Az rtf-változat letölthető innen

Számik (lappok)

A lappok Észak-Európa legrejtélyesebb népe. A paleoszibériai népesség leszármazottainak tartják őket, akik a jégkorszak végén jóval délebbről költöztek a mai Lappföldre. Vándorlásukkal egyrészt az északra húzódó rénszarvascsordákat követték, másrészt a finnek, a svédek és a norvégok elől mentek egyre északabbra.

Embertanilag külön típust alkotnak, az europid rassz lapponoid csoportjához tartoznak.

Nyelvük a finnugor nyelvcsalád külön ágát képezi. Hét fő nyelvjárást beszélnek. Legtöbben, harmincezren az északi lapp nyelvjárást beszélik, legkevesebben négyszázan az inari lappot. A távolabbi nyelvjárások képviselői nem értik egymást.

A lappok a sarkkör közelében élő népek tevékenységének egész skáláját ismerik. A 17. századig, különösen a szárazföld belsejében, fontos szerepet játszott életükben a vadászat és a halászat. Ezután ott is a rénszarvastartás lett gazdaságuk a vezető ágazata. Réntartásukban a nagy csordákkal való nomadizálás és az erdei tartás egyaránt előfordul. Az előbbi esetben a lakosság egész éven át a rénszarvasok vonulási útvonalát követi, amely nyáron északra, a széljárta, szúnyogoktól mentes tengerpartra vezet, télen pedig vissza a sarkköri hidegektől és szelektől nagyobb védelmet nyújtó szárazföld belsejébe. A nagy csordákat tartó, ún. hegyi rénszarvastartással foglalkozó lappok az egyik utolsó nomadizáló népcsoport Európában. Életük a letelepült és a vándorló korszakok váltakozásából áll. Télen koncentráltan együtt van a lakosság a szárazföld belsejében, tavasztól útra kelnek és szétszórt csoportokban követik a csorda vándorlási útvonalát. A tengerpart közelében élő lappok fő foglalkozása a tengeri halászat. A Kola-félszigeten halászattal, prémvadászattal és rénszarvastartással egyaránt foglalkoznak.

Lakóépületeik is életmódjuknak megfelelően alakultak. Könnyen felállítható, kerek, vagy négyszögletes alaprajzú, piramisformájú sátrakban éltek, melyeket nyáron zsákvászonnal, télen rénszarvasprémmel borítottak. A padlózatot ágakból alakították ki, amit rénszarvasprémmel borítottak. A sátor közepén állt a nyílt tűzhely, felette láncon lógott a bogrács. Másik háztípusuk az egyosztatú boronaház, ami elsősorban a téli szállások tipikus lakóépülete.

A női és férfi viselet közös darabja az egyenes szabású posztóból, vagy vászonból készült ing, amely elsősorban piros és sárga díszítésű, és sajátos művészi hatást kelt. Ezt a férfiak széles bőrövvel fogták össze. Az övek elengedhetetlen tartozéka volt a ráerősített vadászkészség, ami többféle késből állt. A férfiak ezen kívül posztó- vagy bőrnadrágot viseltek. A nők az ing fölé tarka szoknyát húztak. Felsőruhaként nők és férfiak egyaránt állógalléros, bebújós bundát hordtak, szőrével kifelé fordítva. A női bundák gallérját, széleit és ujja végét színes posztó, gyöngyvarrás díszítette. A nők téli fejviselete különböző típusú szőrmesapka, posztóval fedve, melyen gyakori a gyöngyhímzés. A nyári fejviselet különböző fazonú színes vászonsapka. A lányok cilinder formájú széles fejpántot hordtak, ami a fejük tetejét szabadon hagyta.

Lábbelijük lapos, alacsony szárú bőr- vagy prémcipő volt, amelyet bőrszíjjal erősítettek fel. Télen térd fölött végződő, felfelé kunkorodó orrú prémcsizmát viseltek.

A lappok által lakott zord északi tájon a természet kevés élelemmel tud szolgálni, ezért a rénszarvas lett a fő megélhetési forrás. Húsát általában télen fogyasztották, amikor a bőséges nyári hónapok után már elég kövérek voltak az állatok. A rénszarvas tejét is fogyasztották. Nyáron elsősorban halat ettek. A rénszarvast nem csak húsáért tenyésztették, hanem gyakorlatilag minden porcikáját felhasználták. Bőréből ruhát, takarót, sátorfedőt, csontjaiból szerszámnyeleket, idegeiből, inaiból fonalat, cérnát készítettek. A kések csonttokját, nyelét és a csontkanalakat szívesen díszítették karcolt mintákkal, közöttük is leginkább szarvasábrázolással. Sokan mind a mai napig értenek ezekhez a mesterségekhez.

A szarvasagancsból és a csontból készült tárgyakon kívül faragóművészetük a fából készült tárgyakon bontakozott ki. Dobozokon, tároló eszközökön és a rénszarvas igázásában használt tárgyakon a Skandináviában elterjedt, középkori múltú, geometrikus motívumok láthatók.

Népköltészetük sok ősi mítoszt, mesét és legendát ismer. Az egyik ismert lapp eredetmítosz totemisztikus elképzeléseket is megőrzött. Ez egy koltta lapp lány és egy medve házasságáról szól. A medve, csakúgy, mint Eurázsia nagy részén, a lappoknál is különös tiszteletnek örvendő szent állat volt.

A lappok a 15-16. században tértek át a keresztény hitre. A Skandináv-félszigeten élők elsősorban lutheránusok, a Kola-félsziget lakói pravoszlávok. Ősi hitviláguk nyomai sokáig fennmaradtak. A lappoknál is fellelhetők a nyomai annak a sarkvidéki népeknél általános elképzelésnek, mely szerint a föld kerek és lapos. Fölé borul az égbolt, melyet az ég középpontjáig érő óriás oszlop tart. A lappok a világoszlopra utaló elnevezést a Sarkcsillag jelölésére használták. Az oszlopelképzelésekhez kapcsolódnak a föld közepén elhelyezkedő óriási hegyről szóló hiedelmek is. A lappok ilyen világoszlopot jelölő szobrokat állítottak az áldozati oltár szélére. Természethitűek voltak, istenek sokasága népesítette be az eget, a földet és az alvilágot. A fák kultusza mellett szent köveket is tiszteltek. A Skandináviában és a balti országokban is megtalálható ún. csészés kövek a legrégebbi áldozókövek közé tartoznak. Felszínükbe különféle méretű bemélyedéseket vájtak. Ezeknél időről időre áldozatot hoztak, tanácsokat kértek, a köveket nagy tisztelettel köszöntötték az arra járók. Kultuszukban az ősök tiszteletének maradványait sejthetjük. A lappok ősi hitvilágának egyik fontos alkotórésze a sámánizmus, amely ellentétben az obi-ugorok, vagy más finnugor népek sámánizmusával, itt klasszikus formájában maradt fenn. A sámán, vagy varázsló neve lappul noaide, azonos eredetű a finn noita, vagy a vogul nájt szóval, s ez is a sámánság régi, közös gyökereire utal.

A sámán az orvosláson kívül jósolt és áldozati szertartásokat is tartott az isteneknek. A lappoknál is élt az a finnugor népekre jellemző elképzelés, hogy a sámán sorsa eleve elrendeltetett, amelynek külső jelei is vannak: a lapp sámán foggal születik és elhivatottságát jelzi az is, ha burokban jön világra. A sámán hosszan tartó betegeskedés után szerzi meg varázstudományát. A világok közötti utazás (révülés) motívuma központi jelentőségű volt a lappok sámánizmusában is. Legfontosabb eszközük a sámándob, amelyet festett ábrákkal láttak el. Ezek szemléletesen vallanak világképükről, az égről, az égitestekről és az alvilágról kialakult képzeteikről. A sámán tevékenységét mesterségszerűen folytatta. Akkor teremtett kapcsolatot szellemeivel, amikor akart, illetve akkor, amikor a hozzá fordulónak erre szüksége volt. A szellemekkel való érintkezés módja a révülés, az extázis, az „utazás” volt.

Mára a lappok élete sokban megváltozott. Még ma is sokan foglalkoznak réntenyésztéssel, ám országonként változó körülmények között. Norvégiában a réntenyésztés a lappok privilégiuma, más nemzetiségű nem foglalkozhat vele, ez egyben a lapp kisebbség védelmét is szolgálja. A három skandináv ország között szabad a határok átjárása, hogy ne akadályozzák a rének szabad vonulását.

A Kola-félszigeten a lappok még pár éve csak kolhozokba tömörülve végezhették a réntenyésztést, ahol zürjén, szamojéd, orosz és más nemzetiségű réntenyésztők is dolgoztak. A kolhozok felbomlása után jött létre az Alapítvány a Kolai Lappok Újjászületéséért, amely a nyelvi és kulturális célkitűzéseken túl gazdasági kérdésekkel is foglalkozik és többek között néhány rénszarvascsordát is magáénak tudhat.

A skandináv országokban élő lappokat sem úgy kell elképzelni, mint száz évvel ezelőtt. A réneket ma már nem gyalog, vagy kutyaszánon, hanem motoros szánon követik. A gyerekek és a családtagok nem kénytelenek a pásztorral együtt vándorolni, hanem komfortos házakban laknak, letelepült életmódot folytatnak. Ugyanakkor nem felejtik el az ősi mesterségeket. Sokan közülük lapp népművészeti termékeket készítenek, amelyek szinte mindenhol kaphatók. Eredetiségüket a lapp népművészeti bizottság szavatolja.

(Kerezsi Ágnes)