Napjainkban egyik leggyakoribb téma a családon belüli erőszak problémája. A családon belüli agresszió irányulhat egyrészt a házastárs, másrészt a gyermek, harmadrészt pedig az idős rokon ellen. Ebben a fejezetben kiemelten a családon belüli gyermekbántalmazásról szólunk.
A mai napig is komoly problémát okoz a gyermekbántalmazás fogalmának meghatározása. Hazánkban a legelfogadottabb definíciót a WHO meghatározása adja. Eszerint „a gyermek bántalmazása és elhanyagolása (rossz bánásmód) magában foglalja a fizikai, és/vagy érzelmi rossz bánásmódot, a szexuális visszaélés, az elhanyagolás vagy hanyag bánásmód, a kereskedelmi vagy egyéni kizsákmányolás minden formáját, mely a gyermek egészségének, túlélésének, fejlődésének vagy méltóságának tényleges vagy potenciális sérelmét eredményezi egy olyan kapcsolat keretében, amely a felelősségen, bizalmon vagy hatalmon alapul.”[1]
E meghatározás is arra utal, hogy külön kell választani az elhanyagolást, valamint a bántalmazás fogalmát. Fizikai elhanyagolásról beszélünk akkor, amikor a gyermek fiziológiai szükségleteit nem elégítik ki, például éhezik, vagy a higiénés viszonyok nem megfelelőek, nem biztosítottak az orvosi ellátás feltételei. Érzelmi elhanyagolás történik akkor, amikor az érzelmi biztonság, az állandóság, a szeretetkapcsolat hiányzik, a gyermek érzelmi kötődését durva elutasítják, vagy a gyermek jelenlétében erőszakos, durva magatartást tanúsítanak más családtaggal szemben. A tankötelezettség nem teljesítése esetén nevelési-oktatási elhanyagolásról beszélünk.
Az elhanyagolás mellett a bántalmazás típusait is fontos áttekinteni. A fizikai bántalmazásnak számos típusa van, szinte azt mondhatjuk, hogy az elkövetők fantáziája határtalan az elkövetési módok megválasztásában. Fizikai erőszak például a csípés, megszorítás, lökdösés, rázás, forró vízzel leforrázás, leöntés, megégetés, sarokba szorítás, korlátozás, tárggyal megdobálás, ütés, rúgás, csonttörés, az orvosi kezelés megakadályozása. Pszichés bántalmazás esetén egy gyermek érzelmeivel való tartós visszaélésről beszélhetünk, amely a gyermek érzelmi fejlődésére súlyos és tartósan káros hatást gyakorol. Ide tartozik a gyermekekben az értéktelenség, a szeretetlenség, az ignorálás, a lealacsonyítás, a kigúnyolás, a hasznavehetetlenség érzésének keltése, amely alacsony önértékeléshez, az önelfogadás képtelenségéhez, kötődési nehézségekhez vezethet. Gyakori elkövetési mód a megalázás, az érzelmi zsarolás, valamint a gyermek kedvenc tárgyainak tönkretétele, állatainak megölése. A gyermekek elleni szexuális bántalmazás leginkább a családon belül jelenik meg. Különbséget kell tenni a szexuális erőszak fajtái között aszerint, hogy a kapcsolat létrejött- e vagy sem. Ez utóbbi csoportba tartoznak az exhibicionistákkal való találkozások, a szexuális kapcsolatban való kontaktus nélküli részvétel, mint például pornográf filmek vetítése. A létrejött kapcsolatok csoportjába tartoznak, például a nemi szervek simogatása, a szexuális kapcsolat, valamint az orális vagy anális közösülés.
Az elhanyagolás és bántalmazás tüneteinek minél korábbi felismerése nagymértékben segíthet abban, hogy a gyermek szakszerű segítséget kapjon. A családon belüli gyermekbántalmazással kapcsolatban általános tapasztalatunk, hogy ez gyakran éveken át tartó folyamat, amelyben általában a gyermek arra szocializálódik, hogy a bántalmazás egy természetes dolog, vagy pedig a bűntudat kialakulásával rosszaságának büntetéseként értékeli.
Érdemes néhány, a gyermek viselkedésében mutatkozó, bántalmazásra utaló jellegzetességet kiemelni:
· levertség, szomorúság, csökkent örömkészség
· bizonytalanság, önértékelési zavarok, csökkentértékűség érzése
· túlbuzgóság, teljesítési kényszeresség
· figyelmetlenség, tompaság
· agresszivitás, nehezen kezelhetőség
· mozgásos fejlődési zavarok: túlmozgásosság /hiperaktivitás/, vagy mozgás-gátoltság
· az autonómiára való törekvés teljes hiánya
· szorongás, depresszió
· fáradtságérzet, sírás
· fejlődési visszaesések (pl. beszéd, mimika, érdeklődés)
· tanulási és szociális zavarok
A bántalmazás sok esetben generációról-generációra „hagyományozódik” (Révész, 1999). Modellje rámutat, hogy arra, hogyan válik a bántalmazott gyermek bántalmazó szülővé. A bántalmazás legfőbb rizikófaktorai a következők:
· a család szociális izolációja
· a szülők munkanélkülisége és devianciája
· a szülők bántalmazó gyermekkora
· a szülők mentális betegsége
· kapcsolati, kommunikációs zavarok a családban
· eltérő nevelési értékek a családban
· a szociális és támogató rendszerek hiánya
· a gyermekek fejlődési zavarai
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy vannak- e különösen kiszolgáltatott életszakaszok? A válasz határozott igen. Vannak a gyermek fejlődésének olyan életszakaszai, amikor még aránylag jól működő családokban is megnövekedhet a késztetés a gyermek bántalmazására, ezáltal súlyos károk okozására a gyermek fejlődésében. A gyermekbántalmazás okai, mint láttuk, sokfélék és nehezen tipizálhatóak. Ezekben a kritikus életszakaszokban a gyermek különösen veszélyeztetettnek tekinthető, mert személyiségfejlődésében az adott szakasz fejlődési jellemzői különösen kiszolgáltatottá teszik.
Az első ilyen kiszolgáltatott életszakasz a csecsemőkor. Ebben az első kb.18 hónapban alapvető az anya (a szülő, vagy állandó gondozó felnőtt személy) jelenléte. A szülő-csecsemő kapcsolatban rendkívül fontos a visszajelzés, mert ez tanítja meg a gyermeket arra, hogy jelzéseket adjon. Lényeges a testközelség, amely a táplálás mellett a csecsemő biztonságigényét elégíti ki. Az érzelmi élet fejlődése szempontjából, pedig egyenesen kritikus időszakról van szó. Sajnos nem eléggé köztudott, hogy az érzelmi élet jórészt tanult. Ha életének első időszakában a kisgyermek nem részesül anyai gondoskodásban, ha keveset foglalkoznak vele, ha nincs állandó kapcsolata egy felnőtt személlyel, akinek beleegyező mosolyát, bátorító bíztatását megkapja, hogy például valamit odaadjon, másszon, elvegyen, megszólaljon, akkor a külvilág számára érdektelenné válik. A legszembetűnőbb elmaradás az ilyen jogfosztott és fejlődésében megakadályozott gyermeknél a beszédfejlődésben mutatkozik. Az egyedfejlődésnek ez a stádiuma valóban a személyiségfejlődés legnagyobb lehetőségeinek korszaka, de éppen ezért a nagy veszteségeké is. A manuális, a mentális, a kapcsolatteremtő képességek, az érzelmi élet egész életre szóló megalapozásának az időszaka ez. Megfelelő környezeti feltételek híján soha nem pótolható veszteség éri a szervezetet.
A 3-4 évesek autonómia igénye sokszor készteti a gyermek bántalmazására a szülőket, nevelőket, felnőtteket. A szókincs ezt megelőzően pár hónap alatt ötszörösére-tízszeresére nő. Ezzel szoros összefüggésben kb. 3 éves korban jelentkezik az első miért-korszak. A 3 éves kor az önállósodás első radikális törekvéseinek és az én érvényesítése törekvéseinek a korszaka is. Az én elkülönül a környezetétől, most már első szám első személyben kezd el önmagáról beszélni, környezetével egyezkedik, próbálkozik, utánoz, önálló akarata van. Rendkívül erős az igény arra, hogy törődjenek vele, de önálló is akar lenni. E korszakban a túlzott gondoskodás, ingerszegény környezet és a túlzott önállóság/túlingereltség egyaránt a személyiség visszafordíthatatlan és később nem pótolható károsodásához vezet. Az ingerszegény környezetben a felnőttkori önállótlanság, visszahúzódás, félénkség a következmény. Az ilyen körülmények között nevelt gyerekből lesz a szolgalelkű, csak függőségben élni képes felnőttek egy része. Túlingereltség esetén a gyerek mindenkinél mindent jobban tud, fegyelmezetlen, nincs tekintettel senkire, öntelt, alkalmatlanná válik normális társadalmi érintkezésre. Ugyancsak önértékelési zavarhoz vezet a megszégyenítés mint nevelési módszer. Serdülőkori következményei a visszahúzódás és a bátortalanság, felnőttkorban pedig beilleszkedési problémákhoz vezethet.
A serdülő, mint lázadó kerül gyakran összeütközésbe szüleivel, nevelőivel és a felnőttekkel. Az érés-tanulás ezen periódusára esik a szexuális jellegek érése. Ez a 11-15 éves kor közötti idegi-, hormonális-, testi-, mentális változásokkal függ össze. Ezek az igen gyors változások labilissá teszik az érzelmi életet, ezért nő a környezeti hatásokra való ingerlékenység, túlzott érzékenység. E hatások alapvetően befolyásolják a személyiség további formálódását A serdülőkor a második önállósodás kora, a maga konfliktusaival, amelyeket a környezet sokszor nehezen visel el és nem ért meg.
Az abúzus tényleges következményeit számos körülmény befolyásolja, alakítja, így a gyermek kora, az abúzus ideje, tartóssága, a visszaélés súlyossága, a gyermek értelmi és érzelmi állapota, fejlettsége, az áldozat neme, a család, a környezet reakciói, a gyermek és az elkövető közötti kapcsolat stb. Azt azonban ki kell emelnünk, hogy a felnőttkori pszichiátriai betegségek kialakulásában és kezelésének nehézségeiben, valamint a kriminalizálódás folyamatában jelentős szerepe van a gyermekkorban átélt bántalmazásoknak.
[1] Herczog Mária és Kovács Zsuzsanna: A gyermekbántalmazás és elhanyagolás megelőzése, felismerése és kezeléseMódszertani ajánlás tervezet IV. háziorvosok, házi-gyermekorvosok, védőnők, gyermekegészségügyi szakemberek részére. http://irm.gov.hu/csaladonbelul/?ri=505&ei=3 Letöltés ideje: 2006. július 2.