(Megjelent: Folia Uralica Debreceniensia 4:246–248.)
Eltávozott közülünk egy fiatal finnugrista, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori oktatója, a Magyar–Észt Társaság alapító és vezetőségi tagja, a mordvin, az észt és a finn nyelv és nép ismerője, rajongója.
Nagy József 1958. január 17-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait 1977-ben kezdte meg az ELTE orosz-angol szakán, majd harmadéves korában, harmadikként felvette a finnugor szakot is. Mint ösztöndíjas egyetemi hallgató többször is eljutott az egykori Szovjetunióba, járt még Angliában, és egy tanévet Finnországban, a Helsinki Egyetemen is eltöltött.
Budapesti egyetemi tanulmányainak elvégzése után egy évig – 1982-től 1983-ig – a fővárosi Dózsa György Gimnáziumban tanított, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Nyelv Intézetében oroszt, angolt és finnt kezdett oktatni. 1984-ben felvételizett az ELTE magyar szakára is, és ezt – munkája mellett – három év alatt végezte el.
1990 januárjától öt és fél esztendőn keresztül az ELTE Finnugor Tanszékének alkalmazásában állt, annak a három nyelvnek – a finnek, az észtnek és a mordvinnak – tanáraként, amelyekkel tanulmányai során behatóbban foglalkozott. Hallgatói csoportokkal rendszeresen részt vett a finnugor népek lakóhelyére szervezett nyári gyakorlatokon. Három alkalommal is járt a Mordvin Köztársaságban: 1989-ben és 1990-ben a budapesti, ill. a debreceni küldöttség tagjaként került ki nyelvrokonainkhoz, majd 1993 őszi szemeszterében három hónapon át magyart és finnt tanított a szaranszki Mordvin Állami Egyetemen. Az 1990-es évek elején vendégtanárként tartott előadásokat Észtországban: a Tartui Egyetemen, a Hamburgi Egyetem Finnugor Szemináriumában és Svédországban: a haparandai finn oktatási nyelvű népfőiskolán.
1995 nyarán a gazdasági megszorító program miatt megszüntették egyetemi állását. Felmentési ideje alatt, 1996. október 31-én levélben fordult a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Finnugor Intézetének vezetőjéhez: „Az oktatásról a továbbiakban sem szeretnék lemondani, ezért kérem, amennyiben az Önök egyetemén találnak megfelelő állást számomra, engem alkalmazni szíveskedjenek. Jelenlegi helyzetemben heti négy-nyolc órát tudnék vállalni.” Óraadóként való alkalmazása a PPKE-n a naptári év végéig bizonyossá vált, az új esztendő januárjára már csak a részletek megbeszélése – hogy mely nyelveket milyen óraszámban tanítson – maradt hátra. 1996. január 8-án azonban közölte, hogy bármennyire szeretné is, egészségi állapota mégsem teszi lehetővé a piliscsabai egyetemen való oktatómunkát. A gyilkos kór már bizonyára évekkel korábban megtámadta. Nagy József egyre védtelenebb, kiszolgáltatottabb lett vele szemben, és 1996. augusztus 7-én életének 39. évében meghalt.
Idő előtt elhunyt ifjú pályatársunk négy finnugor nyelvnek: a finnek, az észtnek, a mordvinnak és a magyarnak igényes és népszerű oktatója volt. A hallgatók százai mint tanárra emlékeznek rá szeretettel és köszönettel, többek között a magyar és a mordvin fővárosban. Kutatóként pályájának alig több mint egy évtizede alatt két nyelvrokonunk: a mordvinok és az észtek nyelvével, történelmével, irodalmával foglalkozott tüzetesebben.
Mordvinisztikai munkásságába tartozik „A mordvinok története” című dolgozata (In: A finnugorok világa. Bp.–Moszkva 1996. 47–50; oroszul: Istorija mordvy. In: Finno-ugorskij mir. Bp.–Moskva 1996. 59–64). és „A mordvinok. Lakóhelyük és nyelvük” című társszerzős írása (publikálása egy Finnugor kalauz címmel tervezett kötetben 1996 utolsó negyedében várható, Csepregi Márta szerkesztésében). 1993 őszén a mordvin fővárosban közölte „Mordvin hajnal… A mai mordvin helyzet egy külföldi szemével” témakörű, orosz nyelvű cikkét a Szaranszki Egyetemi Lapokban. (Az erza-mordvin Erźań Pravda c. napilap pedig 1993. november 18-i számában közli a kedvelt magyar vendégoktató, a „Vengrań učenojeś” [= a magyarországi tudós] fényképét.) A készülő Magyar Nagylexikon számára (melynek eddig, 1993–1995 között az A–B kezdőbetűs címszóanyagot tartalmazó első négy kötete jelent meg) Nagy tizenhárom szócikket készített a mordvin irodalomról; ezek publikálása az M betűjelű kötetben látszik a legvalószínűbbnek. Az ún. Nyelvek lexikona című műbe a mordvin nyelvvel kapcsolatban is írt szócikkeket. Amennyiben e kiadványt nem az Akadémiai Kiadó tenné közzé, föltehetően a fentebb már említett A finnugorok világa című kötet majdani második, bővített kiadásában kaphatna helyet. Végül említést érdemel a fiatal nyelvésznek a debreceni Nemzetközi Finnugor Kongresszuson „Part tejtert. Does it Exist in Mordvin?” címmel tartott előadása (cikk formájában vö. CIFU 7/3C. Debrecen 1990. 99–102.).
Észt vonatkozású dolgozatainak sorát „Az észt igenevek mondattana” című, 1982-ben írt szakdolgozata nyitja meg (Kézirat. 51 p.), melyet Bereczki Gábor bírált el. Nyelvészeti témájú előadásai közé sorolható „Igevonzatok összehasonlító elemzése néhány finnugor és nem finnugor nyelv alapján” című írása (ennek a szombathelyi Magyar–Észt Kontrasztív Nyelvészeti Konferencián elhangzott előadásnak az anyaga még nem látott napvilágot). Cornelius Hasselblatt „Das estnische Partikelverb als Lehnübersetzung aus dem Deutschen” című művének bírálata során [FUM 14/15 (1990/1991): 217-220] a szakmai mellett német nyelvi tájékozottságát is az olvasó elé tárja. Az „Észtország a fordulat előtt” című gyűjteményes kötetben (= Folia Estonica 1. Savariae 1992) két, történelmi-társadalmi témájú prózai fordítása jelent meg: „A népfrontmozgalmak és a pártok születése és azok átalakulása” (125–129) és „Az emberi jogok helyzete Észtországban” (113–114). Műfordítói tevékenységéhez kapcsolódik Mikhel Mutt „Hanna művésznő” című novellájának átültetése magyarra [Szovjet Irodalom 14 (1988/1): 75–79]. Emellett többek között az 1993. augusztusi egri III. finnugor írótalálkozó alkalmából kiadott „Megyek élő testvéremhez” című költői antológiának készített nyersfordításokat.
Nagy József kollégánktól a hazaiakon kívül a szaranszki, a tartui és a tallinni, a finnországi szakemberek, barátok, tanítványok nevében is búcsúzunk.
(Zaicz Gábor)