Az rtf-változat letölthető innen

A birtokjelölés

Forrás: BG: 52–53, 86–87.

• indoeurópai nyelvek:

analitikus − latin casa mea, német mein haus, orosz moj dom 'az én házam'

• finnugor nyelvek:

szintetikus − birtokos személyjelekkel (személyes névmási tövekből: *mV, *tV, *sV)

V = magánhangzó (a latin vocalis-ból)

A névmási tövek birtokos személyjelezésre történő felhasználásában a finnugor nyelvek azonos módon járnak el, ugyanakkor nagy az alaki változatosság és a különböző toldalékok sorrendbelisége is változatos, ezért feltehető, hogy az alapnyelvi kezdetek után a rendszer még a nyelvek önálló életében is sokat alakult. (Nem valószínű azonban, hogy a zürjén−votják, erza−moksa stb. késői nyelvi szétválások után még alakult volna, az is feltehető, hogy csak úgy spontán változatos.)

A birtokos személyjelek és esetragok sorrendje:

1. ugor nyelvek: tő+birtokos személyjel+esetrag (m. házamban)

2. mordvin+balti finn nyelvek: tő+esetrag+birtokos személyjel (fi. talossani ’ház+ban+m’)

3. átmeneti nyelv, mindkét sorrend előfordul: lásd lejjebb a cseremiszt

Az ugor nyelvekből is kimutatható a 2. típus. Ennek bizonyítékai a magyar nyelvben:

• régi magyar: Sarwaratta (Sárváratta~Sárvárában)

• nyelvjárási: éfiattam, éfiattad, éfiatta − 'fiatal koromban, fiatal korodban' stb.

• névutók: mellettem, mögéd stb.

A magyarban a névszóragok túlnyomó többsége a birtokos személyjelek megjelenése után alakult ki, ezért jellemző ma az 1. típusú sorrend.

Az alapnyelvben a tő+esetrag+birtokos személyjel sorrend (2. típus) lehetett a jellemző.

A cseremiszben az esetektől függ a sorrend

1. A latívusz, az illatívusz és az inesszívusz megelőzi a birtokos személyjelet

2. A többi eset nem

(lásd a cseremisz 3. olvasmány szövegét)

A cseremisz birtokos személyjelek:

Sg. 1. -m, -em

Sg. 2. -t, -et

Sg. 3. -že, -žo, -žö, -ž, -še, -šo, -šö, -š

Pl. 1. -na

Pl. 2. -δa, -ta

Pl. 3. -št