Az rtf-változat letölthető innen

Komik (komi-zürjének és komi-permjákok)

Az Északkelet-Európában élő, csaknem félmilliós nép két nagy csoportra oszlik, a komi-zürjénekre és a komi-permjákokra. A két csoport nyelve, kultúrája sok vonásban különbözik egymástól. A komik antropológiailag az europid rassz keleti balti altipusához tartoznak.

A zürjének többsége a Pecsora, a Vicsegda és a Mezeny folyók környékén él. A népsűrűség nagyon alacsony, mindössze három ember jut egy négyzetkilométerre. Ez a vidék csaknem teljesen sík, jórészt erdő fedi, hatalmas lápterületekkel vegyesen. A permjákok a Káma forrásvidékének környékét lakják. A komi-zürjének lakóterülete északon a tundraövezetbe nyúlik bele. Itt már az örök jég birodalma található. A jégpáncél vastagsága a 200 métert is elérheti. Az északi, arktikus terület kivételével az éghajlat kontinentális, de igen zord. A fagymentes napok száma délen kb. 150 nap, északon mindössze 100 nap. A tél hosszú, sötét és hideg. A januári középhőmérséklet délen -15,7 fok, északon -16,7 fok. A nyár rövid és mérsékelten meleg, hiszen a júliusi középhőmérséklet még délen is csak 17,6 fok. A tájat északon tűlevelű, délen vegyes erdő borítja. A tundrában és az erdős tundrában törpefenyők és kisebb bokrok nőnek. Az erdők vadvilága rendkívül változatos. Él itt többek között jávorszarvas, vadrén, medve, hiúz, rozsomák, róka, nyúl, mókus, siketfajd, nyírfajd, császármadár, hattyú, szárcsa, réce és más vízimadarak. A folyók halakban gazdagok.

A komi nyelv a finnugor nyelvcsalád permi ágához tartozik, a magyar után a legrégebbi nyelvemlékekkel rendelkezik. Az első komi ábécét a 14. században Sztyepan Hrap permi érsek alkotta meg. Az 1920-as évek óta a cirill ábécét használják. Északkelet-Európában és Észak-Szibériában a komi közvetítő nyelvként volt használatos. Főleg a nyenyecek és az obi-ugorok beszélték valamikor második nyelvként.

A zürjének és a permjákok túlnyomó többsége egészen századunkig mezőgazdasággal foglalkozott és falvakban élt. Az emberek életét a faluközösség irányította: meghatározta az egyes mezőgazdasági feladatok kezdetét és végét, a közmunkák idejét, a közösség tagjainak nyújtott segítség mértékét és az ünnepek rendjét. Kijelölt tisztségviselői gyűjtötték be az adókat.

Mind a zürjének, mind a permjákok egészen a 19. század végéig nagycsaládi közösségben éltek a legidősebb asszony irányításával. Egy-egy falu két-három nagycsaládból állt. Erről tanúskodik többek között, az is, hogy a mai komi falvakban általában csak két-három családi név fordul elő.

A komi települések nagy része vízparton épült, a part mentén húzódó házak sorával. A házak oromzata a víz felé nézett. Csak a 19. század végén – a 20. század elején terjedt el az utcás építkezés, az utcára néző házakkal. Építőanyagul mindenütt a fa szolgált. Hatalmas, kérgétől megtisztított rönkökből épültek mind lakóházaik, mind gazdasági épületeik. A lakóház alatt minden esetben a föld felszíne fölé emelkedő pince található, ezáltal a lakásba több lépcsőn lehet feljutni. A zürjéneknél a lakóház két részből állt a fűtött téli részből és az előtte lévő fűtetlen nyári helyiségből. A permjákoknál ez utóbbiból egy ajtón keresztül egyenesen a két szintes istállóba lehetett jutni. Náluk még egy harmadik helyisége is volt a háznak, a kamra. A komi lakóház belül úgynevezett északi orosz elrendezésű, a bejárat melletti kemencével, vele átellenben pedig a szent sarokkal. Az egyszerű bútorzatot maguk készítették. Az ablakkereteket kívülről díszes faragás, belülről színes, hímzett törülközők díszítették. A ház külső díszítéséhez tartoztak a szépen faragott kapuk és a lófej formájú házorom díszek. Ez utóbbiak különösen a zürjéneknél voltak elterjedve. A hideg éghajlat következtében alakult ki a lakó- és gazdasági épületek szoros kapcsolata, egyetlen egységben való kialakítása. Egy tető alatt áll a ház, a kétszintes istálló és az egyéb gazdasági épületek. Az istálló alsó szintje az állatoké, fent pedig a takarmányt tárolják. Gazdasági épületeik, azaz a fészer (a szánok, szekerek és a mezőgazdasági eszközök tárolására), a csűr, a pajta és egyéb kisebb épületek, mind egy tetőszerkezet alatt találhatók. A permjákoknál a ház és az istálló állnak az egyik oldalon, velük szemben az udvar másik oldalán a pajták, fészerek és egyéb gazdasági épületek sorakoznak. Az udvar mögötti kert végében építették fel a fürdőházat. Az épület két részből állt, az elülső fűtetlen helyiségből, ami átöltözésre, a fürdőben használatos dolgok tárolására szolgált és az ebből nyíló fűtött, belső helyiségből. A helyiség egyharmadát elfoglaló kályha a sarokban állt, amelyből a füst nem kéményen, hanem a falban lévő nyíláson keresztül távozott. A kályha mellett két szintben padok álltak a gőzöléshez, velük szemben a másik fal mellett hosszú lócán sorakoztak az edények a tisztálkodáshoz. A kályhán lévő forró vízzel mosakodtak, s ha már nagyon melegük volt, hideg vízzel öntötték le magukat, vagy télen kiszaladtak a szabadba és a friss hóval dörzsölték be testüket.

A komik régóta földművelésből és állattenyésztésből élnek, északon azonban a 18. század végéig megmaradt a halászat és a vadászat döntő szerepe. A komi-zürjének állattartására, különösen az északi vidékeken, a Kola-félszigeten és Északnyugat-Szibériában a rénszarvastartás jellemző. A réntartó komik saját identitással rendelkeznek, önelnevezésük izsva-tasz, ‘Izsma-emberek’. Kultúrájukban és szókincsükben sok a nyenyec elem. A réntartást a 17. században vették át a nyenyecektől, de ezen belül saját legeltetési rendszert alakítottak ki.

A köztársaság középső vidékein élő zürjének és az északi permjákok őrizték meg legtovább a hagyományos halász-vadász életmódot, itt a mezőgazdaság csak kiegészítő foglalkozás volt még a 19. század elején is. A zürjén és a permják halász-vadász kultúra alig különbözött egymástól. A komik vadászata szezonális jellegű volt, őszi és téli vadászatra oszlott. Az erdőlakó komiknak a vadászat biztosította a cserekereskedelem alapját, de fontos élelmiszerkiegészítő is volt. A téli prémvadászatnak két fajtáját ismerték. Egyéni vadászat esetén minden vadász a saját vadászterületén vadászott, ahol saját kunyhójában lakott és csak a szükséges mennyiségű prém összegyűjtése után tért vissza állandó otthonába. A prémes állatokat, például a mókust, menyétet, hermelint kutyájuk segítségével találták meg, és puskával lőtték le, bár természetesen csapdákat, önlövő szerkezeteket is alkalmaztak. A 17-18. században az Urálon túlra, Szibéria távoli tájaira is jártak vadászni. A vad nyomában óriási erdőségeket jártak be, egyetlen helyen sem időztek sokáig. Könnyen felállítható sátrakban laktak, prémmel bevont sílécen közlekedtek. A vadászzsákmányt szánon szállították. Napjainkban is akad még néhány zürjén család, amely a hagyományos halász-vadász életformát folytatja. Szerződésben állnak a helyi prémbegyűjtő, prémfeldolgozó szövetkezettel, amelynek meghatározott összegért leadják a zsákmányt.

A kisebb folyók, patakok, források mentén egyéni halászatot folytattak, főleg rekesztéses módszerrel. Ezen kívül horoggal, szigonnyal, szákkal is horgásztak. Nagyobb halakat éjjel, fáklyafénynél, szigonnyal fogtak ki. A nagy folyókon halászbrigádok kereskedelmi célú kerítőhalászatot folytattak.

A déli zürjének és a permjákok régtől fogva elsősorban mezőgazdasággal foglalkoznak. Náluk a halászat és a vadászat teljesen elvesztette gazdasági jelentőségét. A 18. századig a nehéz és fáradtságos irtásos-égetéses földművelés volt az uralkodó. A szántóföldnek kiválasztott erdőrészen a fát tavasszal, vagy ősszel vágták ki, s egy bizonyos száradási idő után a szétterített fát elégették. Általában az ősszel kivágott fát tavasszal, a tavasszal kivágottat ősszel égették el. Ez a munka fizikailag nemcsak fárasztó, hanem veszélyes is volt, mivel állandóan szemmel kellett tartani, milyen irányba terjed a tűz és ügyelni kellett az egyenletes égésre is. A még füstölő, forró hamun járó parasztok a régi ruhájukat vették fel erre a munkára, kezüket vastag kesztyűbe bujtatták, cipőjüket gyakran vízzel locsolgatták, hogy a lábuk meg ne égjen. Fáradságos munkájuk jutalmaként az így nyert szántóföld 3-4 évig bő termést hozott. A 19. századtól áttértek a nyomásos rendszerre. Először a kétnyomásos, majd a század közepétől a háromnyomásos gazdálkodás terjedt el. A földművelő eszközök az erdei földművelést folytató komiknál, akárcsak az udmurtoknál, vagy a volgai finnugoroknál igen változatosak voltak és a századok során jelentős fejlődésen mentek keresztül. Legfontosabb munkaeszközeik voltak az irtásos-égetéses módszernél a fejsze és a borona. Az előbbi a fák kivágására, az utóbbi a felégetett talaj elegyengetésére szolgált. A szántáshoz nagyon sokáig volt használatban a fából készült túróeke, csak a 19. században szorították ki az orosz típusú villás faekék, majd a vasalkatrészekkel ellátott korszerűbb eketípusok. Az ekék elé általában lovat fogtak be. Kézzel vetettek, nyakba akasztott vesszőkosárból. A vetés általában a család legügyesebb férfitagjának volt a feladata. A komik a magok betakarására még a 19. században is gyakran használtak ágakból, vesszőből összefogott boronát, de természetesen ismerték a fogas boronát is. Az aratáshoz kaszát és sarlót használtak, a munkában részt vett az egész család. Csépléshez cséphadarót és cséplőhengert használtak. Ez utóbbiba lovat fogtak. Hidegtűrő gabonaféléket termesztettek: kölest, rozsot, és zabot, legfontosabb ipari növényük a len és a kender volt.

A déli területeken a földművelés mellett állatokat is tartottak, főleg szarvasmarhát, lovat és juhot. azoknak is kisméretű, hidegtűrő, helyi fajtáit.

A komik öltözetük nagy részét házi vagy gyári vászonból, posztóból, gyapjúból, prémből és bőrből készítették. A hagyományos komi viselet nagyon hasonlít az észak-orosz viselethez. A nők különböző típusú hosszú szarafánt (kötényruha), térd alatt végződő inget, kötényt, szőtt vagy fonott övet és bonyolult fejviseletet hordtak, ami nem csak korukat, de családi állapotukat is jól tükrözte. A komi viselet különleges vonása a bonyolult női fejdíszek jelenléte, valamint a színes kötött harisnyák, kötött kesztyűk, szőttes, vagy fonott övek gyakori megjelenése mind a férfi, mind a női ruházatban. Napjainkban népviseletet legfeljebb az idős asszonyok és a néptáncegyüttesek hordanak. Természetesen az északon élő rénszarvastartóknak és halász-vadász életmódot folytatóknak megmaradt a prémből készült hagyományos öltözete, ami azon a zord tájon nélkülözhetetlen.

A komik ismerték a mintás szövést, kötést és a hímzést. A komi hímzőművészet számára az ingek, ruhák, kötények és kendők nyújtottak teret. Legszívesebben selyemszállal varrták ki őket. Uralkodó szín a vörös, szívesen társul hozzá a kék és a sárga.

Talán a fa művészi megmunkálása volt az egyik legnépszerűbb ágazata díszítőművészetüknek, ami érthető, hiszen ezen a hatalmas erdőségekkel borított területen a fa volt a legolcsóbb és a leginkább elérhető anyag. Fából faragták edényeik evőeszközeik nagy részét, melyeket igen gyakran állat alakúra faragtak, illetve állat- és madárfigurákkal díszítettek.

A komik hagyományos ételei húsból, halból és növényi tápanyagokból készültek. Húsból általában levesféléket főztek. Halból nemcsak levest főztek, de nagyon kedvelték a hallal töltött tésztaféléket is, amelyek egyébként az ünnepi asztal elengedhetetlen fogásai közé tartoztak. A gabonafélékből gyakran készítettek kásákat; hússal, gombával és gyümölccsel töltött tésztákat. Legkedveltebb ételük, akárcsak az udmurtoknak, a pelmeny volt. Ez darált hússal töltött főtt tészta, az olasz tortellinihez hasonló. Az ünnepi asztal ételei közé tartozott a kelt tésztából készült palacsinta is, amit túrós tejföllel ettek. A tejtermékek közül tejet, túrót, tejfölt, vajat fogyasztottak. Az italok közül kedvelték a gabona erjesztésével készült kvaszt, a házi sört, amit minden ünnepre maguk készítettek, a különféle növényekből összeállított teákat és a nyírfa levéből készült üdítőitalt. A szeszesitalok nagymértékű fogyasztása csak a 20. században terjedt el.

A volgai és permi finnugor népek közül talán a komik ősi hitvilága maradt fenn a legkevésbé, aminek elsősorban az a magyarázata, hogy a pravoszláv hittérítés itt indult meg legkorábban, a 14. század elejétől. Tudjuk, hogy a komik természethitűek voltak. Főistenüket, az Égatyát Jennek hívták, de tisztelték az erdők, folyók szellemeit is. Akárcsak a többi volgai és permi finnugor nép vallási hiedelmeire, úgy a komikéira is jellemző az állatok különleges tisztelete. Kultikus tisztelet övezte a medvét, a rénszarvast, a lovat, a csukát, de több madárfajtát is. Erről tanúskodnak az állat alakúra, legfőképp vízimadár formára faragott edények is. A csukafognak sok komi csoportnál védelmező szerepet tulajdonítottak. Védelmező szerepet töltöttek be a tésztából készült lófigurák is, amelyeket a szent ládában őriztek. Fontos helyen állt hitvilágukban több növény, így például a fák (nyírfa) kultusza is. Egészen a közelmúltig fennmaradt az ősök kultusza. A komik vallási életében jól megfigyelhető a helyi ősi hitvilág és a keresztény vallás szinkretizmusa. A pravoszláv vallás elterjedésével egy időben a keresztény szentek fokozatosan teret hódítottak, az ősi istenekhez kapcsolódtak, és velük együtt kezdték emlegetni őket a pogány imák és áldozatbemutatások alkalmával. Erre jó példa a keresztény szentek, Flor és Lavr nevéhez fűződő jeles nap, melyen sok pogány vonással vegyített imát tartottak a beteg lovakért. Ugyanakkor a pravoszláv vallás egyik régi változatának követői, az óhitűek is komi földön találtak menedéket maguknak, és ők is jelentős hatást gyakoroltak a környezetükben élő komi közösségekre. Mára a régi vallási hiedelmek, szokások egyre inkább feledésbe merülnek, viszont a pravoszláv egyház hatása erősödik. Ezt bizonyítják az egyre gyakrabban rendezett egyházi esküvők, keresztelők és temetések.

(Kerezsi Ágnes)