Az rtf-változat letölthető innen

Lívek

A finnugor népek balti finn ágának déli csoportjához tartozó lívek száma napjainkra drámaian megfogyatkozott. Létszámuk nem éri el az 50 főt. Ősi nyelvüket már csak hézagosan ismerik, 8 ember azonban még teljesen jól beszél lívül.

Antropológiailag az európai rassz atlanti-balti altípusához tartoznak.

A hajdan jóval jelentősebb létszámú lív nép lakóhelye évszázadokkal ezelőtt a Nyugati-Dvina és Dél-Észtország között, valamint a Kurland-félszigeten volt. A 20. században azonban már csak Lettország egyes tengerparti falvaiban éltek. A történeti forrásokban a Kr. utáni 1. századtól szereplő lív nép a 10–12. században élte fénykorát. Ezután megkezdődött a lívek keresztény hitre térítése, melyben főleg a német lovagok jártak elöl, a 13. századtól kezdve pedig a gyéren lakott lív területekre a balti népek családjába tartozó lettek nyomultak be, s ezzel kezdetét vette a lívek lassú beolvadása a lettekbe.

A lívek hagyományos életmódja a halászat, vadászat és az erdei méhészet volt. A 19. század közepén a Rigától északra lévő területeken már csak 22 lívül beszélő ember élt, majd pár évtizeddel később már csak Kurlandban maradtak lívek. A kurlandi lívek fennmaradásában fontos szerepet játszott, hogy földrajzilag távolabb estek a lett falvaktól, erdők és mocsarak választották el tőlük. A két nép életmódja is eltérő volt egymástól. A lettek fő foglalkozása a földművelés volt. A lívek gazdaságában a 19. századra a vadászat és az erdei méhészet szerepe háttérbe szorult, ekkor már elsősorban tengerparti halászatból és hajózásból éltek. Az állattenyésztés és a földművelés csak másodlagos volt.

A 20. század elejéig a lívek kémény nélküli füstös házakban laktak. A nők hagyományos viselete sötét színű, hosszában csíkos szoknyából, világos ingből és vállkendőből állt. A férfiak térdig érő nadrágot, állógalléros, szürke, sötétkék vagy barna színű rövid kabátkát viseltek. A kurlandi lívek száma az első világháború következtében a felére csökkent, mert a harci cselekmények színterévé vált félszigetről evakuálták a lakosságot. A lív kultúra rövid fénykora a két világháború közötti időszakra tehető, amikor a független Lettországban a finnek és az észtek segítségével kiteljesedhetett a lív nemzeti ébredés. Ennek a kedvező folyamatnak a második világháború vetett véget. Az újabb evakuációk, majd a szovjethatalom bevezetése, az 1949-es deportálások végleg megpecsételték a lív nép sorsát. 1970-től kezdve a népszámlálásokon a líveket letteknek kellett feltüntetni, stratégiai okokból nem engedélyezték a tengeri halászatot, aminek következtében a falvak elnéptelenedtek, a lívek a városokba költöztek. Ma is Rigában él a kurlandi területekről elszármazott lívek jelentős része, életmódjuk semmiben nem különbözik a többi városlakóétól.

A lívek máig is tartó nemzeti újraéledése az 1980-as évek végén kezdődött. Újjáéledt a Lív Szövetség, melynek továbbra is a lív kultúra megőrzése a célja. Ebben nyújt hatékony segítséget az ismét függetlenné vált Lettország kormánya, többek között azzal, hogy 1991-ben létrehozta a 12 halászfalut magába foglaló, Lív Partvidéknek nevezett kulturális-történeti területet. Központja Mazirbe. A terület megkapta a parttól 5,5 km-en belüli tengersáv halászati jogát. A partvidék egy része természetvédelmi terület, de a többi részén is szigorúan ügyelnek arra, hogy a hely hagyományos építészeti-környezeti arculata megmaradjon.

(Kerezsi Ágnes)