Az rtf-változat letölthető innen

Komi-permják irodalom

A permják irodalom előzményei lényegében azonosak a zürjén irodaloméival. A zürjén és a permják értelmiség 1917 után színre lépő képviselői is csupán nyelvjárási eltéréseknek tekintették a nyelvükben mutatkozó nem túl jelentős különbségeket, s arra törekedtek, hogy a zürjén autonóm terület kialakulásakor mint egy és ugyanazon nép tagjai egy közigazgatási egységbe kerüljenek a zürjének és a permjákok. A kibontakozó új zürjén irodalom permják nyelvjárásban író alkotói éppúgy elődüknek tekintették Kuratovot, mint a zürjének, s tágabb értelemben magukat is zürjén írónak tartották. Ilja Vasz (V. Litkin) 1926-ban kiadott kitűnő antológiája, a „Komi írók” a komi címszó alatt egyrészről a komi-zürjén másrészről a komi-permják irodalom legjobbjait mutatja be.

A zürjénség e két nyelvjárásilag tagolt nagy csoportja a köztük levő jelentős földrajzi távolság, gazdaságilag eltérő körülményeik s egyéb okok miatt végül mégsem sorolódott egy egységbe, s a permjákok részére 1925-ben megszervezték a Komi-permják Nemzetiségi Körzetet. E körzet társadalma egyébként a zürjénekénél elmaradottabb színvonalon állt a múltban, a nők 99%-a volt írástudatlan, a férfiak közül „csak” 89%. Nyelvére igen erőteljes hatást gyakorolt az orosz, a szókészleten túl az alaktanban is kimutathatók a russzicizmusok. A permják folklór ugyanakkor számos olyan archaikus elemet őriz, amely a zürjén folklórban már csak nyomokban él. Lényegesen gazdagabb pl. mondakincse. Igen magas szintű volt egykor a fafaragó művészet is falvaikban, a híres permi faszobrok bármely múzeumnak díszére válnának. Ezeknek a gazdag hagyományoknak a feltárása most már elsősorban az önállóvá lett permjákokra várt, akik azonban a későbbiekben is gyakran fordultak segítségért, tanácsért a civilizáltabb, intézményekben is gazdagabb zürjénekhez, az Akadémia Komi Filiáléjának aspiránsai között mindig akadt egy-két permják nemzetiségű is.

A permjákok irodalma gyakorlatilag a húszas évek legvégétől áll saját lábára, s a maga szűkösebb lehetőségeihez mérten tudatosan, szépen és tervszerűen fejlődve a nemzetiségi körzetek egyik legszínvonalasabb, legerőteljesebb irodalmává válik. A harmincas években rögzítődik irodalmi nyelve a Kudimkar környéki nyelvjárás alapján, ekkor állandósul saját írásrendszere, kifejlődik a permják filológia, nyelvtanok, szótárak, tankönyvek jelennek meg premják nyelven.

A zürjénnel közös gyökerű önálló permják irodalom megteremtői: Pitju Onjo (A. Zubov), Gavriv Fjodor (F. Tarakanov), V. Derjabin, Ny. Popov és Mihail Lihacsov. Mindannyian költők, s így a permják irodalom nyitányát is versek jelentik.

Az alapítók nemzedékéből Lihacsov (1901–1945) tevékenységét megkülönböztetett figyelem illeti. Tanítói diplomája megszerzése után éveken át tanít, 1926 és 1930 között „A szántó” című permják nyelvű lap munkatársa. 1930-tól Moszkvában tanul, nyelvi és néprajzi tanulmányokat folytat. A permják írók küldötteként részt vesz a szovjet írók 1934-es I. kongresszusán, személyesen fogadja őt Gorkij. A permják próza megteremtője. Elbeszéléseket, riportokat ír, 1933-ban adja közre „Fiam” című önéletrajzi regényét, az 1917-es forradalmak előtti permják falu szociográfiailag is hiteles rajzát.

A harmincas évek végén bekövetkezett megtorpanás után 1945-öt követően ismét erőre kap a permják irodalom. Ekkor már színen van a második nemzedék, amelynek legismertebb tagjai Sztyepan Karavajev (1908–1974) és Mihail Vavilin (1921). Mindketten lírikusok, táji színezetű költészetükben jelen van a történelem, az átélt és végigharcolt háború, a győzelem, a béke és az építés öröme. Karavajevet a permják múlt és folklór is behatóan érdekli, drámai költeményben emlékezik meg a zürjének és permjákok közös hőséről, Pera vitézről, és elbeszélő költeményt ír Anna Homjakováról, az elsők között tanult permják nőről, akit forradalmi tevékenységéért 1919-ben kivégeztek a fehérek. Kiemelkedő alakja e korszaknak a hetvenes években is töretlen lendülettel munkálkodó Sz. Mozsajev (1902), a legismertebb permják drámaíró.

A jóval népesebb harmadik nemzedék az ötvenes években jelentkezik. Tagjainak többsége főiskolát vagy egyetemet végzett alkotó. Céltudatos fejlesztői népük irodalmának, általában sokoldalúak, s szinte kivétel nélkül mindegyikük legalább két műfajban is otthonosan mozog. A nemzetiségi körzet határain túl is ismertnek számít közülük a főként prózában jeleskedő I. Minyin (1926), V. Klimov (1927) és a kiváló stiliszta, a permják természetet a zürjén Tyima Veny írásaira emlékeztető, ragyogó kis pasztellrajzokban megörökítő Valerian Batalov (1926). Önálló köteteik száma – anyanyelvükön és oroszul – a 80-as évek elejére elérte a tizet. Mellettük a „fiatalságot képviseli” a tehetséges elbeszélőnek tartott J. Fedosejev (1936) és T. Fadejev. P. Cugajnov (1948), illetve G. Baceva révén új lírikus nemzedék is bontogatja szárnyait az időszaki sajtó hasábjain és a gyűjteményes kötetekben.

A permják irodalom fóruma, a gonddal szerkesztett, tudománynépszerűsítő írásokat is tartalmazó, évente egy ízben, ezer példányban megjelenő „Inyva”. A permják filológia eredményei, a permják folklórkiadványok és a tankönyvek a nemzeti kultúra megalapozottságának és megállapodottságának a bizonyítékai.

2004-ben a Permják Autonóm körzet lemondott önálló státusáról, s felvételét kérte a Permi Kormányzóságba. Egyelőre nem tudni, hogy ez a lépés milyen hatást fog gyakorolni a permják irodalom további sorsára.

(Domokos Péter)