megszállását követően az ország szuverenitása formálisan fennmaradt. A
német csapatok bevonulását utólagosan jóváhagyó kormányzót sem mozdították el
tisztségéből. Tovább működött az országgyűlés, az állami szervek, a
közigazgatási rendszer. A magyar hadsereget nem fegyverezték le. A valóságban
azonban minden téren a megszállók akarata érvényesült és rohamos gyorsasággal
zajlott az akkorra már egyébként is leszűkült keretek közé szorult
parlamentáris rendszer felszámolása. A Sztójay Döme miniszterelnök
irányításával 1944. március 22-étől működő kormány szolgai módon teljesítette a
németek utasításait. Mindez már a rendszer összeomlásának részét képezte. A
végső katasztrófa bekövetkezését nem tudta elhárítani az 1944. augusztus 29-én
hivatalba lépő kormány sem, melynek élén Lakatos Géza vezérezredes állt.
Az 1944. október 15-ei sikertelen kiugrási kísérlet másnapján Horthy
Miklós német nyomásra Szálasi Ferencet nevezte ki miniszterelnökké
és lemondott kormányzói méltóságáról. Szálasiék német segítséggel, puccs
útján jutottak uralomra. A nyilas hatalomátvétellel náci típusú, nyílt
diktatúra vette kezdetét. A nyilasok bábállama gyökeres szakítást jelentett
az addig fennálló államjogi és politikai berendezkedéssel. Ezért a
nyilas diktatúrát a modern szakirodalommal összhangban külön részben tárgyaljuk
a Horthy-korszakról szóló fejezetünk végén.
Az ellenforradalmi rendszer az állami
jelképek használatában szintén a jogfolytonosság tételét kívánta hangsúlyozni.
Ezért a szóban forgó időszakban Magyarország címereként az 1848-as koronás
kiscímert használták. Ennek címerpajzsán jobbról vörössel és ezüsttel
hétszer vágott mező, balról vörös mezőben a zöld hármas halomnak aranykoronás
kiemelkedő középső részén ezüst, talpas kettős kereszt látható. A pajzson a
Szent Korona nyugszik. 1938-tól újra elkezdték alkalmazni az 1915-ös magyar
állami középcímert is. Ez főként a katonai alakulatok zászlait díszítette.
Felelevenített használatával a megerősödött terület-visszaszerzési törekvéseket
akarták érzékeltetni. A középcímer szívpajzsán a magyar kiscímer foglal helyet,
de hazánk királyi koronája nélkül. Nagypajzsa felső jobb negyedében
Dalmátország, felső bal negyedében Horvátország, alsó jobb negyedében
Szlavónia, alsó bal negyedében pedig Erdély címere látható. Alul egy hasított
ék jobb mezején Bosznia és Hercegovina, bal mezején Fiume címere van. A
nagypajzs tetején a Szent Korona helyezkedik el. A kis- és a középcímer
pajzstartója kétféle lehetett. Vagy kettő lebegő, fehér ruhás angyal, vagy
jobbról egy cserfaág, balról egy olajfaág. A nyilas diktatúra idején a
használatban maradt koronás kiscímer alá egy – a hungarista mozgalomra utaló –
H betűt és egy nyilaskeresztet illesztettek.
Az 1919 és 1945 közötti évek főbb
politikai folyamatainak, megoldásra váró problémáinak felvázolása után
vizsgáljuk meg hogyan működött a korszak törvényhozása! Milyen képet mutatott a
kialakult kormányzati és igazságszolgáltatási rendszer? Milyen jellegzetességei
voltak a korabeli egyéb állami szerveknek, a közigazgatásnak és a politikai
élet intézményeinek?