Az rtf-változat letölthető innen

Igeragozás

Forrás: BG: 55–56, 91.

A személyragok eredete:

A finnugor nyelvekben általában az első és második személy (Sg1, Sg2, Pl1, Pl2) személyragjai személyes névmási eredetűek. A harmadik személyt (Sg3, Pl3) az igető vagy egy igenévképzős alak fejezi ki.

• A magyarban az indeterminált (általános, alanyi) ragozásban Sg3-ban leggyakrabban a puszta igető áll. Nyelvjárásokban, illetve régi írott forrásokban előfordul azonban -n személyragos alak is: lesz ~ lészen, megy ~ megyen, tesz ~ teszen. Az -n személyrag igenévképzőből ered (a cseremiszben ma pl. határozóiigenév-képző: ilen ’élve’, a régi magyarban a befejezetlen melléknévi igenév képzője volt az -n). A Pl3 -nak/-nek ragjában ez az -n és a -k többesjel áll egymás mellett.

• A vogulban és a permi nyelvekben a Sg3 személyrag igenévképzői eredetre tekint vissza.
• Az osztjákban az igető és a jelenidő-jel fejezi ki általános ragozásban az Sg3 személyt.
• A cseremisz nyelv Sg3 személyragjai részben a befejezetlen melléknévi igenévképzővel hozhatóak kapcsolatba, más esetben pedig a tő egy módosult változatával fejezik ki ezt a számot/személyt.
• A balti finn nyelvek Sg3 személyragja szintén befejezetlen melléknévi igenévképzőből fejlődött ki.

A determinált és indeterminált ragozás:

Az uráli nyelvek közül az ugor nyelvek, a mordvin, valamint a szamojéd nyelvek megkülönböztetnek általános (indeterminált, alanyi) és határozott (determinált, tárgyas) ragozást. Az említett nyelvek igeragozásában sok eltérő vonást találunk, emiatt arra gondolhatunk, hogy a ragozás kettőssége már a nyelvek szétválása után teljesedett ki. Az Sg3 kettőssége azonban már az uráli alapnyelvben is megvolt. A tárgyra utaló alakok esetében Sg3-ban egy *-s rag rekonstruálható. Ez könnyen kimutatható az indeterminált−determinált kettősséget alkalmazó nyelvekben, de nyomai megvannak más finnugor nyelvekben is.

Személyrag nélküli alakok	Személyragos alakok
m. néz	nézi
v. toti ’hoz’	totite ’hozza’
o. tet ’eszik’	tette ’eszi’
md.E. kundi ’fog’	kundasi ’fogja’

A tagadó igeragozás:

Az uráli nyelvek jellemző sajátossága, hogy a tagadást és a tiltást külön igével fejezik ki. Az alapnyelvben valószínűleg két tagadó tő lehetett az *a és az *e. (pl. fi. en elä ~ cser. om ile ’nem élek’ a finnugorban az *e a cseremiszben az *a tagadótő folytatásai élnek). A tagadó igeragozás sajátossága, hogy a ragozás során a főige nem változik, a tagadó ige kapja meg a személyragokat, valamint az idő-, mód- és számjeleket.

A magyar az egyetlen finnugor nyelv, amelyben egyáltalán nincsen tagadó igeragozás. Feltehetőleg későbbi nyelvi hatások nyomán tűnt el belőle.

A magyar igei személyragok eredete:

Az igei személyragok a finnugor nyelvekben a Sg3 és Pl3 kivételével személyes névmási eredetűek (*mV, *tV, többesszámban + *k többesjel) Az ősmagyar korban azonban minden személyre kiterjedően kialakult a determinált−indeterminált ragozás kettőssége. Ekkor a Sg1 -m (←*mV) és a Sg2 -d (←*tV) ragja átkerült a determinált ragozásba, az indeterminált alakok pedig személyrag nélkül maradtak. (A determinált ragozás Pl1 alakjában azonban nincs személyes névmási elem. Itt az u, ü *w-ből fejlődhetett, ami az uráli *-pa/-pä igenévképzőből származik: várjuk, kérjük).

Az indeterminált ragozásban tehát új ragokra lett szükség:

• Sg1: (pl. várok, kérek) valószínűleg a finnugor *kk deverbális névszóképzőből (igenévképzőből) keletkezett.

• Sg2: Az -l feltehetően az -l igenévképzőből alakult ki névszói-állítmányi használat során, az -sz személyrag is igenévképzői eredetre tekint vissza. Az -l deverbális képző − néhány nyelvben igenévképző − több rokon nyelvből is kimutatható. A magyar -sz képző az uráli *-ś igenévképzőből származhat, melynek használata a rokon nyelvekben igen széles körű.

• Sg3: leggyakrabban a puszta igető fejezi ki.

• Pl1, Pl2, Pl3: valószínűleg az egyes számú személyragokból alakultak ki a *k többesjel felvételével.