10. 2. Milyen is az együttműködésük?

A Pedagógus Etikai Kódex a szülők és a tanárok kapcsolatát olyan szövetséggé kívánja tenni, amelyben az egyenrangúság a legfontosabb követelmény. Ez csak egyetlen területen, a pedagógiai kompetencia területén lehet aszimmetrikus, itt a szaktudása alapján a nevelő vezető szerepe érvényesül (Hoffmann, 1996). Különben minden olyan szemlélet, amely a szülőket másodrendű tényezőnek tekinti, akadályozza és nem segíti elő a szükséges együttműködést. Fontos, hogy a jó kapcsolat és együttműködés kialakulásában az iskoláé legyen a vezető szerep, elsősorban az iskola legyen a kezdeményező.

Leginkább a család és az iskola értékazonosulása hoz létre kommunikációt, ha ez fennáll, kialakulhat kapcsolat is, amely akkor működik jól, ha a család szociális törekvése hasonló az iskoláéhoz. Ha adódnak konfliktusok, akkor azok inkább az igazságérzet, a presztízs, a szakmai kompetencia szempontjából fogalmazódnak meg (Buda, 2003).

A család és a pedagógusok találkozásai részben szervezettek, másrészt rugalmasan alkalmazkodnak a felek igényeihez – a kölcsönös tájékoztatást és a felmerülő problémák együttes megoldását szolgálják.

Az iskola és a család együttműködésének a következő szervezeti formái alakultak ki:

· A szülői értekezlet: a kapcsolat hagyományos formája, évente 2-3 alkalommal osztályszinten, ritkábban, iskolai szinten szervezik. Osztályszinten az egyes osztályok konkrét oktatási, nevelési problémáit érintő kérdésekre kerül sor. Fontos, hogy valóban olyan kérdések vetődjenek fel itt, amelyek érdeklik az összes szülőt. Ne csak az osztály magatartásáról, tanulmányi helyzetéről kapjanak tájékoztatást, hanem átfogó életkorszerinti nevelési – oktatási kérdésekre és az éppen aktuális, a szülőket foglalkoztató problémák megvitatására is adjon lehetőséget a szülői értekezlet. Létezik olyan példa, hogy a tanulókat is meghívják, így az érdekeltségük is változik, és megismerhetik a szülők a gyermekük osztálytársait. Jó szervezés esetén a pedagógus mozgósíthatja a szülőket a közös feladatok megoldására. A szülői értekezlet hatékonyságának fő feltétele a jó felkészülés a pedagógusok, főleg az osztályfőnökök részéről. A szülők érdeklődése fokozódhat a jól megszervezett szülői értekezlet iránt.

· Az iskolai fogadóóra: az egyes tanulókkal kapcsolatos valós oktatási, nevelési kérdések megbeszélésének színtere. Itt helyes, ha a tanár nem csak a tanulmányi eredményekről, hanem például a gyerek közösségben elfoglalt helyéről, szerepéről tájékoztatja a szülőket.

· A családlátogatás: főbb céljai a szülők megismerése, érzelmi megerősítése a szülői szerepben, érdeklődésük felkeltése az iskolai ügyek iránt, használható nevelési javaslatokkal segíteni a szülőket. A nyolcvanas évek végén központi rendelkezés született a családlátogatás kötelezőségének megszüntetéséről. Jelenleg csak szükség esetén, előzetes időpont megbeszélése után lehetséges, probléma esetén az osztályfőnök a gyermekvédelmi felelőssel együtt látogatja a családot. A felmérések szerint a szülők gyermekük életkorának előrehaladásával kevésbé igénylik a családlátogatást. A családlátogatásnál hangsúlyozni kell a nevelői diszkréció fontosságát.

· Az iskolaszék: 1995 tavaszán már az iskolák 97%-ában működik aktívan az iskolaszék, ma már azonban nem kötelező. Célja a közoktatás demokratizálása. Az iskolaszék tagjai: az iskolafenntartó, a szülők, a pedagógusok és a diákok. Fontos, hogy a tagok egyenlő arányban vegyenek részt, egyenlő jogokkal.
A szülőknek jó, hogy belelátnak az iskola problémáiba, de eleinte bizonyos tevékenységek idegenek voltak tőlük. A diákok csak bizonyos életkor felett vehetnek részt.

A családdal való találkozás szülői értekezlet, fogadóóra vagy a gyermek otthonában tett látogatás formájában nagyon fontos. A szülők közlései és megfigyelései nyomán a gyerek viselkedéséből nagyon sok rejtett összefüggés válik megismerhetővé. Rendszerint feltűnik a család kórtana is, vagy családdinamikai hibák is. A családdal kapcsolatos nagyon fontos körülmény, hogy a szülőktől szerzett információkra a pedagógus általában nem hivatkozhat (Buda, 2003, 136.).

Mint már említettük, a család és az iskola sokszorosan egymásra utalt, ezért sokkal szorosabbnak és rugalmasabbnak kellene lenni az együttműködésnek, még ha ez az iskola hagyományos rendszerének változását igényelné is. Az iskola szervezeti viszonyait átláthatóbbá kellene tenni a szülők számára, és a gyerekekkel kapcsolatos problémák megoldására közös feladatok lehetnek megfogalmazhatók, közös szervezésben megoldhatók. Sajnos ma ezek a kérdések többnyire az alternatív képzésben, vagy a korrektív nevelés terén öltenek valamilyen szervezeti formát (Buda, 2003).

Az együttműködés alapvető feltétele, hogy a szülőnek bíznia kell a pedagógusban, el kell fogadnia, hogy a tanár szándékai szerint biztosan a legjobbat akarja a diáknak. Kettőjük „harcába” nem szabad minduntalan beavatkozni. Nem szabad a szülőnek a gyermek minden apró gondjával az iskolába beszaladni, a pedagógust állandóan „zaklatni”. Egy szülő csak akkor avatkozzon be a diák – tanár kapcsolatba, ha valóban szükséges. Az sem szerencsés, ha a tanár – diák kapcsolatban a pedagógus fordul minden gondjával a szülőhöz. Itt felmerül az a kérdés, hogy mennyire megfelelő az írásbeli figyelmeztetés, az intő, a rovó osztogatása? Mit is tesz itt az iskola? – a fenyítés jogát és kényszerét átadja a szülőnek. Tegyen a szülő igazságot abban, aminek tanúja sem volt, amely történetet nem is ismeri. A szülő pedig visszaírhatna a tanárnak, hogy a gyermek otthon milyen rosszaságot követett el, kéri, hogy fegyelmezze meg ezért a szülő. Nem szabad itt elfeledkezni arról, hogy az iskola és a szülő fegyelmezési jogköre, fegyelmezési lehetőségei eltérnek egymástól. Az iskolai problémákat a tanárnak és a tanulónak, az otthoni gondokat a gyermeknek és a szülőnek kell megoldania. A szülő és a tanár természetesen igénybe veheti egymás segítségét a gyermek fegyelmezése terén, azonban ennek sokkal jobb módszere egy rövidebb-hosszabb beszélgetés mint az írásbeli üzengetés.