6. Az információk feldolgozása, közlése

Mivel ma már a szövegszerkesztők használata általánossá vált, ebben a fejezetben a technikai részletekre nem térünk ki, csak a tartalmiakra és helyenként a formaiakra. A szövegszerkesztőkben minden a tudományos művek elkészítéséhez szükséges funkció beépítetten rendelkezésre áll. Azok használatáról szövegszerkesztő-tanfolyamokon, használati kézikönyvekből vagy a súgóból is tájékozódhatunk.

A dolgozat, előadás vagy bármilyen műfajú tudományos információközlésnél fontos a címválasztás. A műalkotásokkal ellentétben a szakmai művek címének nem elég figyelemfelkeltőnek, érdekesnek lennie, elvárás a téma egyértelmű körülhatárolása. „A főcím a tartalom ígérete is egyben. Ha többet ígér, mint amit a dolgozatban teljesít, félrevezeti az olvasót. Ha pedig kevesebbet sejtet a tartalomból, negatív irányban befolyásolja az olvasót, még mielőtt belekezdett volna az olvasásba.” (Tóvári, 1999, 50. p.) Ezért a pontos cím megfogalmazása nem a kutatás első fázisa, azt meg kell, hogy előzze egy szakirodalmi tájékozódás, a kutatás átgondolása. De a kezdeti címen is változtathatunk még a végső formába öntéskor. Szakdolgozatok esetén ez általában nem lehetséges, ilyen esetekben ajánljuk az alcím alkalmazását, mely lehetővé teszi a főcímben megjelölt téma pontosítását, szűkítését, bővítését.

A tartalomjegyzék nem csupán csak azt segíti, hogy a megfelelő oldalon nyissuk ki a művet, hanem tartalmi áttekintést ad. De ezt csak abban az esetben tudja megtenni, ha a fejezetcímek kellően informatívak, rövidek, tömörek, vagyis egyértelműen tájékoztatnak az adott fejezet, alfejezet tartalmáról. Ennek alapján tudjuk eldönteni egy műről, hogy általában érdekes-e számunkra, és ennek segítségével tudjuk kiválasztani, hogy mely részei hasznosíthatók számunkra. Ezért tartalomjegyzékhez hasonló áttekintő vázlatot minden műfajú szakmai mű elején érdemes elhelyeznünk.

A bevezetés tartalmazza az áttekintést a téma jellegéről, fontosságáról, aktualitásáról, helyéről a tudományban, korábbi kutatási eredményeiről, jelenlegi kutatás céljáról és koncepciójáról. Itt kell egyértelművé tennünk az általunk képviselt tudományos paradigmát, értékrendet. A bevezetés szerepe a figyelemfelkeltés és a használt főbb fogalmak tisztázása. Ennek segítségével tudja az olvasó elhelyezni művünket a tudományban és saját gondolkodásában, így tudja felvenni gondolatmenetünket. Így művünk ezt a részét érdemben a téma kifejtése után tudjuk megfogalmazni.

Nagyobb terjedelmű művek esetén szokás előszót is írni, melyet gyakran még a tartalomjegyzék előtt helyeznek el. Az előszóban adhatjuk meg a témaválasztással kapcsolatos személyes indíttatásokat, ajánlásokat, nyilváníthatunk köszönetet azoknak, akik segítettek munkánkban. Ha az előszót nem a szerző írja, akkor annak tartalma általában a szerző és művének méltatása.

A főszövegben, kifejtésben kövessük a források, eredmények feldolgozása közben kialakított gondolatmenetet, melyet jól tagolt fejezetekkel és alfejezetekkel tegyünk átláthatóvá. Az adatokat ne csak táblázatokban, grafikonokon mutassuk be, hanem egyértelmű szöveges ismertetést, összefoglalást és értelmezést is fűzzünk hozzájuk. Minden egyéb illusztrációra is utaljunk a szövegben. Az eredmények bemutatásakor, elemzésekor és a következtetések megfogalmazásakor is törekedjünk a világos, következetes okfejtésre. Ábráinkat, illusztrációinkat számozzuk meg és mindenképpen lássuk el képaláírással, amennyiben ezek száma közelíti a tízet, készítsünk a függelékben ábrajegyzéket. A nem általunk készített illusztrációk forrását jegyzetben vagy a jegyzékben is közölhetjük.

A kifejtésben önálló fejezetben vagy alfejezetben érdemes bemutatnunk a felhasznált kutatási, elemzési módszereket, az igazolhatóság, a hitelesség és az etikus tudományos munka érdekében.

Az összefoglalás, befejezés tömör, lényegre törő, önállóan is értelmezhető fejezet, mely tartalmazza a problémafelvetést, a főbb eredményeket, megállapításokat, kiemeli a jelentős vitakérdéseket és az eredeti, újszerű eredményeket és azok gyakorlati hasznát, a témában rejlő további kutatási lehetőségeket, felvetődő újabb kérdéseket, problémákat. Az összefoglalás kövesse a dolgozat gondolatmenetét, logikáját. A korábban részletesen ismertetett eredményeket ne egyszerűen megismerjük, hanem ténylegesen összefoglaljuk, vagyis emeljük ki a lényegeseket, azokat fűzzük fel egy gondolatmenetre, rendszerezzük.

Az egész mű során figyeljünk arra, hogy a szakirodalmi forrásokat és kutatási eredményeket etikusan használjuk fel. Ennek része, hogy semmilyen titkot és jogot ne sértsük közléseinkkel, következtetéseinkkel. Beleértve a szerzői jogot is. Minden szerző joga, hogy műveinek, gondolatainak, eredményeinek felhasználása esetén tegyük egyértelművé, hogy nem saját gondolatunk. Vagyis hivatkozzunk pontosan és visszakereshetően, mind a szerzőre, mind a konkrét forrásra. Az is joga minden szerzőnek, hogy gondolataikat hűen használjuk fel, vagyis ne ragadjuk ki a gondolat- és szövegkörnyezetből, szerzői szándékból. Az idézésnek kétféle módja van, a szó szerinti és a tartalmi. A szó szerinti idézésnél ügyelni kell a szöveghűségre, ami nemcsak a betűhív közlést, hanem az eredeti kiemelések meghagyását is jelenti. Amennyiben az idézeten rövidítünk, kihagyunk belőle részeket, akkor azt minden egyes helyen jelölni kell a következő jellel: […]. Szögletes zárójelben hozzá is tehetünk az idézethez, ha szükséges, például a konkrét mondatból hiányzó konkrét alanyt, időpontot, de akár rövid megjegyzéseket is hozzáfűzhetünk. Ezeket a lehetőségeket viszont komoly körültekintéssel kell alkalmaznunk, hogy az idézet megtartsa eredeti formáját és üzenetét. A pontos idézés azt is jelenti, hogy nyomdahibákat, helyesírási hibákat is benne hagyunk. Ezekre a hibás szó utáni [sic!] jelöléssel hívjuk fel a figyelmet. Amennyiben az idézetben bizonyos szavakra szeretnénk felhívni a figyelmet a kiemelés után azt jelöljük [kiemelés tőlem/a szerkesztőtől].

A fő gondolatmenettől, logikától eltérő részletesen ki nem fejtett gondolatokat, kiszólásokat, megjegyzéseket és gyakran a bibliográfiai hivatkozásokat is jegyzetekben szokás elhelyezni. Így nem törik meg a főszöveget. A jegyzeteket elhelyezhetjük a lap alján lábjegyzetben, vagy a mű végén, esetleg a fejezetek végén végjegyzetben. Bármelyik formát választjuk a jelölések legyenek egyértelműek, erre a célra a sorszámozást ajánljuk.

A mű végén, rendszerint a jegyzetek után, de a függelékek előtt szokás elhegyezni a bibliográfiát/felhasznált irodalmat/irodalomjegyzéket, mellyel külön alfejezetben foglalkozunk.

A függelék vagy más néven mellékletek tartalma nagyon sokféle lehet. Itt adhatjuk közre a szöveg, a kutatás eredményeit, állításait alátámasztó, annak értelmezését megkönnyítő további információkat. Csak annyit mellékeljünk, amennyi a bizonyításhoz, hitelességhez és megértéshez valóban szükséges. Például részletesebb táblázatokat a kutatási eredményekről, az adatfelvétel során használt kérdőíveket, feladatlapokat, nem publikált forrásokat, néhány kitöltött kérdőívet, interjúrészleteket, forrásrészleteket. Itt adhatjuk közre a témával kapcsolatos szómagyarázatokat, kislexikont is, hogy segítse a megértést.

A több mint ötvenoldalnyi terjedelmű tudományos munkákhoz érdemes lehet mutatókat készíteni. Ezek típusát céljainktól és a téma igényétől függően válasszuk meg. Készíthetünk tárgymutatót, személynévmutatót, földrajzi mutatót, intézménymutatót, vagy mindezeket a szempontokat egy mutatóban is érvényesíthetjük. A mutatót akkor és úgy érdemes készíteni, ha többet és mást tudunk visszakeresni segítségével, mint amire a tartalomjegyzék lehetőséget nyújt.

A tudományos és etikai szempontok mellett az írás során mindig szem előtt kell tartani a nyelvhelyességi szempontokat. (Fercsik, 2000) Ez természetesen többet jelent a helyesírásnál. De ennek kapcsán se elégedjünk meg a szövegszerkesztőbe épített helyesírás-ellenőrző programok használatával! A látszólagos kényelem sok hiba forrása lehet, amik nagy részét egy figyelmes átolvasással kiküszöbölhetjük.