Az rtf-változat letölthető innen

Nyenyecek

Az északi szamojédok közé tartozó nyenyecek Oroszország tundraövezetének európai és ázsiai részén egyaránt élnek. Megtelepültek a Jeges-tenger egyes szigetein is. Területük a Nyenyec, a Jamal-Nyenyec és a Tajmíri Dolgan–Nyenyec Autonóm Körzetekhez tartozik.

A nyenyecek több etnikai komponens keveredéséből alakultak ki. A hunok és más török nyelvű harcos nomád népek nyomására az erdős sztyeppe övezetében élő ősszamojédok egyes csoportjai a Kr. u. I. évezredben északra vándoroltak, ahol egybeolvadtak Szibéria tajga- és tundraövezetének őslakóival.

A nyenyecek nyelvileg és kulturálisan is két nagy csoportra oszthatók, az erdei és a tundrai nyenyecekre. A többség – körülbelül 30 ezren – a tundrai nyelvjárást beszéli, az erdeit alig több mint kétezren. Az erdei nyenyecek a Pur folyó felső és középső folyása, valamint a Nadim folyó forrásvidéke és a Közép-Ob néhány mellékfolyója mentén élnek. A nyenyecek 77,1 százaléka beszéli anyanyelvként a nyenyec nyelvet.

A nyenyeceket említő első írásos emlékek a 11. századból származnak, ekkor kerültek intenzívebb kapcsolatba a hantikkal és a komikkal, de ekkorra tehetők első érintkezéseik az oroszokkal is. 1651-től már az oroszok adófizetői közé tartoznak, akik ellen a 19. század közepéig több felkelést robbantottak ki. A 17–19. század folyamán jelentős területeket hódítottak el a velük rokon nganaszánoktól és enyecektől, és a 19. században településeik már a Jenyiszej jobb partján is megtalálhatók.

A nyenyecek ősi foglalkozása a vadászat és a halászat volt. Elsősorban vadrénre, prémes állatokra és vízi madarakra vadásztak. Ezt a zsákmányoló gazdálkodást váltotta fel a 18. századra a réntenyésztés. Az erdei nyenyecek réntartása sokban különbözik a tundrai csoportétól. Az erdeiek csordái jóval kevesebb rénből állnak, az állatok egész nyáron a szálláshelyek közelében lévő erdőkben szabadon legelnek, és csak télire terelik egybe őket. Gazdaságukban mai napig fontos szerepet játszik a vadászat is, különösen a prémvadászat. A tundrai nyenyecekre a nagycsordás réntenyésztés jellemző. A több ezer állatból álló réncsordáikkal a tavasz beálltával, a szúnyogok elől egészen a Jeges-tengerig vándorolnak, ahol a nyár végéig maradnak. Télire a sarkvidéki szélviharok elől a kontinens belsejébe, délebbre költöznek. Ez az állandó észak–dél irányú vándorlás határozza meg anyagi kultúrájuk számos vonását is.

Vándorlásaik során szállítóeszközként elsősorban szánt használnak, mely elé általában több szelídített rént fognak. Egy-egy család több szánnal is rendelkezik, ezek típusa és rendeltetése is eltérő. A szánkaraván felállításakor a szánok meghatározott sorrendben követik egymást. Elöl megy az öltözékeket szállító szán, ezt követik az ételeket, házi edényeket és egyéb tárgyakat szállító teherszánok. A szánok szerkezete, felépítése aszerint változik, hogy milyen célra használják. A férfi szánok alacsony háttámlájúak, azokat oldalt ülve hajtják a férfiak. A női szánok magas háttámlájúak, annak dőlve ülnek a szánon a nők és a gyerekek. A bálványok szállítására egy külön, csak erre a célra használatos, ládával felszerelt szánt alkalmaztak. Közlekedési eszközként télen használtak még hótalpat és prémmel bevont sílécet is, nyáron pedig csónakot.

Általában szétszedhető, vázas szerkezetű, kúpos sátorban laknak, melyet nyáron nyírkéreggel, télen kétrétegű rénbőrrel borítanak. A szibériai sátrakat a támasztó oszlopok egymáshoz erősítésének módja és a nyílt tűzhely feletti bográcstartó szerkezet elhelyezése szerint csoportosítják. A szamojéd típusra jellemző, hogy két-három tartógerenda képezi a vázat, melyek legfelül vagy kötéllel vannak összefogva, vagy pedig az egyik oszlop a másik ágas villájába van ferdén behelyezve. A ferdén egymáshoz kötött tartógerendákra kör alakban még 25–40, alul kihegyezett karó kerül. Ezek hossza 5-7 m között ingadozik, minél többet állítanak fel belőlük, annál nagyobb a sátor alapterülete. Középen, négyszögletes fakeretben, újabban egy vaslemezen ég a tűz. A bográcstartó szolgafa két speciális vízszintes gerendához van rögzítve, melyek közül az egyik a sátor ajtó közeli vázához, a másik egy, a vázhoz erősített függőleges rúdhoz van illesztve. A tűzrakás az asszonyok feladata. A hálóhelyek, azaz a földre terített rénbőrök a sátor két oldalán, a bejárattól jobbra és balra találhatók. A szamojéd típusú sátrakra jellemző, hogy a jobb oldal a sátor előkelőbb része, a tűz előtti tér egyfajta semleges övezet, míg a tűz mögötti részen található a sátor szakrális zónája, ahova nőknek belépni tilos. A sátorban mind a benne lakóknak, mind használati tárgyaiknak szigorúan meghatározott helye van. A bejárathoz legközelebb található a háziasszony helye és holmija: bundája, ruhái, varrókészlete és a kidolgozásra váró bőrök. Mellette van a még pólyás gyerek helye, aki ideje nagy részét bölcsőben tölti. Ezután következik a férj helye. Itt tartja vadászfegyvereit, személyes használati tárgyait és ruháit. A férj másik oldalán alszanak a már nagyobb gyerekek, s ha vannak, legbelül a vendégek. Ezután a konyhai felszerelések, majd az alacsony étkező asztalka következik, végül pontosan a bejárattal szemben a sátor szent helye. Itt őrzik bálványaikat, azaz segítő szellemeiket. Minden nyenyec rendelkezik egy személyes segítő szellemmel (hehe), amit állandóan magánál tart. Ezek lehetnek különleges alakú kövek, ember formájúra faragott fadarabok, melyeket vászonba csavarnak és rénbőrből varrt tokban tartanak. A segítő szellemet tulajdonosának nemcsak őriznie, hanem táplálnia és gondoznia is kell.

A rénszarvas a nyenyec ember számára nemcsak a gazdagság forrása, hanem szinte minden szükségletének is a biztosítója. Húsa az alapvető élelem, melyet nyersen, szárítva és főzve egyaránt fogyasztanak. A húson kívül fontos táplálék a rénzsír is. Kedvenc csemegéjük a fiatal rén szarva. A halász- és vadászzsákmány csak kiegészítő ennivaló. Halászattal leginkább nyáron foglalkoznak, amikor csordáikkal északon, a Jeges-tenger közelében tartózkodnak. A nyenyecek ruháikat, lábbelijüket, fejviseletüket, zsákjaikat is rénbőrből készítik. Télen rendszerint kétrétegű bundát hordanak, a belső réteget szőrével befelé, a felsőt szőrével kifelé. A női bundákat a széleken geometrikus minták díszítik. A rénszarvas csontjából szerszámnyeleket, inából cérnát, kötelet készítenek.

A nyenyecek apajogú társadalmára jellemző, hogy nemzetségi alapokon szerveződött. Nemzetségeik két frátriát alkottak. Az egyikbe eredetileg az ősszamojédok utódai, a másikba a magukba olvasztott szibériai őslakók tartoztak. A házasság mind a nemzetségen, mind a frátrián belül tilos volt. Ezt a szokást ma már nem tartják be olyan szigorúan, bár a nemzetségbe való tömörülés nyomai szinte napjainkig fennmaradtak. Ma a nyenyecek szálláshelyeiket már családonként állítják fel. Nemzetségneveiket ma főleg vezetéknévként használják.

A nyenyecek vallása természetvallás. Istenek sokasága népesíti be az eget, a földet, és az alvilágot. A világot a főisten, Num hozta létre. Fia, Nga a föld alatti világ ura és egyben a halál istene. Jaminju a földanya, az ő feladata a szülés elősegítése. Szelleme van minden erdőnek, víznek, nemzetségi területnek, sőt a sátrakban égő tüzeknek is. Védőszellemeiket faragott bálványok képében ábrázolják, és rendszeresen áldozatot mutatnak be tiszteletükre. Ezek egyéniek és közösségiek egyaránt lehetnek. Ismerik az étel-, az ital-, a tárgyi és a véres áldozatot.

A nyenyecek többféle sámánt (tágyibe) is megkülönböztetnek. Csak a legnagyobb sámánok képesek a főistennel érintkezni, vagy a halottakat feltámasztani. Tudnak a levegőben repülni, a víz alatt úszni, eljutni az égbe, vagy alászállni az alvilágba. A kisebb sámánok gyógyítanak, jósolnak, elveszett tárgyakat találnak meg, míg az alsó kategóriába tartozó sámánok csak az álmok magyarázatára képesek. A hiedelmek szerint a nyenyec sámán általában öröklődő képességgel születik, s ehhez csak eltanulja a családi, vagy híresebb sámánok mesterségbeli fogásait. A sámánjelöltek feladata fából elkészíteni saját segítőszellemeiket, amelyek különféle állatok, kígyók lehetnek. Hitük szerint ezek a szellemek a sámán engedelmes alattvalói lesznek. A sámánjelöltek a révülés könnyebb elérése érdekében különböző izgatószereket fogyasztanak: például borókabogyót, légyölő galócát. Férfiak és nők egyformán lehetnek sámánok. Megkülönböztetnek jó és rossz sámánokat is. A jó sámánok erősek, csak jót cselekednek. Rosszat csak a gyönge sámánok csinálnak, mert ők másképpen nem tudják bebizonyítani erejüket. A sámánnak önmagában nincs hatalma, ezt csak a neki segítő szellemek adják meg. A meghaltak lelkeit a nyenyeceknél is a sámánok segítik át a túlvilági életbe. A jó sámánok jó helyre viszik a lelkeket, ahol az elhunytak lelkei nem lesznek öregebbek, frissességük visszatér, jómódba kerülnek. A rossz emberek lelkei, a rossz sámánokkal együtt a földön maradnak, mocsarakban, lápokban és a vizek fenekén élnek tovább. A sámánkodás egyik legfontosabb eszköze a sámándob, amely a nyenyeceknél általában rénszarvas bőrből készül, de csak az egyik oldalon van bevonva, a másik oldalon fából, fémből, vagy bőrből készült fogantyúja van. Dobverőjük szarvas-, kutya-, vagy nyúlbőrrel bevont lapátka. Bár régen a sámánoknak külön viselete volt, ez a 19. századra már eltűnt a gyakorlatból. Arcukat régen bőr-, vagy vászontakaróval borították. Tovább fennmaradt viszont a speciális sámánsapka, ami szintén szarvasbőrből készül, széle vörös vászonnal van beszegve, és körös-körül színes csík lóg le róla. Ezek a csíkok tele vannak aggatva fémlemezekkel, fémgombokkal, fog- és csontdarabokkal. Bár a sámánhagyományok mára sokat veszítettek régi erejükből, a sámánhit és vele együtt a sámánok ma is fontos részét képezik a pravoszláv vallással átszőtt nyenyec hitvilágnak.

Oroszország északi nemzetiségei közül jelenleg a nyenyecek létszáma a legnagyobb. Az anyanyelvét beszélők aránya is náluk a legmagasabb. Ez azzal magyarázható, hogy a rénszarvastenyésztés, ami a nyenyec kultúra gazdasági alapja, a 20. század minden romboló tendenciája ellenére lényegében meg tudta őrizni hagyományos formáját. Ez a termelő tevékenység teljes egészében a nyenyec őslakosság kezében maradt.

(Kerezsi Ágnes)