Az rtf-változat letölthető innen
Bevezető megjegyzések az uráli irodalmakról szóló anyaghoz
A kisebb uráli (finnugor) irodalmakról szóló áttekintésemet 2003-ban írtam, a kis lélekszámú nyelvrokonok irodalmának egyenkénti bemutatását viszont jóval korábban, 1978-ban. A két évszámot átívelő negyed évszázadot világtörténeti és helyi események sora szövi át, amelyeknek sokasága és fontossága nem érzékeltethető, egyszerűen lehetetlen e visszanéző jegyzetben. Éppen így megoldhatatlan az egykor megírt értékelések kiegészítése, az értelmezések, értékelések megújításának megkísérlése is. Képtelen lennék szakszerűbben és lelkiismeretesebben szólni 2006-ban, mint tettem 1978-as jellemzéseimben (bár az addig terjedő időszakról is a közelmúlt esztendeiben rengeteg, gazdag, érdekes, izgalmas adat, anyag került elő archívumok mélyéből, zárolt könyvtárakból, különféle hagyatékokból).
E körülménynél is lényegesebb azonban az a tény, hogy a 70-es évek közepétől-végétől napjainkig nagyot és többször fordult a világ, az egyetemes történelem (benne a műveltség és az irodalom) korábban elképzelhetetlen, hihetetlen változásokat élt át. A részletezéstől eltekintek, s továbbra is maradva kis lélekszámú nyelvrokonainknál, a 70-es évek vége náluk is, de az egész szovjet birodalomban a „brezsnyevi” zasztoj ’bénultság, pangás’ legreménytelenebb, legkilátástalanabb szakasza volt, talán a kegyetlen sztálini időknél is pusztítóbb. A látszat és a statisztikák ellenére is stagnálásba, alkoholba, öngyilkosságba, önfeladásba kényszerült az alkotók sokasága.
Ebből csak Gorbacsov színrelépése, az 1985-től emlegetett ún. „glasznoszty” és „peresztrojka” menekítette ki a társadalmat, majd újabb lökést adott a felszabaduló szellemi energiáknak a Szovjetunió felbomlása 1991-ben, s az ún. Jelcin-korszak az ezredfordulóig. Ekkor megint újabb periódus indul, a Putyin nevével fémjelzett szigorodó, a nyíltság helyett inkább a zártság fogalmával jellemezhető rendszer 2000-ben kezdődő feltűnésével.
Az előző néhány sor a bennünket foglalkoztató irodalmak sorsában legalább három korszakot jelent:
1) a bénultság befejeződő éveit,
2) a felívelés és a „majdnem-szabadság” mámoros, de nem egyenletesen „boldog”, közel másfél évtizedét,
3) majd megint az elkomorodó, egyre kevésbé optimista perspektívájú esztendők sorát, a „vajon merre tartunk, megmaradhatunk-e?” jelen idejét.
Ami tény, tény. A kisebb uráli irodalmak életében nevekben, művekben, eseményekben, kapcsolatokban lényegesen gazdagabb és ígéretesebb volt az utóbbi három évtized, mint a megelőző hét[!]. (Ez a szám szándékolt leegyszerűsítés!) Lényegesen gazdagabbá, színvonalasabbá, ideológiailag színesebbé, a nyugati eredményeket ismerővé és alkalmazóvá lett a nemzetiségek körében is a tudomány, s szinte teljesen eltűnt (vagy csak nyomokban bukkan fel) a marxista, az osztályalapokon ítélkező-bíráskodó gondolkodás. Főként a fiatalabb nemzedék írói és filológusai egyre világosabban látják, hogy régebbi irodalmuk (s benne több, klasszikusnak vélt teljesítmény) voltaképp „az államosított kultúrpolitika” terméke. (Igaz, e szakkifejezést még nem láttam, olvastam az örvendetesen növekvő számú helyi kiadványban, tanulmánykötetben, folyóiratban, szaklapban.)
Örvendetes, hogy az irodalomban és az irodalomtudományban is kezdenek egymásra találni a finnugor rokonság tagjai. Kölcsönösen gyarapodnak (gyakran két nyelven!) a fordításkötetek, antológiák; értékes, eredeti szemléletű elméleti tanulmányok sora jelzi az egymás iránt tanúsított érdeklődés fokozódását. 1989-től 2006-ig kilenc finnugor írótalálkozóra került sor, és ez a rendezvénysorozat a nem finnugor nyelvű kis népek körében is figyelmet keltett. A kicsiny és a nem egészen kis népek, nyelvek és kultúrák képviselői is érzik a globalizáció növekvő veszélyét.
Végül: Úgy vélem, hogy az elkövetkezendő évek megkerülhetetlen feladata újraírni a kisebb uráli népek immár száz esztendőt is megélt, átélt irodalmának történetét. A sokáig semmibe vett, lenézett, kevesektől ismert helyi kezdeményektől napjainkra több ezer kötetre rúgó könyvtár fejlődött (eredeti nyelven és fordításokban), s helyet követel a maga számára a világirodalom történetében, valamint minden finnugor nép nemzeti, központi és iskolai könyvtáraiban. A feladat elvégzése napjaink fiatal finnugrista nemzedékére vár.
(Domokos Péter)