Az rtf-változat letölthető innen

A módjelölés

Forrás: BG: 53, 87–89.

Két módjel rekonstruálható az alapnyelvre:

• *-ne

A jel folytatása az ugor nyelvekben − tehát a magyarban is (-na/-ne, -ná/-né) − feltételes módot jelöl, a cseremiszben óhajtót, a finnben és a lappban potenciálist (lehetőségit). Ezek szerint a jel funkciója még nem kristályosodott ki az alapnyelvben. Valószínűleg az óhajtó mód jelölése volt a legősibb funkciója.

A feltételes mód a magyarban, pl.:

	általános	határozott
Sg3.	tanulna	tanulná
Sg3.	nézne	nézné

A lehetőségi mód a finnben, pl.:

Sg1.	lienen ’talán vagyok’
Sg2.	lienet ’talán vagy’
Sg3.	stb.

Az óhajtó mód a cseremiszben, pl.:

	1. konjugáció	2. konjugáció
Sg1.	tolnem ’jönni óhajtok’	ilçnem ’élni óhajtok’
Sg2.	tolnet ’jönni óhajtasz’	ilçnet ’élni óhajtasz’
Sg3.	stb.

• *-k

A felszólító mód jele több finnugor nyelvben, valószínűleg azonos a *-k jelenidő-jellel. A balti finn nyelvek, a mordvin és a lapp ismeri. Fi. tule' (nyj. tulek) ’gyere’, tulkaa ’gyertek’.

Az obi-ugoroknál, a permi nyelvekben és a cseremiszben nincs külön jele a felszólító módnak. Cser. tol 'gyere', ile 'élj'. Ezekben a nyelvekben puszta igető jelöli a felszólítást. Ez is alapnyelvi eredetű lehet. A magyar puszta igetöves felszólítás emléke lehet a jer, jövel alak. Az ősmagyar kor kései szakaszában találták fel a *-j felszólítómód-jelet. (Korábban ezt az alapnyelvi *-k jelből vezették le.) Rédei Károly szerint finnugor *-j kicsinyítő képzőből származik, ami a vokatívuszban is használatos volt, a vokatívusz és a felszólító mód kapcsolatára pedig igen sok példánk van.