A magyar állam szerveinek áttekintése, 1711–2006

A következő táblázatok segítségével a terjedelmes tananyag áttekinthetőségét szeretnénk megkönnyíteni. A legfontosabb témákban valamennyi korszak fő sajátosságait egy–egy áttekinthető ábrában tüntetjük fel. Természetesen emiatt időnként rákényszerültünk a leegyszerűsítésekre. A fő összefüggések, a különböző állami szervek időbeli átalakulása, megszűnése és keletkezése azonban innen követhető végig a legkönnyebben.

Törvényhozás

Államfői hatalom

Végrehajtó hatalom – kormányzat

Bírósági rendszer

Rendvédelmi szervek

Helyi közigazgatás

Törvényhozás

1711–1848	A király és a rendi országgyűlés elvileg egyenrangú tényező volt a törvényalkotásban. A király szerepe azonban fontosabb, mivel saját kezébe vonta a törvényhozást is, ha nem ülésezett az országgyűlés (pl. 1729–1741, 1765–1790, 1812–1825). A rendek célja viszont az volt, hogy a király a magyar törvények és szokások szerint irányítsa az országot (erről rendszeresen új törvények születtek) és az országgyűlés minél gyakrabban (törvény szerint háromévente) ülésezzen. Az országgyűlés kétkamarás: a felsőtábla tagjai alanyi jogon a főurak és püspökök; az alsótáblára a megyék, kerületek, városok stb. választottak 2–2 köznemesi vagy polgár küldöttet. Az országgyűlést (diéta) a király hívta össze és oszlatta fel, saját belátása szerint. Házszabály nem létezett. A két tábla üzenetváltásokkal igyekezett közös feliratban megállapodni, a felsőtábla korlátlanul elutasíthatta az alsótáblán javasolt törvényeket. Törvény csak uralkodói szentesítéssel vált hatályossá. Az országgyűlés nem ellenőriz(het)te a végrehajtó hatalmat, mivel az a királynak volt felelős. A határőrvidék és az önálló országgyűléssel rendelkező Erdély nem volt képviselve a pozsonyi (budai) magyar országgyűlésen.
1848–1849	A népképviseleti országgyűlést a király hívhatta össze és rekeszthette be. Benne Erdély is képviseletet kapott. Az országgyűlés kétkamarás: a felsőház politikai súlya jelentősen csökkent, a képviselőházé viszont nőtt. A rendi választójogot jelentősen kiterjesztették (kb. a lakosság 8%-a választó). Mindkét ház önálló házszabályt dolgozott ki. Törvényt a két ház egyetértése és az uralkodói szentesítés együtt hozhatott létre. 1848 októberében az uralkodó feloszlatta a diétát, ám az ennek ellenére tovább működött a szabadságharc bukásáig. A függetlenségi nyilatkozatig azonban törvényeket nem, csak országos határozatokat hozott. Az országgyűlés hatásköre folyamatosan bővült (kormány, kormányzóelnök kinevezése; hadüzenet, békekötés joga stb.).
1849–1867	1851-ig elvileg Magyarország is az egységes birodalmi gyűlésbe küldhetett volna képviselőket, de a gyűlést nem hívták össze. 1852–1860. között az uralkodó saját kezébe vonta a törvényhozást (pátensek kibocsátásával). Tervbe vették, hogy Magyarországon is létrehoznak kerületenkénti országképviseleti szerveket, illetve országtanácsokat, de ez is elmaradt. 1860-ban néhány hónapig megerősített birodalmi tanács működött kinevezett tagokkal. 1861-ben összeült a magyar népképviseleti országgyűlés, de mivel nem szentesítette a császári pátenseket, fel is oszlatták. 1865-ig ismét az uralkodó joga a törvényhozás (rendeleti kormányzás). Az 1865-ben ismét összehívták a népképviseleti országgyűlést, amely elfogadta a kiegyezést és a királlyal együtt kidolgozta a dualizmus alapjait.
1867–1918	A népképviseleti országgyűlést a lakosság kb. 7%-a választotta meg, előbb három, majd 4–5 évente. Az országgyűlés továbbra is kétkamarás: a modern államra jellemző (és egyéni kerületekben választott tagokból álló) képviselőház mellett a rendiség modernizált örököseként a főrendiház állt. Tagjai örökös jogon, méltóság, hivatalviselés jogán, illetve kinevezéssel kerültek az országgyűlésbe. A két kamara üzenetváltásokkal érintkezett, de meghatározott esetben közös ülést is tartott. Az országgyűlésnek részletes házszabályai voltak, s ezúttal már részletesen rendezték a mentelmi jogot és az összeférhetetlenség eseteit is. Az országgyűlés összehívása, megnyitása, az ülések elnapolása és az országgyűlést feloszlatása királyi jog volt. Továbbra is szükség volt a törvények uralkodói szentesítésére is. A korszak országgyűlései viszont a maihoz hasonló gyakorisággal, rendszeresen üléseztek. Igen gyakori volt viszont az obstrukció, amit a 20. század elején sokszor erőszakkal kellett letörni.
1918–1919	Az őszirózsás forradalom után az országgyűlés feloszlott, új választásokat pedig nem tartottak (1919. április 24-re kitűzték, de nem tartották meg). Így a törvényhozó szerv a forradalom vezetői által létrehozott Magyarország Nemzeti Tanácsa (Nagy Nemzeti Tanács) volt, mely nemzetgyűlésként működött és tagjai nem választott, hanem delegált személyek voltak. (Nem azonos a Nemzeti Tanáccsal!) A Nagy Nemzeti Tanácsot többé nem hívták össze, így a törvényhozás már novemberben a népkormány joga lett, amely ezután néptörvényeket alkotott. A Tanácsköztársaság törvényhozó hatalma a Szövetséges Tanácsok Országos Gyűlése volt, amelynek tagjait nem közvetlenül választották, hanem a megyei és városi tanácsok delegálták őket. Ez egyetlen egy ülésszakot tartott, jogkörét máskor a mindössze négy alkalommal összehívott Szövetséges Központi Intéző Bizottság gyakorolta.
1919–1944	Az új törvényhozást fél éves szünet után, 1920. januárban választották meg nemzetgyűlés néven. A nemzetgyűlés 1926-ig működött és egykamarás volt. 1927-től országgyűlés néven és két kamarával működött tovább: a képviselőház mellett a második kamara a felsőház nevet kapta. A nemzetgyűlés és a képviselőház tagjait választották (1920-ban és 1939-ben titkosan, közte nagyrészt nyíltan). 1938 után a visszaszerzett területeken nem tartottak választást, a képviselőket behívták. A házszabályok a korszakban szigorodtak, lehetetlenné tették az obstrukciót. A választójog a korszak elején kiterjedt (az összlakosság 40%-a), de ezután folyamatosan szűkítették (29, majd 27%-ra). A felsőház a régi főrendiház modernizált formája volt, tagjai közé így jórészt választással lehetett bejutni; az örökös jogú, a méltóság vagy hivatalviselés alapján bekerültek számát korlátozták, s a király helyett a kormányzó nevezhetett ki tagokat. A felsőháznak nem volt abszolút vétójoga (mint korábban), viszont maga is kezdeményezhetett törvényeket. A szélsőséges eszmék nem gyakoroltak rá hatást, ezért rendszerstabilizáló elemnek tekinthető. 1937-ben ezért jogait ki is terjesztették. A nyilas rendszerben a két ház megmaradt tagjai létrehozták a Törvényhozók Nemzeti Szövetségét.
1944–1949	Az 1944. végén létrejött Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjait nem szabályosan, hanem népgyűléseken választották. Mindössze két ülésszakot tartott, mivel a megszálló szovjet hatóságok több ülést nem engedélyeztek. Ilyenkor helyette az INGY Politikai Bizottsága látta el szerepét. Az INGY jelentősen kiterjesztette a választójogot (az összlakosság 60%-ára), eltörölte a különböző (nemi, vagyoni, műveltségi) cenzusokat majd demokratikus pártlistás választással létrejött a szintén egykamarás nemzetgyűlés. Az 1947-es választójogi novella egykamarás országgyűlést hozott létre, korlátozta a választójogot (55%) és számos visszaélésre adott lehetőséget. 1945 végétől a nemzet-, illetve országgyűlés gyakrabban ülésezett, de Politikai Bizottsága továbbra is jelentős hatalmat tartott meg.
1949–1956	A korszak országgyűlése továbbra is egykamarás, emellett lényegében egypárti is. A választójogosultak aránya tovább nőtt (az összlakosság 68%-a), de már csak a Népfront listájára lehetett szavazni. Az országgyűlés évente 2–3 ülésszakon 8–9 napig ülésezett, az évente elfogadott törvények száma 4–5-re csökkent. Az országgyűlés egyszerű szavazógép lett. A törvényhozó munkát a valóságban az államfői szerv, az országgyűlés tagjaiból választott Elnöki Tanács sajátította ki (törvényerejű rendeletek révén). Jelentősen lerövidült és titkossá vált a házszabály. A mentelmi jog csak elvileg létezett, az interpellációk szintén.
1956–1957	Az országgyűlést összehívták ugyan, de ülést nem tartottak. Az Elnöki Tanács hozott rendeleteket, de ezeket Kádár utólag annulálta. A rendkívüli helyzetben a kormány is hozott alkotmányos kérdést érintő döntéseket (pl. semlegesség). A forradalom bukása után az országgyűlést csak 1957. májusában, mandátuma lejártakor hívták össze. Addig az Elnöki Tanács hozott tvr.-eket és határozatokat, amelyek jogellenes módon az alkotmányt is módosították. Új választásra a periódusban nem került sor, de az országgyűlés mandátumát két évvel meghosszabbították és 28 képviselőt lecseréltek.
1957–1990	Az egykamarás, egypárti országgyűlés jelentősége tovább csökkent, az éves ülésnapok száma 1985-ig folyamatosan csökkent (évi 6 napra). A törvényhozást eleinte 4, majd 5 évente választják. Az Elnöki Tanács tovább folytatta törvényhozói munkáját. A kormányváltások nem kötődtek a választásokhoz. A választójogosultak aránya tovább nő (70–80%). 1966-tól áttértek a listásról az egyéni választókerületi rendszerre és lehetőség volt a kettős jelölésre. A 80-as évek közepétől az országgyűlés jelentősége növekedik: kötelező kettős jelölés 1983/85-től, dinamikusan nő az éves ülésnapok és a törvények száma.
1990–2006	A demokratikusan választott népképviseleti országgyűlés továbbra is egykamarás, de többpárti és nem áll mellette más törvényhozó szerv. Bonyolult választási rendszer (egyéni, területi és országos lista, 4, majd 5%-os bejutási küszöb stb.). A választásra jogosultak aránya 80% (teljes felnőtt lakosság). Az országgyűlés törvényhozói hatalma mellett fontos tisztségek megválasztását, illetve a végrehajtó hatalom ellenőrzését is ellátja (interpelláció, vizsgálóbizottságok révén). E funkciót lényegében csak a mindenkori ellenzék gyakorolja. A képviselők zöme párt-delegált és pártfrakcióban foglal helyet, erős frakciófegyelemmel. Az országgyűlés állandóan (hetente) ülésezik, kivéve az 1998–2002-es ciklus egy részét. Az országgyűlésben számos bizottság működik, részletes házszabály szabályozza a munkát. A képviselőknek mentelmi joga van, rendezik az összeférhetetlenséget is.

Államfői hatalom

1711–1848	A király nemcsak államfő, hanem egyenrangú tényező volt a törvényhozásban és kezében volt a végrehajtás is. Az uralkodók törekedtek az abszolutista jellegű uralkodásra, ám ezt Magyarországon nem sikerült teljesen végrehajtani (egyes korszakokban, így 1765–1790 és 1812–1825 között majdnem, Erdélyben viszont mindvégig). Uralkodásának alkotmányos biztosítékai közé tartozott a koronázás és azt megelőzően a hitlevél (a király felesküszik az alkotmányra, ígéretet tesz a magyar törvények betartására). A királyt távolléte vagy akadályoztatása esetén a nádor helyettesíthette. A nádori poszt 1790 előtt gyakran betöltetlen maradt, később pedig Habsburg főhercegek lettek csak nádorok.
1848–1849	A király hatáskörét alkotmányos keretek közé szorították az áprilisi törvények, de továbbra is széles jogköre maradt. Távolléte, vagy akadályoztatása esetén a nádor továbbra is teljhatalommal helyettesíthette. A nádor jogai 1848. nyarán jelentősen ki is bővültek. A poszt azonban ősztől betöltetlen maradt. A trónfosztás után az államforma kérdése rendezetlen maradt, az államfői poszt neve is ezt a zavart tükrözi: kormányzóelnök. Hatásköre alkotmányos keretek közti volt, de a kormányzóelnök azt igyekezett tágítani, ami vitákat keltett.
1849–1867	Az osztrák császár (Ferenc József magyar királyi posztja ugyanis 1867-ig jogellenes) kísérletet tesz a magyarországi abszolút uralkodói hatalom kiépítésére; az ún. jogeljátszás elvére hivatkozva félretolja a magyar alkotmányt. Az államfői jogok szinte korlátlanok. 1860-ban az uralkodó visszatér a korlátozott alkotmányossághoz, de 1861-től ismét uralkodói rendeleti kormányzást vezet be (ún. provizórium). 1865-től átmeneti korszak kezdődik, melynek vége az uralkodó és az ország kiegyezése, az alkotmányosság megteremtése (és nem utolsósorban az államfői poszt betöltésének legalizálása a koronázással).
1867–1918	A király továbbra is szent, sérthetetlen és felelősségre nem vonható volt. Jogait ezután is csak a hitlevél és a koronázás után gyakorolhatta. Ezt követően viszont erős és kiterjedt jogosítványokkal rendelkezett (országgyűlés összehívása, elnapolása, feloszlatása, előszentesítési jog, törvénykezdeményezés, törvényszentesítés; főhadúri és főkegyúri jog stb.) Rendeletei és kinevezései viszont csak miniszteri ellenjegyzéssel voltak érvényesek.
1918–1919	Még a király „lemondása” előtt államfői testületnek számítható a Nemzeti Tanács, amely a „kormányt ellenőrző” hatáskörrel rendelkezett. November 16-án néphatározat dönt a népköztársasági államformáról (I. magyar köztársaság), s az államfői hatalmat a népkormánynak adta át (de facto egyesítve az államfői, törvényhozói és kormányzati feladatokat). 1919. januárjában köztársasági elnököt neveztek ki, de hatáskörét csak töredékesen szabályozták. A Tanácsköztársaság államformája a proletárdiktatúra, illetve tanácsköztársaság volt. Államfői hatalmát lényegében a Forradalmi Kormányzótanács gyakorolta, amely az új törvényhozó szerv összeüléséig szintén egyesítette az államfői, törvényhozói és kormányzati hatalmat.
1919–1944	Az államfői poszt 1920. márciusáig betöltetlen maradt. Az ellenforradalmi rendszer hívei egyetértettek a királyság, mint államforma visszaállításában, de mivel a király személyében nem sikerült dűlőre jutni, a nemzetgyűlés „ideiglenesen” kormányzót állított az állam élére. Jogai a királyéhoz képest eredetileg jóval korlátozottabbak voltak (egy gyenge vagy legfeljebb középerős köztársasági elnöki hatalommal értek fel). A kormányzó jogai azonban folyamatosan bővültek, s erősítette hatalmát a Habsburgok trónfosztása is. Jogköre végül már és megközelítette egy alkotmányos uralkodóét. Ennek leglátványosabb jele a kormányzó dinasztia-alapítási kísérlete: kormányzóhelyettessé választtatta saját fiát, aki azonban hamarosan meghalt. Az új poszt betöltetlen maradt. A nyilas puccs után a kormányzót lemondatták, s az ekkor összeülő Országtanács létrehozta a nemzetvezetői posztot, amely az államfői feladatokat is ellátta.
1944–1949	Az államfő jogkörét kezdetben az Ideiglenes Nemzetgyűlés Elnöksége, az Ideiglenes Nemzeti Kormány, a miniszterelnök személye és a Nemzeti Főtanács között osztották meg. Utóbbit kinevezési, reprezentatív, szimbolikus jogok illették. Az államforma kérdését csak 1946-ban rendezték (de facto addig is köztársasági jellegű volt). A II. magyar köztársaság nemzetgyűlése köztársasági elnököt választott, szűkre szabott jogokkal (erősen korlátozta szerepét a Nemzetgyűlés Politikai Bizottsága is).
1949–1956	Az új alkotmány népköztársaságot deklarált és megszüntette a köztársasági elnöki posztot. Helyette kollektív (21 fős) államfői testület, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa jött létre. A NET a törvényhozás helyettesítése mellett más önálló jogokat nem kapott. Kinevezési, reprezentatív és szimbolikus jogai voltak csupán. Eleinte havonta egy–két ülést tartott, később inkább hármat–négyet, de ezek rövid, vitamentes tárgyalások voltak.
1956–1957	Az Elnöki Tanács számos tagja elmenekült az országból, így a forradalom idején zömmel csak annak elnöke képviselte az intézményt. Ennek ellenére a NET ekkor is ülésezett, sőt törvényerejű rendeleteket is elfogadott. A forradalom bukása után a csonka NET utólag megerősítette a forradalmat megdöntő új kormányt, jogellenesen módosította az alkotmányt; később legfőbb szerepe a megtorlás jogszabályainak kidolgozása volt.
1957–1989	Az Elnöki Tanács szerepe, jogai, működése a korszak folyamán nem változott meg jelentősen. Feladatai között továbbra is keveredett a végrehajtó hatalom feletti kontroll és a törvényhozás helyettesítése. A korszak végén törvényhozói szerepe visszaszorult a növekvő jelentőségű országgyűléshez képest.
1989–2006	Az államforma köztársaságra változott (III. magyar köztársaság). Az államfő ismét a köztársasági elnök lett, aki mellett létrehozták a Köztársasági Elnöki Hivatalt. Az államfőt az országgyűlés választja meg (az 1989. végi négyigenes népszavazás eredményének megfelelően) öt évre, legfeljebb két ciklusra. A köztársasági elnök nem lát el kormányzati teendőket, jogai szűk körűnek tekinthetők. Törvényeket és népszavazást kezdeményezhet, visszaküldheti a törvényeket az országgyűlésnek vagy kérheti az Alkotmánybíróság előzetes normakontrollját. A törvényeket azonban nem vétózhatja meg. Kiírja a választások időpontját, a választáson győztes párt(koalíció) miniszterelnök-jelöltjét felkéri a kormányalakításra és kinevezi az országgyűlés által megválasztott méltóságokat.

Végrehajtó hatalom – kormányzat

	Politikai–közigazgatási kormányzat	Gazdasági kormányzat	Katonai kormányzat
1711–1848	a végrehajtás zömmel királyi jog, de gyakorlását két intézményen át végezte: Magyar Királyi Udvari Kancellária; Magyar Királyi Helytartótanács (1724-től; vezeti a nádor / helytartó)	Magyar Kamara; Magyar Királyi Helytartótanács (1785–1791 között egyesítve is)	Magyarországi Főhadparancsnokság; országos (vagy tartományi) biztosság; hadbiztosság
1848–1849	„minisztérium” (felelős és független kormány); miniszterelnök; Országos Honvédelmi Bizottmány	Pénzügyminisztérium Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Min.	Országos Honvédelmi Bizottmány; Honvédelmi Minisztérium
1849–1867	A birodalom kormányzásában egyszemélyes felelős (császári) vezetés alakul ki. 1850-ig katonai kormányzás (vezető szerve a III. hadsereg főparancsnoksága). 1850–52 között a helytartóság a központi szerv. 1852-től katonai és polgári kormányzóság (1856-tól neve: főkormányzóság) alakul ki, átvéve a helytartói jogokat is. Az egységes helytartóságot 1853-ban azonban öt darab kerületi helytartósági osztályra tagolták. 1860-ban helyreállt az egységes helytartóság és megszűnt a főkormányzóság. 1860 után visszaállt a két hagyományos kormányszék, a magyar királyi udvari kancellária és a magyar királyi helytartótanács.
1867–1918	(Közös) Minisztertanács; miniszterelnök; (Közös) Minisztériumok	Állami Számvevőszék (1914-től m. kir. Legfőbb Állami Számszevőszék); gazdasági profilú tárcák	Közös Hadügyminisztérium Honvédelmi Minisztérium
1918–1919	népkormány; miniszterelnök; szakminisztériumok; kormánybiztosok
1919	Forradalmi Kormányzótanács; FKT elnöke; Népbiztosságok	Népgazdasági Tanács; Központi Ellenőrző Bizottság (a LÁSZ utóda)	Vörös Hadsereg (négy hadtest-parancsnokság)
1919–1944	kormány, Miniszterelnöki Hivatal, minisztériumok	Legfőbb Állami Számvevőszék; gazdasági profilú tárcák; Magyar Nemzeti Bank (1924-től)	Legfelső Honvédelmi Tanács; Honvédelmi Minisztérium
1944–1949	Ideigl. Nemzeti Kormány, majd kormány; Miniszterelnök; Minisztériumok	Gazdasági Főtanács; Országos Tervhivatal; Legfőbb Állami Számvevőszék	Honvéd vezérkar; a hadsereg felügyelője; MKP Katonai Bizottság (!)
1949–1956	Minisztertanács; a Minisztertanács elnöke; minisztériumok	Népgazdasági Tanács; Országos Tervhivatal; Állami Ellenőrző Központ (a LÁSZ utóda)	titkos, három fős Honvédelmi Bizottság
1956–1957	Minisztertanács, majd Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány	Országos Tervhivatal; Országos Árhivatal; Állami Ellenőrzés Minisztériuma	Katonai Bizottság Honvédelmi Minisztérium; vezérkari főnök
1957–1990	Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány 1972-től Minisztertanács; minisztériumok	Országos Tervhivatal; Országos Anyag- és Árhivatal; Központi Népi Ellenőrző Bizottság (ÁEM utóda); Állami Tervbizottság	Honvédelmi Minisztérium
1990–2006	kormány, Miniszterelnöki Hivatal, miniszterelnök, minisztériumok	Magyar Nemzeti Bank; Állami Számvevőszék (a KNEB helyett); Gazdasági Minisztérium

Bírósági rendszer

	Felsőbíróság	Alsóbb fokú bíróságok	Különös bíróságok
1711–1848	Királyi kúria 1. Hétszemélyes tábla 2. Királyi tábla	1. kerületi táblák (4 db) 2. megyei törvényszék a) sedria b) alispáni ítélőszék c) szolgabírói ítélőszék 3. úriszék 4. mezővárosi, falusi bíró	városi bíróságok: 1. tárnoki vagy személynöki szék 2. városi senatus; statáriális bíráskodás; 1840-től váltótörvényszék
1849	1. hétszemélyes főtörvényszék 2. országos törvényszék	megszűnik az úriszék egyéb változás nincs	változatlan városi bíróság; sajtóvétségek: esküdtszék; statáriális vésztörvényszék
1849–1854	Legfőbb ítélő- és semmítőszék (Oberster Gerichts- und Cassationshof) magyar osztálya	1. kerületi főtörvényszék (5 db) 2. megyei törvényszékek 3. 1. és 2. osztályú járásbíróságok	politikai és sajtóvétségek: esküdtszék; nincs váltótörvényszék; haditörvényszékek
1854–1861	Legfőbb ítélő- és semmítőszék (Oberster Gerichts- und Cassationshof) magyar osztálya	1. országos főtörvényszékek (5 db) 2. megyei törvényszékek 3. 1. o. járásbíróságok 4. vegyes szolgabírói hivatalok	politikai és sajtóvétségek: esküdtszék; nincs váltótörvényszék; 1856-tól úrbéri bírósági rendszer (megyei, kerületi, legfőbb úrbéri tv.szék)
1861–1867	Királyi kúria 1. Hétszemélyes tábla 2. Királyi tábla	az 1848 áprilisa előtti helyzet áll vissza	ismét van váltótörvényszék; 1861–1865 közt katonai bíráskodás
1867–1918	Királyi kúria (csak a régi hétszemélyes tábla!)	1. kir. ítélőtáblák - 11 db 2. kir. törvényszékek (megyei) 3. járásbíróságok	önkormányzati bíróságok 1. esküdtszék (megyei) 2. községi bíróság; Közigazgatási Bíróság
1918–1919	Kúria	a dualista rendszer marad fenn (királyi jelző nélkül), de főleg esküdtbíróságként	új szervként munkaügyi bíróságok alakulnak
1919. márc.-aug.	szünetelt a felsőbíráskodás	a régi rendszer működése szünetel, helyette: forradalmi törvényszékek	munkaügyi bíróság; sürgősségi tanácsok; kihágási bíráskodás
1919–1944	Királyi Kúria	1. kir. ítélőtáblák 2. kir. törvényszékek 3. járásbíróságok	Közigazgatási Bíróság; Országos Földbirtokrendező Bíróság; gyorsított bűnvádi eljárások különbírósága; Kartellbíróság; Főudvarnagyi Bíróság; Hatásköri Bíróság; Tőzsdebíróság; Szabadalmi Bíróság
1944–1949	Kúria	1. ítélőtáblák (5 db) 2. törvényszékek 3. járásbíróságok	Népbíróságok (megyei országos tanácsok); rögtönítélő bíróságok; Közigazgatási Bíróság; Választási Bíróság; társadalombiztosítási bíróságok; uzsorabíróságok
1949–1956	Legfelsőbb Bíróság	1. felsőbíróságok (5 db; 1950-ben megszűnik) 2. megyei/fővárosi bíróságok 3. járásbíróságok Büntetőügyekben ülnöki rendszer	rögtönítélő bíróságok 1954-ig; Katonai Bíróságok; Közlekedési Bíróság (1954–1956)
1956–1957	Legfelsőbb Bíróság	1. megyei/fővárosi bíróságok 2. járásbíróságok	statáriális Katonai Bíróság; gyorsított eljárású különtanácsok; Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa
1957–1990	Legfelsőbb Bíróság	1. megyei/fővárosi bíróságok 2. járásbíróságok	népbírósági szervezet (LBNT + 5 regionális); „társadalmi bíróságok”; katonai bíróság; munkaügyi bíróságok stb.
1990–2006	Alkotmánybíróság Legfelsőbb Bíróság	1. ítélőtáblák (5 db, 2002 után) 2. megyei/fővárosi bíróságok 3. városi/kerületi bíróságok	munkaügyi bíróság; katonai bíróság; cégbíróság

Rendvédelmi és fegyveres szervek

	Közbiztonság	Határőrizet-határvédelem	Hadsereg
1711–1848	A Rendőrminisztérium (császári, 1790 után) főleg politikai rendőrség; a megyékben pandúr és csendbiztos, városokban eltérő nevű szervek; 1840-től mezei rendőrség	a déli határon katonai határőrvidék szerb, román és székely ezredekkel; a Kamara alá tartozó bonyolult vám- és pénzügyi igazgatás	1715-től állandó (birodalmi) hadsereg, Mo.-i egységei főleg nem magyarok; rendvédelmi és karhatalmi feladatokat is ellát; hazai szervei a nemesi felkelés és a polgárőrség
1848–1849	nemzetőrség; Országos Rendőri Hivatal (csak a fővárosban); 1849-ben 24 rendőri kerület terve	a honvédség látta el a határvédelmet; önálló magyar vám- és pénzügyi igazgatás	honvédség + mellette a nemzetőrségből szervezett önkéntes zászlóaljak
1849–1867	a városi rendőrség helyett az osztrák rendőri szervezet épül ki (kerületi r.őr-ig.-ok); megyei pandúrság feloszlik, a hadsereg alá tartozó csendőri szervezet épül ki	átalakítják a határőrvidék katonai szervezetét (14 sorezredet szerveznek); közös vámterület, a cs. kir. Pénzügyőrség Mo.-on is működik	nincs önálló magyar haderő, (kényszer)toborzás
1867–1918	állami rendőrség Fiumében és Budapesten, önkorm.-i a többi városban; a sokféle vidéki szerv helyett 1881-től (állami) m. kir. csendőrség	1871/85: a határőrvidék polgárosítása; nincs egységes határőrizeti szerv (m. kir. pénzügyőrség, vámhivatalok, 1891-től határszéli csendőrség a román és szerb határon, 1903-tól [állami] m. kir. határrendőrség a teljes határ mentén)	1868-tól általános hadkötelezettség a közös hadseregben; mellett magyar kir. honvédség is létrejön
1918–1919	a csend- és rendőrséget a proletárdiktatúra feloszlatja, Vörös Őrség alakul (vörös terror bevezetése)	szétesik a korábbi rendszer, az ország határait nem tudják megvédeni	szétesik a korábbi hadsereg, csak a Tanácsköztársaság szervez Vörös Hadsereget
1919–1944	1919-ben államosítják a rendőrséget; vidéken újra (szintén állami) m. kir. csendőrség	1921: m. kir. vámőrség (rejtett katonai erő), 1933-ra m. kir határőrséggé szervezik, 1938-ban a honvédségbe olvad; m. kir. pénzügyőrség	m. kir. honvédség: a trianoni béke miatt 1939-ig nem sorozott, létszáma is korlátozott (35000)
1944–1949	a csendőrség feloszlik, baloldali többségű Magyar Államrendőrség alakul, Politikai Rendészeti Osztállyal (1946-tól Államvédelmi Osztály, 1948-tól BM. ÁV. Hatóság)	Határrendőrség 1948-ig, 1946-tól Határőrség is (ez a honvédség része); Pénzügyőrség, Vámigazgatóság	magyar honvédség; a párizsi béke ismét tiltja a hadkötelezettséget, az engedélyezett létszámot (70000) nem sikerül feltölteni
1949–1956	az MNK Rendőrsége, benne Országos, illetve Budapesti és Megyei Rendőrfőkapitányságok; önálló Államvédelmi Hatóság	a Határőrség az ÁVH-ba olvad; 1954: Vámőrség Országos P.sága; 1952-től Országos Pénzügyőri Főparancsnokság	1949-től sorkötelezettség, a honvédség neve 1951-től Magyar Néphadsereg, óriási fejlesztés, 230 ezer fő, hatalmas hadiipar; 1955: Varsói Szerződés
1956–1957	a rendőrség változatlan; ÁVH feloszlik, utóda az ORFK Politikai Nyomozó Főosztály; Magyar Forr.-i Honvéd Karhatalom és Munkásőrség is létrejön	a Határőrség (és -őrizet) szétzilálódik, majd önálló szervvé válik a BM alatt; a vám- és pénzügyőr szervek nem változnak	a néphadsereg egy része a forradalom mellé áll, más egységek brutálisan lépnek fel a felkelőkkel szemben. A tisztek 20%-a nem írja alá a tiszti nyilatkozatot
1957–1989	rendőrség: ORFK, BRFK, MRFK-k; a PNYF a BM alá kerül, 1962-től neve BM. III. Főcsoportfőnöksége (állambiztonság); karhatalom feloszlik; Munkásőrség 1989-ig	1957: Határőrség Országos Parancsnoksága (határőr-őrsök és forgalom-ellenőrző pontok); 1964-ben a VOP és OPFP egyesül, 1966-tól neve Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága	1958-ig tart a néphadsereg újjászervezése, a kezdeti 60 ezres létszám 108 ezerre nő, de technikailag elmarad. 1991-ig Varsói Szerződés
1989–2006	ORFK, BRFK, MRFK-k; az állambiztonság polgári és katonai nemzetbiztonsági szolgálatokká alakul, de a belső elhárítás (III/III. csf.) jogutód nélkül megszűnik, a Munkásőrség szintén	Határőrség Országos Parancsnoksága; Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága	Magyar Honvédség; számos szervezeti reform, erőteljes létszámcsökkenés, 1999-től NATO-tagság, 2004-től hivatásos hadsereg

Helyi közigazgatás

	Középfokú területi szervek	Alsó fokú területi szervek	Városok	Községek
1711–1848	Megyék (nemesi közgyűlés, rendi önkormányzat); szabad királyi város; Kiváltságos kerületek (jász, nagykun, kiskun, hajdú, szepesi)	járások; mezővárosok	szabad királyi és bányavárosok; mezővárosok (jogilag községek!)	községek
1848–1849	a szervezet nem változik meg, de megkezdődik a népképviseleti alapra való átszervezésük, amely torzóban marad (megyei bizottmányok)
1849–1860	5 db katonai, majd közigazgatási kerület (kerületi főispánok). (+Erdély, Vajdaság, Horvátország)	megyék (megyefőnök) jászkun kerület (kapitány); járások. jelentős területi változások	szabad kir. városok elvesztik szabadságukat és önállóságukat, hét várost a kerületek, a többit a megyék alá rendelik	községek (irányításuk teljesen állami kézbe került)
1860–1867	visszaáll az 1848-as rendszer, a megyék és járások területe, tisztviselőinek megnevezése. 1861-ben azonban autonómiájukat felfüggesztik
1867–1918	Vármegyei törvényhatóság; székesfőváros (Bp.), szabad város (Fiume), törvényhatósági jogú városok. Megszűnnek a kiváltságos kerületek	Járások; rendezett tanácsú városok	székesfőváros (Bp.), szabad város (Fiume), törvényhatósági jogú városok; Rendezett tanácsú városok	nagyközségek, kisközségek
1918–1919	A területi igazgatást a kormánybiztosi intézmény látta el. Elrendelték (de nem bonyolították le) a néptanácsok megválasztását fővárosi, megyei, járási, települési szinten. Ennek hiányában a vidéki nemzeti tanácsok, katonatanácsok intézkedtek.
1919. márc.-aug.	kerületi (megyei) tanács (közvetetten választott)	járási tanács (közvetetten választott)	thj. városi tanács; városi tanács; fővárosi kerületi tanács (közvetlenül választott)	községi tanács (közvetlenül választott)
1919–1949	Budapest, törvényhatósági jogú városok; vármegyék	járások rendezett tanácsú (1929-től: megyei) városok	törvényhatósági jogú városok; rendezett tanácsú (megyei) városok	nagyközségek; kisközségek; tanyák
1944–1949	változatlan	változatlan	változatlan	változatlan
1949–1956	főváros(i tanács); megye(i tanács); megyei jogú városok tanácsa (1954-től)	járás(i tanács); járási jogú városok tanácsa	városi tanács; városi kerületi tanács 1954-től 4 db megyei jogú város	önálló tanácsú községek; közös tanácsú községek
1956–1957	számos helyen katonai közigazgatás alakul ki a régi rend erőiből, amely később gyakran kiegyezett a változatos nevű forradalmi szervekkel (munkástanácsok, nemzeti tanácsok, forradalmi bizottságok, forradalmi tanácsok stb.) Ezek alulról szerveződőek voltak, a nemzeti tanácsok helyi, megyei és regionális (pl. Dunántúli, Észak- és Kelet Magyarországi) szervezetet építettek ki, a munkástanácsok pedig üzemi, helyi, megyei, fővárosi (Nagy-Budapesti Központi Mt.) szerveket (az Országos Mt. létrehozását a hatalom meggátolta). A forradalom bukása után visszaállt az 1956 előtti közigazgatás.
1957–1990	főváros(i tanács); megye(i tanács); megyei jogú (1971-től megyei) városok tanácsa	járás(i tanács) (1971-től járási hivatal) 1984-ben a járások megszűnnek	városi tanács; városi kerületi tanács 1971: az 5 megyei város „kiemelt felsőfokú központ”	önálló tanácsú községek; közös tanácsú községek; 1965-től létezik nagyközségi tanács
1990–2006	fővárosi önkormányzat; megyei önkorm.; megyei jogú város önkormányzata	megszűnt	városi önkormányzat; fővárosi kerületi önkormányzat	nagyközségi önkormányzat; községi önkormányzat

Vissza a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2006. július 29.