„…nem
akarom, hogy a gyermeket börtönben tartsák. Nem akarom, hogy egy mérges
iskolamester búskomor kedélyének kiszolgáltassák. Nem akarom, hogy mint egy
teherhordót, napi tizennégy-tizenöt órányi gyötrelemmel és munkával sújtván
tegyék tönkre szellemét…” – írta Michel de Montaigne francia gondolkodó az 1580-as években.(Montaigne, 2001. 215). Hogy a XVI. század második felében
így gondolkodott a nevelés kérdéséről egy európai, azt számos tényező
befolyásolta. Hatottak rá elmúlt századok filozófusai éppúgy, mint saját kora
társadalmi jelenségei, normái, uralkodó eszméi, meggyőződése, hite és jövőképe.
Montaigne reneszánsz ember volt
és mint ilyen, sokirányú érdeklődés jellemezte, többek között az is
foglalkoztatta, hogy melyek a nevelés ideális körülményei és módszerei.
Az emberről és lehetőségeiről alkotott kép - amely egyben a nevelési célokat is kijelölte - korszakonként változott és változóban van ma is. Montaigne esszéiben megjelenített vélekedése csak egy kiragadott példa a sok közül. Másképp ítélték meg azt, hogy mi az ember szerepe ebben a „földi létben” az ókorban, mint például a felvilágosodás Európájában, és ezzel együtt azt is, hogyan és mire kellene nevelni az éppen felnövekvő generációt. A nevelés mint társadalmi jelenség történeti szempontú vizsgálatának ez az egyik meglehetősen hangsúlyos kérdése. Felkutatni tehát azt, hogy adott kulturális közeg milyen „világkép” és ezzel összefüggésben milyen „embereszmény” alapján határozta meg a nevelés célját. De emellett számtalan kérdés vetődik fel a neveléstörténeti kutatásokban manapság. Például az, hogy adott korszak képviselői hogyan tekintettek a gyermekekre, hogyan ítélték meg a gyermekkort és azt is, hogy mindezeket figyelembe véve milyen nevelési gyakorlatot követtek azok a társadalmi rétegek, amyelyeknek az életéről fennmaradt valamiféle forrás a múltból. Fontos számunkra ebben a kérdéskörben az is, hogy hogyan alakult ki a mai értelemben vett család, mint közösség és milyen fejlődésen, változáson ment keresztül az iskola intézménye. Ha iskolai nevelésről beszélünk, akkor kihagyhatatlan sajátos „történet” a pedagógus szakma kialakulásának története és a pedagógusszerep változásának alakulása. Filozófusok, elméletalkotó gondolkodók koncepcióinak lényeges elemét alkotják a pedagógusról, a nevelőről szóló sajátos felfogások. Az iskola világának vizsgálatakor merül fel a kérdés, hogyan változik az iskolai tér a mindenkori gyerekek körül. „Valós” és „szimbolikus” terekről beszélnek a mai kutatók. Emellett önálló problémaként értelmeződik a nők nevelésének története is, hiszen a társadalmi elvárások és a női nem megítélése iskoláztatásuk jellegét is meghatározták.
A további felsorolás helyett inkább nézzünk meg néhány példát a neveléstörténet gazdag ismeretanyagából, nevelés és történelem összefüggéseiről.