6.3.2. A konfliktusok fajtái

A konfliktusok – közös jellemzőik ellenére – nem egyformák. Tartalmuk, szereplőik, hatásuk és még számos szempont szerint megkülönböztethetjük őket. Ezt a megkülönböztetést mindegyik tudományág saját nézőpontjából el is végzi, s ez részben eltérő, részben átfedő tipológiákhoz vezet.

Tanulmányi szempontból talán nem is szükséges ezeket mind ismerni, de ha személyes életünkben vagy majdani professziónk gyakorlásában szükségét érezzük a konfliktusok tudatos kezelésének, megoldásának, akkor fel kell ismernünk az összeütközések természetét, eredetét, meg kell tudnunk különböztetni egymástól.

Anélkül, hogy akár csak a legismertebb csoportosításokat bemutatnánk, felsorolunk néhány alapvető szempontot, amelyek szerint megkülönböztethetők a konfliktusok.

· A konfliktust teremtő társadalmi helyzetből fakadó eltérések is többfélék lehetnek:

Ø nagy társadalmi csoportok közötti összeütközések (un. makrostrukturális konfliktusok). Például: összetűzések etnikai csoportok, vallási közösségek, gazdasági érdekkörök között; életkori társadalmi csoportok, generációk, vagy a nemek közötti konfliktusok.

Ø olyan csoportokban kialakuló konfliktusok, amelyekben a tagok közvetlenül ismerik egymás, még pedig nem egyetlen szerepben, hanem individuális egyediségükben, az összetűzésekben személyes tulajdonságaik, magatartásuk is közrejátszik. Tipikus példák a csoportban megjelenő rivalizálás, féltékenység. (A szociológia szaknyelvén ezeket hívják mikrostrukturális eredetű konfliktusnak.) Szinte valamennyi, a nagy csoportok közötti összeütközésnek megvan a mikrovilágban a megfelelője: a szülők és serdülő gyermekeik közötti összecsapásokban nem nehéz felismernünk a generációs ellentéteket; a házastársak kapcsolatának megromlásában sokszor a különböző társadalmi rétegből származó feleknek a nemek szerepére vonatkozó végletesen eltérő nézeteinek van döntő szerepe; amint súlyos konfliktusokhoz vezet kiscsoportokban is a különböző etnikai csoportokhoz tartozó csoporttagok közötti kölcsönös előítélet-láncolat.

· Eltérő konfliktusok alakulhatnak ki az emberek között attól függően is, hogy a köztük lévő kapcsolatnak milyen funkciója van az életükben.

Ø Gyakran szül konfliktust az alá-fölérendeltség, az emberek közötti hatalmi viszony.

A hatalom, egyik közismert megfogalmazása szerint, azt jelenti: az egyik ember képes elérni, hogy a másik megtegye azt, amit nem akar, illetve ne tegye meg azt, amit pedig nagyon szeretne. A konfliktus forrása nyilvánvaló: az egyik félnek erős belső késztetései ellen kell cselekednie, s másiknak megvannak az eszközei ennek kikényszerítéséhez. A konfliktus-helyzetnek ez a lényeges, s ez független attól, hogy a hatalom hivatalos, intézményes vagy informális, spontán létrejövő alá-fölérendeltségből fakad.

Ø A kapcsolatok az ember életében lehetnek egy-funkciósak vagy multifuniconálisak. Vagyis lehetséges, hogy az adott reláció csak egyetlen szempontból fontos a személy számára, ezért elhúzódó vagy mély konfliktus esetén viszonylag könnyen felszámolható (pl. gazdasági társulásban a felek közötti egyetértés hiánya miatt veszteséges lesz a vállalkozás, felszámolható vagy új piacot kereshetnek stb. Ha például az egyetemi hallgató konfliktusba kerül az egyébként szabadon választott oktatóval, a következő szemeszterben választhat mást, vagy mehet máshoz vizsgázni vagy abba is hagyhatja a kurzust s máskor szerezheti meg a kreditet. Vagyis viszonylag könnyen megszüntetheti a konfliktusos kapcsolatot. Nincs ez így abban az esetben, ha a felek életében kapcsolatuk több funkciót tölt be, s valamelyik miatt összeütközésbe kerülnek. Jellegzetesen ilyenek a családi kötelékek, ezekből sem a szülőnek, sem a gyermeknek nem lehet könnyen kilépni, a konfliktusok megoldásának más módját kell választaniuk.

· Gyakran a konfliktusok felismerésében, tudatosulásában van nagy különbség.

Ø Szerencsés esetben a felek az ellentétekről alkotott nézetei reálisak. Mind a konfliktus súlyát, mind összefüggéseit helyesen ítélik meg. Ez jó alap lehet az összeütközés elkerülésére vagy konfliktus-helyzet együttes megoldására.

Ø Sokszor előfordul azonban, hogy a konfliktus szereplői tévesen ítélik meg az összetűzés okait vagy helyzetérzékelésük éppenséggel teljesen téves: nincs is igazi konfliktus.

Gyakran előfordul pl. fiatal házasok között, hogy egyikük feltételezi, társa érzelmei kihűltek, mert ragaszkodásának nem adja külső jeleit, s e tekintetben teljesen megváltozott kapcsolatuk kezdeti időszakához képest. Nem tudja, hogy másról is szó lehet: eltérő neveltetésük abban is megnyilvánulhat, hogy ki mit „tanult” saját korábbi családjában a házastársi érzelmek kimutatásának formáiról. S mivel ezt nem tudja, nem is beszélnek róla, megbántottságában, sértettségében viselkedésével kiváltja a valódi konfliktust.

· Amint más összefüggésben már beszéltünk róla, a konfliktusok megnyilvánulási formájukat tekintve is különböznek.

Ø Hosszú ideig rejtve maradhatnak, lappanghatnak. (Ebben a szakaszban a felek az ellentétet rendszerint már érzékelik, felismerik, de nem beszélnek róla, nem tesznek megváltoztatásáért, gyakran önmaguk előtt is leplezni igyekeznek.)

Ø A nyílt konfliktusok viselkedésben, cselekedetekben, tevékenységben nyilvánulnak meg (manifesztálódnak).

§ Az emberek közötti kapcsolatokban igen gyakran szóbeli összecsapásoknak lehetünk tanúi. A nézet- és véleménykülönbségek elérnek egy kritikus mértéket s ha fontossá válik ez a különbség (pl. a háttérben meghúzódó érdekek miatt), akkor a szóbeli összeütközés szinte elkerülhetetlen. Vagy direkt formában, vagyis közvetlenül egymással vitáznak, vagy indirekt módon, amikor bevonnak a konfliktusba egy harmadik személyt, hogy így jussanak közelebb céljaikhoz.

A családban ilyenkor gyakran a gyermek az áldozat: a szülők gyakran rajtuk keresztül akarják a másik felet bántani, zsarolni stb.

§ Ha a konfliktus cselekedetekben tör utat, akkor fizikai agresszió formájában irányulhat tárgyra és személyre. (Gyakori például az ellenérdekű fél tárgyainak megrongálása vagy magának a konfliktusban részt vevő személy ellen irányuló tettlegesség. Sok gyerek él át hasonló helyzetet válófélben lévő szülei konfliktusában.)

A cselekedetben, tevékenységben manifesztálódott összeütközések másféleképpen is megkülönböztethetőek attól függően, hogy mi a cél. Lehetséges, hogy valakinek a cselekedete a)célja mielőbbi elérését, az ellenfél megelőzését szolgálja s ennek érdekében valamilyen előnyt próbál magának szerezni; b)a másikat gátolja céljai megvalósításában úgy, hogy útjába akadályt gördít; c)az ellenfélnek kifejezetten, tudatosan kárt okoz, hogy céljait el ne érhesse.

Nézzünk egy iskolai példát! Tételezzük fel, hogy dolgozatíráskor az egyik gyerek mindenképpen szeretné riválisát legyőzni, sikeresebb dolgozatot akar írni. Az a) esetben megpróbál puskázni, így biztosítja a jelest. A b) esetben észreveszi, hogy legyőzendő társa segítséget kér, a tanár éppen a terem túlsó végében van, de ő úgy tesz, mintha semmit sem látna, s nem is lenne segédeszköze. A c) esetben viszont épp ellenkezően: maga keresi a lehetőséget, hogy riválisának átadhassa az elrontott, hibás megoldásokat tartalmazó puskát. Nem szorul magyarázatra, hogy a konfliktus lényege, forrása mindhárom esetben ugyanaz, de a gyerek erkölcsi fejlettségét tekintve mekkora a különbség a három variáció között, s ennek megfelelően különböznie kell a pedagógus reakciójának is.

· Mindez ideig csoportok, egyének vagy egyének és csoportok közötti összeütközésekről szóltunk. Vagyis az egyénhez képest külső konfliktusokról. Létezik a konfliktusoknak egy olyan fajtája, amely az egyénen belül (intrapszichikus szinten) zajlik: különböző késztetések, vágyak, szerepelvárások, értékek és érdekek hatnak rá egyidejűleg, s neki döntenie kell közöttük. Sokszor ezek a választások-döntések szinte automatikusan lezajlanak, különösen, ha az alternatívák nem azonos súlyúak. Máskor azonban a különböző késztetések közötti választás kényszere és következményei feszültséget okoznak, olykor tartós pszichoszomatikus (=biológiai, fiziológiai okok nélküli testi betegség) tüneteket is.

Ezt a konfliktus-típust Kurt Lewin írta le legelőször, amikor az emberi cselekvést meghatározó belső erők összeütközését vizsgálta az un. pszichikus mezőben. (Lewin, K., 1975). A csoportdinamikára vonatkozó tanulmányainak magyar kiadásához írt bevezetőjében Mérei Ferenc szemléletes példákkal teszi érthetővé, hogy milyen belső konfliktusokat okozhat két pozitív vagy két negatív cselekvésre késztető erő, illetve a pozitív és a negatív erők szembenállása. (Mérei, 1975. 40-42.)

· Bárkik (egyének vagy csoportok) is azonban a konfliktusok szereplői, maguknak az összeütközéseknek az erőssége (intenzitása) nem azonos. A szakirodalomban szokás e szerint megkülönböztetni

Ø „nézeteltérést” – enyhe, valamely konkrét probléma feletti nézeteltérés; a felek érezhetik lényegesnek, de nem gondolják, hogy átszervezi kapcsolatukat;

(együtt tanító barátnők közül az egyik konfliktusba keveredik s a másik nem áll melléje, ebből enyhe sértettség származik)

Ø „összeütközést” – ez az ellentét már érinti a felek kapcsolatának szabályszerűségeit, s ezen változtatni akarnak;

(a fentiekhez hasonló esetek ismétlődnek, de féltik barátságukat, ezért egyikük kéri, hogy a következő évtől a másik épületben taníthasson, így elkerülhetik az állandó konfrontációt)

Ø „kritikus összecsapást” – a konfliktus miatt az egész kapcsolat válik kérdésessé, teljesen megszűnhet a felek közötti érintkezés;

(egy csúnya pletyka terjedésekor a barátnő nem vállalja, hogy nyilvánosan is cáfolja azt, a barátság megszakad).

· Végezetül célszerű a konfliktusokat megkülönböztetnünk aszerint is, hogy milyen a hatásuk az összeütközést elszenvedő egyénekre vagy csoportokra. Merton Deutsch sokat idézett konfliktus-kutatásaiban megkülönböztetett konstruktív (építő, pozitív) és destruktív (romboló) hatású konfliktusokat. Például:

Ø A szolidaritást erősíthetik a csoportban a külső konfliktusok, tudatosabb lesz az összetartás, háttérbe szorulhatnak az addig széthúzó egyéni érdekek, a külső nyomás addig közömbös csoporttagokat is „bajtársi” pozícióba kényszerít.

Egy sokat vitatkozó fővárosi általános iskolai tantestület tagja mesélte, hogy az egyik tanév közepe táján elterjedt a hír: az önkormányzat iskolájukra már nem állapít meg felvételi keretet, mert kevés a gyerek, a következő ősztől már eggyel kevesebb iskola működik majd a kerületben. Ekkor addig soha nem tapasztalt összefogás alakult ki a pedagógusok között, hogy megmentsék az intézményt, bebizonyítsák, hogy a dislexiás (olvasás tanulási nehézségekkel küzdő) gyerekekkel speciálisan foglalkozó iskolának (mellesleg saját munkahelyüknek) kell megmaradnia. Tanulmányokban elemezték a tíz éves iskola eredményeit, nyílt napokat szerveztek „terven felül”, összefogtak a szülőkkel, beosztották, ki hova fordul petícióval stb. Az iskolákat végül összevonták, de ennek az intézménynek a bázisán, s megmaradhattak a sajátos pedagógiai profil mellett is.

A konfliktusoknak ez a hatása manipulációra is alkalmas: előfordul, hogy a csoport valamely tagja vagy vezetője azért gerjeszt összeütközést külső személyekkel vagy csoportokkal, hogy a belső feszültségeket elnyomja. A történelemben gyakran előfordult makroszinten is az ellenségkeresés, a háborús hisztéria.

Ø Egymás megismerése szempontjából is pozitív hatású lehet a konfliktus a hosszabban együtt élő csoportok tagjai számára is. Sokszor a csoporttagok igényei, szükségletei egy-egy összeütközésben válnak mindenki számára világossá, eldőlhet, ki tudják-e, ki akarják-e elégíteni azokat.

Egy hatodik osztályba – költözés miatt – új fiú érkezett. Nehezen illeszkedett be, az összeütközések egyre gyakoribbá váltak. A fiú egyre gyakrabban enyhébb-súlyosabb formában sértegette osztálytársait, akik kezdték ezt megelégelni s teljesen magára hagyták. Végül már senki sem szólt hozzá, semmiben nem segítették, levegőnek nézték. A gyerek rövidesen „beteg” lett: otthonról elindult, az iskolába nem érkezett meg. Az osztályfőnök – kissé későn – felfigyelt a problémára, s próbálta megérteni és megoldani a helyzetet. Végül a kulcsot egy kockázatos tisztázó beszélgetés adta a kezébe: szembesítette a fiút és az osztályt: mondják el egymásnak, mi bajuk van egymással. Ekkor derültek ki a fentiek is, no meg az is, hogy az új gyerek régi osztálya futballcsapatának legjobb centere volt, itt még labdába sem engedték rúgni. A megoldást most már könnyebb volt megkeresni.

Ø Egymással versengő csoportok, szervezetek is konfliktusban tudják igazán reálisan erejüket felmérni, s ennek nyomán kialakítani együttműködési formáikat.

Ø A konfliktusoknak rendkívüli szerepe lehet az egyén szocializációjában: az összeütközésekben átélt erős hatású tapasztalatok, érzelmek pozitív irányba befolyásolhatják fejlődését, későbbi magatartását.

Egy gyémántdiplomás (vagyis az iskolában negyven évet eltöltött) tanító egyszer visszaemlékezett pályaválasztási motívumaira. Elmondta, hogy kis tanyasi iskolában járta ki az elemi iskola első négy évét, s ott egy olyan tanítója volt, aki férfi létére is szinte anyai gyengédséggel tudta körülvenni a szegény, hátrányos sorsú gyerekeket, az elesetteket, s közben szilárd alapokat rakott le tudásukban is: egyikőjüknek sem volt gondja soha az értő olvasással, a szóbeli-írásbeli fogalmazással, az elemi matematikai összefüggések felismerésével és a számolással. Közben vidámak voltak, nagyon játszottak, énekeltek, ha kellett, kifestették az iskolájukat, jelmezt varrtak maguknak krepp papírból a farsangi bálra.

A konfliktus szülei és közötte alakult ki, mert szülei a második év végén elhatározták, hogy beviszik őt naponta a közeli falu nagy iskolájába. Ő ellenállt, sírt, sőt, megbetegedett. Ez volt a legnagyobb gyerekkori konfliktusa a szüleivel. Végül a szülők engedtek. Ő már akkor tudta, hogy tanítójához hasonlót akar csinálni egész életében.

A konfliktusok azonban lehetnek nagyon káros hatásúak is. A szakirodalom bemutatja a destruktív konfliktusok alaptípusait is.

Ø Azok az összeütközések, amelyekben az erőszak szerepet kapott, általában negatív hatásúak, rombolják a kapcsolatot, gyakran a felek személyiségét is. Előfordul, hogy nem is az alapellentét, hanem a konfliktus lefolyása (pl. egy durva vita) deformálja a viszonyokat és a szereplőket.

Ø Szervezetekben a konfliktus negatív hatása abból fakad s azért erősödik fel, mert maga a struktúra nem tűri a feszültségeket, nincsenek meg azokaz intézményesült, hivatalos, mindenki által ismert, sőt elfogadott csatornák, amelyek segítségével a feltörő nézetkülönbségeket, összecsapásokat rendezni lehetne.

Egyik vidéki középiskolában a diákoknak, szülőknek gondja támadt valamelyik pedagógussal. A gyerekek nem értették a magyarázatát, emiatt nagyon féltek az érettségitől, ráadásul a tanár – nem tudják, miért – sokszor hiányzott is. Visszatértekor mindig osztályozott röpdolgozatokkal ellenőrizte, mit tanultak közben. A szülők gyerekeik beszámolói alapján még az őszön próbáltak beszélni a tanárral, aki visszautasított minden kritikát, néhány hétig mogorva volt, s mintha a szószóló szülő gyerekének nehezebb lett volna akkor az élete a tanár óráin. A helyzet nem oldódott meg, az osztályfőnök nem akart beavatkozni, az igazgató fenntartás nélkül szolidáris volt kollégájával. Végül a diákok megengedhetetlen módszerekhez folyamodtak (bojkottálták a tanár óráit, erre buzdították a többi osztály tanulóit is, névtelen levélben minősítették a tanári munka színvonalát, végül már éjszakai telefonokkal zaklatták a pedagógust). A konfliktus, azaz a botrány elkerülhetetlen volt: néhány, az utolsó félévben kicsapott diák „árán” a többiek visszahúzódtak, a szülők külön órákon próbálták felkészíttetni gyereküket a megmérettetésre. Az ügy összes szereplőjére negatív hatással volt a konfliktus, megoldatlanságának okát joggal kereshetjük abban, hogy nem volt megfelelő, hivatalos útja a szülők-diákok-tanárok közötti egyeztetésnek. Ebben vállalhat fel például hasznos szerepet a diákönkormányzat és az iskolaszék, vagy egy ilyen célra létrehozott, időszakosan működtetett testület.

Ø A konfliktusok destruktív hatása fakadhat abból is, ha az egyik fél az összeütközést kizárólag a másik valamely tulajdonságára vezeti vissza, saját lépéseit csak arra tartja válasznak. Ez feltehetően erős negatív indulatot vált ki a másikból, agresszív lesz, mintegy visszafelé igazolva a vele kapcsolatos kiinduló feltételezést. Az agresszió azután agressziót szül, a kör bezárul. (Gyerekek verekedéseinek gyakran ez a „forgatókönyve”.)

Ø Végül meg kell említeni azokat a konfliktusokat, amelyekben a felek egyikét vagy mindkettőjüket negatív sztereotípiák mozgatnak. A korábbi összeütközések emléke, a kényszerű „harmónia” a résztvevők között, a kölcsönös gyanakvás gyakran lehetetlenné teszi egy konfliktus pozitív megoldását.

A felek közötti kapcsolat, kommunikáció teljes megszakadásához vezethet a felek előítéletes magatartása akár az összeütközés során, akár azt megelőzően. Az így lezajló folyamatok nemegyszer visszafordíthatatlanok (irreverzibilisek).