2.2.1. A morális magatartás- és tevékenységformák kialakítása

A fentiekből következően a konstruktív magatartás- és tevékenységrepertoárban a magatartás- és tevékenységformák két rétege különböztethető meg.

Az első rétegbe a legértékesebb, a közösségfejlesztő vagyis morális magatartás- és tevékenységromákat sorolhatjuk. Ezek azért kitüntetett fontosságúak, mert nélkülük a társadalom, a nemzet vagy más emberi közösségek sem fejlődhetnek, sőt hiányuk zavart okoz a közösségek életében. Éppen ezért, ha az egyén nem hajtja végre, nem produkálja a közösségfejlesztő, morális magatartás- és tevékenységformákat, ezt az emberi közösségek általában szankcionálják.

Ebben a kategóriában a pedagógiai szakirodalom alapján összeállítható, meglehetősen terjedelmes listából az Európai Unió stratégiai dokumentumai a következő megatartásformákat emlelik ki általában, amelyek kialakítása az erkölcsi nevelés feladatkörébe utalható:

· a szellemi, fizikai vagy közéleti munka;

· az értékóvó magatartás, vagyis a közösség szellemi, kulturális és természeti értékeinek védelme, óvása;

· a segítőkészség vagy karitativitás;

· a toleráns magatartás;

· a fegyelmezettség.

Ezeket a magatartás- és tevékenységformákat a nevelés sem ma, sem korábban nem spekulatív úton határozta meg és preferálja, hanem a társadalom gyakorlata és működése kényszeríti ki és teszi nélkülözhetetlenekké. Természetesen a morális magatartás- és tevékenységformák fenti listája nem zárt. Ezt a listát további elemekkel ki lehet egészíteni, kihagyni azonban egyetlen elemet sem lehet a felsoroltak közül, mert ebben az esetben teljesértékű erkölcsi nevelésről nem beszélhetnénk. Ez azt is jelenti, hogy egy nevelő-oktató intézmény pedagógiai programjából a kiemelt öt morális magatartás- és tevékenységforma megerősítése, mint nevelési célkitűzés, nem hiányozhat. Ennél több tervezhető, kevesebb azonban nem.

Nézzük meg a továbbiakban kissé részletesebben hogy miért nélkülözhetetlenek, mindenekelőtt az Európai Unió szemszögéből a kiemelt, nemzetközileg is egyértelműen preferált, a társadalom által is megkövetelt morális magatartás- és tevékenységformák, mi indokolja fontosságukat.

Ami a szellemi, fizikai, alkotó vagy közéleti munkát illeti, ebben az esetben maga a munka, és nem annak valamely változata a fontos. A munka közösség- és társadalomfejlesztő funkciója egyértelmű. Világszerte tapasztalható, hogy ha valamely állam nem képes bekapcsolni állampolgárainak munkavégző képességét a társadalmi termelés folyamatába, vagyis, ha megnövekszik a munkanélküliség, annak az országnak a gazdasági, de kulturális és egyéb területeken is leáll vagy lelassul a fejlődése, pangó periódus áll be. Ezért minden állam vezetése törekszik ennek a helyzetnek a megelőzésére.

Mindezzel azonban csak a munka közvetlen társadalmi jelentőségét érintettük. Tudnunk kell ugyanakkor, hogy a munka az egyén szempontjából is rendkívüli fontosságú, s így az egyéneken keresztül, közvetve is hatással van a társadalmi folyamatokra. A munka jelentősége az individuum vonatkozásában abban áll, hogy stabilizálja az életvezetést, vagyis nem engedi destruktív irányba elfordulni. Azt, hogy a munka az életvezetés nélkülözhetetlen stabilizáló tényezője, nemzetközi színtéren jól nyomonkövethető folyamatok és adatok bizonyítják. Egyértelműen igazolja ezt az a tény, hogy abban az országban vagy országon belüli régióban, ahol megnövekszik a munkanélküliség, ezzel együtt növekszik a kriminalitás is.

A kriminalitás növekedésének természetesen gazdasági okai is vannak. Emellett azonban szerepet játszik ebben a vonatkozásban egy olyan pedagógiai törvényszerűség is, amit a következőképpen lehet megfogalmazni: ha az egyén számára nem áll rendelkezésre konstruktív tevékenységi lehetőség (munka), akkor aktivitási szükségletét destruktív módon fogja érvényesíteni. Más szavakkal ez az összefüggés úgy írható le, hogy a tétlenség stimulálja a destruktivitást.

Természetes az eddigiek alapján az a törekvés, amely a nevelés keretében a munka mint tevékenységforma megerősítésére irányul. Ez a törekvés részben a szelektív hatásrendszer célirányos működtetésével érvényesíthető. Emellett azonban nélkülözhetetlen a gyerekek permanens ellátása felelős feladatokkal. A folyamatos feladatvégzés a gyereket hozzászoktatja ahhoz, hogy ne unatkozzék, hanem a rendelkezésére álló időkereteket konstruktív tevékenységgel töltse ki, s önállóan keressen a maga számára értelmes feladatokat, tevékenységi lehetőséget. Mindez azt jelenti, hogy az illető gyerek szociálisan érettebbé válik, ami a számára permanensen biztosított feladatrendszernek köszönhető mindenekelőtt. Ez az összefüggés röviden úgy is megfogalmazható, hogy felelős feladatok nélkül nincs szociális érés.

Az értékóvó magatartás, mint a morális magatartásformák nemzetközileg is nagyra értékelt következő változata, a közösség szellemi, kulturális és természeti értékeinek védelmére irányul Ellentéte a vandalizmus, amely erősen terjed, sok kárt okoz a társadalomnak, s amelyet ennek megfelelően minden modern állam üldöz és törvényileg szankcionál.

Az értékóvó magatartás megerősítésében, valamint az értékromboló megnyilvánulások leépítésében nyilvánvalóan nélkülözhetetlen a szelektív hatásrendszer következetes és folyamatos alkalmazása. Azonban az ilyen úton megvalósított kondicionálás mellett a neveléstudomány és nevelési gyakorlat felkínál egy komplexebb és preventív hatással rendelkező megoldásmódot az értékóvó magatartás megerősítése céljából. Ez a megoldásmód az alkotó tevékenység alkalmazása. (Nagy, 1972)

Az alkotó tevékenység, főbb variánsait tekintve lehet intellektuális vagy manuális jellegű. Azonban mindkét változat egyenértékű abban a tekintetben, hogy a gyerekeket az értékteremtés felé orientálja, így megelőzi az értékromboló beállítódás kialakulását. Lehetővé teszi az alkotás örömének átélését, s feléleszti a törekvést ennek az élménynek a folyamatos keresésére.

A segítőkészség vagy karitativitás, mint morális magatartásforma nemzetközi felértékelődése a XX. században jól nyomon követhető. Ezt a felértékelődést jelzi a sokféle karitatív szervezet megalakulása.

A segítőkészség felértékelődése mögött többek között az a felismerés áll, hogy az egyes népcsoportok vagy egyének fontos, esetenként pótolhatatlan szellemi, kulturális vagy manuális értékek hordozói lehetnek. Éppen ezért elvesztésük veszteséget jelent az emberi közösség vagy szűkebb közösségek számára. Ebből kiindulva a társadalom ösztönzi az állampolgárt a veszélybe került csoportok vagy egyének mint értékhordozók megsegítésére, megmentésére, sőt esetenként, a kötelező segítségnyújtás formájában ki is kényszeríti ezt a magatartást, elmaradását pedig szankcionálja.

A segítőkészség mint magatartásforma megerősítésében a szelektív hatásrendszer mellett az olyan szituációk játszanak kiemelkedő szerepet, ahol a gyerekeknek módjuk van kölcsönös segítségadásra, illetve amely szituációk késztetik is a gyerekeket egymás segítésére. Ilyen szituációkat kínálnak többek között a csapat-játékok, csapat-sportok, a csoport- vagy páros munka az oktatási folyamatban, illetve a bizottsági munkaforma az önkormányzati tevékenység keretében. De ide sorolhatóak az iskolán belüli patronálási és az iskolán kívüli szervezett karitatív akciók is.

A toleráns magatartás fontossága egyenesen következik az Európai Unió soknemzetiségű, multikulturális jellegéből. Nyilvánvaló, hogy az intoleranciából következő feszültségekkel terhelten az uniós társadalom és gazdaság nem működhetne zavartalanul és eredményesen. Emellett azonban ez a magatartásforma az életpályája során bekövetkező változásokhoz, átállási kényszerekhez való alkalmazkodásban is segítségére van az állampolgárnak.

Ennek a magatartásformának a megerősítésében a különböző kultúrák megismertetése mellett az idegen nyelv vagy nyelvek elsajátításának (a két vagy többnyelvűség kialakításának), a nemzeti vagy kulturális szempontból illetve a képességszint tekintetében heterogén munkacsoportokban folyó kooperatív feladatmegoldási folyamtoknak, valamint az integratív iskola modelleknek van jelentős szerepük (Garnitsnig, 2003).

Végül a morális magatartásformák során a fegyelmezettséggel kapcsolatban azt látszik szükségesnek kiemelni, hogy a társadalom életének lényeges területein a fegyelmezettség határozottan felértékelődik, jelentősége nő.

Ilyen lényeges terület többek között a közlekedési fegyelem. Ebben a szférában a fegyelmezett magatartással szembeni elvárások, követelmények, illetve a fegyelmezetlenséget sújtó szankciók határozott szigorodása figyelhető meg. Hozzá kell azonban ehhez fűzni, hogy nem a közlekedés az a legfontosabb terület, ahol a fegyelmezettség felértékelődése leginkább tapasztalható, hanem a munka. Ma már egyre nyilvánvalóbb tény mindenki számára, hogy ha valaki nem képes vagy nem hajlandó követni magatartási síkon munkahelyének munkafegyelmi követelményeit, szinte bizonyos, hogy el fogja veszíteni a munkáját.

A munkahely elvesztése, mint azt láttuk, destabilizálja az életvezetést. Érthető tehát, hogy ennek megelőzése érdekében az iskolának, de a családnak is mindent meg kell tennie azért, hogy a gyerekeknél megerősítsék a fegyelmezettség magatartásformáját. Ez részben a szelektív hatásrendszer működtetése útján valósulhat meg. Ehhez azonban társítani kell a gyerekek permanens tevékenykedtetését, hiszen a tétlenség a fegyelem legfőbb ellensége.

A tevékenykedtetés esetében mindenekelőtt a folyamatosságot szükséges hangsúlyozni. A tevékenységi folyamatot ugyanis nem lehet felfüggeszteni, szüneteltetni a hétvégeken vagy az iskolai vakáció idején. Az ilyen tevékenységi vákuumok ugyanis nem maradnak fenn hosszabb ideig. Azokat a gyerekek destruktív, a fegyelmi normákat sértő akciókkal fogják kitölteni, így a fegyelmezettség mint magatartásforma rövidesen leépül.

Meg kell azonban jegyezni, hogy folyamatos tevékenységről beszélve nem valamiféle szorosan szabályozott, netán kényszer jellegű tevékenykedtetésre kell gondolnunk, hanem különböző tevékenységi alternatívák felkínálására, illetve a gyermek érdeklődésének megfelelő tevékenység feltételeinek megteremtésére (Gordon,T., 1996).

Az áttekintett morális magatartás- és tevékenységformák mint nevelési rész-értékek vagy alapértékek fontossága nem szorul további igazolásra. Könnyen belátható, hogy ezek védik az egyént, de ezek biztosítják a társadalom intézményeinek működését is. Mellőzésük vagy felfüggesztésük a társadalom anarchizálódásához vezetnek (Husén-Postlethwaite, 1994).

A nevelés közösségre orientált jellegét esetenként kritika éri. Azonban világosan látnunk kell, hogy közösség-ellenes nevelés soha nem létezett, és ilyen a jövőben sem lesz. A nevelés lényegét tekintve közösségre orientált tevékenység, hiszen a születésekor biológiai lényből, az emberből szociális lényt kell formálnia, olyan egyént, aki beilleszthető a szociális térbe, mivel képes annak elvárásait, szabályait követni, így a lényegüknél fogva közösségi jellegű, a közösség életét szabályozó morális normákat is.