Az alábbiakban olyan elemzési módot alkalmazunk társadalom és nevelés kölcsönhatásának tárgyalása során, amely a neveléstudomány és a társtudományok, különösen a társadalomtudományok egymásra ható fejlődése nyomán kristályosodott ki a 20. század folyamán. A kutatásnak és elemzésnek ez a mintája a makro-szintű, a mezo-szintű, valamint az egyéni szintű vizsgálódást egyszerre és egymásra reflektálva teszi lehetővé. Makro-szinten a társadalmi nagycsoportok, osztályok különbségeiben gyökerező szocializációs-kulturálódási-nevelési folyamatok állnak a figyelem központjában, mint például a demokratizálás, a humanizálódás, a szociális mobilitás. A mezo-szinten (hívhatjuk szervezetszintnek is) az intézményi nevelés, képzés, oktatás folyamataira, így az óvodai, iskolai, nevelőotthoni, kollégiumi, egyéb nevelési intézményekben folyó munka, valamint az intézeti szervezeten belüli egységek, osztályok, csoportok életének sajátosságaira összpontosítunk (Luhmann, 1975). A mikro-szintű, azaz egyéni szintű vizsgálódások során a pszichológia diszciplínáival alakult ki szorosabb együttműködés, amikor is az egyéni sajátosságok sokfélesége, a nevelés-képzés-oktatás alanyainak erkölcsi, kognitív, emocionális, szociális, kommunikációs fejlődésére, cselekvésképességére, valamint az interakciókra irányul a figyelem.
Ez az elemzési mód nem feltétlenül implikálja, hogy ezeket a szinteket hierarchikusan gondoljuk el, noha legtöbbször ez történik, hisz a szociostrukturális hatások a szervezet-szinten közvetítődnek az interakciókra és a felnevelkedő-tanuló egyénekre. Ezeket a hatásokat a neveléstudomány legtöbbször okságilag magyarázza, és adható róluk elmélyült jelentésértelmezés is.
Társadalom és nevelés kölcsönviszonyát egyébként ajánlatos mindig többszintű elemzés tárgyává tenni, már csak azért is, hogy kellően komplex, átfogó s kellően árnyalt, perspektivikus képet alkothassunk róla, olyan képet, melynek mind az elméletre, mind a pedagógiai gyakorlatra, sőt az oktatáspolitikára nézve egyaránt fontossággal bír. Strukturális és funkcionális változtatásokra irányuló kezdeményezések pedig mindegyik szinten elindíthatók, az individuum szintjén ugyanúgy, mint például az iskola, mint szervezet, vagy éppen az össztársadalmi viszonyok szintjén. A neveléstudomány művelői számára többnyire egyértelmű, hogy a nevelésre-képzésre-oktatásra minden szint hatással van, de legalább is hatással lehet.
Az elemzés kezdőpontjául három különböző momentum szolgálhat:
ˇ azok az elemi folyamatok, melyek során a felnövekvő ember a társadalom tagjává válik,
ˇ a társadalmilag intézményesült nevelés rendszerei,
ˇ az össztársadalmi folyamatok hatása a nevelésre-képzésre-oktatásra.
Az első momentum elemzéséből a szocializáció általános elmélete jön létre, a másodikéból mindenekelőtt az iskolai nevelés-képzés-oktatás elmélete kerekedik ki, míg a harmadikéból az adott társadalom nevelési-képzési-oktatási rendszerének az elmélete áll elő.
A szocializációelmélet és a nevelési rendszer elemzése nem feltétlenül különül el egymástól, hiszen a modern viszonyok között az egyén társadalmiasulása nagyrészt és egyre nagyobb mértékben a sok ágra tagolt, differenciált nevelési-képzési-oktatási intézményekben zajlik. A folyamat az óvodában kezdődik, s az iskola (az általános iskola, a középiskola, a felsőoktatás intézményei) csak viszonylagos végpontnak számít.
Ám a neveléstudomány nem korlátozhatja magát csak a nyilvános, az intézményes nevelés területére. A családban és a kortárscsoportokban, mint hagyományosnak mondható nevelési instanciák keretében zajló nevelés és szocializáció folyamatain túl számolni kell a pedagógián kívüli területek szocializációs hatásával, elsősorban a tömegmédia expanzív befolyásával. Ugyancsak növekvő szocializációs hatása van a gyermekek és fiatalok életvilága kiterjedő computerizálódásának, informálódásban, tanulásban, kulturálódásban, kapcsolattartásban, kommunikációban, időtöltésben, szórakozásban egyaránt. (Ezekről a folyamatokról, jelenségekről más kötetek részletesen szólnak.)
A neveléstudomány a nevelés fogalmát, mint általános fogalmat, főfogalmat emeli ki és részesíti előnyben a szocializációt leíró fogalmak hálójából, mert a nevelés, a képzés, az erkölcsi érés, az intelligencia, a kreativitás, a tanulási eredmények tényezőit a biogén adottságokat ugyan nem figyelmen kívül hagyva, de mégis azoktól elválasztva törekszik feltárni, elemezni és megérteni, az egyén és a társas-társadalmi környezet egész életen át tartó kölcsönhatásából magyarázni.