3.1 A nevelés mint tásadalmi
jelenség
A nevelés történelmileg meghatározott társadalmi jelenség, társadalmi esemény, mondhatjuk úgy is, a nevelésnek társadalmi természete van. Ez abban az értelemben igaz, hogy a nevelés, s a vele együtt zajló folyamatok, például a felnövekvő generációk képzése, oktatása, és legtágabban a szocializáció, a modern társadalom ügye, közügy, a bővített társadalmi reprodukció elengedhetetlen feltétele. De ehhez szorosan kapcsolódóan igaz ebben az értelemben is, hogy az egyén egész élete, felnevelkedése, a társadalom felnőtt tagjává érése, kultúrálódása, autonóm erkölcsi személyiséggé fejlődése mindig is adott társas-társadalmi közegben, társas-társadalmi viszonyok és feltételek közepette zajlik. Az erről a rendkívül szövevényes, bonyolult, sok tényező együtthatásából előálló fejlődésfolyamatról szóló, ugyancsak történetileg (eszmetörténetileg, társadalomtörténetileg, kortörténetileg, valamint az egyéni életutak által) meghatározott leírások, elméletek hol a társadalmi-közösségi momentumot, hol pedig az egyéni-személyes mozzanatot emelik ki és hangsúlyozzák, egyiket vagy másikat tartva szubsztanciálisnak, bár igaz, hogy némelyek a két mozzanat közvetített kölcsönviszonyát is igyekeznek értelmezni. (Ami a kortörténeti meghatározottságot illeti, a neveléstudomány és a szociológia jelentős mértékben közreműködhetne a „szocialista társadalomépítés” 20. századi kelet-közép-európai elvetélt kísérletének értékeléséhez, tanulságainak levonásához. E tanulságok Európa-szerte történő kommunikálásával mértékadó módon vehetne részt az összeurópai fejlődésfolyamatok további alakításában.)
Társadalom és nevelés bonyolult kölcsönkapcsolatának az áttekintése során pontosan számot kell vetnünk minden olyan tényezővel, amelyek beható és szisztematikus elemzésével a neveléstudomány, illetve a társadalom- és embertudományok köréből való rokon- és társtudományai: a szociológia, a neveléspszichológia, a szociálpszichológia, a személyiségpszichológia, a neveléspszichológia és más diszciplínák hozzá tudnak járulni a szocializáció, a nevelés, a képzés, az oktatás folyamatainak a megértéséhez, valamint optimális tervezéséhez. A társtudományok részéről is folytonosan megnyilvánuló igény van arra, hogy a neveléstudomány a maga eszközeivel hathatósan közreműködjön a fenti folyamatok értelmezésében és előmozdításában. Már Emil Durkheim felismerte a nevelés, s vele együtt a neveléstudomány jelentőségét a modern társadalom integrációja szempontjából, emiatt is szállt síkra a modern neveléstudomány akadémiai elismeréséért (Durkheim, 1984).
Mára a neveléstudomány az egyik legjelentősebb társadalom- és embertudománnyá izmosodott, és társadalmilag nagyon is releváns mondanivalója van. S ez a mondanivaló lényegét tekintve az, hogy a nevelés, a képzés és az oktatás a 21. századi társadalmi élet olyan tényezője lesz, amely sorsfordító jelentőséggel bír majd. Ide fog ugyanis vezetni a nevelés és oktatás előttünk álló reformja, amely érinti majd céljainak meghatározását, valamennyi komponensének átalakítását, amelyek itt fontosak vagy fontossá válhatnak. A strukturális és funkcionális jelleget hordozó innováció a magasan fejlett társadalmak nevelési-oktatási rendszereiben immár tovább nem halasztható szükségszerűség (Schaffhauser, 2003).