6. 1. 3. 1. Az iskolai antiszociális agresszió fajtái

Mint említettük, az iskolai agressziónak pedagógiai szempontból két változata mindenképpen leírható: felismerhetjük a szituatív és az időben elhúzódó agressziót. A szituatív agresszió sajátossága az átmenetiség, a hevesség. Lényege, hogy egy-egy tanuló (ritkán csoport) a helyzetet érzékelve nem tud agresszív indulatain uralkodni. Ez a külső szemlélő számára sokszor alig érthető, hiszen egy radír elvétele, az asztalon a füzetek ide-oda tologatása, egy-egy szemvillanás gyakran valóságos robbanást okoz. Most nem érdemes azon gondolkodnunk, hogy fontos-e egy radír, miért nem mindegy, hogy öt cm-rel nagyobb vagy kisebb a felszerelésének való hely az asztalon, a padon, nem értette-e félre a gyerek a szemvillanást – az agresszivitás megjelenik. Az agresszív személy ilyenkor a saját jogosnak tartott érdekeit védi, elveszti az ítélőképességét, se lát, se hall, ráadásul egyáltalán nem kell, hogy a támadó az agresszív gyerekek közé tartozzék. A robbanás sokszor nem is a megnevezett indok miatt, olykor egyszerűen csak a megnevezett ok után következik be, egyszerűen csak „betelt a pohár”.

Nem ismeretlen az iskolában az a helyzet, mikor a gyerek még nem tud indulatain uralkodni, amikor még olykor „elveszti a fejét”. Ezt a látványt, amellyel már mindannyian találkoztunk, és amely az állati agressziós formákhoz nagyon hasonló, az etológus így írja le: „A fenyegető vagy támadó személy felegyenesedett testtartást vesz fel, kezét felemeli, gyakran ökölbe szorítja. E jól látható gesztusokat az idegrendszer vészreakciói kísérik. Kitágul a pupilla, felgyorsul a szívverés és a légzés, adrenalin kerül a vérbe. A szervezet mintegy harcra készen áll. A fenyegető testtartást gyorsan követheti a támadás: ütés, rúgás, harapás, birkózás formájában” (Csányi Vilmos, 1999, 687. p. ) A fizikai erőszakot gyakran verbális és szimbolikus erőszak is kiegészíti. Ilyenkor még az is előfordul, hogy az agresszió azonos státuszú, de jobb helyzetben levő (például idősebb, erősebb diák), személyi többletekkel (több tudás, hatalom) levő személyek (például pedagógus) ellen irányul. Bizonyára összefügg ez azzal, hogy a diákok még nem tudnak agresszív ösztönkésztetéseiken uralkodni, akkor is vállalkoznak az őket elöntő düh vagy félelem hatására az agresszióra, ha „józan” állapotban nyilvánvaló lenne számukra, hogy csak vereséggel kerülhetnek ki a helyzetből. A fizikai agressziót helyettesítő verbális (csúnyán, esetleg csúnyát, becsmérlőt kiabál vagy éppen sziszeg), szimbolikus agresszió (kiköp, nyelvet nyújt) inkább akkor jelenik meg, amikor a gyerekek már tanulják (ha még nem is tudják kifogástalanul) agresszív ösztönkésztetéseiket kezelni.

A szituatív agresszió leggyakoribb oka a szükségleti frusztáció. Az iskolában elsősorban a következő szükségletek frusztrációjára gondolhatunk: a biológiai alapszükségletek (mozgás, táplálkozás, ürítés, hőszabályozás, oxigén ellátottság), a szociális biztonság szükséglete, az expolorációs szükséglet (kiváncsiság), a kompetencia (megfelelőség)érzés szükséglete. Elképzelhető tehát tanulói agresszió, ha a teremben elfogyott az oxigén, ha nagyon meleg van; ha a gyerekek az órán vagy a szünetben unatkoznak; ha félnek; ha indokolatlan elvárásokkal szembesítik őket; ha rendszeresen érkezik a jelzés, hogy társaik vagy a tanárok nem fogadják el őket, hogy teljesítményeik nem megfelelőek stb.

Az iskolai agresszió másik csoportja időben elhúzódik, ez a bullying, azaz a tanulók közötti olyan erőszak, amely az ismételt fizikai és verbális összecsapásokban, a testi-lelki gyötrésben, szekálásban, szélsőséges esetben kirekesztésben jelenik meg. A hazai iskolákban sem ismeretlen a tanulók közötti erőszaknak ez a változata.

2004-ben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 505 tanulót vizsgáltak bullying kérdőívvel. Az 505 tanulóból 132 diák jelezte, hogy társai rendszeresen bántalmazzák. A bántalmazás típusát tekintve leggyakoribb a csúfolás, (100%), a bosszantás, cukkolás (72,2 %) és a tárgyak elvétele (26,5 %). 20 % alatti gyakorisággal szerepelnek még a következő bántalmazások: nem barátkoznak velem, megvernek, kihagynak a játékból, fenyegetnek, zsarolnak. (Figula Erika, 2004)

2003-2004-ben vizsgált 403 11-18 éves korú tanulók 89,6 %-ának volt negatív iskolai élménye. Az általános iskolai korosztály negatív élményeinek egyharmadában a sérelem okozók kortársaik voltak. Az általános iskolai tanulótársaktól elszenvedett sérelmek tartalmát tekintve azonos arányú (13,9 %) a verbális agresszió, a súlyos fizikai agresszió, a baleset és a bizalommal való visszaélés. A lányoknál a legnagyobb arányú a verbális agresszió és a bizalommal való visszaélés, a fiúknál a súlyos fizikai agresszió és az enyhe fizikai agresszió vezet. (Hunyady Gyné – M. Nádasi M. – Serfőző M. , 2006)

Az agresszió e fajtája mögött nem aktuális düh vagy félelem van, hanem felsejlik a szándékos bántás, gyötrés motívuma, az ok ezekben az esetekben tehát nem az érzelem vezéreltség, hanem a megfontoltság. Instrumentális agresszióról van szó, valaminek a megszerzése a cél. Ez lehet egyszerűen mobiltelefon, pénz stb. Megszerzéséhez nem ismert más megoldás, vagy éppen hogy ilyen stratégia ismert ( a felnőtt vagy média által megismert modellszemélyek követése). Az ő esetükben is ott vannak, lehetnek régen átélt dühök, félelmek a háttérben, de az azokon való úrrálevés, azok megelőzése érdekében, lelki egyensúlyuk megteremtése érdekében dolgozták ki az agresszív stratégiát. Ilyen esetekben az agresszió az instrumentális erőszak egy sajátos formájának tekinthető.

Az agresszív megoldások mögött legtöbbször a család és a tömegkommunikáció hatását keressük. A család szerepe különösen azért jelentős, mert a gyerek itt ismeri meg a különböző probléma megoldási módokat, s ha az agresszióra lát példát, a szülők iránti szeretete, a tőlük való félelme egyaránt segítheti a negatív minta követését, személyiségbe való beépülését. Vizsgálatok bizonyítják, hogy a tömegkommunikáció által megismert agresszív megoldásokat a gyerekek obszervációs (megfigyelés útján történő) tanulás során megtanulják, de nem mindannyian alkalmazzák. A nem-alkalmazás feltétele más megoldások megismerése, a normatudat és a lelkiismeret.

Az iskolai erőszak másik csoportja a pedagógusoktól a tanulók felé irányul. A nevelés történetében az iskolában a gyermekek testi fenyítése az oktatás velejárója, a fegyelmezés természetes módja volt, a testi fenyítés tilalma nem régi, és ma sem általános.

A testi fenyítés tilalma Európában először Lengyelországban jelent meg (1783), a XIX. században Hollandia, Törökország, Luxemburg, Olaszország, Belgium, Ausztria, Franciaország, a XX. század első felében a Szovjetunió, Norvégia , Románia, Japán, Kína és Portugália, a XX. század második felében a többi európai ország is megtiltotta gyerekek iskolai testi fenyítését. Utolsóként Nagy-Britannia vállalkozott erre, 1986-ban csak az állami, 1992-ben valamennyi iskolában betiltották a testi fenyítést. Az Egyesült Államokban, Kanadában a mai napig nincs ehhez kapcsolódó egységes szabályozás. (Boreczky Á. , 1999. 772-773. )

Az Egyezmény a gyerekek jogairól c. ENSz dokumentum (1990) – amelyhez Magyarország is csatlakozott – kimondja, hogy a gyereket meg kell védeni az erőszak minden formájától.

Magyarországon az 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról 10. §-ának 2. cikkelye így fogalmaz: „A gyermek, illetve a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben. A gyermek és a tanuló nem vethető alá testi fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen megalázó büntetésnek és bánásmódnak. ”

Jelenleg nálunk a tanári agresszió elsősorban verbális (megalázás, megszégyenítés stb. ) és nagy arányban a tanulók értékeléséhez kapcsolódik, bár a fizikai erőszak a mai napig nem ismeretlen. (Hunyady Gyné – M. Nádasi M. – Serfőző M. , 2006)

Ezt mutatják az előbb idézett, a 2003-2004-es tanévben vizsgált 403 (általános és középfokú képzésben tanuló) diáktól származó adatok a pedagógusoktól elszenvedett sérelmeikkel kapcsolatban. A 11-18 éves tanulók az értékeléshez kapcsolódó sérelmeken kívül (178 egyéb sérelem) a legnagyobb arányban a tanárok verbális agresszióját (18%), enyhe fizikai agresszióját (17,4 %), súlyos fizikai agresszióját (11,2 %) említik.

A pedagógusokat érő agresszióval foglalkozó kutatás még nem ismeretes, bár a tapasztalat már erre a jelenségre is mutat példát. Egyre többször panaszkodnak a pedagógusok a tanulók durva „beszólásaira”, non-verbális megnyilatkozásaira, s az is előfordul már, hogy szülők fenyegetőznek. Ugyancsak nincs kutatás arra vonatkozóan, hogy a tantestületen belüli agresszivitás, pszichoterror, a mobbing hogyan jelenik meg.