Az rtf-változat letölthető innen

Izsórok (inkerik)

Az izsórok a Finn-öböl délkeleti partvidékén élnek, Ingermanland (Inkeri) területén. Lélekszámuk 1989-ben 800 fő volt. Ez az adat bizonytalan, mivel a vótok is gyakran izsórnak nevezik magukat.

Hagyományos gazdálkodási ágaik az irtásos-égetéses földművelés, a tengeri és folyami halászat, a közvetítő kereskedelem, a fakitermelés, a fafeldolgozás és fazekasság voltak.

Hagyományos anyagi kultúrájuk az oroszokéval csaknem azonos. Azonos típusúak földművelési és halászati eszközeik, valamint épületeik is.

Népviseletük etnikus vonásokat őriz. Inkeri keleti részén fehér lenvászonból készült ejtett vállú inget hordtak az asszonyok, felette két darab téglalap alakú anyagból összevarrt, baloldalon végig nyitott ruhát, amelyet kapoccsal fogtak össze. A nyugati izsór asszonyok az ejtett vállú ing fölé mindkét oldalán nyitott szoknyát vettek fel. A keleti fejviselet a ruha alsó széléig leérő, kendő típusú volt, melyet gazdag hímzés díszített, a nyugatiak az orosz típusú fejviseletféléket viselték. Viseletüket a hímzésen kívül, gyöngyvarrással, kaori csigákkal díszítették. A 19. század végére mindkét viselettípust az orosz szarafán (hosszú kötényruha) váltotta fel.

Ünnepeik néhány eleme is megőrizte a balti finn hagyományokat, különösen az esküvői és temetkezési szertartásokban. Ilyen a siratók éneklése mindkét szertartáson, vagy halotti emlékünnep rendezése.

A régi nemzetségi temetőket a „holtak falvának” nevezték, ahol az elhunytak a földi szokásoknak megfelelő életet éltek. A kereszteket és a sír melletti fákat ún. szélkendőkkel, hímzett törülközőkkel, színes textíliákkal díszítették. A szélkendők nagy száma arról tanúskodott, hogy az elhunytról gyakran megemlékeztek. A temetés után a második, a kilencedik, a huszadik és a negyvenedik napon, majd a féléves és az egyéves évfordulón tartottak emlékünnepet. Ilyenkor ételt vittek a sírhoz. Akárcsak a többi balti finn népnél, náluk is fejlett volt az ősök, halottak kultusza. Őseiket nagy tisztelettel övezték, hitük szerint segíteni tudtak, vagy árthattak az élőknek, aszerint, hogy azok miképpen viszonyultak hozzájuk. Segítőszándékuk elnyerése érdekében évente kétszer: tavasszal a pünkösd előtti szombaton és ősszel a Demeter-szombaton halotti emlékünnepet tartottak tiszteletükre, de a mindennapokban is sokszor megemlékeztek róluk, pár falat étellel és pár korty itallal, amit részükre külön félretettek.

Népköltészetükre a karjalaiakhoz hasonlóan a szertartási énekek gazdagsága, az epikus énekek sokszínűsége jellemző. Ez utóbbiak közül némelyek a Kalevalába is bekerültek.

Évszázadok óta keresztények, ezért ősi hitviláguk csak foltokban maradt fenn.

Sokistenhitűek voltak, a többi balti finn néphez hasonlóan fontos szerepet töltött be hitvilágukban a termékenység istenének és a fáknak a tisztelete. Védőszellemek sokaságában hittek. Szellemei voltak az erdőnek, a víznek, a tűzhelynek, a lakóháznak, a fürdőháznak stb. Az ő jóindulatuktól függött az emberek tevékenységének és személyes boldogulásának sikere, ezért étel-, ital- és tárgyáldozatot mutattak be tiszteletükre.

(Kerezsi Ágnes)