Az rtf-változat letölthető innen

Vepsze irodalom

A 19. század végén csupán félszázezres nagyságrendű, a keleti és nyugati finnugor népek és nyelvek között történeti és kulturális kapcsolatokat is őrző balti finn nép sokszínű hagyományai iránt a szakma részéről a múltban és újabban is érthetetlenül csekély figyelem mutatkozott. Népköltészetük gyűjtői elsősorban finn és észt nyelvészek voltak, nekik fontosabb volt a pontos lejegyzés, mint a folklór mélyrétegeinek felderítése. A finnségi népek mindegyikére jellemzőnek vélhető a gazdag lírával (az e nyelvek hangkészletéből, szótagalkotásának módjából következő alliteráció-bokrokkal), az elevenen élő kis műfajokkal (közmondások, találós kérdések, ráolvasások) szemben nem különösebben eredeti és csekély számú mese- és mondakincsük.

A vepsze írásbeliség múltja is meglepően kopár, adatokban szegény. Csupán az 1930-as években volt észlelhető mozgás e téren, amikor a szovjet rendszer 57 nemzetiségi iskolát nyitott a vepsze tanulók részére, tanítókat képzett soraikból, s több, anyanyelvükön készült tankönyvet is kiadatott – ismert nyelvtudósok (pl. D. Bubrih) közreműködésével. Csupán ekkor vált láthatóvá valamelyest a tényleges vepsze írásbeliség kibontakozása, némely lehetősége a nemzeti irodalom megteremtésének. 1938-ban azonban a hatóságok egyik napról a másikra drasztikus módon véget vetettek e rövid életű „kísérletnek”. A rohamosan csökkenő, nyelvét és identitását felejtő közösségről csupán egy-két nyelvész, néprajzos adott életjelet az 1950-es évek második felétől. A 20. sz. utolsó évtizedében pedig a „peresztrojka” és a „glasznoszty” – szinte az utolsó pillanatban – egyfajta nemzeti ébredést indított el a vepsze falvakban: dalokban, táncokban, népviselettel „támasztják fel” a múltat. „Nemzeti politikusuk”, szociológusuk, történészük is akadt A. Petuhov személyében, sőt lett költőjük is, V. Jersov, aki a Petrozavodszkban megjelenő Carelia (korábban: Punalippu) c. finn nyelvű folyóiratban anyanyelvén publikálta tucatnyi versét. Van tehát remény a vepsze műveltség reneszánszára, de irodalmuk és irodalmi formáik teljes feltárása, megbízható megismerése érdekében mindenekelőtt egy teljességre törekvő bibliográfia összeállítása volna a legnagyobb feladat.

(Domokos Péter)