6.1.1. Felhasznált irodalom

Mindenképpen közölnie kell műve végén az összes, a munka készítése során felhasznált forrást biliográfiaszerűen. Nemcsak azokat, amelyekből szó szerint idézett, vagy amelyikre hivatkozott. A bibliográfiát általában a mű végén egyben szokás közölni, de nagyobb terjedelem, jellemzően elkülönülő fejezetek esetén megadhatjuk a fejezetek végén is, vagy a mű végén fejezetenként. A mű végén megadott bibliográfiát betűrendben szokás közölni, de témánktól és céljainktól függően többféleképpen is tagolhatjuk, hogy áttekinthetőbbé és használhatóbbá tegyük. Például, ha kifejezetten egy személy vagy közösség tevékenységét dolgozzuk fel, akkor megadhatjuk külön a saját műveiket, majd külön a róluk szóló műveket és az egyéb felhasznált forrásokat. Megadhatjuk forrásainkat dokumentumtípusuk, műfajuk szerint is. Például elválaszthatjuk a másodlagos és elsődleges forrásokat, a publikált és nem publikált forrásokat, külön közölhetjük a felhasznált indirekt forrásokat … Csoportosítási szempontokat csak abban az esetben van értelme alkalmazni, ha a téma vagy a kutatási, elemzési módszerek, a célközönség tekintetében jellemző, tájékoztató ez az információ, és minden esetben egyértelművé kell tenni a tagolási szempontokat vagy alcímben vagy rövid bevezető magyarázatban.

A következőkben olyan alapelveket igyekszünk bemutatni, melyek általánosan érvényesek, de a könyv- és lapkiadók gyakran közzéteszik az általuk alkalmazott alapelveket, formai elvárásokat. Ilyen esetben a szerzőknek azt kell követniük.

A bibliográfia tételeinek sorrendje, formája:

· A bibliográfia egyes tételeit betűrendben szokás megadni, vagy tematikusan csoportosítva, mondjuk a fejezetek szerint, és azon belül betűrendben.

· Dokumentumtípusonként nem célszerű megkülönböztetni a forrásokat, hiszen a tartalmuk, a bennük lévő információk a lényegesek (néhány kivételtől eltekintve). Tehát egy bibliográfiában, egy betűrendben célszerű megadni minden forrást.

· Formáját tekintve ajánlott a függő behúzás, mert áttekinthetőbb, könnyebben használható lesz. Különösen több soros leírások esetén.

· Minden alapvető adatot fel kell tűntetni pontosan és következetesen. Vagyis minden forrásról ugyanazokat az adatelemeket adjuk, meg ugyanabban a sorrendben, ugyanazzal a központozással.

· Minden szerzőt vezetéknevük alapján sorolunk betűrendbe. Ezért szokták úgy írni, hogy a vezetéknevet előre, majd vessző után teszünk mindent, amit amúgy elé írnánk. Pl.: Blamey, Majorie, Nádasi Mária, M.

· Az egyes adatcsoportok közti központozásra nincsen kötelező szabvány. A lényeg, hogy egy bibliográfián belül következetesen egyféleképpen használjuk a jeleket. Az adatok sorrendjében már inkább van kialakult rend, de ott is az első a következetesség.

· Egy szerző több műve közt a betűrendezést a következő adatelem szerint végezzük.

A bibliográfiai tételek adatai

· A bibliográfiai hivatkozások formájára vonatkozó szabvány az MSZ ISO 690. Ez nem könyvtári szabvány, hanem kifejezetten a szerzőknek, kiadóknak szól. Meghatározza a publikált dokumentumokra való hivatkozások adatelemeit és azok közlési sorrendjét, de nem könyvtári előírás lévén nem ad meg kötelezően alkalmazandó központozást, csak az egyértelmű megkülönböztethetőséget és a következetességet írja elő.

· A szabvány szerint a kötelező adatok önálló művek esetén: szerzőség, címek, kiadás sorszáma, megjelenés éve, ISBN

· A pontosabb tájékoztatás és azonosítás miatt a fentiektől több adatot is szokás megadni. Javasolt adatok: szerzőség, címek, kiadás sorszáma, megjelenés helye, kiadó neve, megjelenés éve, sorozat címe, a mű terjedelme

A bibliográfia formája:

Az adatok sorrendjére alapvetően két mód elterjedt:

· hagyományos: szerzőség: címek, kiadás sorszáma (sorozat címe) megjelenés helye, kiadó neve, megjelenés éve, a mű terjedelme

Pl.: Bábosik István – Mezei Gyula: Neveléstan, Bp., Telosz Kiadó, 1994., 273 p.

· modernebb, ma már elterjedtebb Harvard (név-év) módszer:

szerzőség (megjelenés éve): címek, kiadás sorszáma (sorozat címe) megjelenés helye, kiadó neve, a mű terjedelme

Pl.: Bábosik István – Mezei Gyula (1994): Neveléstan, Bp., Telosz Kiadó, 273 p.

Központozás

· Javaslom a fenti példákban megadottakat. Vagyis a főcím előtt kettőspont, mindenhol máshol vessző (de lehet akár pont is, attól függően hogy döntünk).

· A sorszámok után természetesen ki kell tenni a pontot.

· A terjedelem után javaslom kitenni a p.-ot

· A sorozati címet javaslom zárójelbe tenni.

· A publikációk szerzőinek nevét a művön feltűntetett részletességgel adjuk meg. (Kivételek a báró, dr. … jellegű névelőzékek, melyek nem részei a bibliográfiai hivatkozásnak.)

· A szerkesztők nevét a cím előtt szokás megadni, és funkciójukra nevük után zárójelben utaljunk a szerk. rövidítéssel

Pl.: Falus Iván (szerk., 1999): Didaktika, Elméleti alapok a tanítás tanulásához, 2. jav. kiad., Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó, 539 p.

Nem önálló művek esetén a hivatkozott mű és a bennfoglaló gazdadokumentum adatai közé In: -t (vagy = -jelet) teszünk.