Az rtf-változat letölthető innen

 

 

Vót irodalom

 

 

A finnugor (uráli) nyelvcsaládhoz tartozó, közelebbről a balti finnek körébe sorolt, a 20. század utolsó évtizedében már kihaltnak vélt apró kis közösséget, a vótokat a tudósok évtizedek óta „temetik”, mindazonáltal még az 1990-es években is váratlanul meg-megszólaltak anyanyelvükön idős személyek, főként asszonyok. Az észthez igen közelálló, de más finnségi nyelvektől is befolyásolt vót nyelv beszélői valaha a krónikák által is számon tartott népként önálló anyagi és szellemi kultúrát fejlesztettek ki. Folklórjuk főként dalokban és kis műfajokban testesült meg. A történeti viszonyok következtében (többszörös és igen erős idegen kultúrák gyűrűjében, illetve hatása alatt) műveltségüket nem tudták magasabb szintre emelni; erre a fejlődésre igény sem mutatkozott, megindítására vállalkozó is kevés akadt. Mindazonáltal mégis kikerült közülük írástudó (pl. D. Tsvetkov, 1890–1930), aki megkísérelte írásba foglalni anyanyelvét (szótár, nyelvtan formájában), s terveket szőtt a vót irodalom megteremtésére.

 

A kihalás szélére sodródott nép és nyelv legkiválóbb kutatói a 19. századtól napjainkig észt és finn tudósok voltak. Soraikból messze kimagaslott P. Ariste tartui professzor, aki több mint hat évtizeden át gyűjtötte és publikálta hagyományaikat, nyelvi megnyilatkozásaikat, s főként az ő érdeméből gazdag tartalmú kötetekből tanulmányozhatja az utókor a vót műveltség teljes problémakörét.

 

(Domokos Péter)