Tanulási stratégiák, módszerek
Az egyik záró modul,
összefoglaljuk mindazt, amit megtanultunk a tanulásról a módszerek
vonatkozásában.
Mely célok eléréséhez járul hozzá?
Tanulási
módszerek, stratégiák tudatosítása.
Igényelt idő
2 tanóra.
Felhasználási terület
Tanulásmódszertan
tantárgy.
Háttér
A bevezető modulban leírtuk, hogy a program végrehajtása közben, a tanév során érdemes gyűjteni a tanulási módszereket, stratégiákat, ötleteket. Most összefoglaljuk ezeket, illetve bizonyos kategóriákba soroljuk a halmazt. A koncepcióban megadtuk a kérdéskör elméleti hátterét, s ott szerepelnek is azok a kategóriák, amelyekbe való besorolás érdekes lehet, illetve új gondolatokat inspirálhat. Így a háttér a koncepcióban szerepel.
Ajánlott feldolgozási mód
1. Vegyük elő azt a listát, amelyet a tanév során a tanulás módszereivel, ötletekkel kapcsolatban készítettünk. Mutassuk meg a gyerekeknek a koncepcióban leírt listát, az egyes elemeket lássuk el magyarázatokkal, majd kérjük a gyerekeket, hogy csoportokban próbálják meg a gyűjtemény elemeit a kategóriákban elhelyezni. A végén beszéljük meg a csoportok eredményeit.
2. Nézzük meg közösen a „Tanulásmódszertan” c. filmet, amelyen elsősorban a tanulási módszerekkel kapcsolatban szerepel sok információ. Kérjük a gyerekeket, hogy a film nézése közben készítsenek jegyzeteket a módszerekről. A filmet követően kategorizáljuk ezeket a módszereket is (valószínűleg sokat nem kell, mert már korábban szerepeltek). Vitassuk meg, hogy mi a különbség a filmet jellemző, valamint az e programban követett szemléletmód a tanulás kérdéseit illetően.
Eszközök, anyagok
A
„Tanulásmódszertan” c. film (megvásárolható, kölcsönözhető), videó, televízió
(esetleg projektor).
Változatok
Itt nem adunk.
Kiegészítés
A tanulási stratégiák megismerése inspirálhatja a gyerekeket a gyűjtöttekhez viszonyítva is újabb tanulási módszerek leírására. Szervezhetünk ötletrohamot is, még azt is tehetjük, hogy csoportoknak adunk ki 2-4 stratégiát, hogy ötletrohammal azokhoz gyűjtsenek tanulási módszereket, ötleteket.
Értékelés
Elsősorban a módszerek lényegének értésére és a stratégiák (nem minden esetben egyszerű) megértésére figyeljünk az értékelés során, az ezzel kapcsolatos tapasztalatainkat fogalmazzuk meg egy kvalitatív értékelésben.
Kérjük meg a gyerekeket, mondják el, hogyan értékelik az egész osztály
munkáját a módszerek, ötletek gyűjtésében. Erre az ad lehetőséget, hogy a
stratégiák egy jó keretet adnak a legkülönbözőbb tanulási módszerek
megfogalmazására, és a saját gyűjteményt ezzel összehasonlítva tarthatjuk
nagyszerűnek, közepesnek, vagy nagyon hiányosnak is.