2.2.2. Az önfejlesztő magatartás- és tevékenységformák megerősítése

Természetesen egyoldalú lenne a nevelés, ha csupán a közösségfejlesztő, morális magatartás- és tevékenységformák megerősítését tűzné ki célul. Ezek az anomáliák azonban kiküszöbölhetők, mégpedig olyan módon, hogy a konstruktív magatartás- és tevékenység-repertoár második rétegét, az önfejlesztő magatartás- és tevékenységformákat is kialakítjuk. Az önfejlesztő magatartás- és tevékenységformák az egyén fejlődésének, eredményességének, sikereinek pedagógiai feltételei. Ezek megerősítése szintén a nevelés feladata, hiszen a konstruktív életvezetés fogalmába az egyéni eredményesség, a folyamatos fejlődés is beletartozik.

Az önfejlesztő magatartás- és tevékenységformák kimunkálásának fontosságát jelzi, hogy az ezzel kapcsolatos teendők többnyire önálló nevelési feladatok formájában jelennek meg a neveléselméleti szakirodalomban. Közelebbről az értelmi nevelés, az esztétikai nevelés és az egészséges életmódra nevelés feladatairól van szó, amelyek végső soron az alábbi önfejlesztő magatartás- és tevékenységformák kialakítására, megerősítésére irányulnak:

· intellektuális-művelődési tevékenység;

· esztétikai tevékenység;

· az egészséges életmód normáit követő magatartás.

Természetesen az önfejlesztő magatartás- és tevékenységformák listája sem zárt, ebbe a körbe fel lehet venni további magatartás- és tevékenységformákat, a felsorolt három változatból azonban egy sem hagyható el anélkül, hogy ezáltal az életvezetés konstruktivitását és stabilitását ne veszélyeztetnénk. Mindezt természetesen nem nehéz bizonyítani.

Ami az intellekutális-művelődési tevékenységet illeti, ennek megerősítése nem mást jelent, mint a tanulás megszerettetését, a tanulás, az ismeretek bővítése és megújítása iránti nyitottság kialakítását.

A tanulás, az ismeretszerző-művelődési tevékenység pedagógiai súlyát jól érzékelhetjük, ha átgondoljuk, hogy vajon képes-e valaki konstruktív életvezetést realizálni akkor, ha kétfajta tevékenységet nem hajlandó vállalni: a munkát és a tanulást. Ez nyilvánvalóan nem lehetséges. Tehát, ha nem tudjuk megerősíteni az egyén magatartás- és tevékenységrepertoárjában ezt a két konstruktív tevékenységformát, ez azzal a következménnyel jár, hogy nem sikerül megalapozni a konstruktív életvezetést, a nevelési folyamat kudarccal végződik.

Az egyén ismeretszerzésre irányuló motiváltságának fontosságát az Európai Unió stratégiai dokumentumai kiemelten hangsúlyozzák. Ez a permanens önképzés, más elnevezéssel az élethosszig tartó tanulás személyiségbeli alapja.

Az élethosszig tartó tanulás az Európai Unió praxisának egyik alapvető követelménye az egyénnel szemben, mivel az egzisztenciális biztonság fenntartásához nélkülözhetetlen. Ez olyan módon értendő, hogy a tanulás iránti késztetettség lehetővé teszi az ember számára az új kihívásoknak, új helyzeteknek való megfelelést, az áttérést új munkakörökre, illetve a társadalomba történő reintegrációt az új feladatok megoldásához szükséges új ismeretek elsajátítása révén (Budai 2000).

Mai ismereteink szerint a tanulással kapcsolatos pozitív viszonyulás kialakításában sok tényezőnek van szerepe (Olechowski, 2003; Rieder, 2003; Persy, 2003; Réthy, 2004; Nádasi, 2001; Garnitschnig-Khan Svik, 2003). Ezek közül azonban kettő kitüntetett jelentőségűnek látszik. Az egyik a gyakori sikervisszajelzés a pedagógus vagy más felnőtt részéről. Természetesen a sikervisszajelzéseknek megalapozottaknak kell lenniük, különben a gyereket megtévesztenénk, tevékenységét dezorientálnánk. Ennek vesszük elejét a másik tényező működtetésével, s tesszük megalapozottan alkalmazhatóvá a sikervisszajelzéseket. Ez, a sikervisszajelzésekkel szoros funkcivernális kapcsolatban álló tényező, a tanulmányi feladatok megoldásához csatlakozó segítségadás a felnőtt részéről. Ez segíti hozzá a gyerekeket a sikeres probléma-megoldáshoz, s ez ad alapot a felnőttnek a sikervisszajelzésekhez. Ugyanakkor a segítségadás akadályozza meg a tanulmányi lemaradást és mozdítja elő a felzárkózást.

Az esztétikai tevékenység fontossága az életvezetés sikere, konstruktivitása szempontjából szintén a XX. századi neveléstudomány felismerése.

Az esztétikai tevékenységi körből mint pedagógiai sikertényezőt, mindenekelőtt két változatot emelhetünk ki: az egyik az egyénnek önmagára irányuló esztétikai tevékenysége, a másik a környezetre irányuló esztétikai tevékenység.

Az önmagunkra irányuló esztétikai tevékenység funkciója a személyi esztétikum megteremtése. Ez a tulajdonképpeni sikertényező. Nem nehéz belátni ugyanis, hogy kapcsolatok kialakításának és fenntartásának sikere áll vagy bukik a személyi esztétikumon. A személyi kapcsolatok rendszere pedig korunk bonyolult társadalmában az eredményesség, a sikeresség fontos feltétele.

Az egyénnek az a törekvése, hogy önmagán különböző esztétikai megoldásmódokat kipróbáljon, az egyedfejlődés során spontán módon megjelenik a prepubertással kezdődően. Fontos, hogy ezt a törekvést ne fojtsuk el, hanem orientáljuk, azaz megfelelő instrukciókkal segítsük, annak érdekében, hogy a próbálkozások megfelelő kultúrnívón mozogjanak, s a gyerekek hasznosítható tapasztalatokat szerezhessenek azzal kapcsolatban, hogy saját adottságaikat is figyelembe véve a maximumot hozzák ki önmagukból a személyi esztétikum tekintetében.

A környezetre irányuló esztétikai tevékenység funkciója a környezeti esztétikum megteremtése. Ebben az esetben ez a sikertényező. A környezet esztétikuma ugyanis vonzó hatású, így az esztétikus környezet vonzza a vásárlókat, ügyfeleket vagy a turistákat.

Az iskola feladata ennek a tevékenységformának a megerősítését illetően többek között abban áll, hogy tapasztalatokhoz juttassa a gyerekeket környezetük szépítésében, s részesítse őket ezen keresztül az esztétikus környezet élvezetének élményében. Ebben az esetben a gyerekek valódi, célirányos esztétikai tevékenykedtetése a kívánatos, bevonva őket az iskola belső és külső környezetének, vagy a lakóhely egy-egy területének szépítésébe, rendezésébe.

Az egészséges életmód magatartásformáira áttérve, ezek funkciója magától értetődően az egészség fenntartása, megőrzése.

Ebben az esetben a siker-tényező az egészség. Ennek fontossága az életvezetés kiegyensúlyozottsága és eredményessége szempontjából nem szorul bizonyításra.

Az egészség fenntartását szolgáló magatartásformák közül mindenekelőtt a mozgást kell kiemelni.

A mozgás mint magatartásforma megerősítésének folyamatát elemezve az nyilvánvalónak látszik, hogy ennek kerete a mozgásos program. A mozgásos program azonban sokféleképpen és más-más nevelési hatásfokkal szervezhető meg. Amennyiben a mozgásos program teljesítménycentrikus, monoton vagy kudarcélményekkel terhelt, illetve puszta testgyakorlatra redukált, ez többet árt, mint használ. A differenciált, tehát a teljesítőképességhez igazodó, a játékszükségletet, a változatosság iránti szükségletet érvényesülni engedő, vagyis vonzó mozgásos programtól várható az, hogy külső nyomás nélkül, látens módon megszeretteti a mozgást, s felébreszti a törekvést az egyénben az iránt, hogy a későbbiekben szabadidejében mozgásos programokat is szervezzen önmaga számára, s így tartsa karban egészségét.

A fentiek alapján azt mondhatjuk, hogy a társadalmilag értékes és egyénileg eredményes magatartás- és tevékenységformák kialakítására való törekvés a nevelés elválaszthatatlan kritériuma.

Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy a nevelés keretében nem elég annak elérését célul kitűzni, hogy az egyén csupán képes legyen a konstruktív magatartás- és tevékenységformák végrehajtására a szociális kontroll körülményei között, vagy valamilyen oktató-nevelő intézmény ösztönzésére, tehát külső hatások nyomán, mintegy ezekhez alkalmazkodva produkáljon konstruktív tevékenység- és magatartásformákat. A cél ehelyett nyilvánvalóan annak elérése, hogy az egyén ezeket a magatartásformákat autonóm módon, személyiségének belső feltételrendszere által determináltan hajtsa végre, akkor is, ha már intézményes nevelése befejeződött, illetve erre külső tényezők nem kényszerítik.

Ehhez azonban az szükséges, hogy a nevelés keretében kifejlesszük a személyiségben a konstruktív magatartás- és tevékenységformákat stimuláló ösztönző-motivációs képződményeket.